Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 50. szám - A VII. jogászgyülés tárgyalásaiból

— 386 — leintve még a rendes biró kötelesség- és felelőség-érzetét, nincs ok, hogy a rendes biró ténybeli megállapításainál kivételt tegyünk; annak el nem ismerése, hogy a rendes birónak ténybeli megállapításai fclülvizsgálat alá fzinte nem eshetDek, tagadása volna annak, hogy a tényállás megállapítása a szabad meggyőződésen alaj ul, de állítása volna annak, hogy csak á nagy vagy nagyobb számban működő, vagy egyátalán csak a népbirák képesek helyes ítéletet hozni. ° Hogy a ténykérdés elleni felebbvitelnek kizárásánál bizonyos garantiák félállitandók, az kétségtelen; hogy miben álljanak azok, az más kérdés, melynek megvitatása nem ide tartozik. Mind az, a mit eddig kiemeltem, a törvényszék elé tartozó bűnügyekre és azok ténykérdéseire vonatkozik. Más szempont alá esnek az egyes biró elé tartozó bűnügyek és a tőrvényszék elé tartozó bűnügyek jogkérdései. Az egyes biró elé tartozó bűnügyben a ielebbvitelt mellözhetőnek nem tartom azért, mert nemcsak hogy az egyesbiró — a mint azt Dr. Friedmann ur véleményében helyesen kiemeli, — könnyen elragadtathatja magát egy helytelen ítélet kimondására, és hogy az egyes bíróval szemben azon gaiantiákat, melyeket a felebbvitel mellőzése esetén felállítani kellene, létesíteni nem lehet, de azért is, mert nálunk az egyes birónak halmozott teendői miatt sem alkalma sem Meje az elébe utalt bűnügyeket kellő gonddal és alapossággal vizsgálni és eldönteni és az állapoton egyelőre segíteni nem lehet. Czélszerünek mutatkoznék ugyan, ha az egyes biró elé utalt bűnügyekben a felebbvitel a törvényszékhez történnék, denemtaitom elfogadhatónak Dr. Fiiedmann urnák azon ajánlatát, hogy »a bonyolodottabb ügyekben, s ott, hol a felek kifogásolnák a hozott határozatot, a bírósághoz utasíttatnék a tárgy, hol nem is mint felülvizsgálat, hanem mint elsőfokú bírósági tárgyalás kerülne eldöntés alá« ; ez eljárást elfogadhatónak azért nem tartom, mert az a törvényszék teendőit rendkivülileg szaporítaná, az igazságszolgáltatás p dig nem sol<at nyerne mellette. A mi a törvényszék elé utalt bűnügyek jogkérdéseit illeti,— bálázok megvitatása nem ide tartozik, — kiemelendőnek tartom, hogy: a a törvényes szabványok szűkebb és tágabb értelemben, tehát nemcsak a törvény világos intézkedései, hanem a törvény értelme és összefüggéséből folyó következtetések is, és pedig mind az anyagi mind az alaki törvényekre vonatkozólag, képezik a jogkérdést, és minthogy a jogkérdés a ténykérdéstől elválasztható, a törvényes szabványokat pedig azért állította fel a törvényhozó, hogy azok megtartassanak, szükségesnek mutatkozik, hogy megsértésük orvosolható is legyen, s minthogy a biró mindig abban a helyzetben lesz, megállapíthatni azt, hogy a törvényes szabványok mennyiben lettek megsértve, nincs ok, sőt veszélyesnek mutatkoznék a jogkérdésben a ielebbvitelt kizárni. Midőn a kérdés ezen átalános nézpontjaira véleményemet előadtam, azon szerencsés helyzetben voltam, hogy azzal együtt a tisztelt véleményező urak nézeteit is ismertettem. Itt még csakDr. Fi iedmann ur véleményéből ki akarom emelni azt, hogy nálunk sokan a felébbvitelt kizárhatónak nem tartjak azért, mert »az ország jogászi értelmisége nem áll azon lókon, hogy valamennyi elsőbiróság jól képzett, tapasztalt, minden kifogáson felül álló, jellemszilárd birokkal töltethessék be« ; ennek ellenében helyesen hozza fel Dr. Friedmaun ur, hogy a megfelelő erők megvolnának, csakhogy nálunk minden ócsaroltatik; a mi tudósunk, a mi biránk nem oly tudós, nem oly biró mint a külföldi, és valóban e nézet nálunk annyira elharapódzott, hogy a külföldinek különben nem igazolt állítását megdönthetetlennek tartják, ellenben másnak csak szerény ellenvéleményét is naiv tájékozatlanságnak tulajdonítják. Hogy a ténykérdésben felebbvitelnek hely ne adassék, abban a tisztelt véleménjezö urak egyetértenek, csak abban térnek el egymástól, hogy Dr. Friedmann ur a felebbvitelnek a jogkérdésben sem akar helyt adni, és hogy ha felebbvitelnek helyadatik, az a tény és j o g kérdésére a bizonyítási eljárás ismétlése mellett volna kiteijesztendő. Dr. Székely ur a ténybeli tévedéseket semmiségí panaszszal és rendkivüli felülvizsgálattal és pedig uj szóbeli eljárás mellett kívánja orvosolni. Dr. Werner ur pedig, ámbár lehetetlennek tartja a ténykérdésbeni ielebbvitelt, annak fixirozható részét még is felebbezhetönek tartja. Dr. Friedmann ur indítványának első pontját, hogy »egyes bírósági ügyeknél folyamodás lenne megengedendő a törvényszékhez ugy a tény, valamiut a jog kérdésében is« — elfogadom. A mi azonban a második pont alatti indítványát illeti, hogy : »törvényszéki bűneseteknél sem a tény sem a jog kérdésében nem lenne megengedendő a felebbvitel*, — a jogkérdés elleni felebbvitelnek kizárásánál fogva elfogadhatónak nem tartom. A ténykérdés feletti Ítélet — a mint azt már fent kiemeltem — a biró meggyőződésén alapul; a meggyőződés benső müvelet, törvénynyel nem szabályozható; a mi pedig szabályhoz nem köthető, az felül sem vizsgálható, és ebben leli a ténykérdés elleni felebbvitelnek elejtése föiudokát, de következik ebből az is, bogy a mi szabályhoz kötve van, — tehát a jogkérdés, — az nemcsak hogy felülvizsgálható, hanem annál felülvizsgá'atnak helyt adni kell, mert a szabály megsértése esetén alkalmazandó jogorvoslat hiányában a szabály szabálynak lenni megszűnnék. Es miért nem akar Dr. Friedmann ur a jogkérdés ellepi felebbvitelnek helyt adni ? Azon egyedüli indokkól, mert— úgymond — »a jogkérdés alapos felülbírálásához nélkülözhetlen az egész bizonyítási anyag ismerete; de azt hiszem, hogy ez tévedés. - A törvényes I szabványok alkalmazásánál a felső birónak csak az alsó birónak tény. ' beli megállapításait kell ismernie, s minthogy az anyagi törvény minden bűntett és vétségnek szükséges tényezőit meghatározza: ha e tényezők az alsó biró által megállapittattak, a törvénynek e tényekre való alkalmazása nem fog nehézséggel járni. De feltéve, hogy a törvényes szabványnak a megállapított tényekre való alkalmazása nehézségekkel is járna, ez nemcsak hogy nagyon ritka esetekben fog előfordulni, hanem ezen ritka esetekben is mindig csak az lesz a vita kérdése, vajon p. o. a lopás vagy a sikkasztásról szóló szakasz alkalmazandó-e; ily esetekben pedig, akár az egyik akár a másik szakasz alkalmaztatik, az igazságszolgáltatás csorbát szenvedni nem fog. Más kérdés természetesen az, vajon hely adassék-e felebbvitelnek akkor, ha a biró a törvényben meghatározott büntetésnek keretén belül határozta meg a büntetést, de ennek megvitatása nem ide tartozik, itt csak arról lehet szó, ha a biró a megbatározott büntetés keretén kívül állapítja meg a büntetést és ily hason jogkérdésekről. Nem tartom elfogadhatónak Dr. Friedmann ur indítványának harmadik pontját sem (»Ha mégis megengedtetnék a felebbvitel, a tény és jog kérdésére lenne kiterjesztendő a bizonyítási eljárás ismét lése mellett*), mert már elébb bőven kifejtettem azt, hogy a bizo. nyitási eljárásnak a felső biró előtti ismétlése garantiákat nem nyújt de továbbá azért is, mert Dr. Friedmann ur véleményében az ily eljárást maga is rosz és lehetetlennek tartván, nincs ok, hogy elfogadjuk. Dr. Székely Ferencz ur indítványának azon részét, hogy »az Ítélet indokaiban a periratoknál fekvő vagy bírói nyilatkozatok tartalma iránt felhozott adatok és maguk ezen okmányok vagy kihallgatási és ülési jegyzőkönyvek közt fenforgó lényeges ellenmondás semmiségi esetet képezzen, esetleg okul szolgálhasson arra, miszerint a pernek újbóli felvétele rendkivüli felülvizsgálat utján elrendeltessék*:, — elfogadhatónak nem tartom, mert hogy mi képezzen semmiségi esetet, annak meghatározása nem ide tartozik ; ha pedig a kérdéses esetek, a semmiségek közé felvétetnek, ugy nem mutatkozik szükség, hogy egy rendkivüli felülvizsgáltatnak is hely adassék. Dr. Wernerura szükségesség és lehetőség szempontjából a ténykérdés elleni ielebbvitelt lehetetlennek mondja, de midőn ezt kijelentette, közvetlenül utána azt mondja, hosy a mely részben a ténykérdés fixirozható, arra nézve a felebbvitelnek helyadható és ad,andó. Kár, hogy Dr. Werner ur e tételét nem indokolta ; oly állítás, mely az emlitetben megvitatva nem lett, a törvényhozások előtt pedig egészen ismeretlen, terjedelmes indokolást igényelt volna, — de már j azért is, mert ellenmondásban láttuk lenni Dr. Werner urat, midőn azt állítja, hogy az egész ténykérdéselleni, a ielebbvitelt lehetleunek tartja, egy részét pedig felebezhetönek mondja. E tétel felállításánál már a kiindulási pontot is tévesnek tartom ; a qualificatió kérdése nemcsak főleg az objectiv, hanem az objectiv é s subjectiv tényelemek miképi megállapításától függ, — ezek a qualificatió kérdésénél elválaszthatlanok. Ha a ténykérdést osztályozunk kellene s annak egy bizonyos része ellen ielebbvitelt engedni óhajtanánk, más része ellen pedig nem, ugy ezzel egy oly bűnvádi eljárást nyernénk; mely a mostaninál sokkal rosszabb volna, mert nemcsak hogy minden bűnügy a felső fórum elé kerülne, hanem mind az alsó mind a felső birónak az osztályozással is bajlódnia kellene. De eltekintve mindezektől, Dr. Werner ur indítványát azért nem tartom elfogadhatónak, mert a ténykérdésben az objectiv és szubjectiv tény elemeket elválasztani nem le he t. Azon garantiák. melyeket a felebbvitel kizárása esetén létesíteni kellene, számosakés mindegyike fontos, és ép ez okból nem mutatkozik czélszerünek, hogy egyes garantiák kiemeltessenek, valamennyi pedig ki nem emelhető, és tekintettel ezen körülményre, valamint arra is, hogy a niagy. jogászgyülés állandó bizottsága által kitűzött kérdés határozott alakban tétetett, indítványom az: mondja ki a magyar j jogászgyülés, hogy | a) <iz egyes biró elé tartozó bűnügyekben megengedendő lenne a felebbvitel a ténykérdésben is, b) a társas bíróság elé tartozó bűnügyekben pedig a tény kérdésében felebbvitelnek hely ne adassék. Az ügyvédi kamarákból. — A budapesti ügyvédi kamara az elhalt budapesti ügyvédek iratainak és értékeinek leltározása kérdésében fenállása óta ugy járt el, hogy elrendelvén a leltározást és kinevezvén a gondnokot, a leltározás íoganatositása végett megkereste a budapesti kir. törvényszéket és ezen megkeresésnek egész az utóbbi időig a nevezett törvényszék eleget is tett. Egy í. é. szeptemberben felmerült haláleset alkalmával azonban a szokott megkeresésre a következő végzéssel válaszolt: Végzés. Az 1874. évi XXXIX. t. cz. 37. §-a szerint az elhalt ügyvéd iratai és értékeinek leltár melletti biztosítása az ügyvédi kamara választ-