Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 19. szám - Az életbeléptetési törvényjavaslat függőben maradt szakaszai

rel egészíttetik ki, igy pl. a német birodalmi sajtótörvényben i adoptált rendbüntetések rendszerével, de eltekintve attól, hogy az együttes felelősségnek a fokozatos felelősséggel való olyan combinatiója, mint minő a badeni sajtótörvény­ben helyt fog, egyátalán nem helyeselhető, ezuital csakis arról van szó, hogy a sajtóügyi felelősség ujabb radikális törvényhozási rendezéséig a jelenlegi állapot, a fokozatos és kizáró felelősség rendszere, változatlan hatályában fentartas­sék. Erre nézve pedig, hogy a fenébb jelzett magyarázati lehetőségnek eleje vétessék, szükségesnek látjuk annak világos declaratióját, miszerint a sajtótörvény 13. és 33. §-ai oly ér­telemben tartatnak fen továbbra is hatályukban, hogy sajtóvétségért mindig csak egy személy von­ható felelősségre, azaz nem a terjesztők a büntető­törvénykönyv értelmében együttesen, hanem sorrend szerint a azerző, vagy a kiadó v^gy a nyomda vagy metszde tulajdonosa. A legszűkebb értelemben vett terjesztő (a könyv­kereskedő, elárusító) pedig, összhangzásban a sajtótörvény­nyel, mely azt sem a 13. §. sorr- ndjében fel nem emliti, de különben mint részest sem vonja felelősségre, •— a sajtótör­vény 27. és 43. §ai csak a már elmarasztaló i télét által sújtott elmemü árusitását rendelvén a szerzője ellen hozathatott legnagyobb büntetéssel illettetni, — a codex mellett e vonathassék, még bün részesség czi­mén sem, felelősségre. Vagyis szükségesnek látjuk annak , világos megszabását, hogy a büntető-törvénykönyv idevágó 1 szakaszaiban előforduló ezen kitétel: »terjesztés« alapján a sajtótörvény szerint felelősségre vonható személyek köre nem ti'githató, sem az együttes felelősség heljt nem foghat. 11. Járásbirói és szolgabírói hatáskör. (S. S.) Rendszeres büntetőtörvénykönyvnek életbe lép­tetése oly országban, holtételes törvények hiányában a birák logicája évszázadokon keresztül pótolta a törvényhozói souve- 1 rainitást, nagy nehézségeket szül a gyakorlatban. A codex fogalom-meghatározásainak jogászi finomsága, a sorok között lappangó ür, melyet csak az elmélet tanai tölhetnek ki, zavarba hozzák a gyakorlatot annak első időszakában. A birói kar­nak átlagos szakképzettsége e tekintetben oly fontos mozza- I natot képez, hogy az a törvénykönyv szerkesztésénél is ; szem előtt tartandó, és igy például egészen más alakban lesz szövegezendő egy codex ott, hol annak kezelése esküdt­székekre bizatik, és máskép ott, hol annak határozmányait szakképzett birák juttatják érvényre. Az életbe léptetendő büntetőtörvénykönyv minden sza- I kasza a vonatkozó elméleti tanok egyik elvont képződménye; minden egyes tétele tudományos háttérre utal; a szöveg szak­beli, comprimált, igen képzett bíráknak is nehezen érthető, elmélyedő tanulmányokat igénylő. És ezen codex uralmi terének nagy részét egyes biráinkra bizza a kormány, minden eljárási sza- ' bályzat nélkül, az igazságszolgáltatás helyességének mindtn garantiája, az önkénynek minden ellenőrzése nélkül. Oly hatáskört akar bizni a kormány az egyes biróra, j minővel sehol e világon nem bir. Mintha már előre ad absurdum akarná vezetni az uj büntetőtörvénykönyv alapján fejlendő gyakorlatot. És ez nem lenne provisorium. Büntetőeljárási törvénykönyv alkotása mindenütt hosszú küzdelmek révén sikerül csak. A legkülönbözőbb érdekkörök elvi tusáját idézi elő. Ma, midőn csak az első javaslat, tehát I még nem is az előadói javaslat van készülés alatt, önámitás arról beszélni, hogy azon eljárási szabályok, melyeket készí­tünk, csak ideiglenes kisegitő szerepre lesznek hivatva. Helyeseljük ezeknél fogva Chorin indítványát, hogy a járásbirák büntető hatásköre megszorittassék. A kérdés súlypontját azonban máshol találjuk, mint hova azt Chorin indítványa helyezi. Nem abban látjuk a a járásbirói büntető bíráskodás nagy veszélyét , hogy a járás- j birák f'elhatalmaztassanak 1 évig terjedhető fogságbüntetést kiszabni. Egyáltalában nem a büntetés kiszabásának köré­ben, hanem a bíráskodásnak ítélethozatal előtti szakaiban, az eljárás teljes szabályzat-nélküliségében. Az egyes biró közvádló, nyomozó, védő, vizsgáló bíró és itélő biró egy személyben. Az előnyomozás és vizsgálat hiányos. Az egész eljárás formátlan, elhamarkodott, felüle­tes. A biró dominus litis. Mintha csak néhány forintnyi bagatellügygyel volna egyenértékű a büntető per. Határoz sommás uton. Dönt tetsz-se szerint a polgárok szabadsága felett. Az általa elrendelt letartóztatás ellen tényleg nincs orvoslat. Védtelenül ki volna szolgáltatva az egyéni szabad­ság vidéki kadi-k tájékozatlanságának, önkényének. Eljárási statárium alatt állna az egész ország a büntetendő cselekmé­nyek sorára nézve. A védelem illusoriussá válnék; sok eset­ben a végitélet elleni felebbezés is. A vádlott ugyanis leg­több esetben csak a marasztaló ítélet indokaiból tudhatná meg, mivel volt tulajdonkép vádolva, és igy,ha ugy tetszik a járásbirónak, rég elszenvedte már a vádlott a reá mért bün­tetést, míg felebbezése elintézve visszaérkeznék. Törvényszékeink eljárása is igen sok kívánni valót hágy. De van legalább némi forma az eljárásban. Megvan a sárga könyv, melyet a járásbirák többnyire mint csakis a törvény­székeknek kiadott zsinórmértéket maguk számára nem létező­nek tekintenek. Megvan azon. nagy előny, mely az ítélő egyének pluralitásában rejlik. S megvan, ami az eljárás egyik legfontosabb garantiáját képezi, a közvádlói, a vizsgálói és az itélői szerep szétválasztottsága. A legnagyobb veszély tehát, a melylyel az egyes birák büntető hatáskörének terve­zett kitágítása járna, az ítélet előtti per­menet teljes alaktalanságában fekszik, és nem annyira a büntetés kiszabhatásában. Törvény­könyvünkkel szemben, mely az összegre oly nagy súlyt fektet, hogy a szerint minősiti a büntetendő cselekményeket bűntettekként vagy vétségekként, attól félni nem kell, hogy a biró azért, mert a vétségek 10 frtig hozzá utasitvák, egy 10 frtnyi lopásnál is azon büntetést fogná alkalmazni, mely 50 frtnyi összegnél képezi a maximumot. A német biro­dalmi büntető törvénykönyv sokkal kevesebb nyomatékot helyez a jogsértés érték-összegére, és pl. minden egyszerű lopást az összeg magasságára való tekintet nélkül vétségnek minősít és 5 évig terjedhető fogsággal rendel büntetendőnek. A járásbiró hatáskörébe a német törvény szerint a lopás 25 márka értékig van utasítva. Itt tehát a maximum, melyet a járásbiró 25 márkáig meni! lopásnál alkalmazhatna, 5 évi fogság. Sa törvényhozó azért még sem aggódott ezen maxi­mum miatt, hogy a 25 márk. lopást a járásbiróhoz utasítsa. Mert fel nem tette, hogy a törvény által a legsúlyosabb ese­tekre kimondott maximális büntetést a biró a legcsekélyeb­beknek deciaráit esetekben fogná alkalmazni; és mert a büntetés kiszabása nem képezi a veszély kiemelkedő pontját, és az felebbezés utján mindig orvosolható. De igenis veszélyesek az ítélet előtti procedúra hiá­nyai, miután azok többnyire orvosolhatlanok. E tekintetben hathatós garantiákról gondoskodott a német törvény. A járásbíróság mint büntető fórum társas bíróságot képez. Minden járásbiró mellé két Schöffe van íidva. A közvádlói szerepre külön közeg, az Amts-Anwalt van felállítva. Az ítélethozatal előtti közbenső végzések felébb vihetők azon Landesgericht-hez, melyhez az illető járásbíróság tartozik. Van teljes felebbezés teljes szóbeli­séggel; van revisio in jure; van rendezett bűnvádi eljárás. Magában véve azon körülményben tehát, hogy a járás­biró, ha az összerü esetben három hónapnál hosszabb bün­tetést, tart kiszabandónak, az ügyet köteles legyen áttenni az illetékes törvényszékhez, vagyis, hogy a súlyosabb bűnese­tekben : a correctionalisatió ellentéte foglaljon helyet, nem találunk elegendő garantiát. Azinjurebiráskodáskö­rülitévedésnek csak alárendelt fontosságot tulajdonítunk. De helytelennek is t rtjuk ezen expedi­enst, mert nem ér fel ama visszásságokkal, melyekkel kar­öltve vár. Szemben ugyanis a büntetőtörvénykönyv egy< s büntetési tételeinek igen tág körű viszonylagosságával, a 92. §-al,és szemben a 84. §-sal, mely az eset körülményei szerint még a decorrectionalisatiónak is enged helyet, a járásbiró ahhoz, hogy az összerü esetben az alkalmazandó büntetést ha csak megközelítőleg is felismerje, a cselekmény tárgyi és

Next

/
Thumbnails
Contents