Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 34. szám

szeméyi kapcsolatánál fogva megtámadhatók a hitelezhet kárositó azon terhes szerződések, a melyeket a közadfä házastársával, saját vagy házastársának fel- vagy lemen* ágbeli rokonaival, testvéreivel vagy e személyek valarelyikének házastársával kötött. Ezeket a törvény rosz- hiszínüeknek vélelmezi, azonban ha jóliiszemüleg jártak el, a jdnszemüség kifogásával védekezhetnek. A közadós és rokonai közt létesült ügyleteket az 1840. 22. t.-cz. 32. §-a gyanúsaknak tekinté, ha a csődöt megelőző 15 napon bdó'l jöttek létre. A csó'dtörvényjavaslat most fejtegetett szakasza az időt czélszerüebben méri ki; ugyanis nem ?5 napot, hanem két évet vesz tekintetbe, s a bona fides bebizonyítása esetében nem zárja ki az ügylet fentarthatását. A csőd törvényjavaslat]) megtámadhatónak jelenti ki a férj kezelése alá került női vagyon biztosítását vagy visszaadását, a mennyiben ez nem a törvény vagy a 2 évi határidő előtt vállalt szerződési kötelezettség alapján történt, d) Végül a roszhiszemüséget általában sújtja a törvényjavaslat, midőn a 29. §-ban kimondja, hogy a közadósnak csődnyitás előtti ügyletei, a melyeket ez a másik fél roszhiszemüségé- ve 1 hitelezőinek megkárosítására köt, a kötés idejére való tekintet nélkül megtámadhatók. A hitelezők megtámadási joga ez esetben időtől nem függ és igy a fizetésképtelenség előtti időre is visszamehetnek a hitelezők; de a hitelezőkre nehezül annak bizonyítása, hogy mind a közadós mind a vele szerződő fél roszhiszemüleg járt el.

Az actio Pauliana a tömeg értékesítése (venditio) előtti elidegenítések ellen szolgál, de nem lehet a panaszlótól követelni, hogy a tömeg eladásának idejét bevárja és csak az eladás által kiderített hiány pótlása végett szólalhasson fel. Azonban élhet vele a megkárosított hitelező a tömeg eladása után is. Csakhogy az eljárás az actio nata idejétől kezdve számított egy év (annus utilis) alatt megindítandó, ellenkezőleg elévül, tehát legkésőbb a csődeljárás befejezésétől számitott egy év alatt. A magyar csődtörvényjavaslat készítője Apáthy István a megtámadási jog gyakorlatára a csődny tás napjától számitott két évet tervezett; az enquete egy évet fogadott el, az igazságügyi bizottság pedig 6 hónapot javasol; és igy a megtámadási jog, ha az igazságügyi bizottság véleményét a többség magáévá teszi, félév alatt évül el. Az igazságügyi bizottság azt is ajánlj», hogy a jelen törvény az életbe lépte előtt kötött jogügyletekre ne bírjon visszaható erővel. Dr. Vécsey Tamás.

Látogatás osztrák és bajor közjegyzői irodákban.

i.

A mi közjegyzői törvényünk, miként tudva van, leginkább az 1861. november 10-ki bajor és az 1871. julius 25-ki osztrák közjegyzői törvény mintájára készült, s ez okból az osztrák és bajor közjegyzői gyakorlatnak a hely színén megtekintése s tanulmányozása a magyar közjegyzőre kiváló érdekkel bir. Sok tekintetben hasonló e három törvény egymáshoz, de azért mindenik országban a közjegyzői gyakorlat más irányban fejlődött.

Bajorországban a szó szoros értelmében elfogadott közjegyzői kényszer uralkodik; Ausztriában a bajor kényszernél jelentékteleuebb hitelesítési kényszer veszi legnagyobb részt igénybe a közjegyzői működést ; nálunk pedig minden biztos támasz nélkül küzd létért a köz- jegyzőség s igyekszik tért foglalni.

A külföldi közjegyzőségeket nemcsak törvényeik holt betűiből, de a mindennapi gyakorlatban is megismerni akarván, látogatást tettem osztrák és bajor közjegyzői irodákban, s ott szerzett tapasztalataim közül némelyeket feljegyzésre érdemeseknek találtam.

Szólok először a közelebb fekvő Ausztriáról.

Belépvén az osztrák közjegyzői irodába, az előzékeny collega rendelkezésünkre bocsátá könyveit, irattárát.

Vessünk egy pillantást az ügykönyvbe. A sok használattól elkopott könyv, valamint betűrendes mutatója igen nagy pontossággal s részletességgel foglalja magában az ügyleteket. Nézzük csak, hányadik ügyszámot vették fel most ? 8649. Boldog ember, — gondoljuk magunkban — kinek fél év alatt ennyi sok ügyszáma van. A collega azonban mosolyogva jegyzi meg, hogy nálok nem szokás minden uj

évkor egytől kezdeni az ügyszámokat, hanem a mint a közjegyző hivatalba léptekor megkezdi számait, azon módon folytatja a végtelenig, míg csak az Isten jóvolta őt közjegyzői állomásán megtartja.

Ezen sok ügyszámnak túlnyomó nagy része (90—92° 0) aláirás- hitelesitéseket tartalmaz; a közjegyzői okiratok száma csekély (8 — 10%) s azok vagy házasulási egyezmények (Ehepacten) vagy végrehajtható kötelezvények avagy pedig végrendeletek, s ezeken kívül csak a nagyobb városokban találunk jelentékenyebb számú értesitvényeket s egyéb tanúsítványokat. Más jogügyletekről közjegyzői okiratok alig vétetnek fel, mert osztrák kartársaink a nagy számmal előforduló adásvevési, vagyonfelosztási, ajándékozási s egyéb szerződéseket rendszerint magánokiratokba foglalják, s ha telekkönyvi bejegyzésnek szüksége forog fen, akkor az általok készített magánokiratokon az aláírásokat hitelesítik.

Habár jogi szempontból nem emelhetünk ezen eljárás ellen legkisebb kifogást sem, mert az osztrák közjegyzői törvény 5. §-a a közjegyzőknek a magánokiratok készítését megengedte, még sem járulhatunk helyeslésünkkel ahhoz, hogy a közjegyzők tulnyomólagmagánokiratok készítésével foglalkozzanak olyan ügyekben, a melyekben közjegyzői okiratok lennének felvehetők.

Kitartó, rendszeres s bizonyos czél felé irányzott működés szükséges ahhoz, hogy valamely intézmény meghonosodjék s mély gyökereket verjen; ez áll a közjegyzői intézményre nézve is. Miután pedig a közjegyzői működés legnagyobb előnye s ismérve a közjegyzői okiratok készitésében áll, azt találjuk, hogy leginkább azon országokban indul virágzásnak ezen intézmény, hol a közjegyzői működés súlypontja a közokiratok szerkesztésére van fektetve; s e tekintetben a közjegyzők által követett gyakorlat oly nagy fontossággal bir, hogy ez törvény nélkül is képes szokás utján a közjegyzői kényszernek bizonyos nemét meghonosítani, a mint azt pl. Eranczia- országban több jogügyletre nézve tapasztaljuk.

Sajnálni lehet tehát, hogy az osztrák közjegyzői kar nem iparkodik a közokiratok terén nagyobb ügyforgalmat létrehozni; sőt vannak olyan közjegyzők is, kik 7—800 évenkinti hitelesítés mellett — a közjegyzői kényszer alá eső 20—30 okiraton kívül — egyetlen egy közjegyzői okiratot sem vesznek fel; pedig biztosan lehet tudni, hogy az általok hitelesített magánokiratoknak legalább felét ők készítették.

Az aláírások hitelesítése által egy magánokirat közjegyzői okirattá át nem változik, mert ezt a közokirattá emelés képes csak tenni. A hitelesítés által igazolva van ugyan az aláírások valódisága s némelykor a kiállítás helye és idejex), de egyébként a hitelesített magánokiratok és a nem hitelesített magánokiratok között semmi különbség nincs.

Ha tehát a fél a közjegyző közreműködését igénybe veszi, kívánatos, hogy az működésének legbiztosabb, legkiválóbb productumát nyújtsa a félnek, t. i. lehetőleg mindig valódi közjegyzői okiratokat állítson ki, ne pedig hitelesített magánokiratokat; mert úgy a magánokiratok készítése mint az aláírások hitelesítése oly teendők, melyekkel nemcsak a közjegyzők, de mások is foglalkozhatnak s foglalkoznak, a melyek tehát önmagukban nem szolgálhatnak indokul a közjegyzői intézmény felállítására nézve, s épen azért fejlődését s felvirágzását sem mozdíthatják elő.

Ellenben közokiratok készítése azon tér, mely kizárólag csak a közjegyző számára van fentartva, s melyen még a bíróságok is vagy épen nem, vagy csak kivételesen (pl. a közjegyző akadályoztatása vagy távolléte esetében) működhetnek; s ezen tért minél- inkább elfoglalni,soda törekedni, hogy a közjegyzői okiratok a nép között elterjedjenek, s előbb kedveitekké, utóbb pedig nélkülőzhetlenekké váljanak, ez nézetem szerint a közjegyző hivatása, mi által egyrészt a jogrend és a közhitei megszilárdítását, de másrészt a közjegyzőségnek jól felfogott érdekeit leghathatósabban mozditandja elő.

S ezen tapasztalat meggyőzött engem arról, hogy kár volna a mi közjegyzői törvényünk revisiójánál annak 58. §-át, mely szerint közjegyző csak közokiratokat vehet fel, egyszerűen kidobni; mert akkor a mi közjegyzőink is olyan közhitelességü személyekké válnának, a kik mindig csak magánokiratok szerkesztésével foglalkoznának; de annyiban mégis módosítást igényel e szakasz: hogy ne tiltassék el egészen a közjegyző a magánokiratok felvételétől, hanem kivételesen ott, hol közjegyzői okirat bármi okból fel nem vehető (pl. ha a felek azenosi) A kiállítás helye és ideje csak akkor igazolható az aláírás hitelesítése által, ha az okirat aláírása a közjegyző előtt történt; ha azonban a felek egy általok már előbb aláirt okiratot hoznak hitelesítés végett a közjegyzőhöz, akkor ez csupán azt bizonyíthatja, hogy a felek elismerték előtte aláírásuk valódiságát, arra nézve azonl an, hogy az aláírás ott és akkor töitént, a mint az az okiraton kitéve van, a hitelesítési záradék bizonyítékul nem szolgál.

*) Magyar csődtörvényjavaslat 28. §. 3. pont.-- 271 -