Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 19. szám - Indokolás "a műemlékek fentartásáról" szóló törvényjavaslathoz

— 155 — galomnak. A kereskedő speculatióra vesz pénzt hitelbe. Nála a pénz áruczikk, melynek ár-érdemlőségét ő Ítéli meg. Üzelemeiben, ha a kínálkozó szerencsés perezben pénz felett rendelkezhetik, száz és több százalékot nyerhet speculatióval. Tehát szívesen és észszerűen adhat magasabb kamatokat. Rendesen könyveket vezet s minden pillanatban áttekinti vagyoni helyzetét, S ha a törvény, az uzsora szoros forgalommeghatározását kerülve, jogáról lemond a bíró javára, a biró mégsem lesz esetről esetre képes, hogy magának tiszta képet alkosson arról, mely kamatlábat tartson már feltűnően aránytalannak, mert hiszen, hogy azt eltalálja, ahhoz szükséges volna, hogy a nemzet közgazdasági életének rendszerét ugy ismerje, mint azt a nemzet képviselőinek egyeteme ismerheti alig. S így csak az lesz eredményezve, minek az uzsoratörvény elejét akarja venni. Igen sok tőke, mely ma tökéletesen legitim módon, valóban fenálló szükségletek kielégitésésére valamivel magasabb kamatokra vannak elhelyezve, a forgalomból vissza fognak vonulni ,fel fognak mondaini azon alapos félelemből, hogy az üzletek uzsorás üzletnek foghatnak a biró által kimondatni. A birodalmi gyűlésen a kamat-maximum megállapítása iránti indítvány elvettetett. Ezek után elfogadtattak a következő határozmányok: A ki magának vagy harmadik személynek uzsorás vagyoni előnyöket e 1 f á t y o 1 o z o 11 a 1 a k b a n, váltói uton, becsület lekötése mellett, becsületszóra, esküvel vagy hasonló biztositások vagy megerősítések mellett ígértet, egy évig terjedhető fegyházzal és egyidejűleg hatezer márkáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő; ezenkívül a polgári becsületjogok elvesztésére is elitélhető. Ugyanezen büntetésekkel sujtandók, a kik a tényállás tudatával az ily követelést megszerezik s azt vagy tovább átruházzák avagy az uzsorás vagyonelőnyöket érvényesitik. A ki pedig uzsoráskodással üzlet- vagy szokásszerüen foglalkozik, legalább három hónapig terjedő fogházzal és egyidejűleg 150-től 15000 márkáig terjedő pénzbüntetéssel sújtandó s a polgári becsületjogok elvesztésébe is marasztalható. Szerződések, melyek a fenti határozmányokba ütköz. nek, érvénytelenek. Az adós által vagy érte más valaki által teljesített vagyoni előnyök visszaszolgáltatandók és kamatoztatandók. Ez iránt mindazok, a kik az uzsorában bűnösök, egyetemlegesen felelősek, a harmadik szerző pedig az ő vagy más jogutód által megszerzettnek magasságáig. Azon harmadik személy felelőssége, a ki nem vált bűnössé az uzsorában, a magánjog szabványai szerint irányul. A hitelező fel van jogosítva mindazt, a mit ily érvénytelen szerződés folytán teljesített, visszakövetelni. Ezen határozmányokkal szemben kiemeltetett, hogy épen azok a közmorál ellen irányulok s hogy azok közgazdaságilag ártékonyak. Nincs ellenvetés az ellen, hogy az uzsorás üzelem érvénytelennek nyilváníttassák s hogy abból az uzsorásra semminemű előny ne háromolhasson. De anomália volna, hogy a jóhiszemű engedményes is megtámadtathassék 30 évig. Ily törvény a legnagyobb visszaaélésekre adhatna alkalmat. A könnyelműek által felhasználható volna arra, hogy ők szándékosan kössenek ily érvénytelen szerződést, hogy utólag a jóhiszemű engedményest megtámadják. Ép oly igazságtalanságot foglalna magában, hogy a hitelezőtől a kölcsönbe adott tőkéje utáni országos kamat is megtagadtatik. A visszakövetelhetést is rövidebb határidőhöz kellene kötői, miután hosszú évek lefolyta után nehezen megállapítható, mely viszonyok között létesült az illető ügylet, A ki a visszakövetelést évekig nem érvényesiti, vagy azért nem teszi, mert maga is kétesnek tartja jogát, avagy azért, mert fegyvert akar kezében tartani zsarolásra. Sarlay Ede. Indokolás »a műemlékek fentartdsáról« szóló törvényjavaslathoz. Minden művelt nemzet, mely jövőjében bizva, a polgárosodás ösvényén előrehaladni kiván, felismervén azt, hogy a jelenkor műveltsége a mult nemzedékek százados fáradozásainak gyümölcse, nemcsak kegyelettel viseltetik azon müvek iránt, melyek daczolva a századok viharaival, a dicső mult néma, de azért mégis ország-világraszóló emlékeit képezik, de azok lehetőleg sértetlen fenállásáról törvényhozási és közigazgatási uton gondoskodni törekszik. A hazánk felett elviharzott háborúk, a török világ s a hitújítással bekövetkezett belviszályok, sőt részben a XVII. és XVIII. század megromlott müizlése jelen- j tékeny részét elpusztitá azon építményeknek s azok tartozékainak, 1 melyek stylszerü művészetükké 1 kétségtelenül tanúsítják, hogy nemcsak a kora renaissance idejében, a Hunyadiak dicső korában, a magyar Európa akkor müveit népei között méltó helyet foglalt el, de a közép- I kor századaiban sem volt az barbár nép, hanem az európai polgáriasodás intézményeit, alakjait, tudományát és művészetét — sajátszerű ! viszonyaihoz módosítva •— sikeresen elsajátítani igyekezett. Oly végre, hogy a kormány magának az ország legkülönbözőbb részeiben gyakran a forgalomtól félreeső helyeken találtató műelékek létezéséről, azok minőségéről s mennyiségéről, hol és mily karban létéről alapos tudomást szerezhessen, s annak alapján a rendelkezésére álló források segélyével, megóvásáról, az idő s viszonyokhoz képest, kitelhetőleg gondoskodhas on, addig is, míg a törvényhozás ez ügyről tüzetesen intézkedhetett, közigazgatási uton az 1872. ápril hő 4-én 3311. sz. a, kelt rendelettel a műemlékek országos bizottságát alakította. Mindazonáltal közigazgatási uton a műemlékek sértetlen fentartását teljesen biztosítani lehetetlen. A magánosok tulajdonában lévő műemlékek fölött a tulajdonos a hazánkban az ingatlan birtokokra nézve az ideiglenes törvénykezési szabályok I. 21. §-a értelmében maiglan érvényben levő általános ausztriai polgári törvénykönyv 354. §-a értelmében ugy a dolog állagával és annak hasznaival kénye szerint bánhatván s abból minden mást, tehát a kormányt is kizárhatván, sőt azt a polgári törvénykönyv 362. §-a értelmében el is enyésztethetvén, a magánosok birtokában levő műemlékek fentartására nézve a magántulajdonos kegyeletén és jóakaratán kívül mi biztosíték sem létezik. Oly végre tehát, hogy a műemlékeknek legalább azon részei, melyek művészi vagy történelmi becscsel bírnak, az utókor számára csonkittatlanul fentarttassanak, a tulajdonjog némi megszorításának szükségessége merül fel, mely csakis törvényhozás utján eszközölhető. Felismerték annak szükséges voltát más európai államok is, mint p. o. Svédország, mely 1871. november 29-én alkotott törvény által a műemlékeket s régiségeket a törvény oltalma alá helyezte. Több szakférfinak, a műemlékek országos bizottságának, nemkülönben az érdekelt szakminisztériumok képviselőinek meghívásával, Tanárky Gedeon államtitkár elnöklete alatt tartott nagy bizottság tanácskozmányai alapján s az igazságügyi miniszter ur beleegyezésével jött létre a szőnyegre hozott törvényjavaslat, mely a műemlékek megóvására szükséges törvényhozási intézkedéseket tartalmazza. Ezen törvényjavaslat két részre szakad, melynek elseje (1 —17. §§.) »A műemlékekről s azok gondozásáróU szól, második része pedig »A műemlékek biztosítása czéljából szükséges kisajátítás s az annál követendő eljárás tárgyában« intézkedik. Ezen törvényjavaslat 1. §-ában elvül kimondatik, hogy minden oly akár földfeletti, akár földalatti építmény, mely történeti, avagy mübecsssel bir, a törvény védelme s a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alá helyeztetik. Hogy a történeti s műbecscsel biró emlékek között különbség tétetik, oka az, mert lehetnek oly régi építmények, melyek szerkezetök érdekességénél vagy az azokon található díszítéseknél fotjva fentartásra érdemesek, a nélkül, hogy azokhoz valamely történelmi esemény emléke fűződnék. Viszont vannak és lehetnek oly építmények és épületmaradványok, melyek építésük kezdetlegességénél fogva, de más körülményeknél fogva is magukban véve műbecscsel nem bírnak, azok sértetlen megóvását azonban valamely azokhoz fűződő történeti esemény javalja. Az emlékek többnyire ugyan a föld szinén felül találtatnak, mint például: várak, templomok, fenálló síremlékek stb., de vannak részint ismert, részint még ismeretlen oly műemlékek is (mint pl. romai vízvezetékek, fűi dörészletek, középkori földalatti sirkápolnák s több eff.), melyek sokszor százados omladvány által levén takarva, többnyire csak véletlenül, mint csatornák ásá-a, vasutak építése alkalmával fölmerülő földmunkálatok által kerülnek időnkint napfényre s ugy történelmi mint művészeti szempontból kiváló érdeküek; íentartásuk azonban felfedezésük után többnyire a széthányás, elhordás által veszélyeztetik; miért is a törvény védelmét s a kormány felügyeleti hatóságát ezekre is kiterjeszteni kelletik. Nem ritkák levén továbbá azon esetek sem, midőn valamely építmény magában igen csekély vagy épen semmi értékkel sem bir, míg annak tartozéka, pl. o. valamely régi temetkezési hely, falfestmények avagy faragott diszitmények, művészi vagy történelmi szempontból figyelmet érdemelnek és fentartásra érdemesnek mutatkoznak. Ily tartozékul, épületről levén szó, az ált. osztr. polg. törvénykönyv 297. §-a értelmében nemcsak mindazon tárgyak értendők, melyek az illető épület falába erősitvék vagy szegezvék, hanem mindazon dolgok is, mik valamely egésznek állandó haszonvételére szánvák, mint pl. kapu, ajtó, vasrácsok stb., habár azok különbeü a műemlékek sérelme nélkül attól eltávolíthatók lennének. Hogy a kormány valamely esetleg felfedezett, napfényre került emlék biztosítása iránt intézkedgessék, mindenekelőtt kell, hogy arról idejekorán értesítést nyerhessen. E végből elvül kimondatik, hogy a ki valamely régi építményt esetleg annak tartozékát felfedezni, akár tulajdonos légyen, akár sem, tartozik azt azonnal az illetékes közigazgatási hatóságnál bejelenteni, mely erről a műemlékek országos bizottságát tudomásvétel s további intézkedés végett késedelem nélkül értesiti. Nehogy azonban a felfedezett műemlék még mielőtt annak fentartása vagy legalább lerajzolása iránt a kormány intézkedhetnék, elpusztittassék, a közigazgatási hatóság köteles lészen a felfedezett műemlék sértetlen fentartasáról gondoskodni. Magánjogi valamint közigazgatási tekintetek meg nem engedvén, hogy a tulajdonos telkének használatában bizonytalan időre korlátoltassék, ezen törvényjavaslat 2. §-ának 3. pontjában 40 napi határidő tűzetik ki, mely alatt a műemlékek bizottságának, illetőleg a kormánynak elég ideje lészen az ügyben intézkedni, melyen tul azonban, ha kormány-intézkedés nem jő közbe, a tulajdonosnak szabad intézkedési joga feléled. (Befejezése köv.)