Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 32. szám - Biztosítás elrendelése pót- és becslő eskütől feltételezett itélet alapján

elkészíttessenek és hogy azt neki további feldolgozás véget t azonnal | átküldjék.« Nem tehetünk róla, de reánk ezen körrendelet azon benyomást tette, hogy csupán a közvélemény továbbra is épenséggel többé már nem ignorálható sürgető követeléseinek lecsillapítására hozatott. Nem tudjuk, vajon sikerült-e az egyes miniszter uraknak a kért kimutatás elkészíttetése, de azt bizonyosan tudjuk, hogy felette meddőj háládatlan és oly feladat megoldására kérettek fel, melynek eredménye minden inkább, csak nem kielégítő és teljes lehetett. Ha netalán nálunk is az illetékességnek elvi megállapítása helyett a taxatio szándékoltatnék adoptáltatni, akkor ezen nehézkes és tökéletlen rendszertől már e helyütt is óva intjük az intéző köröketA miniszterelnök ur ugyanis azon ügyek taxativ felsorolását kérte, melyek tekintetében eddig a minisztériumok hivatvák utolsó fokban dönteni. Erre a telelet igen egyszerű. A nálunk létező miniszteriális omnipotentia rendszerénél fogva az elv és a szabály az: a minisztérium dönt bármely vitás közigazgatásjogi ügyben utolsó fokban. Felette, mondhatni elenyésző csekély azon ügyek száma, a melyeknél ezQn általános szabály alól eltérésnek van helye. Az eltérés a kivétel. A miniszteri judicatura vörös fona^ént húzódik át egész közigazgatási rendszerünkön és arra az önkény, hatalmaskodás és rendőr-államiság bélyegét nyomja. Sok miniszteri fogalmazót kiméit volna meg a miniszterelnök ur fejtörő és azért elkedvetlenitő munkától, ha egyszerűen azon ügyek kimutatásának elkészíttetését rendelte volna el, a melyek a minisztériumok illetékessége alól tényleg ki vannak véve. A miniszteri körrendelet szerint »tisztán administrativ« ügyek azok, »melyek tekintetében az intézkedés vagy döntés a közérdek szempontjából egyedül czélszerüségi okokon nyugszik, ezen közigazgatási ügyek kizárólag a döntő közigazgatási hatóságoknak maradnak a megállapított felebbezési szabályok szerint fentartva, és ilyenek tekintetében kizárólag egy a közigazgatási hatóságoknál benyújtandó panasz foglalhat helyet; mig ellenben olynemü adminisztratív intézkedéseknél vagy döntéseknél, melyeknél egy törvény vagy a törvényes hatáskörön belül kibocsátott kormányrendeletek vagy törvényhatósági szabályok (statútumok) által akár egyesek akár testületek biztosított jogai érintetnek, az egyesek és a testületek jogositvák a közigazgatási bíróságokhoz fordulni és a kereset utján segélyt keresni, midőn azt hiszik, hogy az administrativ intézkedések vagy döntések által ezen jogok sértetnek. Csakis ez utóbbiak, mint vitás közigazgatási ügyek, képezik a közigazgatási bíráskodás tárgyát.« A miniszteri körrrendeletben S t e i n Lőrincz elmélete tükröződik vissza; az emiitett iró ugyanis a közigazgatási jogban megkülönböztetést tesz közigazgatási kereset (jogsértéseknél), közigazgatási panasz (érdeksértéseknél) és közigazgatási folyamodás között (fénye, getö érdeksértéseknél). A min. körrendelet szintén jog- és érdeksértés között distinguál. Jogsértésnél lehet szerinte a közigazgatási bírósághoz fordulni, érdeksértésnél nem; annál létezik jogorvoslat és oltalom, emezeknél annak hiányában vagyunk. Ha a miniszteri végzés ellen, érdeksértés esetében csak az igazgatási panasz jogorvoslásával élhetek, akkor ez a részrehajlatlanság tekintetében semmi biztosítékot sem nyújt, — ugy mond Gneist »Jogállam« czimü müvében — mert az orvoslásnak azon egyedüli módjával lehet csak élni, hogy a népképviselet nagy apparátusának segélyével a miniszteri felelősségre vonhatás jogához felebbezünk. Ezen felosztás a pártigazgatás kerékzetébe beleillesztve a legnagyobb viszásságokat szüli. Ez a jogi oltalom korlátolására és elcsenevészésére vezet a közigazgatás azon téréin, hol ez oltalomra az alkotmányos államban leginkább szükség van. Teljesen igaza van Gneistnak, midőn azt mondja, hogy: a törvényes határok köztudomású átlépéseitől még egy szenvedélyes pártkormány is visszaborzad. Azon törvényszék, mely csak a felett döntene, vajon a hatóság a törvényes »korlátokon« belül cselekedett e vagy sem, a legköztudomásubb önkény, részrehajlás és pártoskodás ellenében tehetetlen s hatalom nélkül maradna s formalismusban kénytelenülne mozogni. Azon állam, mely a törvény és jog szerinti igazgatás létesítését komolyan szándékolja, nem fogja tűrhetni, hogy alattvalóinak érdekei — ezek esvén legelső sorban a pártkormánynak áldozatul — a politikai pártok szenvedélyeinek legyenek átszolgáltatva, mert nem ritkán érdeksértések érzékenyebb anyagi kárt képesek eredményezni, mint bármely jogsértés. Már más alkalommal hangsúlyoztuk, hogy Gneist a XII. német jogászgyülésnek a közigazgatási bíráskodás iránt tett jelentésében meggyőző módon megmutatta, hogy igazgatási intézkedések alakilag tökéletesen a törvények korlátain belül mozoghatnak és mégis anyagilag a legerősb méltánytalanságokat tartalmazhatják, Az alkotmányos államélet legnagyobb veszélye az államhatalom pártszempontból való kezelésében rejlik, abban, hogy politikai szempontokból különböző személyek különböző mértékkel méretnek (1. »Verhandlungen des XII. deutschen Juristentages« III. köt., 238.1. s köv.). Ha ipartelep-engedélyezések megtagadtatnak, mert valaki nem tariozik az uralkodó politikai irányhoz, — ugy mond Gneist — ha adókivetések részrehajlólag történnek, ha az egészségügyi rendőrség intézkedései chicane-ként használtatnak másként gondolkozók ellen, akkor a közigazgatási kereset, mely csak az igazgatási orgánumok jogsértései ellen fordul, tökéletesen cserben hagy bennünket. Az emiitett esetekben a hatóság a maga jogosítványai körében mozog, hanem részrehajlólag jár el. Az ujabb német és jelesen a porosz törvényhozás épen ezen eseteket akarja érni s a hatósági jogosítványok részrehajló kezelése elleni biztosítékokat a tiszteletbeli hivatalokban és a nyilvános contradictorius eljárásban az igazgatási orgánumok előtt találja. A »czélszerüségi okok« jogczime alatt gyakran a legnagyobb igazságtalanságok követtetnek el. A jogosult magánérdek gyakran minden szükséges ok nélkül áldoztatik fel a »közérdek«-nek, azon bő takarónak, a melylyel minden képzelhető dolgot be lehet fedni. A jogállam eszméjével csak azon formatiója a közigazgatási bíráskodásnak egyez meg, s a gyakorlati igények szempontjából csak az képes kielégíteni, mely az érdekek sértése ellen is nyújt a függetlenség és részrehajlatlanság biztosítékaival biró pártatlan foiumot, mely nem azonos a pártminiszter bureaujával, mely nem engedi az állampolgárok érdekeit a pártigazgatás molochjának feláldozni, s végre nem a sértés csak esetleges minőségétől (jog vagy érdek) teszi függővé a jogorvoslattal való élés lehetőségét. Azért is az uj német legislatiókban a közigazgatási törvényszékekhez utasított tárgyak nagy többsége nem a közigazg. kereset szük terére esik, hanem a közigazgatási panasz tág fogalma alá. A porosz közigazgatási bíróságok tevékenysége épen nem szorítkozik csupán jogkérdések megítélésére. Ok döntenek pl. a vízállás magassága fölött to^asztóknál (»Kreis-Ordnung« § 135. f.) stb. stb. Ezen körülmény abban leli magyarázatát, hogy Gneist elméletének szellemében lön Badenben és Poroszországban a közigazgatási bíráskodás létesítve. Különösen a »Kreis-Ordnung« tükrözi vissza tisztán Gneist nézeteit, melyek abban le vannak rakva. Már pedig azon zászlón, melyet Gneist és hivei lobogtatnak, ezen dogmaszerü felirat olvasható : »In der ,i n i q u i t a s' liegt der Schwerpunkt der Verwaltungsjurisdiction.* (»Verh. d. XII. d. J.-t.« III. k., 237. 1.) Ezen elv hódit hova-tovább annál inkább az elméletben; ezen elvet szentesitették a német legislaturák is legújabb törvényeikben. A jogállam ezen legújabb követelménye elől Magyarország sem zárkozhatik el polgárai legfontosb érdekeinek koczkáztatása nélkül. Gruber Lajos. Biztosítás elrendelése pót- és becslő eskütől feltételezett ítélet alapján. Kőrösmező, jul. 18. A prts 338. §-a szerint »biztositásnak van helye a per megindítása előtt és annak folyama alatt oly lejárt követelésre nézve, melynek valódisága teljes hitelt érdemlő okirat által támogattatik : ha veszélyeztetésnek valószínűsége forog fen. ítélethozatal után pedig azon esetben is van helye a biztositásnak, midőn a feltétlenül marasztaló ítélet ellen a marasztalt fél törvényes idő alatt felebbvitellel élt.« így szól a törvény világos szava; de hogy eskütől feltételezett és felebbvitellel megtámadott ítélet alapján is elrendelhető legyen a biztosítás, azt a törvény meg nem engedi. Hogy teljes hitelt érdemlő okirat és feltétlenül marasztaló ítélet alapján legyen helye a biztositásnak, annak megvan az értelme és a jó oldala, ámbár a veszélyt igazoló bizonylatok kiállítása körül itt is gyakori a visszaélés ; de hogy egy eskütől feltételezett vagyis csak feltételesen marasztaló itéletalapján biztosítás engedtessék meg, ez már valami megmagyarázhatlan és igen sok visszaélésekre okot szolgáltató azért, mert a feltételesen marasztaló ítélet, mig egyrészt teljes hitelt érdemlő okiratot nem pótol, addig másrészt — ha a biztosítás elrendeltetik — valóságos kést ad kezébe felperesnek az alperes ellen, melylyel ellenfelét anyagilag megölheti. Ugyanis: ha felperesnek valami ténykörülményre az eskü oda ítéltetik és alperes elmarasztalása az eskü letételétől függővé tétetik, nagyon sokszor megtörténik, hogy felperes a kijelölt tény-