Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 29. szám - A német főtörvényszékek büntetőjogi praxisából. 10-12. [r.]

— 234 — dése által a megállapított 12,460 napoleonsd'ornyi áron ; b) a »KaiserFerdinands-Nordbahn* 37 részvényének átengedése által 1000 frtnyi névleges értékben a megállapított 7540 napoleonsd'ornyi áron; c) és d) a hátralékos 10.000 Napoleonsd'orból 5000 drb. az atyja és 5000 drb. az anyja halála után szolgáltatandó ki a menyasszonynak. Ezen szerződési megállapodások folytán a cs. k. pénzügyi minisztérium az illetékkiszabást következő módon határozta el: 1. a bécsi tőzsdelapban foglalt 1878, január 9-iki árjegyzés szerint kiszámított értéke után a kelengyének és a hozománynak per 32,000 drb. Napoleonsd'or k 20 francs vagyis 305,120 o. é. frt után 1 százalék kamatokkal pr. 3814 frt; 2. a 30.000 napoleonsd'ornyi hozománynak értéke = 240.000 írttal o. é., a II. fokozat szerinti illeték 750 írttal; 3. a trieszti 608 sz. a. fekvő háznak átengedése után a 12.460 Napoleonsd'orban megállapított értékben = 118.820 frttal tekintettel az utolsó birtokváltozásra dto. június 20.1877. csak l°/0 s jár. 1485 frt 25 krral; 4. 37 drb. északi vasut-részvénynek átengedéseért á 7540 drb. Napoleonsd'orban megállapított értékben = 60.320 írttal o. é. a II. fokozat szerinti illeték kamatokkal együtt 188 frt 75 krral. Egyidejűleg megengedtetett, hogy az l°/0-os illetékből (ad 1) alOOOOdtb. Napoleonsd'or (95.360 frt o. é.) után járó részlet pr. 1230 frt előjegyeztessék. A panasz megtámadja ezen illetékkiszabást, mert az ad 2. emiitett íokilletéknél a 608 sz. a. háznak értéke el nem különittetett, mert az illeték ad 3. ezen ház után l°/0-kal lett kiszabva 1 2°j0 helyett (t. i. annak tekintetbe vételével, hogy itt visszteher nélküli, a jövendőbeli öröködés elé nyúló átruházásról van szó atyáról leányra), és végül még azért is, mert az északi vasut-részvények átengedéseért egy külön fokilleték (ad 4.) Ion kiszabva, miután ez után az illetékkirovás a sub 2. a hozomány után kiszámított fokilletékben már tartalmaztatík, melynek az északi vasut-részvények egy részét képezik. A közigazgatási törvényszék tekintettel ezen házassági szerződések tartalmára, az illetékkiszabást törvényen nem alapulónak találta. A házassági szerződések, illetőleg hozományadások alkalmából kiszabandó illetékeknél szabál) szerint kétféle jogviszony veendő figyelembe: t. i. a hozományi javak adójának viszonya a házas felekhez, továbbá a házas feleknek egymás közötti viszonya. Ama jogviszony az 1851. augusztus hó 17-éu kelt miniszteri rendelet, birod. t. 1. 214. sz. a., emez az 1850. febr. 9-diki töivénynek 42. tételében tárgyaltatik. Az előttünk fekvő esetben a menyasszony atyja ennek kelengye fejében 2000 és hozomány fejében 30.000 Napoleonsd'ort ad, mely utóbbi között egy 12.460 Napoleonsd'or értékkel biró ingatlan is foglaltatik. Továbbá az értéknek egy része t i. 7540 Napoleonsd'or 37 drb. északi vasut-részvényre vonatkozott. Az 1851. aug. 17. id. miniszteri rendelet értelmében az atyának vagyona egy részének t. i. 32.000 Napoleonsd'ornak leányára való átruházása mint annak részfizetése tekintendő, a mire ez utóbbi az adományozónak halála esetére törvényes joggal bir és ennek következtében az illetékkiszabásnál halálesetére való vagyonátruházásnak volt tekintendő (106. B. tétel). Ebből következik, hogy a mennyiben ezen vagyonérték ingókból áll, ettől az l°/0-os illeték, a mennyiben azonban ebben egy ingatlan értéke is benfoglaltatik, az l°/0-os illetéken felül még a l1 2 °j0-os (1. jfgyz. a 106. B. tételhez), illet, tekintettel az alapos illetékelengedésre ez utóbbinál — 1° o-kal és 1j2 °/0-kal volt kiszabandó. A közig, törvszék azonban a ház és az északi vasut-részvények átengedésében nem láthatott külön jogügyleteket, miután mindkettő a hozománynak lényeges alkatrészét képezi és mindegyik jogi minősége szerint már ennek átráházási illetéke kiszabásánál tekintetbe vétetik. A mi a második, a házassági szerződések által magok a házas felek között megállapított jogviszonyt illeti, tekintettel a házassági társaságba hozott vagyonra, melynek illetékkiszabására nézve az 1850. febr. 9. törvénynek 42. tétele irányadó, mindenesetre az átadott hozományi vagyonnak egész értéke t, i. 30.000 Napoleonsd'or után az illeték a II. fokozat szerint volt kiszabandó. Az id. tétel értelmében azonban a vagyonátruházásokra (106. tétel) vonatkozólag megállapított százalékos-illeték a hozományban foglalt ingatlan után csak akkor lett volna kiszabandó, a midőn az ezen lévő tulajdon vagy tulajdonközösség a menyasszonytól a vőlegényre átruháztatott volna. Ily átruházás azonban nem történt, hanem a menyasszonynak jövendőbeli férje a kérdéses, a házasságba hozott ingatlanon csak az A. P. T. 1228. §-ában reá ruházott ideiglenes haszonélvezeti jogokat szerezte meg. Ezen jogok természetének és a 42. tétel szószerinti szövegének tekintetbe vételével azonban a közig, tszék nem talál itt analógiát a haszonélvezet szolgalmának létesülése között. Nem is volt egy ily szolgalomnak létesítése tervben sem annak bekebelezése szándékolva. A közig, tszék ennélfogva egy külön százalékos-illetéknek kiszabását a 42. tétel alapján a hozományban foglalt ingatlannak értéke után nem is találhatta igazoltnak. 10.000 Napoleonsd'or után az 1%-os illetéknek előjegyzése természetesen épségben marad. A német fotörvényszékek büntetőjogi praxisából. x. Nem a bűntett vagy vétség elkövetésében való közreműködés külső mérve és physikai jelentősége, hanem a czélzat, melyből a közreműködés eredt, képezi a megkülönböztető ismérvet tettesség és bünsegély között. Vádlott egy minősitett lopás elkövetésénél őrt állott, és az által, hogy a tettenkapatás veszélyének közeledtével a főtettesnek jelt adott, lehetővé tette ugy annak elillanását, mint a lopott dolgok elvitelét. Később vádlott a lopott dolgokat magához vette és valami A. V. nevezetű asszonynál elrejtette. Az alattas bíróság lopásbani tettesség miatt ítélte el őt. Semmiségi panaszára a lipcsei birodalmi törvényszék 1880. május 12-iki határozatában helybenhagyólag döntött: »Azzal, hogy a jelenleg határban lévő btk. 47. g-ában e szavakkal él: ,wenn Mehrere eine strafbare Handlung gemeinschaftlich ausführen' a bünsegélyre vonatkozólag nem az u. n. objectiv elméletét akarta kizáró uralomra juttatni, a mely szerint tettességet csakis valamely tényálladéki mozzanat közvetlen megvalósítása állapitana meg, a tett véghezvitelében való közreműködés minden egyéb formája pedig a bünsegély fogalma alá esnék. Az indokok e részben minden kételyt kizárnak, következőkép nyilatkozván a kérdéses törvényszakasz szelleméről. Az átalános formulázás ugyan azon veszélyt zárja magában, hogy a tettesség és a bünsegély közti fogalmi határvonalak könnyen elhomályosittathatnak, mindazáltal czélszerünek látszott magában a törvényben kifejezést adni ama elvi szempontnak, a melyen a tettestársi bűnösség lényege, nevezetesen pedig a tettestársakra határozott egyenlő büntetés jogosultsága alapszik. A javaslat azon nézetben volt, hogy a tettesség lényegét e szavak »gemeinschaftliche Ausführung der That« teljes kifejezésre juttatják, a mennyiben ezzel nem a véghezvitel körüli közös ténykedés tisztán külszerü momentuma, hanem egyúttal és különösen az egyes közreműködésének alanyi oldala vétetik szemügyre és ennek alapján határoztatik meg, ha vajon a tett véghezvitelében mint együtt vagy közösen elkövetett jelentkezik-e. Míg a bűnsegéd közreműködése az által jellemeztetik, hogy a segéd a tettnek, mint más harmadik személy tettének elkövetését mozdítja elő vagy könnyíti, tehát magát a tettet, melyhez segélyt nyújt, magára nézve egészen idegen bűncselekménynek tekinti, addig a tettestárs a tett véghezviteléhez, mint a magáénak illetőleg mint társai tettének elkövetéséhez járul hozzá. Nem annyira a tett elkövetésében való közreműködés külső mérve és physikai jelentősége, mint inkább a czélzat, melyből a hozzájárulás eredt, lesz ezentúl is mint eddigelé az egyedül irányadó ismérvnek tekintendő. A tettestárs tehát részt vesz a tettben, mint a magáéban, animo auctoris, a segéd pedig részt vesz a tettben, mint a máséban. Nem szükséges hangsúlyozni, hogy az egyesek közreműködésének megítélésére, és következve a tettestársaknak a segédektől való megkülönböztetésére, a közreműködők között a tettet megelőzőleg esetleg létrejött megállapodás mily fontos alapot képez. A fenforgó esetben a vádlott és az elillant tettes között létrejött előzetes megállapodás a lopás közös elkövetésére volt irányozva. Az, mit vádlott az elkövetés czéljából tett, és az, hogy többet nem tett, okát abban találja, hogy a megállapodás értelmében a közös elkövetésre ép azt és nem többet kellett tennie. Közreműködésének jellemét külső ténykedésének nagyobb vagy kisebb mérve, erőkifejtésének foka nem határozza és nem változtatja meg. A történt megállapodásnál fogva továbbá az elillant tettesnek ténykedése, a közös elkövetéshez való hozzájárulása, vádlottnak szintén saját ténykedéseképen számitandó be. Vádlott megállapodásszerüleg nem az elillant tettes tettét akarta előmozdítani, hanem mindkettőjük czélzata arra irányult, hogy a lopást mint mindkettőjük tettét közösen véghezvigyék. Vádlott segélyt nyújtott a tettesnek, nem mint egy harmadiknak, hanem mint tettestársának, valamint ez utóbbi is vádlottal mint tettestársával működött közre, noha vádlott külső ténykedését túlnyomó mértékben.«