Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 3. szám - Vitás kérdések a házassági jogból

— 24 — idézett §-ainak rendelkezése, sem az idézett legfelsőbb rendeletben kimondott kötelező szabályok a Brecber Henrik és Weisz Mária közötti házasság felbontásánál figyelembe nem vétettek, az ilyetén szabálytalan eljárást pedig nemcsak az országos polgári törvénykönyv 130. §-a, de az idéz. reudelet 15. §-a is a büntető törvények súlya alá helyezi: vádlottak közintézkedés elleni kihágás miatt vétkeseknek voltak itélendők. A büntetés kimérésénél enyhítő körülményül tekinteni kellett a törvények érvényessége iránt az ország nagy részében felmerült és a vádlott által a végtárgyalás alkalmával bemutatott levelekkel igazolt, de az 1868. évi 54. t.-cz. 22. §-ának végszavai által is látszólagosan indokolt kételyeket, melyek következtében a jelen bűnügy tárgyát képező szabálytalan elválasztások az ország nagy részében hallgatag tűzetvén, szabályt képeznek, stb.« Ezen ítélet a kir. ügyész és vádlottak által felebbeztetvén, a budapesti kir. ítélőtábla 1878. évi 10307. sz. alatt következőleg itélt: »Az eljárt kir. törvényszék Ítéletének megváltoztatásával Brecber Henrik a kettős házasság — Stern Albert pedig a hivatalos hatalommali visszaélés bűntényében bűnösöknek mondatnak ki és az Ítélet jogerőre emelkedésétől számítandó egy havi börtönre egyenkint ítéltetnek, egyszersmind stb. Indokok : Vádlottak azon védelme, hogy az izraeliták házassági váló ügyeiket szabályozó törvényes intézkedések nem léteznek és ennél fogva az izraeliták házasságai a polgári bíróság mellőzésével csupán a vallási szabályok szerint jogérvényesen bontatnak fel, — alaptalan ; mert az 1868. évi 54 t.-cz. 36. §-a az izraeliták házassági válópöreit, akár kölcsönös megegyezéssel, akár peruton szándékoltatik az elválás, a kir. törvényszékek illetősége alá rendelte, és ezen törvény alapján a magyar igazs. minisztérium 1869. évi mártius bő 30-án kibocsátott rendeletének XIX. czikkében az ideiglenes törvk. szabályoknak a polg. magánjog anyagi részére vonatkozó intézkedéseit és az ezek által fentartottjkorábbi törvényeket és rendeleteket érvényeseknek mondotta ki, — az id. tvk. szabályoknak az anyagi jogra vonatkozó 22. §. által pedig az o. p. tvkvnek a házassági jogot szabályozó L ít. II. fejezetbeli azon határozványai, melyek az izraeliták házasságaira vonatkoznak, érvényben hagyattak, és végre az izraeliták házassági válóügyeikbeni eljárást szabályozó 1863. évi nov. 2-i k napján 15940. sz. a. kibocsátott legfelsőbb rendelet is folytonosan hatályban fenáll. Ezek szerint pedig az izraelitáknak házasságaik ugy a kölcsönös beleegyezés, valamint a nő házasságtörése alapján is jogérvényesen csak az il'etékes törvényszékek által oldathatván fel: BrecherHenriknek Weisz Máriával 1860. évi június 26-án kötött házassága, miután az az utóbb hivatkozott legfelsőbb rendeletben szabályozott eljárással az 1868. évi 54. tcz. 36. §-ában kijelölt illetékes kir. törvényszék által fel nem oldatott, most is fenállónak tekintendő. És ennél fogva Brecher Henriknek és Weisz Máriának azon cselekményük, hogy Brecher Henrik 1873. évi april hó 20-ikán Frisch Reginával, Weisz Mária pedig 1876. évi június 24-én Brunnauer Sámuellel ujabb házasságra léptek, tárgyilag a kettős házasság bűntettét képezi, vádlott Stern Albertnek azon cselekménye pedig, hogy mint újpesti főrabbi Br. H. és W. Mária házassági kötelékét az idézett törvények elleoére az illetékes kir. törvényszék mellőzésével, 1873. évi mártius 19-én önhatalmúlag feloldottnak nyilvánította és mindkét felet ujabb házasság kötésére felhatalmazta, a hivatalos hatalommali visszaélés bűntényét képezi, stb. stb.« (Következnek az Ítéletnek az alanyi beszámithatóságra vonatkozó indokai. Ezen ítélet a vádlottak részéről felebbeztetvén, a legfőbb ítélőszék 1878. évi 6549. sz. a. kelt Ítéletével, a másodbírósági ítélet megváltoztatása mellett, az e. b. ítéletet indokaiból helybenhagyta. Vegyük már most ezen ítéleteket itészeti bonczkés alá. Ha azokat a bennünket érdeklő kérdés szempontjából vizsgáljuk, azt fogjuk találni, hogy mindakettő abban egyetért, miszerint az udvari kanczell. rendelet folyton hatályban áll és a zsidókra nézvemost is kötelező. Az e. b. illetve legfőbb itélőszéki ítélet ugyan első sorban az ideigl. törvk. szabályok által fentartott osztr. polg. törvénykönyre hivatkozik, melyet a kancz. rendelet »érvényében megerősített*, de végre is kötelezőnek mondja a rendeletben foglalt szabályokat. Az eltérés a két ítélet között abban nyilvánul, hogy az e. b. itélet szerint a rendelet csak alaki (?) törvény jelentőségével bir, a mit, az itélet egyéb tartalmát figyelemre méltatva, ugy kell értenünk, miszerint ezen szabályok kötelezők ugyan, de meg nem tartásuk a tiltott cselekvényt még nem teszi érvénytelenné, mert az érvényesség kérdése a hitfelekezeti törvények szerint bírálandó el. (Lex minus quam perfecta.) A kir. táblai itélet ellenben érvényesnek tartja a rendeletet, és miután annak 14. pontja szerint a törvényes rendszabályok megtartása nélkül kötött zsidó házasság érvénytelen, sokkal következetesebben az ezen szabályok ellenére kötött házasságot érvénytelennek, és »z előirt szabályok meg nem tartása mellett történt felbontás után kötött uj házasságot kettős házasságnak tekinti. Vizsgáljuk már most az érveket, melyek által az udvari cancell. rendelet, illetve az o. p. t,kvnek a zsidó házassági jogra vonatkozó, ezzel tartalmukra nézve azonos szabályainak törvényereje és hatályossága ezen ítéletekben indokoltatik. 1. >Az o. p. tvkönyv idevágó rendeletei az ideigl. törvk. szabályok 22. §-a által érvényökben fentartattak.* Az ideigl. törvk. szabályok 22. §-a így hangzik: »A vallás különféleségéből kifolyó az ausztriai törvények uralma alatt bővített polgári magánjogok jelen állapotukban meghagyatnak.* Mit akart az orsz. birói értekezlet ezen rendelkezéssel mondani? Ezen jelzés »bővitett« polgári magánjogok, nyilván azt tanúsítja, hogy semmi egyebet, mint azt, hogy az osztrák polg. törvénykönyvnek mindazon rendelkezései, melyek a vallásszabadságra nézve kedvezőbbek, mint a régi magyar törvények, melyek a valláskülönbségéből kifolyó joghátrányokat, a cselekvési és jogképességnek ebből kifolyó megszorítását megszüntetik vagy enyhítik, továbbra is érvényökben meghagyatnak. — Ilyen szabályokat tartalmaznak-e az o. p. tvk. 123. és köv. §-ai? Vizsgáljuk a dolgot közelebbről. Ezen szabályok életbeléptetése előtt a zsidók házassági jogát hazánkban kizárólag a mózes-talmudi jogszabványok szabályozták. A zsidó házasság érvényessége, annak felbonthatósága, a megkötés és felbontás alakszerűsége és feltételei ezen szabályok szerint volt megítélendő. A mózes-talmudi házassági jog érvényessége a zsidó hitfelekezet autonómiájának kifolyásaként jelenkezvén, kétségtelen, hogy mindazon rendelkezések, melyek a mózes-talmudi házassági jog érvényességét megtámadják, a zsidó hitfelekezet automoniájának és ezzel a vallásszabadságnak megszorítását képezik, tehát épen az ellenkezőjét annak, a mit az orsz. bir. értekezlet fentartani akart. Azon tétel tehát, hogy az osztr. polg. tör v.-n e k a zsidók házassági jogára vonatkozó szabványai az ideigl. törvk. szab. 22. §-a által érvényökben fentartattak, meg nem áll. 2. >Az. o. p. tkönyvnek ideigl. idevonatkozó szabványai érvényökben az 1863. nov. 2-iki udv. cancell. rendeletet által megerősítettek.* Ezen tétel csak ugy lenne elfogadható, ha az udv. cancell. rendelet önmagában érvényes lenne, de miután a rendelet önmagában véve az 1848. III. t.-cz. 3. §. értelmében Magyarországon soha érvényes nem volt, a szintén érvénytelen osztr. polg. törvénykönyvet érvényében meg sem erősíthette. 3. »Az átmeneti intézkedések tárgyában 1869. évi márczius 30-án kelt igazs.-ügymin. rendelet XlX-ik czikke 1. pontjában az id. tvk. szabályok 22. §-a érintetlenül hagyatott* Ez az 1-ső pontban elmondottak megfigyelése mellett mit sem bizonyít, mert az ott kifejtettek szerint a 22. §. nem tartotta fen érvényökben a kérdéses szabályokat. 4. Am tegyük fel, hogy az orsz. bir. ért. 22. §-át tévesen magyaráztuk, és hogy ezen §. által a kérdéses szabályok csakugyan érvényökben fentartattak, akkor sem maradtak azok érvényben, mert: az 1867. évi XVII. tvczikk 1. §-a a zsidókat polgári és politikai jogok tekintetében a többi honpolgárokkal egyenlősítette. A többi honpolgárok a házassági jog terén öntörvényhozási joggal élnek, házasságaik megkötésének és felbontásának feltételeit saját hitfelekezeti szabványaik szabályozzák. Ezen jog tehát a zsidókat is megilleti. Az 1867. XVII. t.-cz. 2. §-a minden az 1. §-sal ellenkező törvényt vagy rendeletet megszüntette. Az o. p. tvk. idevágó §-ai a zsidókat ezen jog gyakorlásában akadályozzák: tehát ezen §§., ha az id. tvk. szab. 22. §-a által érvényökben fen is tartattak volna, az 1867. XVII. tvcz. 2. §-a által megszüntettettek, és így az 1869. évi mártius 30-án kelt min. rendelet által érintetlenül sem hagyathattak. Ugyanezen okból törvényellenes a rendeletet hatályban lévőnek tekintő törvényszéki gyakorlat is, és mint törvényellenes jogszokás (consuetudo contra legem) az általuk vitatott nézet helyességét meg nem ingathatja. 5. »Az 1868. évi 54. t.-cz. 36. §. az izraeliták házassági válópöreit a kir. törvényszékek illetősége alá rendelte.* Ezen tétel, melyet helyesnek kell elismernünk, az udvari cancelláriai rendelet érvénye mellett mit sem bizonyít, mert: a perrendtartás ezen rendelkezése, mint egyedül a birói hatáskört szabályozó, az anyagi jogot nem érinti, e mellett az udvari cancell. rendelet érvénytelen s a mózes-talmudi házassági jog szabványai ér-