Magyar Themis, 1880 (10. évfolyam, 1-40. szám)

1880 / 16. szám - Jogorvoslatok a kisebb polgári peres ügyekben

— 127 bujtó az levén, a ki a tettest az elkövetésre szándékosan reábirta, mintegy magától értetődik, hogy azon súlyosabb beszámítás alá eső cselekményre nézve, a melyre a tettest nem birta reá, feltéve, hogy még »in dolo eventuali« sem volt, nem mondható felbujtónak és következve nem is büntethető mint felbujtó. Mert a dolog mindig ugy áll, hogy vagy akarta a felbujtó a súlyosabb cselekményt is, a mely dolusa a reábirás és reábiratás concret körülményeiből ismerhető fel, és akkor nem lehet szólni egyátalán sajátképeni excessusról, hanem büntetendő lesz mint felbujtó, vagy cxcessus forog fen, mert a felbujtó nem szándékolta, akkor pedig természetesen nem lesz büntethető, mert e részben tulajdonkép többé nem is felbujtó. Ez a logika oly kézenfekvő, hogy nem is szorult volna speciális szabványra. Dr. Barna Ignácz. Jogorvoslatok a kisebb polgári peres ügyekben. A 1877: XXII. törvényczikknok nem legkisebb gyengeségei közé tartoznak az itt szabályozott jogorvoslatok. Nem akarunk e törvényczikk terminológiájával foglalkozni, mert aligha öntudatosan czéloztatott itt a jog- és peixm-osltt közti tudományos megkülönböztetés, hanem szorítkozunk az itt nyújtott orvoslatok gyakorlati alkalmazhatóságának megvizsgálására. Az idézett törvényczikk 55. §-a szerint a kisebb jelentőségű polgári peres ügyekben csak az 56-tól 63-ig terjedő §-aiban szabályozott jogorvoslatoknak van helye. Ezek az igazolás, a semmiségi panasz és perújítás, melyek közül azonban a két utóbbinak csak a községi bíráskodás alá nem tartozó ügyekben van helye, és igy a községi bíráskodás alá tartozó ügyekben tulajdonképen csak igazolással lehetne élni. Szerencsére ezen községi bíráskodás alá tartozó ügyeknél a 75. §. megengedi, hogy a sérelmes határozattal meg nem elégedő fél az ügyet a járásbiró elé vihesse. Ezen járásbiró elé vitel alatt, a prdts 275. §-ában kínálkozó analógia daczára, miután a semmiségi panasz a községi bíráskodás alá tartozó ügyekben ki van zárva, felebbezést kellene érteni, a mit ismét az 56.—63. §§. nem ismernek sem a községi bíráskodás alá tartozó, sem az azt meghaladó kisebb polgári peres ügyekben. De a szükség törvényt ron', és igy »appellalunk« a községi bírótól a járásbiróhoz, nem keresve azt, mit kellessen azon »processus« alatt érteni, sőt még azt sem kérdeznők, hogy tulajdonképen jogorvoslatnak tekintendő-e a törvény szerint vagy nem, ha az eljárás, melyet a járásbiró »abban« mint a 25. §. mondja, követni tartozik, gondolkodóba nem ejtene. A járásbiró t. i. a községi bírótól elébe vitt ügyben, egészen függetlenül jár el az előbbi eljárástól, melyről nincs is egyéb tudomása, minthogy a községi bíró azt sérelmes ítéletével befejezte. Sem a felek előterjesztése, sem a tanuk vagy szakértők vallomása, sem a bírói szemle, melyek alapján a községi bíró ítéletét meghozta, nem jöhetnek figyelembe a járásbiró elé vitt ügy újbóli elbírálásánál; mert mindezekről a községi biró által felvett jpgyzőkönyv, melybe a 23. §, szerint csak az Ítélet és annak rövid indokolása veendő fel, mit sem tartalmaz. A járásbiró tehát az elébe vitt ügyben nem felülvizsgálatot teljesít, hanem önállóan itél a vesztes és most már kitanított fél és tanuk újbóli előadása alapján, és pedig végérvényesen, mert ezen második ítélet ellen, miután az nem a községi bíráskodást meghaladó ügyben keletkezett és igy az 57. §. szerint csak az utóbbiakban megengedett semmiségi panasznak helye nincs. Hiába keressük ennek ratióját, mert az, hogy az ügy egy felettes biró, a járásbiró, elé vitetik, még nem nyújt biztosítékot arra, hogy az ügy itt alaposabban fog elbíráltatni, kivált ha figyelembe veszszük, hogy rendesen a leggyöngébb aijárásbirák látják el a bagatell- ügyeket a járásbiró helyett. Magát a járásbiró előtti eljárást nem kivánja a törvény sem olyannak tekinteni, melyben a felek megnyugodhatnak, mert a közvetlenül hozzá utasított ügyekben megengedi a jogorvoslatot; a felebbezésben fekvő biztosíték pedig ugy, mint minden felettes hatóságnál, a járásbirónál is, nem a felülvizsgáló bírónál sem mindig tapasztalható nagyobb képzettségben rejlik, hanem az alantas biró által már összeállított anyag újbóli megvizsgálása folytán adott alkalomban, az alantas biró által netalán elkövetett hibát orvosolni. De a községi bírótól a járásbiró elé vitt ügyben ily alkalom hiányzik, mert az itt engedett jogorvoslati unicum (az 1868. IV. t.-cz. által az eljárás némely eltérő módjainál, ugy az 1872. VIII. t.-cz. stb. által a sérelmes határozat ellen lentartott rendes ut nem hasonlítható össze a k. p. ü. engedett járásbiró elé vitellel, mert a rendes útnál a további perorvoslatok nincsenek kizárva.) inkább perújításhoz mint fellebbezéshez hasonlít, de sem az egyik sem a másik; mert ha perújítás lenne, az első határozatnak előbb jogerőre kellene emelkednie, mielőtt a járásbiró elé vétetik; ha pedig felebbezés lenne, az elsőbiróságnál lefolyt bizonyítási eljárást is felülvizsgálni kellene. Igy látjuk, hogy a mit a törvény egyik helyen ad, azt másik helyen i^mét elveszi, mert nem tudja sem azt, hogy mit adott, sem azt; hogy mit vesz el. Áttérünk azon jogorvoslatra, melyet mindkét rendbeli, a községi bíráskodás alá tartozó és az azt meghaladó kisebb polgári ügyekben használhatni az igazolásra. Itt, a hány bírósággal, annyi szokással találkozunk az igazolás alapjául szolgáló eljárásban, a várakozási idő tekintetében. Az egyik biró 1 órát, a másik többet, a harmadik kevesebb időt enged a megjelenésre, és tetszése szerint cselekedhetik, mert az eljárást szabályozó törvény figyelme erre ki nem terjedt. Ilyen bizonytalanság mellett a félnek azt kell igazolni, hogy önhibáján kívül meg nem jelenhetett, mi felett a biró véglegesen határoz ! A községi bíráskodást meghaladó kisebb polgári ügyekben megengedett második jogorvoslat a semmiségi panasz, mely felett a kir. törvényszék határoz. Hogy miért utasíttattak a semmiségi, ugy a végrehajtás folyamában felmerülő panaszok a törvényszékhez és nem a semmitőszékhez, mely legalább azon garantiát nyújthatja, hogy hasonló esetekben eltérő határozatok nem fognak keletkezni, azt annál nehezebb megérteni, mert a munka sem kevesbedik az által; és talán mégis volt valami oka annak, hogy az 1868: LIV. t.-cz. a semmiségi panaszokat az érdemben határozó kir. tábláktól és legfőbb itélőszéktől elvonta. A harmadik megengedett jogorvoslat a községi bíráskodás alá nem tartozó kisebb polgári ügyekben a perújítás, melynek egyszer feltétlenül helye van. Ezen kápráztató liberalitásból származó jogorvoslat azonban közelebbi vizsgálat mellett épen olyan haszonvehetetlennek bizonyul mint a több', mert a feltétlenül, tehátuj bizonyítékok nélkül megengedett perújítás folytán letárgyalt ügyben, közönséges emberismeret mellett, már a biró komolyságánál fogva sem tehető fel, és tekintélyének megóvása érdekében nem is kívánatos, hogy lelkiismeretes meggyőződése szerint 30 nappal előbb hozott ítéletét minden ok nélkül megváltoztassa a páter peccavi épületes indokolásával. Ha az itt fejtegetett jogorvoslati rendszernek valami haszna van, akkor az csak abból áll, hogy meggyőződhetünk ebből is, hogy a jó igazságszolgáltatás nem engedi, hogy annak két fő követelménye, a gyorsaság és biztonság, egymás árán elégíttessék ki, hanem azt követeli, hogy mindkettőre egyenlő tekintettel legyünk. Dr. Held Kálmán. Két egymásnak ellentmondó cnriai döntvény. Elmarasztalható-e alperes akkor, ha felperes a keresete alapját képező okiratot birói írásbeli meghagyás daczára, sem csatolja a perhez ? (H. J.) Szerény nézetem szerint alperes nem marasztalható el a felperesi keresetben akkor, ha felperes az okmányt, melyre keresetét alapítja, a perhez nem csatolja, sőt mi több, a per során még fel sem is mutatja. Ez esetben tehát az vélelmezendő, hogy felperes okirata elveszett; már pedig ily körülmények között a p'.s 529. és következő §-ai szerint előzőleg a megsemmisítési eljárás veendő foganatba, és csak ennek befejezte s illetőleg az okiratnak a pts 533. §. rendelte módon lett semmisnek nyilvánítása után indítható meg a kereset. Az okirat megsemmisítése előtt tehát nézetem szerint tanuk vallomásai alapján és a felperes által leteendő póteskü feltétele mellett alperes el nem marasztalható. Szerény nézetem támogatásául hivatkozom a nagyméltóságú m. kir. Curia mint legfőbb itélőszéknek 1878. évi april 16-án 3403. szám alatt kelt döntvényére, mely szerint oly esetben, midőn felperes követelését elveszett kötelezvényre alapítja: tartozik e kötelezvény törvényszerű megsemmisítését eszközölni, mert ennek megtörténte előtt csak a kötelezvény alapján lenne keresetjoga megállapítható. Az elmondottak ellenkezőjére szolgáljon például az alábbi eset: R. L. az a i kir. járásbíróság előtt 300 ft és jár. iránt A. F. és társai ellen sommás pert indított, melyben az alperesi védelem *