Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)
1879 / 55. szám - A férj hatalma a nö vagyona felett. 1. [r.]
Kilenczedik évfolyam. oo. szám. Budapest, 1879. deczember 25. ilőn mellékletek: a „Döntvények gyűjteménye" „Igazságügyi rendeletek tára" éa az „lyazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel". A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendók. Szerkesztőség : Nagy korona-uteza 11. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz. MAGYAR TI I KM IS A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. Előfizetési árak a „Magyar Themis", a „Döntvények gyü jteménye' és a/. „Igazságügyi rendeletek tára" ezimti mellékletekkel egyiitteaen: egész évre 10 forint, félévre 5 fonni, negyedévre 2 forint 50 kr. Az előfizetési pénzek bérme LegozélszerUbben postaut k ülílendík. iclékr MEG1ELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN, A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT. Felelős szerkesztő : Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. TARTALOM: A férj Latalma a nö vagyona felett. Dr. Dell'Adami Rezső ügyvédtől. — Néhány megjegyzés a váltóeljárás 30. §-áról. Dr. Reine r Edétől. — A keresk. törvényl83. §-ának magyarázatához. (S. S.) — A mellékjelzálog hivatalbóli törlése, (x.) — Jogirodalom. (Die Vernunft im Recht. Dr. Félix Dahn.) Dr. V é c s e y Tamás egyetemi tanártól. — Az uzsora törvényjavaslat. — Különfélék. — Legközelebbi csödbejelentési határidők. — Kivonat a ^Budapesti Közlöny«-böl. — (Csődök. — Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykeresetijfelhivások). — Külön melléklet: a »Döntvények gyűjteményéinek egy ive, A férj hatalma a nö vagyona felett. (A kereskedő ifjak társulatában 1879. november 12-én tartott előadás.) Xi. Mielőtt előadásom tárgyáról — a házas nö vagyonjogi önállóságától s annak korlátozásairól — szólnék, tájékoztatásul néhány általános megjegyzést kívánok előrebocsátani tudományunk modern irányáról s módszeréről. Az irányt különösen azon körülmény jellemzi, hogy a súlypont nem fekszik többé az elemző dogmatikában, a jogtételek magyarázattanában, hanem a joglogika és a törvénybii álatot nyújtó jogpolitika mellett a törvényhozási tudományban, a constructiv jogtudományban, mely a dogmatikai és technikai elveket alapul véve, a jogalkotásnak irányt szab és az eddigi, tisztán empirikus, praktikus jogmüvélynek véget vet. E tudomány feladata a jogreformok előkészitése nemcsak az által, hogy a tudomány közegei — első sorban az irodalom, — a törvényhozási közegekre közvetlenül befolynak, hanem az által is, hogy a tudomány fejleményeinek terjesztése, kívánalmainak népszerűsítése által a közvéleményt megnyerni, a társadalmat előkészíteni, a reform szükségét annak tudatává tenni törekszik. E feladatra hivatva van az egész jogászság mint a jognak ecclesia militans-a. E jogtudomány a jogot, mint a társadalmi tudomány minden tár- I sadalmi intézményt, a közjólét és czélszerüség svernpontjából vizsgálván, nem nyugszik meg egyikben sem csupán azért, mert bármily régi szokás alapján létezik. És épen a jog eredetének, lényege legbiztosabb magyarázatának, kutatása által mutathatja ki azt, mi a változott viszonyoknak, gazdasági, erkölcsi, politikai állapotoknak többé meg uem fe'el. Ugyanazért az ujabb jogtudomány módszere az összehasonlító, történeti, inductiv módszer. Ugyanazon módszer, mely a társadalmi tudomány minden ágában érvényesül, mióta a természettudományi poitivismus a metaphysikai spekulatio helyébe lépett. Ennek felvilágosítása végett csak egy példát engedjenek felemlítenem, mely önök által is mivelt szakra, a nemzetgazdaságtanra vonatkozik. Tavai (1878) az association for the promotion of science 48-ik évi gyűlésén Dublinban, hol a Cobdenclub és whigpárt kitűnőségei, mint Gladstone, Bright, Forster, Fawcett jelen voltak, Dr. John Ingram elnöki beszédje (adress) e tárgyra vonatkozott. Élesen ostorozta a Ricardo-féle deductiv logikai irány hibáit, u. m. hogy tárgyát isolálja, hogy azt absracte, specifikálás nélkül, mint egyetemes emberi gazdagodási hajlamot, tehát mint absolut tárgyat tekinti s igy a deductiv következtetésekkel visszaél. Ily absolut igazságok nem léteznek a nemzetgazdaság terén sem. Maga John Stuart Mill elismerte Bagehot azon állításának helyességét, hogy régibb korban és most is a fejlett iparú és keresked* lmü Anglián kivül nem a concurrentia, hanem a szokás szabályozza a gazdaságot. Az absolut »laissez fairé laissez passer« elve, a manchesteri iskola doctrinája, ezen általánosságában épen oly hibás. Caimes kimutatta legújabban, hogy Bastiat és elvtársainak azon állítása, hogy a gazdasági érdekek összhangja, a legjobb rend, önmagától képződnék, merő sophisma. Ha ezen megjegyzéseket átviszik a nemzetgazdaságtantól a jogtudományra, ha Ricardonak Kantot, az absolut egyoldalú nemzet-gazdaságtannak az észjogot substituálják, és ha az uj inductiv, történeti nemzetgazdászattan képviselőinek, minők : Knies, Hildebrand, Nasse, Bientano, Held, Schmoller, Schaffle, Schomberg, Samter, Luzzati, Lampertico, Fredericson, Cliffe-Leslie, Fréd. Harrison, neveik helyébe H. Sumner Maine, Fustel de Coulanges, Brocher, Gide, Sohm, Gabba, Hűbe stb neveit teszik, kik az uj socialis jogtudományt képviselik, akkor meg fogják érteni, mit utóbbinak módszeréről mondottam. Ha ezen módszer alkalmazásának általános eredményét röviden ki akarom fejezni, ugy az, hogy az emberi természet nem változatlan és hogy a jog minden intézménye : az állam, a család, a tulajdon a szerződés, az örökösödés stb. az egész társadalommal folytonosan fejlődtek és ma is fejlödnek. Ennélfogva a kitűzött kérdésről is nem mint absolut igazságról, hanem mint történeti fejleményről fogok szólani. Önöket nem merev szabályokkal, hanem a fejlődés több mozzanataival kívánom megismertetni. Az egyes jogintézmények fejlődése természetesen nem egyenlően gyors, bár a fejlődés iránya a kölcsönhatás folytán valamennyinél ugyanaz : a társadalom egyetemes mivelődésének iránya. A természetben minél általánosabb egy faj, minél kevesebb speci1 ficatiót produkál,annál szívósabb, annál conservativebb. A Darwin által kiaknázott e természet-igazság a társadalomra s abban a jogintézményekre is alkalmazható. Minél egyetemesebb egy intézmény kőre, minél egyenlőbb a primitív structurája, annál conservativebb természetű. És nincs egyetemesebb functióval és stiucturával biró társadalmi jogintézmény annál, mely a két nem egyesülését, a házasságot s igy jogi folyományait szabályozza. Már a régi római jogászok azt a ius gentium et naturae (ius quod natura omnia docuit animalia) intézményei közé sorozták. Tehát nincs is conservativebb. Mint a házasságkötés mai ceremóniái visszavezethetők még az ősi Egyptom és Skandinávia praehistorikus szokásaira, ugy a családjog alaptételei csaknem változatlanul kerültek korunkra Hindostán és Róma őskorából. E jogtételek alapja— a férj hatalma — az egész társadalmi intézmény legnagyobb metamorphosisát: az átmenetet a patriarkális polygamiából a civilizált népeknél divó monogámiába is változatlanul túlélte. A férj hatalma a nő vagyona felett csaknem minden jogban mai napig el van ismerve. Nagyon természetes azonban, hogy a hatalom terjedelme, fogalmának tartalma és kőre, ugyanazon mértékben szoríttatott meg, a melyben a vallások, erkölcsök és gazdasági érdekek fejlődése a nőnek jogalanyiságát azaz személyének szabadságát és önállóságát a jogban és különösen a házasnőnek egyenlőségét a férjjel érvényre emelték. E fejlődés egyes mozzanatait, a női emancipatio egy darab jogtörténetét, akarom Önökkel megismertetni, miután erről feltehetni vélem, hogy általános érdekkel bir. A társadalom ismert őskorában általános családi szervezet az, melyet patriarkálisnak szoktunk nevezni. Oly nép, mely még e szervezetet sem sajátitá el, az még stationar culturára sem birt szert tenni. A patriarkális családszervezet abból áll, hogy a közös főtől származottak és családjaik, az asszonyok, a cselédek és minden vagyon teljesen alá van vetve a főnök, a patriarcha, családfő-hatalmának. E