Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 28. szám - A váltójog nemzetközi egységesítése. 5. [r.]

gressus, melyen Magyarország is képviselve volt (Dr. Alexy Albert által) a váltójoggal már nem foglalkozott. VI. Mielőtt a nemzetközi jog reformját és kodifikátióját czélzó egyesület által megállapított váltójogi tételeket köze­lebbről ismertetnők s részünkről is birálat tárgyává tennők, legyen szabad még egy általános képet adnunk a váltójog terén létező főkülönbségekről, hogy ennek alapján megítél­hessük, minő nagyok az ellentétek, s mit involvál annak követelménye, hogy ezen ellentétek kiegyenlítessenek ? Az egységi törekvés kivihetőségének kérdésére a válasz csak ugy lehetséges, ha előbb azon előkérdésre felelünk, vajon a létező váltójogok számos és elvi pontokban térnek-e el egy­mástól, avagy az eltérések számra és jelentőségre nézve cseké­lyek? vajon továbbá a létező eltérések valóban nemzeti jelleggel birnak-e vagy nem? s vajon az illető nemzet kebelé­ben magában is már nem emeltetett e kifogás a létező sin­gularitás ellen? Ha részletektől és néhány elszigetelt állást elfoglaló váltótörvényhozástól eltekintünk, ugy nagyban és egészben a létező váltójogokat három csoportba foglalhatjuk össze: a franczia, a német és az angol-amerikai csoportba. Ha azonban a különbségeket nem számláljuk, hanem mérle­geljük, hacsak a tulajdonképeni alapfelfogást s nem az egyes leszármaztatott tételeket és mellékpontokat veszszük figye­lembe, az összes létező váltójogok voltaképen csak két osz­tályra redukálhatók: a román és a germán osztályra, mely utóbbiba némely nem lényegtelen eltérés daczára az angol-amerikai jog is sorozható. Ezen osztályozás azonban távolról sem nemzeti, ha­nem egyedül a kodifikátió időpontján nyugvó tekinteten alapul. A román váltójog megmaradt azon az állásponton, melyet az Francziaországban és egyebütt két évszázaddal ezelőtt elfoglalt. Igen jellemzően ismeri el a franczia váltójog ezen visszamaradt álláspontját Bédarride, midőn azt mondja: »Dans leur transmission de l'école ita­lienne á l'école francaise, les principes n'ont donc pas varié. Le contrat de change est donc sous l'empire du Code ce qu'il a été toujours, rien autre chose que la vente et l'achat d'un argent livrable dans un lieu autre que celui oú le contrat est souscriU (Commentaire du Code de Commerce I. Nro. 24. 25.). Ugyanazon felfogást követte azonban a régibb német iskola is. Bode előtt sem volt a váltó­ügylet más, mint egy scontractus consensualis dandi et reddendi tantundem pecuniae in diversis locis«, és a váltó­levél csak kényelmes és olcsó s ugyanazért gyakori eszköz­nek tekintetett ezen ügylet megkötésére. A mi pedig Angliát illeti, ugy erre nézve azt mondja Chalmers már idézett munkájának bevezetésében: »Comparing English law with French, it will be seen that, for the most part, where they differ, French law is in strict accordance with the rules laid down by Beawes (1720). The fact is, that when Beawes wrote, the law or practice of both nations on this subject was uniform.« A különbség germán és román íelfogás között, mely főleg a piaczi váltó, az üres hátirat, az értékzáradék és a fedezet kérdéseiben nyer oly nagy gyakorlati jelentősé­get, tehát nem nemzeti, hanem pusztán időleges. Franczia­ország szokása ellenére a váltójog terén visszamaradt, és az 1763-ki Ordonnance-ban valamint a Code de Commerce-ben fentartotta a régibb nézeteket. Anglia és Németország ellen­ben előrehaladtak; itt a jog nyiltan és merészen levetette azon békókat, melyek a kereskedelemnek akadályul szolgál­tak s melyeknek nyomását Franciaországban is érezték ugyan, de a látszat megóvása mellett1) csak közvetve és az elvi állásponttal következetlenül törekedtek enyhíteni. Asza­kitás a régi szerződési elmélettel Németországban a törvény­hozó teljes öntudatával történt s hogy ez megtörténhetett, az lényegesen a három mester: Einert, Liebe és Thöl érdeme. Angliában ellenben, a hol nem létezett kodifikátió ') Utalunk a számos simulatióra, a fiktív értékzáradékokra (valeur en compte, valeur en moi-méme), azon latitude-re, melylyel a gyakorlatban a hely­különbség kelléke követeltetik, a váltóbirtokos azon jogára, hogy az üres hátiratot kitöltse stb. folytán megmerevedett jog, mely ajudicaturát akadályozta volna a kereskedelmi szokások természetes fejlődését követni, ezen szakitás öntudatlanuls külsőleg nyilvánuló fordulópon­tok nélkül következett be. De Angliában nemcsak az érték­záradéktól, a helykülönbség kellékétől és a forgatmány ki­töltésétől tekintettek el, hanem még egy lépéssel tovább is mentekés 1765 óta megengedték a bemutatóra szóló váltót, ezzel alkalmat adván az u. n. Banking vagy Currency elméletnek, mely a váltót ugyan nem azonositja a papírpénzzel, de annak mégis hasonló gazdasági funktiókat teljesíteni enged. Midőn ekként Németország és Anglia a régi szerződési elmélettel szakítottak, a váltót a materiális alapviszonyoktól függetlenné tették s a jogi következménye­ket egyedül a formából vezették le: felcserélték a Franczia­országban mesterségesen fentartott látszatot a valósággal s nyiltan szentesitették a kereskedelmi forgalomnak Franczia­országban csak titokban türt szokásait. A régi és uj felfogás közt létező ezen mély ellentét egy kompromissumot tulajdonképen lehetetlenné tesz. Kompro­missum lehetséges, sőt szükséges külsőleg s a részletekre nézve, de az alapelvekre nézve nem. Ezek egymással homlok­egyenest ellenkeznek: vagy maga a váltólevél székhelye az obligátiónak, tehát a forma a döntő; vagy a súlypont a váltó­levélen kivül, a váltószerződésben létezik. A jogegység tehát a főkérdésre nézve nem kölcsönös, hanem csak egyoldalú engedés mellett érhető el s csak az a kérdés, melyik elv hozza az áldozatot: a régibb román vagy az ifjabb germán elv? Eltekintve a belső érvektől, számos külső jel is az ujabb felfogás győzelme mellett szól. A régi szerződési elv tagad­hatlanul hanyatlásnak indult. A franczia Code de Commerce váltójoga ugyan nagy és kétségbevonhatlan előnyei miatt, mint a keletkezési idejében uralkodó váltójogi nézetek for­mailag legtökéletesebb kifejezése, Európa nagy részében, de azon tul is, méltó csodálat és utánzás tárgya volt, sőt számos helyen változatlan elfogadásra talált. De a franczia törvény­hozás stagnátiója a külföldet ismét elpártolni kénypzerité. A franczia Code nemcsak Németország nyugoti tartományai­ban, Lombardiában és Velenczében, Dél-Tirolban, Dalmácziá­ban és Krakóban, hanem legújabban Belgiumban is kény­telen volt az ujabb felfogásnak engedni. Ezzel a franczia rendszer érvényességi területe, melyet Borchardt 1871-ben még 234 millió lélekre becsült, mintegy 229 mill. lélekre csökkent, mely szám csak 1 '/2 millióval emelkedik azon körülmény folytán, üogy az argeutini törvénykönyv Para­guay-ban hozatott be. További veszteségek biztos kilátás­ban vannak. Olaszország és a Svájcz kereskedelmi jogukat reformálni készülnek. Mindkét állam a román rendszert gyakorlatból is ismeri; Olaszországnak majdnem egész terü­letén, Svájcz 7 kantonjában érvényben áll — mindazonáltal az olasz irodalomban épugy mint az olasz parlamentben és az olasz kereskedelmi kamarák kongressusán a germán rend­szerhez való áttérés követeltetett s valamennyi a két állam által eddigelé kidolgozott javaslat a román rendszerrel hatá­rozottan szakított. Ezzel szemben az ifjabb elv folytonos terjedését tapasztal­juk. A 323 millió lakoshoz, kiket Borchardt 1871-ben az angol­amerikai, német és legújabb váltójog területéhez számított, a belgákon kivül ujabban a magyarok is csatlakoztak, USJ nogy Olaszország és a Svájcz reformtörekvéseitől el­kintve is, a létező jogállapot szerint, a régi rendszer 230 % millió lakosságával szemben az nj rendszer mintegy 352 millió lelket számlál. A mi azonban döntő jel gyanánt tekinthető, hogy a modern felfogás győzelmet fog aratni, az azon fontos körül­mény, hogy a régi rendszer saját táborában, magában Fran­cziaországban is a nézetek átalakulása konstatálható. Nem. hiányoznak ugyan a régi rendszer meleg pártfogói, az uj rendszer elkeseredett ellenségei, élükön Nouguier-rel (hisz' voltak német irók is, kik a román elv mellett és a német vrbly felfogása ellen sikra szálltak, mint pl. Biener), de egész sora a franczia jogászoknak elismerte, hogy a régi rend­szer lényeges fogyatkozásokban szenved. így már Mittermaier hivatkozhatott a franczia váltójog fölött irt metsző bírálatában Fréméry-re, részben Vin-

Next

/
Thumbnails
Contents