Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 11. szám - Eltérés a rendes birói illetőségtől

— 89 — Jogirodalom. .Précis de droit commerckd, cotnprenant le commentaire du code de commerce et des lois, qai S'Í/ rattachent. Par Ch. Lyon-Caen et L. Renaidt. Agrégés a la Facidté de droit de Paris; Professenrs á VÉcole lihre des sciences politiques. Paris, Cotillon & Comp. Éditeurs, 24, rue Souff'lot. Premier fascicule. Prix : 5 francs. I. Azon nevezetes és nagymérvű mozgalmaknak, melyeknek Francziaország a jogreformok tekintetében szintere, nevezetes jelei mutatkoznak ezen ország jogtudományi irodalmában is. Mig a franczia magánjogi törvényhozás, jurisprudentia és jogirodalom eddig mintegy khinai falakkal vette magát körül, s mindent, ami idegen, nagy állhatatossággal repudealt: addig most ép az ellenkezőt tapasztaljuk; a jogképzés factorai különös erőszeretettel csüggnek az összehasonlitó jogtudományon. S valóban szükségük is van a francziáknak a felfrissítésre, az idegen anyagnak egy kis vegyitésére. Hogy a törvényhozás terén a kezdeményezés társadalmi uton mint történt, erre párisi leveleimben már utaltam, hol a »Société De Legislation Comparée« működését ismertettem. Most e helyen legyen szabad rámutatnom azon hasonirányu mozgalomra, mely a jogirodalom terén folyamatban van. Laboulay közlött biszédében jól mondá, hogy »küzdteret nyitunk a fiatal emberek tevékenységének.« Francziaországban a üatalabb nemzedék, mely alig lépett a nyilvános élet sorompói elé, -épen az, mely a »Société De Leg. Comp.« által inspirált iránynak legbuzgóbb és legmunkásabb hive. Fényes bizonyítéka ennek az előttünk fekvő mű, melynek szerzői a párisi jogi fakultás két kitűnő fiatal tanára: Lyon-Caen és ÍR e n a u 11. Szerzők tökéletesen szakítottak a régibb franczia jogi irók -elavult modorával. E régibb irók teljesen elszigetelt álláspontot foglaltak el; arról, mi más országban történt, tudomást nem vettek, s e methodus keservesen boszulta meg magát. A franczia jogtudomány prestige-e Európában nagyon aláhanyatlott. Minálunk pl., nem ugyan csupán ez okból, majdnem terra inco. gnita. Pedig azt hiszem nincs igazunk, midőn a franczia jogirodalmat ignoráljuk, nem csak azért, hogy az egyoldalú német befolyás alól emanczipáljuk magunkat, hanem már azon okból is, hogy a nekünk mintául szolgáló német törvényhozásnak tulajdonképeni alapját is épen a franczia jog képezi. Ezért, ha tökéletesen akarjuk ismerni azt, a mit rccipiálunk, első sorban is a franczia jogot kell ismernünk. így van ez a kereskedelmi joggal is. A német keresk. törvénykönyv alapját a franczia Code de Commerce és a Code Civil illető czikkei képezték. Azon különbséget, mely a kettő közt létezik, eléggé indokolja azon ötven évnél nagyobb időköz, mely keletkezésük közé esik. Az előttünk fekvő mű egyik szerzője : L y o n-C a e n, előadásaiban is különös súlyt fektet a kereskedelmi jognak összehasonlitó tárgyalására. A párisi »École libre des sciences politiques«-on az összehasonlitó kereskedelmi jogot adja elő, keresk. codexünket a német felett mint sok tekintetben követendő mintát mutatja fel. A legapróbb és legtávolabb eső államok törvényhozása sem kerüli el figyelmét. Hasonló irányt követ szerzőtársával kereskedelmi jogában is. A menynyire a műnek szűkebb kerete megengedi, folytonos tekintettel van a különböző törvényhozásokra. Szerzők nem elégesznek meg, mint a franczia irók legnagyobb része, casuisticus fejtegetésekkel, azon modorral, mely a jogirodalmat és jogtudományt a bírói igazságszolgáltatás egyszerű szolgájává sülyesztette, és melynek kritikai része a törvényjavaslatok indokainak egyszerű felsorolásában állott. Szerzők kritikája magasabb szempontra emelkedik, melynek alapját ugy a modern kor igényei, mint az idegen törvényhozások képezik. De másrészről a jogtörténelmi irányt sem tévesztik szemük elől; folytonos tekintettel vannak az egyes kereskedelmi jogi intézmények történelmi kifejlődésére, különösen Colbert miniszter 1673. évi hires »Ordonance«ára, melyet igazán tekinthetüok a kereskedelmi jogszokások első rendszeres gyűjteménye feldolgozásának, szóval codexének, mely a Code de Commerce közvetlen, s igy a német és egyéb ujabb kereskedelmi jogi törvényhozások közvetett fonását képezi. A mü a kereskedelmi jog egyes intézményeit tárgyalva, átvezet bennünket e százéves fejlődési processuson keresztül, egészen a legújabb időkig, kiterjeszkedve a szükséges létesítendő reformokra. A mü franczia gyakorlati jogászok számára is lévén irva, felvette i keretébe a franczia jurisprudeutia (jurisprudence) elvi jelentőségű döntvényeit. E körülmény reánk nézve még csak érdekesebbé teszi a munkát. A franczia jog továbbképzésének egyik leghatalmasabb factorát ugyanis a birói gyakorlat képezi, és az irány, a melyet követ, igen sajátságos. Francziaországban igen gyakori eset, hogy codificált törvények mellett a bíróságok azok hiányait valóságos merészséggel pótolták, gyakran egészen uj a codexekbeu teljes ismeretlen jogczimeket állapítván meg. E könyvben alkalma lesz az olvasóknak ezekkel is megismerkedni, észlelni azon éles különbséget, mely e tekintetben a német és franczia közt létezik. Bíróságaink sok tekintetben igen jó útmutatóul használhatják. Szerzők nem hagyják továbbá figyelmen kívül azon novellaris, részben hiányt pótló, részben megváltoztató törvényeket, melyek Francziaországban a Code de Commerce keletkezése óta hozattak, milyen például az 1838-iki csődtörvényen kivül az 1863. máj. 23-iki törvény a kereskedelmi zálogról; az 1858. máj. 28-iki a közraktárakról; az 1866. jul. 18-iki törvény a kereskedői alkuszokról stb. stb., mind ezeket az illető fejezetekbe beillesztvén. Ügyvédeinkre nézve kiváló érdekkel birhat a mü, ha tekintetbe veszszük azon kereskedelmi összeköttetést, mely hazánk és Francziaország közt a legújabb időben oly nagy mértékben növekedett; sok tekintetben igen érdekes felvilágosításokat találnak, melyeknek jogi tanácsaikban ugy magukra mint feleikre nézve igen sok hasznát vehetik. A mü tárgyalási modora az anyag rendszeres feldolgozása, mint a melyet a németek közül Goldchsmidt, Endemann s nálunk Apáthy követ. Azt hiszem, felesleges emiitnem, hogy stylusa igen szép, mint a franczia müvek legnagyobb részéé; s a mi idegenekre nézve legfőbb, igen könnyen érthető, ugy hogy azok is, kik kevésbbé vannak a franczia nyelv birtokában, minden nehézség nélkül olvashatják. Dr. Nagy Dezső. Eltérés a rendes birói illetőségtől. E czim alatt irt czikkemre x ur e lapok 8. számában válaszolva, csak részben ad igazat nézeteimnek. Azt mondja x ur, hogy csak akkor elégíti ki kirejtett nézeteim) ha a felek »általánosságban« »tetszéstöl« teszik függővé a bíróság választását. Dé ha magukat a ptrdts 52. §. szerint valamely eleve kijelölt rendes bíróságnak alávetették, ez esetre x ur azt hiszi, hogy a személyes bíróság is illetéktelenné válik, és csak a kikötött biróság lesz egyedül jogosult a perben dönteni, mert :>pactum contrahentibus legem ponit.« Erre válaszom a következő. Az, hogy mily szavakkal élnek felek a szerződésben, magára az elvre nézve közömbös. A ptkrdts. 53. § án kivül, melyről itt nem szólhatunk, és a személyes bírói illetőségen kivül, a mely mérvadó alperesre nézve, akár kifogásolja azt, akár nem, — minden más polgári bíróságot szabadon választhatna felperes, de kitenné magát azon veszélynek, hogy alperes kifogása folytán az illetőséget a biróság leszállitaná. Ezért, hogy az esetleges alperes ne kifogásolhassa a felperes által a személyes bíróságon kivül választott birói illetőséget, határozzák meg felek szerződésileg azon instantiát, mely per esetére eljárni hivatva legyen. Ebből világosan látszik, hogy ily szerződés alkotásakor a felek kölcsönös tendentiája oda indul, hogy az esetleges alperes azon hatalma, hogy ő a szerződési illetőséget kifogásaival megdönthesse, megtöressék. A miből folyik, hogy mindig csak az esetleges f el perességre van tekintet, s hogy alj eres részére a szerződés csak kötelezettséget szab, t. i. oly kötelezettséget, hogy ő a felperes által igénybe vett és alperes által már a szerződés aláírásakor mérvadónak elismert birói illetőséget, most a per indításakor kifogásaival meg ne dönthesse. Azon elvet »pactum contrahentibus legem ponit« minden kezdő jogász tudja, és erről vitatkozni nem kell. De ezen mondatból nem lehet következtetni arra, hogy ha szerződéses biróság köttetett is ki, hogy azért felperes nem keresheti fel alperest személyes bíróságánál is, ha ő ugy akarja. Mit tesznek t. i. a felek, ha szerződésszerű bírósági illetőséget statuálnak ? Nem tesznek egyebet, mint hogy azon törvényengedte hatalommal élnek, hogy a személyes bíróságon kivül egy másik bírósagot alkotnak, mely esetleg jogosulttá válik, a köztük támadandó vitás ügyet eldönteni. Igen természetes, hogy ily illletöség statualására a felek összhangzó akarata szükséges, egyoldalú intézkedés foganattal nem bír. Az ilyféle szerződés alkotásakor tehát a felek reserválni kívánják abbeli jogukat, hogy két biróság közt szabadon választhassanak, a mely szabad választásnak szabad helye nincsen,