Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 5. szám - A váltótörvény 76. §-ához

- 31 irats*, a m:nt a conservativ lapok gúnyosan nevezik. Nem csak az alsó, hanem a magasabb birói és ügyészi rangból a köztársaság minden nyilt vagy alattomos ellenét akarják kizárni; azért a semmitőszék (Cour de Cassation) és a nagyobb városokban lévő főtörvényszékek (Cours d'appel) tagjait szemelték ki első áldozatokul, mivel ezek különöse^ a számtalan sajtóperekben igen nehezen sújtották a sajtószabadságot. Névszerint emiitik fel a lapok azon jelentékeny számú birák és főügyészek neveit, a kiknek elmozdítását kívánják. Dufaure ugyan ellenzi ezen bírósági purificatiót és mérsékletre int. Gambetta, kinek a franczia közügyekre jelenleg legalább is annyi befolyása van, mint Deáknak nálunk volt 1868. körül, e tárgyban még nem nyilatkozott. Lapja többször a tömeges elmozdítást pártolta. Az előzmények után nem szenvedhet kétséget, hogy igen sok felsőbb franczia biró és főügyész fog elmozdittatni,a mérsékelt elemek csak azon lesznek, hogy ezen tisztítástól a gyűlöletes politikai üldözés élét elv. gyék. Ilyen kedvezőtlen kilátás mellett kezdődött Francziaországban az uj politikai aera. Valóban kemény időnek mondható! Legszomorúbb valamennyi európai birói testület közt a német birák helyzete. Fél év múlva életbe lépnek az egységes birodalmi törvények. A tízezret megközelítő összes német birói kar disponibilis lesz. és a miniszterek tetszésétől függ, kit akarnak újra kinevezni, kit abfertigungolni és kit nyugdíjazni. A berlini porosz legfőbb törvényszék (OberTribuual) jelenleg 60 bíróból és hat tanácselnökből áll. Lipcsében minden német államnak lesz legalább egy legfőbb törvényszéki bírája; ezért a berliui birákból, akik közt a világ első birái vannak, csak 15 körül fog Lipcsébe kineveztetni; a többi ha végleg nem nyugdijaztatik, várhat még fótörvényszéki elnökség üresedésbe jön. Poroszországban van most 27 másodfolyamodásu bíróság igen nagy bírósági személyzettel. Azuj szervezés után lesz 12, átlag három ötös tanácscsal, tehát körülbelül 20 bíróval. Igen nagy száma a jelenlegi főtörvén) széki személyzetnek ennélfogvaaz uj szervezésnél felesleges leaz. Szintén ugy a törvényszékeknél, i mivel ezek személyzete igen kicsiny lesz és az elsőfolyamodásu igazságszolgáltatás súlya a járásbíróságokra esik. A ki tehát a német birák közt még nyugdíjra nem eléggé elaggott, ha a gondviselés oltalma alá nem veszi, egy szép reggelen két évi fizetéssel végleg kielégítve nagy családdal az utcza közepén kenyérkereset után nézve lesz található. A fiatalabb elemek, aíteferendariusok, Assessorok az ügyvédséggel próbálhatnak szerencsét, a midőn már fizetéses állomásra való kilátás miatt 8—10 évig az államot ingyen szolgálták. Mennyi család lesz tönkre téve, hány élet megkeserítve, különösen a kis hivatalnokoknál! Ily kemény szorongatott napokat él jelenleg a német birói kar. A magyar birák ezen helyzettel szemben nagyszerűen vannak. A reactio Európában körüljár; azért elvárjuk a magyar birói kartól, hogy fontolóra véve a helyzetet, a kötelesség buzgó és pontos teljesítésében fogja elismerését keresni és találni is. A váltótörvény 76. §-ához. (Dr. S. M.) Dr. Schick Sándor »Az elfogadás hiánya miatti bi/tcsitási viszkeresetről váltómásolatnál« czimü czikkében, mely a »Themis« mult heti s ámában j lent meg, szem elől téveszti azt, hogy váltótörvényünk XII. fejezetének egyik része váltómásodlatokról, másik része másolatokról szól. A váltómásodlatoknál a 73. §. intézkedik ugyanarról, a miről a másolatnál a 76. §. Dr. Schick e ket §-t czikkében oly zsinórral akarná összefűzni, a minővel azt tenni a törvényhozónak szándéka nem volt. Ugyanis abból, hogy »a 76. §-ban érintett ó\ás felvétele után élhet viszkeresettel« azt következteti, hogy a törvény tehát a másolatoknál azt fejezi ki, hogy ezek akként lennének elfogadhatók, minta másodlatok. Ez nonsens volna, minthogy a váltótörvény 75. §-a világosan kimondja, hogy a ma solaton levő eredeti forgatmány a forgatót ép ugy köteLzi, mintha az eredeti váltót forgatta volna. (Itt biztosításról van szó, nem kielégítésről. Szerk.) A törvény a midőn ily előnyben részesité a másolatot, nehogy kétely támadhasson, egész határozottsággal akarta elejét venni a pro- és contrának és szentesíti a másolaton létező eredeti forgatmányok váltói erejét. Ennyit és nem többet. Elfogadásról szó sincs tehát, és nem is lehet, minthogy a másolatból hiányzik minden a váltótörvény 3. §-a követelte kellék. Néma váltótörvény 21. §-ából lehet tehát a másolat elfogadhatásának tilalmát következtetni, (A törvény határozottan szól, tehát nem kell »következtetni«. Szerk.) miként azt czikkiró ur teszi. — De térjünk vissza a váltótörvény 76. §-ához. »Ha a gondviselő az eredeti példány kiadását megtagadja, a másolat birtokosa azon forgatók ellen, kiknek eredeti hátiratai a másolaton vannak, elfogadás hiánya miatt biztosítási viszkeresettel csak 73. §-ban érintett óvás felvétele után élbet.« Egy óvásról szól a 76. §, nem pedig óvásokról. Már pedig a 73. §-ban két óvás van; az egyik, a rei vindicatio constatálására megkövetelt, a másik pedig az elfogadás nem teljesítése esetére. A törvény ezen §-ban látszólag csak az elsőt érti — azonban csak látszólag, mert i tényleg mindkettőt megköveteli, — csakhogy, miután a másolatra I elfogadás nem történhetik, az elfogadás az eredeti váltón volna eszközlendő, — de miután ez ki nem adatik, nem lehet tudni, vajon megtörténik-e az elfogadás, avagy nem, — tehát per fictionem azt kell következtetni, hogy az elfogadás ott meg nem történt. Ezen fictiót pedig el kell fogadni a vtótv. 25. illetve 26. §-a érdekében, mely az elfogadás hiánya miatt felvett óvás birtokáról rendelkezik, és azt, mint a viszkereset előfeltételét írja elő. így azután én is osztom czikkiró ur azon nézetét: »hogy a szövegnek is van lelke*. Antinómiát tehát nem látok a 76. és 73. §-ok között, de igenis ellenkezést, melynél a nagy romanista Arndts szavaival: »Muss vor Allém eine Vereinigung der widersprechenden Stellen versucht werden, und zwar ist man dabei selbst zu etwas künstlichem Verfahren ím Nothfalle berechtigU. Ugy látszik, hogy czikkiró ur az óvásról, mint kereseti jogalapról, még bővebben akar jövendőben értekezni, de jelen czikkében is érinti azt, hogy pl. akkor midőn biztossággal állithatni, hogy az elfogadó fizetési kötelezettségének eleget nem tehet (Csak azon esetre állíttatott, ha a teljesítés jogilag lehetetlen. Szerk.) — mi szükség sincs az óvásra. Hivatkozik arra, hogy ha pl. az elfogadó csődbe jut, akkor jogilag lehetetlen a teljesítés. Nem akarok előzetesen pálczát törni e felfogáson, de itt sem hallgathatom el, hogy a példát roszszul választotta. A csőd csak bizonjos időpontban jelent fizetésképtelenséget, a tömeg, mely az elfogadó helyébe lép, sokszor nem az későbben. Ha tehát ezt elvül állitanók fel, az óvás elmulasztása esetén, egyszerűen hivatkozhatnánk arra, hogy az elfogadó ekkor meg akkor nem volt képes fizetni — ergo felesleges lett volna óvást felvenni. — Másrészről azonban azért sem tartom e kérdést vitathatónak, miután a magyar váltótörvény sine qua non-nak állítja fel a viszkereset megindítására az óvás felvételét. Dr. Schick czikke még néhány következetlenséggel vádolja az 1876. 27. t.-czikket, állítván, hogy a törvényhozó emlékező tehetsége sok esetben gyenge volt. Részben az, a mit felhoz, el van vétve. így következetlennek mondja a 22. és 25. §-okat. A 22. §. igy hangzik: »az intézvényezett az elfogadást a váltóban kitett összeg egy részére szoríthatja, minden más megszorítás, az elfogadás teljes megtagadásának tekintetik, — de az elfogadó ily esetben is nyi[ latkozata tartalma szerint felelős, — a 25. §. tehát egész következetességgel mondhatja, hogy ha az elfogadás általában sem, vagy megszorítással vagy nem az egész összegre történik stb. A 28 §. 2. pontja, melynek értelmében a biztosíték visszaadandó, ha az előző ellen, ki a biztosítást adta, a váltó lejártától számítva egy év alatt fizetési viszkereset nem indíttatik — követkéz-tlen. Elismeri már azt a váltótervezet is, a mely indokolja, hogy miért tér el e tekintetben a k. n. váltórendszabálytól, mely utóbbi egy évi elévülési időt vesz fel. Különfélék. — A „Jogászkör"-ben f. hó 30-án társ.s összejövetel tartatik. — A chaoticus zavarban, melybe a bagatell-törvény alsóbb igazságszolgáltatásunkat sülyesztette, csak azon vigasz maradt, hogy bíróságaink józan esze és egészséges felfogása a törvény rendelkezéseinek ellenére a helyes jogi elvet diadalra segiti. A mit mindenki előre érzett, azt a tapasztalás a kellő világlatba helyezi. Mi annak idején a legerélyesebben felszólaltunk azon badarság ellen, hogy a bagatell-törvény 57. §-ában azon szükkeretü jogorvoslatok, melyek a bagatell-eljárásbau megengedtetnek, netaxativ esetekre, hanem egy általános jelentőségű elvre mondassanak ki, mivel mint a perrendtartásban is látjuk, taxatíve felsorolt eseteknek azon fatumok van, hogy néhány még szükségesebb eset rendesen kimarad. A semmitőszék kénytelen volt a perrendtartást hajlítani és olyan esetekben is a semmiségi panasznak helyt adni, melyek a 297. §-ban felsorolva nincsenek, csak hogy a törvény absurdumán enyhítsen. Épen ilyen módon járnak el az elsőfolyamodásu törvényszékek akkor, a midőn a bagatell-eljárásban a 57. §. alapján emelt semmiségi panaszok felett döutenek. Az eljárást ezen §. egyik pontja alapján sem lehetne megsemmisíteni; de mivel más alapon és más ok miatt a határozat vagy helytelen, vagy a mi különösen a közigazgatási bagatell-biróságok eljárásánál mindennapi, a legkezdetlegesebb jogi felfogás hiánya folytán valóságos jogsértés, a törvényszékek rendre megsemmisítik az ilyen határozatokat; minthogy a törvényszéki határozattal a legutolsó fórum ki van merítve, a szabadabb felfogásnak engednek helyt. Ebből természetesen azon állapot keletkezik, hogy ma a hány törvényszék van, annyi a különféle semmiségi eset. A gyakorlati élet követelményei túlhajtanak a ba.gatell-codificatorok eszmeszegénységén. — A nagyváradi jogakadémiára vonatkozólag a következő sorokat vettük: Igen tisztelt szerkesztő ur! Minden oldalról nagy a panasz a joghallgatók ellen, hogy hanyagok, hogy nem járnak az előadásokra, hogy nem akarnak tanulni, stb. Azért kell bennünket rövidebbre fogni, azért kell megvonni tőlünk azt a szabadságot, melyet élvezünk. Nem tudom, inenuyire alaposak a pa-