Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 23. szám - Törvényjavaslat a magyar korona országaiban levő vasutak és csatornák összpontosított telekkönyvezéséről szóló 1868. évi I. t-cz. módosítása és kiegészítése tárgyában

ss 187 vényszéki elnevezés alatt, a hol telekkönyvek léteznek, az illetékes telekkönyvi hatóság, egyéhütt padig a birtokbiróság értendő. 9. §. Az idézett törvényczikk 31. §-a akkép módosittatik, hogy az egyes birtoklapok fejezetére csak az illető vasút- vagy csatornavonal elnevezése irandó, mig ellenben a vállalat czége egyedül a főlapon kitüntetendő. 10. §. Az idézett törvényczikk 16. és 26. §-ai akkép módosíttatnak, hogy a telekkönyvi hatóság a hiteledtett egyedi kimutatás alapján, a vállalat részére kisajátított birtokterületeket feltétlenül, a bejegyzett terhekre és bejelentett igényekre való tekintet nélkül jegyzi le ; a vállalat részére azonban a tulajdonjognak ezen birtokterületekre tehermentesen leendő bekebelezése iránt csak azon esetben adja meg az engedélyt, ha a vállalkozó a kisajátítási árt a jogosultnak kifizette, vagy birói kézhez letéteményezte. 11. §. A vállalat tulajdonához tartozó, bár az üzlet vezetéséhez elkerülhetlenül nem szükségelt mindazon fekvőségek és építmények, minők például az igazgatóság háza, ha azok az eredeti építési alapból vagy elsőbbségi kölcsönből szereztettek meg, az illető vállalat tartozékának tekintetnek, s mint ilyenek, a központi telekkönyvbe felveendők. 12. §. Az idézett törvényczikk 48. §-a akkép egészíttetik ki, hogy az engedélyezett elsőbbségi kötvények nemcsak azon vállalatokat illetőleg, melyek az 1868. évi I. t.-cz. hatálybaléptekor a kisajátítási eljárást már befejezték, de egyáltalán minden vasüti és csatornavállalatok telekkönyvezésénél hivatalból biztositandók; köteleztetnek ennélfogva, az ily vállalatok engedélyezett elsőbbségi kölcsöneikről szóló főkötvényeket, a tulajdonjoggal egyidejűleg leendő bekebelezés végett, a vállalat telekkönyvezése iránti kérelemben a központi telekkönyvi hatóságnak beadni, avagy azon intézetet megnevezni, melynél azok letéteményezve vannak. 13. §. Ha a vállalkozó, a vállalat telekkönyvezése iránti kérelmének beadása alkalmával az elsőbbségi főkötvényt nem mellékelné, vagy pedig az illető központi telekkönyv hatályosságának megkezdése előtt pótlólag be nem nyújtaná, akkor az a kir. pénzügyminisztériumtól, hol ilyen kötvények rendszerint letéteményezvék, megszerzendő; ha pedig a főkötvény a kölcsönt közvetítő vagy más intézet, melynél van letéteményezve s az anuak bekeblezését szintén nem kérné, akkor ezen intézetnek a bekeblezési kérelem beadására 15 napi határidő kitűzendő, melynek be nem tartása esetében az ily kötvényeket illető elsőbbség, a vállalat telekkönyvezett vagyonára egy harmadik által ezen időpont után szerzett jogok ellenében többé nem érvényesíthetők. 14. §. Az elsőbbségi kötvények telekkönyvi rangsorozata az ezen kölcsön felvételére adott engedély és illetőleg az egyes részkötvények kibocsátása napjától számitandó. 15. §. Ha a telekkönyvezés befejeztével a vállalat alkatrészei utólagos szerzés által szapo ódnak s annak hozzájegyzése, vagy pedig elidenegités folytán kevesbednek s az elidegenített terület lejegyzése kéretik, mind a két esetben tartozik kérelmező a központi telekhivatal számára egy külön, az illető eredeti hitelesített térképek mérczéje szerint, a vállalati mérnök által aláirt térvázlatot, melyen egyszersmind a határkövekben történt változás is kitüntetendő, folyamodásához mellékelni. 16. §. A vállalat telekkönyvezett birtokából, csak a kir. közmunka- és közlekedési minisztérium engedélye mellett eszközölhető lejegyzés. 17. §. Birói vagy a fenálló törvényeken alapuló másnemű zárlat esetében, a vállalati műnek jövedelmeiből, a zárlatból felmerült és a lezáróit tárgynak kellő fenntartására szükséges költségen és zárlati díjon felül, végrehajtási vagy csődárverés esetében pedig annak vételárából, az 1868. évi LTV. t.-cz. 446. §-ában felsorolt előnyös tételeken felül, a jelzálogos hitelezők előtti elsőbbséggel fedezeodők: a) az üzleti kiadások, melyek a vállalati műnek rendes üzésére szükséges szolgáltatásokból származnak és b) azon összegek, melyek a vállalat által más közlekedési intézet részére beszedettek és ínég ki nem fizettettek. 18. §. Az üzlet vezetéséhez szükséges szerek, úgymint a mozdonyok, kocsik és a többi, a forgalom fentartásához megkívántató egyéb eszközök, a vasút kiegészítő részét képező tartozékokievén, azok külön birói foglalás vagy végrehajtás tárgyát nem képezik. 19. §. A vasúti vállalatok elleni, telekkönyvileg nem biztosított magánkövetelések folytán, maga a vasútra és tartozékaira végrehajtás nem vezethető és ily esetben csak a vállalatnak akár az üzletből, akár állami vagy másnemű garantiájából avagy bármely más forrásból eredő jövedelmei foglalhatók le, ezen lefoglalás azonban csak az illető vállalat által netalán kibocsátott elsőbbségi kötvények telekkönyvileg biztosított kamatainak fedezése után fenmaradt tiszta jövedelmi feleslegre terjedhet ki. 20. §. Az ilyen foglalás alkalmával a zárgondnokot mindig a kir. közmunka- és közlekedési minisztérium fogja kinevezni. 21. §. A vasutak csatornák összpontosított telekkönyvei mérnöki munkálatokon alapulván s a le- és hozzájegyzések is csak a mérnöki felvételek alapján történvén, az azokban foglalt területek kimutatott térfogata biztosíttatik. 22. §. Ezen törvény végrehajtásával az igazságügyi s közmunkaés közlekedési miniszterek, valamint a horvát-szlavon-dalmátországi bán bízatnak meg. Budapest, 1880, évi május 14-én. Dr. Pauler Tivadar, s. k. m. kir. igazságügyi miniszter. Indokolás. Nem feladata ezen javaslatnak azon alapot megváltoztatni, melyen a központi telekkönyvezés nyugszik és a mely több évi gyakorlat folytán biztosnak és helyesnek bizonyult. Ebben csak azon hiányok orvoslása szándékoltatik, melyek az 1868. évi I. t.-cz. gyakorlati alkalmazásánál felmerültek s annak némi módosítását és kiegészítését szükségessé teszik. Hogy micsoda körülmények tették szükségessé a törvény egyes részeinek szándékolt módosítását és mely nézetből kifolyólag hozatnak az érintett kiegészitések javaslatba, az a javaslat egyes szakaszainak következő indokolásában bővebben van kifejtve. Egy körülmény van azonban, melyet megjegyzés nélkül hagyni nem lehet, és ez az, hogy az eljárás gyorsítása czéljából behatóbb intézkedés mint 5-ík és 6-ik §-ban foglaltak, javaslatba nem hozatik. De ez a tapasztaláson alapul. A vállalatok tömegesen megindított központi telekkönyvezése ugyanis, a midőn ilyen intézkedés talán előnyös lett volna, már nagyobbára be van fejezve, s az egyes hátralevő és még ezután keletkezendő vállalatok telekkönyvezése a kellő gyorsasággal lesz keresztülvihető, ha a vállalatok az előmunkálatoknak annak idejében beadására lesznek kötelezve, mert több központi telekkönyvnek késedelmes megnyitása egyenesen onnan következik, hogy a vállalatok a munkálatok beadásával egyátalán késnek, a mint hogy ismét a gyakorlatból kimutatható, hogy egyes vállalatok, melyeknek az ügy érdekükben feküdt, a telekkönyv gyors létesítését el is érték. A másik akadály, mely a telekkönyvnek gyors megnyitását eddig hátráltatta, az illető telekkönyvi hatóságok előtt folytatott igénybejelentési eljárás hosszadalmasságában és a kisajátított területek lejegyzésének késedelmezésében feküdt. Ezen késedelem oka azonban nem magában a törvényben, de a telekkönyvi hatóságok ezen előttük uj eljárásban való gyakorlatlatlanságában keresendő, valamint abban, hogy a többnyire amúgy is munkával túlterhelt telekkönyvi személyzet, a tömeges lejegyzéseket kellő gyorsasággal nem eszközölhette, —de ezen akadálytól sem lehet többé tartani, mert a tömeges munkálatok nagyrészt tulhaladvák, és mert a gyakorlat itt is megtette hatását. Egyébiránt példákkal kimutatható, hogy ezen eljárásnál is, többnyire maguk a vállalatok a késedelem okozói, minthogy helyenkint a telekkönyvi hatóságok évek alatt nem voltak képesek azoktól a kisajátított területek kártalanítását igazoló nyugtákat beszerezni, és mert az egész telekkönyvezési ügyet többnyire az ebben kevésbbé jártas mérnökökre bizzák. A mi pedig végre a megállapított kártalanítási összegek gyors kifizetése iránti intézkedés szügségét illeti, — e tekintetben ismét csak a tapasztalásra kell hivatkozni, mely azt mutatja, hogy a kártalanítások a hitelesítés alkalmával kevés kivétellel már ki vannak fizetve, vagy ugyanaz alkalommal kifizettetnek; a mely tételre nézve pedig a jogosult személye iránt kétség fenforog s az letéteményeztetett, azon ugy sem lehet másként segíteni, mint ha a magát jogosítottnak vélekedő — mint az a jelenlegi eljárás mellett is történik — igényeit a bíróság előtt érvényesiti. Mindezeknél fogva, figyelemmel még arra is, hogy a központi telekkönyvezés végett beadott munkálatokban s illetőleg az egyedi kimutatásokban csak oly összegek vehetők fel, melyek egyesség vagy bírói ítélet által már megvannak állapítva — tehát ha e részben késedelem fordul elő, az a kisajátitási eljárás terhére esik — és hogy ezen kártalanítási összegek, melyeket illetőleg a jogosult iránt kétség nincs, mint e tekintetben az 1869. évi márczius 8-án kelt miniszteri rendelet 13. §-a, hivatkozással az 1868. évi LV. t.-cz. 30. és 61. §-aira rendelkezik, még a hitelesítés előtt kifizetendők, nem látszik annak szükssge fenforogni, hogy e tekintetben bármi ujabb intézkedés tétéssék. Más uton pedig a központi telekkönyvek gyors életbeléptetését elérni, illetőleg az 1874. évi osztrák vasúti telekkönyvi törvénynek azon intézkedését Magyarországra nézve is érvényesíteni, melynél fogva a vállalatok mindjárt az engedély elnyerése és az építendő vasút irányának és tervének megállapítása után hitelképesekké tétetnek, illetőleg a birtok-lapokat üresen hagyva , részükre ideiglenes telekkönyvek nyithatók, melyekben a még csak ezután kisajátítandó területeket és arra építendő vasutat előre kölcsönnel terhelhetik, egyátalán nem látszik ajánlhatónak. Ez ugyanis oly intézkedés, mely a telekkönyv szellemével össze nem egyeztethető, minthogy annálfogva oly birtok terheltetnék meg, mely a telekkönyvben nem létezik; már pedig azt megengedni, hogy még csak szerzendö birtokra kölcsönök vétessenek fel, könnyen a törvény kijátszására vezethetne, a melyre a törvényhozás, melynek nagyobb tekintettel kell lenni a vasutak hitelezőire, mint az egyes vállalkozók érdekeire, alkalmat nem szolgáltathat. De eltekintve a mondottaktól, ilyen intézkedés a telekkönyvi intézmény alapelvének, ajelzálogi biztosítás teljes feladása nélkül, a gyakorlatban nem is alkalmazható, mert feltéve azon esetet, ha valamely vállalat az engedélyezett és megállapított vonalat, vagy annak csak egy részét is bármi okból ki nem épiti, a mire épen nálunk több eset van, avagy annak építéséhez egyátalán hozzá sem fog és az ugyanezen vonalra nyert engedély után azonnal elsőbbségi kölcsönt vesz fel: mire való akkor azon telekkönyv, melyben csak egy leendő fekvöségre vagyis egy fekvőség képezhetésére való jogosultságra a zálogjog be van jegyezve, illetőleg mit csinál akkor azon telekkönyvi hatóság, mely annak bekeblezését engedélyezte, és hol van akkor azon zálogtárgy, melyet a törvény első sorban az elsőbbségi kötvények biztosítására kijelöl ? A 2. §-hoz. Az 1868. évi I. t.-cz. 5. §-a b) és c) pontjainak rendelkezései a gyakorlatban czélszerültleneknek, sőt majdnem kivihetetlenek-