Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 37. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts. javaslata tárgyában

_ 291 — jük, bogy a házasságvédő a felek előterjesztései után adja elő perbeszédét. A »zár határozatok* czimü fejezet legfontosabb része az, mely a pesti áru-és értéktőzsde választott bíróságára és a hasonló szervezetű egyéb bíróságokra vonatkozik. Mára czimhez tett általános észrevételeinkben volt szenrencsénk előadni, hogy a külön bíróságok sokaságát az igazságszolgáltatás magasabb érdekei szempontjából károsnak tartjuk. Ezen elvi megjegyzésünket a most nevezett bíróságokkal szemben is ismételjük. Nem szükség mondanunk, hogy aggodalmaink nem származnak azon, maguk terén kitűnő és lelkiismeretesség tekintetében kifogástalan személyek iránti bizalmatlanságból, kik e bíróságokat alkotják. Nem befolyásolja véleményünket még azon sértő mód sem, melylyel e testületek, világos törvény ellenére, az ügyvédet e közreműködéstől eltiltják. E sérelem miatt ismételve panaszkodtuk a Nagyrnéltóságod vezetése alatt álló minisztériumnál s panaszkodunk ez úttal is; ez a dolog személyes oldala reánk nézve el van végezve. Midőn a tözsdebiróságok institutióját mint olyant vizsgáljuk, tisztán tárgyilagos, a jogszolgáltatás tökéletesítésének ezempontja vezérel. E szempontból súlyos aggodalmaink vannak a nevezett bíróságok ellen. Elismerjük, hogy a pesti tőzsdebiróság felállításakor e kivételes rendszabálynak volt némi jogosultsága. A 1861 —1867-iki időszakban történt ez, justitiánk legszomorúbb napjaiban, mikor az igazságügyi helyzet változására már csak azért sem lehetett remény, mert a törvényhozás bizonytalan időre szünetelt. A jogszolgáltatás pangó állapota indította kormányt és a főváros kereskedőit e rendkívüli intézmény létesítésére, hogy legalább a kereskedelem egy része számára biztosítsanak szaporább törvénykezési eljárást. Akkori procedúránk legkirívóbb hibája a lassúság volt, mit főkép az eljárási törvény teljes hiánya okozott. Természetes volt tehát, hogy az uj bíróság szervezésénél az eljárás gyorsítása lett az uralkodó szempont, s minden egyéb jogügyi tekintet háttérbe szorult. Akkoriban az ebből táraadó veszély nem aggasztott senkit, mert csak futólagos rendszabályt láttunk benne. Ama korszak alkotásait ugyanis egytől-egyig az ideiglenesség jellemzi; hisz az egész időt provizóriumnak nevezi történelmünk. Az ideiglenesség czélzatával teremtett intézmények közé tartozik a pesti tőzsdebiróság is. Állandó, az országos bírósági szervezetbe illesztendő alkotásnak nem tekintette senki, oly annyira nem, hogy a mostani perrendtartás szervezeti részeinek készültekor a tőzsdebiróság egyszerűen figyelmen kivül maradt. Mindnyájan emlékezünk ennek következményeire. Az ország rendt-s bíróságai, hivatkozással az 1868. LIV. t.-cz. 1. §-áraés az életbe léptető rendeletre, a formaliter meg nem szüntetett és azért tovább működő tőzsdebiróság ítéleteinek végrehajtását megtagadták. A tőzsdei körökben ebből támadt izgatás következménye, fájdalom, nem az országos törvény kérlelhetetlen foganatosítása, hanem az 1870. II. t.cz. lőn, mely e bíróságokat egyszerűen reactiválta. Az intézmény ideiglenes természetét azonban e törvény is hangsúlyozta, mert az érintett rendelkezés világosan »a törvényhozás végleges intézkedéseig« mondja magát hatályosnak. A perrendtartás életbe léptetése óta igazságügyi szervezetünk gyökeres változásokon ment keresztül. Az 1870. IV. t.-cz. alaptételekként mondotta ki: hogy »a birói hatalom 0 Felsége a király nevében gyakoroltatik«; hogy »az itélő bírákat, az igazságügyminiszter ellenjegyzése mellett, a király nevezi ki« ; hogy a bíró bizonyos mértékben bírni tartozik az állam hivatalos nyelvét; hogy a bírónak jogi képzetséget kell kimutatnia; hogy a birő nem folytathat kereskedést vagy ipar-üzletet. Ezen elvek alapján foganatba is ment a szervezés, s ma a jogszolgáltatás roppant hasznára, majdnem be is van fejezve. E teendő óriási nehézségekkel járt, számtalan egyéni s helyi érdeket érintett és sértett; de ez egyesek igényeinek, a mint illik, hátrálniok kellett az igazságszolgáltatás követelményei e'őtt. Csak a tőzsdebiróságok javára volt kivétel. Ott még mindig nem ítélnek a király nevében; a bírákat nem a fejedelem nevezi ki, hanem a tőzsdetagok választják; a megválasztottakat nem az igazságügyminiszter erősiti meg, hanem a kereskedelmi miniszter; a bíróság tagjai nem mindannyian birnak kellő jártassággal az ország hivatalos nyelvében; jogi képzettségről szó sincs, sőt a jogásztalanság igen lényeges qualificatió ; végre mindannyian kereskedéssel és iparral foglalkoznak. Látni való, hogy e szervezet kiáltó ellentétben van államunk alaptörvényeivel. Ezek, ugy hiszszük, nyomós okok a tözsdebiróságoknak mai szervezetükben való fentartása ellen. Elvi szempontból nem képzelhetünk erősebb argumentumot, mint az állam sarkalatos jogszabályai és valamely egyes hatóság szervezete közötti ellentétet; elvi szempontból a tőzsdebiróságok fenállása alapjaiban meg van ingatva, ha sikerült kimutatnunk, hogy nélkülözik azon biztosítékokat, melyek az ország hason hatáskörű magistraturáit a nép véleményében a tisztelet és bizalom legmagasabb polczára emelik. Megvalljuk azonban, hogy küzdelmünk talán nem volna oly elszánt vagy legalább nem olyan heves; hogy »elméleti« aggodalmainkkal könnyebben meghajolnánk egy pénze és befolyása által hatalmas osztály követelései előtt: ha az intézmény, daczára törvényellenes szervezetének, érdemben kellően megfelelne ama magasztos hivatásnak, melyet jogszolgáltatásnak nevezünk. De a tőzsdebiróságokról, fájdalom, ezt sem mondhatjuk. Ezúttal nem lehet feladatunk a tőzsdei judicatura részletes méltatása; némileg felesleges is ez, mert Nagyméltóságod kétségkívül tudomással bír e törvénykezés óriás fogyatkozásairól. Nagyméltóságod az ezen bírálathoz szükséges anyagot is könnyebben megszerezheti, mint mi, kik a közvetlen észleléstől el vagyunk zárva, s csak azon ítéletekre vagyunk utalva, melyek néha-néha a sajtó utján nyilvánosságra kerülnek, vagy melyekhez magánúton férünk. Egyet azonban még ily körülmények között is szabadjon kimondanunk, és ez az: hogy az 1869. IV.t.-cz. 19.§-ának azon parancsát, hogy »a biró a törvények, a törvény alapján keletkezett és kihirdetett rendeletek s a törvényerejű szokás szerint tartozik eljárni és ítélniaz ország egy bíróságának sem szabadna elengedni. A tőzsde alapszabályai a tőzsdei bírákat felmenti e kötelesség alól, s mi ezt igen veszedelemnek tekintjük; annál nagyobb veszedelemnek, mert a napfényre került ítéletek nagy része bizonyítja, hogy a tőzsdebiróság bőségesen használja szerencsétlen privilégiumát. Valahányszor a tőzsde statútuma és az ország törvényei között igazi vagy látszólagos ellenmondás merül fel, a pesti tőzsdebiróság az utóbbiak mellőzésével következetesen az előbbit alkalmazza. így cselekszik az ügyvédi képviselet dolgában is. Szemben az 1874: 31. t.-czikkel, mely mind a tőzsde alapszabályainál, mind az 1870. II. t.-czikkénél uj abb keletű, mindig a tőzsde-rendtartás 27. §-A.ra, hivatkozik, mely igy szól: »Vertretung durch Advocaten ist ausgeschlossen*. Ezen intézkedések czél és jogellenes voltát több izben kimutattuk már, de a dolog principiális jelentősége oly nagy, hogy azt ismételve szóba hozni kötelességünk. Perben jogtudó képviseletet használni nem az ügyvédek javára kigondolt kedvezés, hanem igazságügyi követelmény és oly sarkalatos polgári jog, hogy némely alkotmány-törvényben külön kifejezést is nyert; megvonása: a jogbiztonság egyik fontos garantiájának megtagadása. Egészen mellőzve tehát azon kérdést, vajon az ügyvédek kizárása ezeknek jár-e vagy nem, a tőzsdebiróság szabálya és gyakorlata jogtalanság, mert a jogi állam egyik cardinális tételébe ütközik. E gyakorlat hadi lábon áll nemcsak tételes törvényünkkel, hanem a haladott állambölcselet tanaival is; mert a tudomány legfényesebb képviselői az ügyvédi hatáskörnek nem megszorítását, hanem terjesztését, különösen a közigaztási forumok előtti érvényesülését követelik. Hazai viszonyaink sem igazolják a tőzsdebiróság szűkkeblű felfogását. Bizonyítják ezt az ország összes többi hatóságai, ir.elyek előtt akadálytalanul működünk, s melyek közül egy sem emelt szót az ügyvédrendtartás idézett határozata ellen, egy sem merte a törvénytől az engedelmességet megtagadni. De mellőzve mindezeket, az 1874: 34. t. cz. 31. §-ában biztosított ügyködhetés jogosítvány, melynek akadályozása vagy nehezítése ép oly szigorú tekintetek alá esik, mint ha az ipartörvény feltételeinek eleget tett egyén az ipar vagy kereskedés üzésében gátoltatnék. Mit szólnának a kereskedelmi kamarák, ha akadna hatóság, mely czéhbeli vagy egyéb megszorításhoz kötné valamely mesterség folytárását, s enuek igazolásául régi statútumokra hivatkoznék? Nem kétkedünk, hogy jog és tör! vény ellen valónak bélyegeznék ezen eljárást, kivált ha e hatóságok épen azokat zárnák ki, kik arra valóságukat tanulmányokkal és vizsgákkal igazolják. Ilyen elvért küzd az ügyvédség a tőzsdebirósággal szemben. Igazait védelmezi. S ha vannak, kik e mozgalmat kicsinylik, s azt puszta kenyérkérdés színében tüntetik fel, azok ellenében elég annyit mondanunk : hogy jogunk van követelni, hogy egy karunkat törvény szerint megillető jövedelemforrástól önkényesen el ne zárassunk. Ezen okokból, s azért is, mert a kereskedelmi törvény és a gyorsabb kereskedelmi eljárás a tőzsdebiróságok létezési okát eltávolították, az intézmény megszüntetését kell javasolnunk. Csak azon esetre, ha eztelsithető nem volna, teszszük a javaslat idevágó, általunk helyeselt intézkedéseire azon észrevételeket, hogy kívánatos volna az elnökséget jogtudó egyénekre bízni, és hogy a 380. §. 8. bekezdése olyképen volna módosítandó, hogy felebbezés esetében biztosítás csak feltétlenül marasztaló határozat alapján legyen elrendelhető. Különfélék. — Egyik vidéki collegánktől veszszük a következő sorokat: »Sokáig feküdt diplomám kufferemben, én meg ültem rajta és tűnődtem, hogyan lehetne arról a veritékesen szerezte papírról valahogy couponokat szelni. Rá is áldoztam családbeli jussom fillérjeit és beléptem én is a jogvédők körébe. De minden 1 elkesülés lelohad, ha — 55 azaz ötvenöt krajczárt arat az ember egy fontos jogvédelmi actusának dijában. Ennyi t. i. az, ha levonom összes kész kiadásaimat, a mit nekem a b .. i járásbiró megállapított végrehajtás foganatosítása körüli ügyvédi közbenjárásom fáradsága dijában. A félnek, ha felszámítom ezen »biróilag megállapított* költséget, hiába nyújtom oda ama hangzatos érveket, melyekkel az ügyvédi reformsürgetői az ügyvédi hivatás ethicus szépségét és társadalmi magasztosságát oly ékesszólóan illustrálják. Nem az ügyvédi kar, de a birói kar tekintélye s az igazságszolgáltatás érdekében mégis csak helyen volna már, hogy intézkedés történjék illetékes helyről az ügyvédi munkadijakróli abderiticus fogalmuk szétoszlatása iránt . . . .« — Dr. DelPAdami Rezső munkatársunktól a »Pesti Napló«-ban a következő panasz jelent meg : »Irodámban f. évi pünkösd előtt megjelent egy Dionavsky Dániel nevü szabó, s előadta, hogy bizonyos ékszerek hátralékos vételára iránt beperelietett a terézvárosi alkapitányságnál. Almási Balogh nevü tollnok mint tárgyaló biró előtt megjelenvén, ez borzasztó szidalmakkal fogadta, szóhoz nem juttatta és vele aláíratott azon fenyegetés által, hogy különben két hétre a dologházba csukatja, nyilatkozatot, melyben tartozása és a költségek fizetését 8 napra kötelezte azon záradékkal, hogy nem fizetés esetén csalónak tekintethessék. Nem fizetvén, egy hét múlva ismét beidéztetett, összeszidatott, mint csaló 5 forint