Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 24. szám - A váltójog nemzetközi egységesítése

— 191 — Már a legrégibb német váltójogi iró:BodeMátyás (Dissertatió jnridica de cambiis 1646) a váltót a jus gentiunl szüleményének mondja, utalván arra, hogy ezen intézmény nagy használhatósága miatt »per' universalem consuetudinem quousque patet orbis Christianus*, sőt azon túl nevezetesen Ázsia és Afrika kereskedelmi piaczain is elismerést nyert. A legközelebbi német váltójogi monográfiában: Vogt Márton. »Tractatus analyticus de cnmbiis* cz. 1658-ban megjelent müvében is gyakran tétetik utalás az általános szokásra (Usus universalis), só't a váltó mint az összes keresztény világ intézményének egyetemessége a tisztán kereskedelmi nem jogi munkákban is igen korán kifejezést nyert. így már 1669-ben jelent meg Frankfurtban egy munka, melynek czime: »Unterricht der Wechselhandlung oder Bericht, wie mán in der C h r i s t e n h e i t, vornahmlich Holland etc. etc von einem Ort auff den andern wechseln etc. Aus dem Hollándischen von Johann Péter Zubrodt.« Bármennyire elismertetett is azonban már a 17. században a váltójog egyetemessége, az idegen váltójogok ismerete és feldolgozása még nagyon tökéletlen volt. Néhány olasz, hollandi és német forrás képezi az egész apparátust, melylyel Bode dolgozik, Vogt pedig lényegesen csak német, különösen frankfui'ti rendeletekre és szokásokra támaszkodik. Ugyanaz áll ugylátszik ezeknek közvetlen utódairól is, mert még a 18. század elején (1721) pauaszkodik a korszakot alkotó Franck azok fölött: »qui de cambiorum jure nihil in universum dici posse existimant, sed singula ex specialibus cujusque loci legibus etmoribus decidenda arbitrantur«. Öntudatos ellentétben eló'zőivel már most Franck egy a particuláris váltójogok fölé emelkedő, legszélesebb összehasonlító alapon nyugvó általános váltójogot akar tárgyalni, a mint ez munkájának cziméből: »Institutiones juris cambialis, ex legibus diversarum gentium, indole negociationis, morbus campsorum ac jure communi nova methodo collectae« is kitűnik. Nem bizonyos dicsekvés nélkül emliti Franck azon nagy fáradságot, melybe neki a külföldi váltójogok megismerése került; de ezen fáradság még sem lehetett oly nagy, mert eltekintve attól, hogy egyes fontos váltórendszabályokat, mint pl. a veronait és perpignanit nem volt képes megszerezni, Franck azon kedvező helyzetben volt, hogy a röviden azelőtt megjelent Kőnigh-féle gyűjteményt (der Stadt Leipzig Wecbselordnung 1717, a czim kevesebbet mond, mint a mennyit a munka tartalmaz,) s abból különösen a hires P h o o n s eu-féle *Wisselstyl tot Amsterdam* cz. munka forditását használhatta. Franck a külföldi váltójogokra nem pusztán elméleti érdekből van tekintettel; ő ellenkezőleg lényegesen gyakorlati czélokat tart szem előtt. Czélja az, hogy a német bíróságok tájékozást szerezhessenek az általuk alkalmazandó külföldi jog iránt, a mi annyival szükségesebb volt, mert épen ezen időben voltak a német biróságok számos váltóviszkereseti ügygyei elfoglalva, melyek az angol-franczia részvényválság (Law-f'éle rendszer bukása, az angol »bubbles* összeomlása stb.) folytán keletkezett nagy váltókrizis következtében külföldről német bankárok ellen indíttattak. A már eldöntött ügyekben az idegen jog nem ismerése keményen megboszulta volt magát s épen erre vonatkozólag mondja Franck: »tamen hac ratione quoties advocati et judices jura peregrina ignorant, bonam causam perdi, maiam vinci et per se necesse est et ex rebus recentissimorum scriptorum testimoniis judicatis mihi satis constat. Quam ob rem interest, scire jura cambialia quaevis, non tamquam ad exteros tantam pertinentia, sed tamquam ea, ex quiltus quandoque etiam, quae inter nostrates in nostris foris ventilantur, lites decidendae sunt«. Franck példája legott utánzásra talált Beck-nél (Tractatus novus vom Wecliselrecht 1729). Ezt követte más irók sora, úgy hogy a 18. század második harmada óta a német jogászok tevékenysége főképen a számos német és külföldi váltórendszabályok összegyűjtésére és összehasonlítására szoritkozott. Ezen irány később is mindig előtérben állt, még akkor is, midőn a váltójog már mélyebb történeti és dogmatikai vizsgálatok tárgyává tétetett. így különösen a jelen század első felében a némít váltórendszabály megalkotása előtt/ mely időszakban az összehasonlitó váltójog főleg Bender-, Pöhls- Treitschke- és Mittermaier-ben nyerte legkitűnőbb képviselőit. Említendők különösen az utóbbinak jeles értekezései az Archiv ftír civilistische Praxis 25. 26. és 27. kötetében (1842-1844), melyekben az összehasonlitó váltójogot a törvényhozási politikát is felölelő tudománynyá emelte, valamint a F o e 1 i x-féle »Revue étrangere et francaise de legislation, de jurisprudence et d'économie politiquet 7. és 8. kötetében (1840—41.), melyek kiváltképen a külföldi, nevezetesen franczia jogászokra nagy befolyással voltak. A köz. német váltórendszabály meghozatala óta az összehasonlító' váltójog különösen Thöl, Renaud, Kuntze, Borchardt-Jakobi (Weiske-féle Rechtslexikon XIV. köt), Hoffmann, Kletke, Schíebe Brcntano és Wácht e r 0. (Wechsellehre) által nyert nagyobb ápolást. A legújabb időben pedig az összehasonlitó jogtudomány a kitűnő Borchard t-féle gyiijteménynyel (Vollstandige Sammlung der deutschen und auslftndischen Wechselgezetze 2 kötet 1871.) és Wachter 0. jelesencyklopédiájával(Encyklopadie des Wechselrechts der europaiscben und aussereuropaischin Lander) gazdagodott. Németországon kivül a különböző váltójogok különösen Francziaországban tétettek már igen korán összehasonlítás tárgyává. Már 1693-ban, tehát Franck előtt, jelent meg Dupuis de la Serra »L'artdes lettres de change suivant l'usage des principales, places de l'Europe« czimü valóban tudományos becsi; munkája, melynek váltóelmélete a franczia váltójognak mindvégig alapja maradt, s mely a váltó kosmopolitikus jellegét már czimében kifejezésre juttatja. Mindazonáltal az idegen váltójogok összegyűjtése és összehasonlítása Francziaországban a jelen századig inkább lett elhanyagolva mint Németországban, minek oka talán abban keresendő, hogy a Franczia váltójog már korán egységesen kodífikáltatván (Ordonnance du Commerce 1673), a franczia irók inkább a hazai jog magyarázatában kerestek babérokat. A külföldi váltójogok teljes összegyűjtése és tudományos méltatása Francziaországban csak a jelen században indult meg, legalább Nouguier önérzettel mondja magáról: »Le premier, j'ai colligé á grand'peine les loix éparses de tous les pays de l'Europe sur le change, je les ai fait traduire.« (Des lettres de change 1. kiadás 1839.) Nouguier után (eltekintve Mittermaiernek már említett czikkeitől a Foelix-féle Revueben) különösen kiemelendők: Antoine de St. Joseph azelőtt nagyon is túlbecsült munkái (Concordanae entre les Codes de Commerce étrangers et le Code de Commerce francais 1844, és Concordance entre la loi générale sur le cbange en Allemagne et le titre VIII. de Code de Comm. 1851.); továbbá Berjjson-nak egy czikke a Revuededroit francais et étranger 1848. folyamában (Des lettres de change d'apres le Code de Commerce et le nouveau projet de loi pour 1'Allemagne); Colfavru »Le droit commercial comparé de la Francé et de l'Angleterre« 1861; Hoechster, Sacré et Üudin »Manuel de droit, commercial francais et étranger« Nouvelle édition 1874., Lyon-Caen »Tableau des lois commerciales en vigueur dans les principaux états de l'Europe etde TAmérique 1876; nemkülönben számos bevágó közlemény a »Société de législation coniparée* általkiadott »Bulletin« és »Annuaire« ben; a >Revue de droit international* és a »Journal de droit internationalprivé< czimü folyóiratokban. Az élénk törvényhozási törekvések, melyek legújabb időben a váltójog terén is helyt foglaltak, az összehasonlítást is tetemesen előmozdították. így jóllehet, hogy a s váj czi köztársaság által tervezett egységes váltótörvény teljes eredményre nem vezetett, ezen törekvésnek az összehasonlitó váltójog mégis számos tudományos értékű munkát köszön. Nevezetesen Burckhardt-Fürstenberger-től (Entwurf einer Scbweizer Wecbselordnung mit Motiven 1857), Renaud-tól (Kritik desEntwurfs einer Schweizer W. 0. Erlangen 1855. és Kritische Ueberschau IV. köt), Fick-töl (Goldschmidt-féle Zeitschrift für das gesammte Handelsrecht III. köt. és Kritische Uehersicht der schweizerischen Handelsund Wechselgezetzgebung) és Munzinger-től (Motive zu