Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 27. szám - a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához

hogy a zugirászat szigorúan fenyíttessék ; hogy az ügyvéd munkadíjai és kiadásai biztosítására visszatartási és törvényes elsőbbségi joggal birjon; hogy az üresedésbe jövő bírói állások határozott hányadrésze gyakorló ügyvédek részére tartassék fen. Czéltalannak tartjuk azonban azon kívánság kifejezését, hogy az ügyvédek és bírák egyenjogú igazságszolgáltatási tényezőkül ismertessenek el. Ez elismerést — valamint élvezik ma sokan az ügyvédek közül — fogja élvezni az egész ügyvédi kar, mihelyest a homogenitást önmagában elérte. A raig pedig ez be nem következett, fenti kívánságnak hasztalan adunk kifejezést. El vagyunk készülve arra, hogy felszólalásunk ellen soknak leszen azon kifogása, hogy »nem szabadelvű*. Megszoktuk, hogy a szabadelvüség czégére alatt más visszás intézkedések is tétettek. Ne vezettessük magunkat tévútra. A szabadelvüségnek semmi köze az ügyvédi reformhoz. Ha az ügyvédi karnak összeségében tekintélyes társadalmi állást és erkölcsi súlyt akarunk szerezni: szigorúan meg kell állapitanunk a miveltség, az elméleti és gyakorlati képzettség, az erkölcsi correctség és az ügyvédi tisztesség azon magas niveauját, melyet minden egyes tagjának el kell érnie; és nem szabad engednünk, hogy a kar tagjainak jelentékeny része oly társadalmi állást foglaljon el, mely a homogenitást megzavarja. Egyes kivételek felmerülnek mindenütt, fel fognak merülni mindig. De ezek nem fogják csökkenteni az egész kar helyzetét, ha előzetesen az epuratio megtörtént, és ha gondunk lesz reá, hogy a kivételek ephemer jellegűek legyenek. Összegezve a mondattakat: Örömmel üdvözöljük a magyar ügyvédgyülés egybehivásának eszméjét; a javaslatba hozott napirendből kihagyatni kivánjuk a bagatellügyekre és telekkönyvi beadványokra vonatkozó részt; megváltoztatását kivánjuk a tőzsdebiróságra és a bírói s ügyvédi kar egyenjogúságára vonatkozó javaslatoknak ; és a többi itt nem érintett javaslatok mellé felvétetni kivánjuk a napirendbe következő javaslatokat : hogy az egyetemi ösztöndijak kevesbitése de nagyobbitása mellett az ösztöndíjasoktól idejüknek kizárólag az elméleti tanulmányokra fordítása követeltessék meg, és az ösztöndijak élvezetében csak akkor tartassanak meg, ha hivatottságuknak, haladásuknak kétségtelen bizonyítékait adják; hogy az ügyvédek irodáikban joghallgatókat egyáltalán ne, ügyvédjelölteket pedig rendszerint csak fogalmazási és tárgyalási munkálatokra alkalmazzanak; döntetik, a felek belevénülnek, majd pedig arra, hogy a mit ma elvileg e bíróság eldöntött, azt holnap feldönti. Mint mindhárom bíróságnak közös sajátságát azonban szerző azt észlelé, hogy az ítéleteket indokolni nem szokták s hogy eltérőleg a külföld bíróságaitól, a melyek a felek megnyugtatására egy egész jogtudományi, mindenkit le- és meggyőző arzenált tömnek ítéleteikhez indok gyanánt, a magyar bíráknak elég tekintélyükre hivatkozni valamely ügy számos oldalainak elitélésénél. Szerző hogy itt mennyire téved, azt tudja minden magyar ügyvéd, de rosz néven nem vehető tőle ha téved, mert a mig a külföldi bíró a kimerítő indokolásra népének a jogban való járatlansága folytán úgyszólván rá van utalva, addig ez nálunk mint jogászias gondolkodású és disciplinált eszű nemzetnél nem szükséges, és igy elegendő, ha az ítélet indoka egy jogczimre való hivatkozásból áll. így pl. mig Ausztriában a felső biró a felek allegátáit valamennyit latba vetve, mindegyikre reflektál, addig nálunk elég ha azt mondja: alperes köteles, mert: kötelezte magát. Hogy Tissot az ilyent nem tartja indokolásnak, hanem legfeljebb indoknak a bíróra nézve, erről mi nem tehetünk. Az egyesbirákról Tissot — a ki ugy látszik egy bizonyos fővárosi albiró szobájába tévedt — következőleg értekezik. Az ilyen egyesbiró Magyarországon nagy ur, nagyobb ur egy miniszternél, mert ez utóbbinak minden nap szemére vethetik, ba valami badarságot elkövet, sőt akkor is, ha nem követ el ilyent; sőt a biró nagyobb ur még a czárnál is, mert a mig e mögött mindenütt ott leselkedik a közlelkiismeret dynamitja, addig a biró mögött semmi sincs. Az egyesbiró Ítéletei mindig kitűnőek, s ha a vesztes fél ennek daczára megappellálja, ezt csak az ügyvéd költséghajhászó és minden jogosult üldözés daczára is elnyombatlan »mindent jobban tudni akaró« viszketege okozza, mire elég bizonyság az, hogy a 2-od bíróság rendszerint helybenhagyó határozatot hoz, s ha a 3-ik fórum mindkettőt hogy minden ügyvéd erkölcsi kötelességének ismerje az ügyvédi kar epuratiójára közrehatni; végül hogy minimalis tariffa megállapitása által az ügyvédi munka illőbb méltánylása eszközöltessék. Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. XXIII. A büntetési elleninditvány kölcsönös rágalmazás vagy becsületsértés esetében. A btk. 274. §-a szerint: kölcsönös rágalmazás vagy becsületsértés esetében mindaddig, mig az egyik fél indítványára megindított bűnvádi eljárás befejezve nincs, jogában áll a másik félnekis, azellene elkövetett sértés (becsületsértés vagy rágalmazás) miatt a bűnvádi eljárást megindítani, habár az elévülés (a magáninditvány előterjesztésének a btk. 112. §-a szerinti) határideje már lejárt volna. Ezen szakasz alapeszméjére nézve törvénykönyvünk matériáiéi nem nyújtanak tájékoztatást. Tudvalevőleg a miniszteri javaslatokban a btk. 274. §-ának szószerint, vagy akár csak tartalmilag megfelelő szakasz nem is foglaltatott. Az I. és II. miniszteri javaslat 263. §-a, melynek jelenleg a btk. 276. §-a felel meg, a szóban forgó 274. §. tárgyát távolról sem érintette. Az I. és II. mj. 263. §-a szerint ugyanis: a sértett fél indítványára megindított bűnvádi eljárás befejeztéig vádlott, az ellenfele által ellene elkövetett rágalmazás » v a g y becsű1 e t s é r t é s« (?) miatt, az elévülési időn tul is indítványozhatja a bűnvádi eljárás megindítását. E szakasz a sértett fél indítványára üldözött vádlottnak, nem az ellenfele által ellene korábban elkövetett kölcsönös rágalmazás vagy becsületsértésre vonatkozólag akarta megadni a rendes előterjesztési határidőn túli inditványozhatás jogát, vagyis nem azon rágalmazást vagy becsületsértést illetőleg, melyet vádlott ellen ellenfele az indítványára megindított bűnvádi eljárás előttésattóleltekintve követettel; hanem a rágalmazás »vagy becsületsértés* azon esetére nézve czélozta az inditványozási határidő kiterjesztését, melyet vádlott ellen ellenfele épen az által követett el, hogy oly bűnvádi eljárás megindítását indítványozta, melyben vádlott felmentetett, vagy maga a vádló büntetési indítványát visszavonta. Vagyis a mj. 263. §-a azon rágalmazás »vagy becsületsértés« miatti inditvány előterjesztésének kezdőpontja iránt tartalmazott kivételes intézkedést, melyet elkövet az, a ki mást valamely hatóság előtt büntetendő cselekménynyel vagy fegyelmi eljárás tárgyát képező kötelességszegéssel vádol, ha vádja — az indítványára megindított bűnvádi eljárás folyamán, vagy az által, hogy vádlott felmentetik, vagy az által, hogy az indítványozó indítványát visszavonja, — valótlannak bizonyul, ———« elveti s az appelláló ügyvédnek ád igazat, ugy ezt részint a felső biró »már öregedő felfogása*, »absolut tehetetlenségei vagy »elavult s a modern jog által már rég meghaladt nézetei«, részint pedig az ügyvédek iránti felfoghatatlan és a nemzet dogmájától eltérő vétkes előszeretete okozta, a mint ez utóbbit nem rég szemére is vetették a Curiának s a mint ezt egy elsőrangú, kiváló férfiú a »Pester Lloyd« hasábjain egy egészen az ügyvédség érdekében irt és mellettök szóló czikksorozatában elég vigyázatlan volt el is árulni. Az egyesbiró az igazságosztásban korlátlanul intézkedik, de miután felette sok fél jelentkezik a mindennapi kiosztáshoz az igazságügyi népkonyhában, annyira kénytelen feldarabolni csekély készletét, hogy a felek rendesen nem tudnak mit kezdeni jutalékukkal. De e bajnak természetesen nem a biró. hanem a sok ügyvéd az okozója, a kik a sok pert lehetségesitik. ők azok, a kik megindítják, ők a kik elég makacsul felveszik, ők azok, a kik mindenféle tagadással a feltétlen marasztalást sokszor épenséggel lehetetlenné is teszik. Ők azok tehát, a kik egyáltalában okai a birák kellemetlen helyzetének s igy az összmiseríának. S ezért igen jogos ezen tiz év óta folytatott s a lovagias nemzet által hévvel felkapott rókavadászat, miért is, a kinek e »pays des tziganes« szivén fekszik, nem teheti, hogy ne fájlalja, hogy e rókahajhászat rendesen csak egy kínos »run«-nal végződik, melynél a ravasz állat mindig valami alkalmatos kibúvóra akad. A legfájdalmasabb a dologban azonban a Curia magatartása, mely a vád alá helyezések és felfüggesztések, a bíróságok s egyéb más alkalmatos eszközökkel vérig korbácsolt és tüdővészig hajhászott rókának a hol csak lehet segélyt nyújt, időszerűtlen liberalismusa által méltó elkeseredést idéz elő országszerte. Ugy látszik elfelejti a magyar Curia, hogy a summum jus néha summa injuria, s hogy a róka felszabadítása számos libának, kacsának s efféle a házi ur által jóltartott s hizlalt szárnyasnak nyakába keiül.