Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 33. szám - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts javaslata tárgyában

— 258 — ben roszhiszemüeknek tüntetik elö. Tulszigoru ily esetekben azon formális bizonyítási szabály, bogy az eredetinek fel nem mutatása azonos az okirati bizonyíték feltétlen elvesztésével. Kívánatos az enyhébb és szabadabb felfogásnak tért nyitni, és ez értelemben kimondani, hogy fel nem mutatás esetében a biró a per körülményeihez képest figyelmen kivül hagyhatja az okirati bizonyítékot. A 165., 166. és 167. §-okhoz nincs észrevételünk. A 168. §-ban kívánatosnak hiszszük annak kimondását, hogy a bizonyító fél alkeresettel s aj á t okiratának kiadását is követelhesse, ha az az ellenfél birtokában van. Kívánjuk továbbá aközös okirat fogalmának némi determinatióját. A gyakorlat e részben nagyon is kénytelen a sötétben tapogatódzni. Ha egyebütt czélszerünek, sőt szükségesnek tartották a közösség fogalmának determinatióját, az nálunk sem lehet felesleges. Ajánljuk ezért a német birodalmi perrend 387. §-át. Szerinte: az ellenfél köteles azon okiratot előterjeszteni, a melyet az anyagi jog szerint köteles volna a bizonyító félnek ki-, illetve átadni; úgyszintén azt is, a mely tartalmánál fogva a bizonyítónak és ellenfelének közös okirata. Közös pedig az okirat mindazon személyekre nézve, a kiknek érdekében fel lett állítva, vagy a kiknek kölcsönös viszonyait szabályozza vagy tanúsítja. Közöseknek tekinthetők azon Írásbeli tárgyalások is. a melyek valamely jogügylet tekintetében az érdekeltek vagy valamely közös meghatalmazottjuk közt folytak. Az alkereset beadásánál itt is kiemelendőnek tartjuk az első határidő első felét. Az okirat elő nem terjesztésének és az eskü megtagadásának s an ctiój a a javaslat szerint abban áll, hogy az okiratnak az ellenfél által állított tartalma bebizonyitottnak tekintetik. Álláspontunkhoz híven indokolatlannak tartjuk ezt a formalistikus bizonyítási tételt. Lehetnek perkörülmények ép oly formán, mint az eredeti okirat elő nem terjesztésénél, a melyek kétségtelenné teszik, hogy az ellenfél által állított tartalom való nem lehet. És ezért e helyütt is, követve a franczia és német jogot, az elő nem terjesztés, illetve az eskü-megtagadás következését szabad mérlegelés alá véljük bocsátandónak, utmutatáskép kiemelvén, hogy a biróság aper körülményeihez képest az ellenfél által állított tartalmat bebizonyitottnak tekintheti. A 169. §. elejtendő. Kívánatosnak tartjuk már a járásbíróságok hatáskörének kiterjesztése következtében is, hogy sommás eljárásban szintén lehessen eredetiek és közös okiratok előterjesztését követelni, mint a rendes eljárásban. E czélból ezt külön szakaszban kimondandónak véljük, annak kiemelésével, hogy az ideczélzó petitum sem külön kérvény, sem alkereset, hanem az eljárás természetéhez képest a tárgyalási jegyzőkönyvben terjesztendő elő. A materiális sanctiók természetesen ugyanazok lennének, mint a rendes eljárásbeliek. A tanukról szóló IV. fejezetben : a 170. §. fentartja azt a tételes bizonyítási szabályt, hogy két tanúnak vallomása teljesen bizonyít. Ez idő szerint e szabályt még mi is fentarthatónak véljük, bár ki kell jelentenünk, hogy belső érvekkel nem igen védhető, mert hisz két classicus tanú is te he t hamis vallomást. Nézetünk szerint a teljes bizonyító erő formalistikus szabályának csak a beismerésnél és az okiratoknál van belső jogosultsága, mert ezeknél megfelel a gondolkozás törvényének, hogy a ki mit beismer, az ő ellenében teljesen való legyen ; van érielme a formális teljes bizonyítéknak az eskünél is, mert a mai felfogás az, hogy a mire ember a földi és földöntúli sanctió nyomása alatt megesküdött, az való legyen, ne járhasson el felette szabadon a biró, ha már egyszer megítélte. A két tanú vallomásának teljes bizonyító erejére ily argumentum nincs, és Ausztriát kivéve nincs mivelt törvényhozás, mely a teljes bizonyító erőt feltétlenül kimondaná. Mindamellett a 170. §-t fentarthatónak véljük, mert megszokott rendelkezés. És ha eddigelé bajt nem szült, nem szül tán a jövendőben sem. A171. §. feltétlenül kizárja atanuskodástól azokat, a kik hamis tanúságért vagy hamis esküért már büntetve voltak. Igaz, hogy vallomásuktól majdnem elválaszthatatlan a hamis vallomás gyanúja. De még igazabb, hogy abból, mert egyszer bűnöztek, nem következik méy, hogy másodszor is bűnözni fognak. Ha kizáratásukat az eskü szentsége követeli, vannak esetek, melyekben kihallgattatásukat viszont az anyagi igazság kiderítése követeli. A pro és contra érvek ereje önmagától is compromissumra utal. Arra, a mely a büntető eljárásban és a legtöbb polgári perben már általán el is van fogadva, és mely abban áll, hogy az ilyen tanú kihallgatható, de vallomása egészen a bírói belátás mérlegelése alá bocsáttatik. Mi is ezt ajánljuk elfogadásra, ezen tanuknak a 173. §-ba való elhelyezését javasolván. Teszszük ezt annál nyugodtabban, mert, mint a 183. §-nál előadandjuk, a biró és az ellenfél kérdő jogának kiszélesítésében elegendő garantiát vélünk birni arra nézve, hogy e tanuk vallomása csak azt a bizonyító erőt fogja kapni, a melyet megérdemel. A 172. §. a)—e) pontjában az ellenfél kifogása folytán feltétlenül kizárja a tanúság-tételtől a meghatalmazottakat, érdekelteket,.az ellenségeskedésben vagy perben állókat. Eltekintve a rendelkezések egynémelyikének véghetetlen módon nyújtható természetétől, elég a »közvetve vagy közvetlenül kárt vagy hasznot várók«-ra utalni, és figyelmen kivül hagyva a perben állással űzhető visszaéléseket, az a)—c) pontokat ezen szakaszból törlendőknek, és a bennök felsorolt tanukat a 173. §-ba áthelyezendőknek tartjuk. Mert ezen tanuk önmagukban véve mind alkalmasak az igazság vallására; kihallgattatásukat ennélfogva csak az igazság kiderítésének rovására lehet mellőzni. A biró tiszte lesz az ellenök felhozott kifogások értéke felett határozni és ezekhez képest vallomásukat mérlegelni. A d) alatti pontot, mely a fel- és lemenőket, a házaspárt és a jegyest kizárja, helyesnek tartjuk. A házassági v á 1 ó- és k ö t e 1 é k i perekben, valamint a születés, házásodás és halálozás tényeire azonban kívánatos volna kivételt statuálni. A dolog természeténél fogva rendszerint csak a közelálló rokonok ismerik azon körülményeket, a melyek válóperre vezetnek; ők ismerik a családban előforduló születéseket és elhalálozásokat. Ha az ellenfél kifogása folytán a tanúság-tételtől feltétlenül ki volnának zárva, sok perben a bizonyító fél elesnék minden bizonyítékától. Ehhez képest követve a franczia és német jogot, javasoljuk, hogy házassági perekben, valamint a status-kérdésekben ad) alatti pontban felsorolt tanuk kihallgathatok legyenek, vallomásuk mérlegelése a biró szabad belátására bízatván. A 173. §. a megelőző szakaszoknál előadott javaslatainkhoz képest tetemesen kiszélesedik. E helyütt még csak azt a tanút kívánjuk á 173. §-ba felvétetni, a ki az életnek legfontosabb, mert leggyakoribb tanuja. Értjük a semminemű kifogás alá eső egyes tanút, azt t. i., aki a vitás ténynél nem másodmagával volt jelen. Szembeötlik, hogy vallomását a biró szabad mérgelése alá kell bocsátani és őt ennélfogva a 173. §. élére állítani. A 174. §-hoz nincs észrevételünk. A nem létező tanukról rendelkező 175. §-ban a második alineát, a mely az ügyvédre bírságot rendel, már kifejtett nézeteinkhez képest töröltetni kívánjuk. A 176. §-nál a franczia és német jogot követve, javaslatba hozzuk, hogy azidézvényen a tanúval röviden jeleztessék i azon tény vagy viszony, a mely iránt kilesz hallgatandó. Módot akarunk ezzel a tanúnak adni arra, hogy elkészülhessen vallomására, élesíthesse emlékezetét, megnézhesse könyveit vagy a vitás tárgyat. A javaslatba hozott rendelkezés egyébként gyakorlatunkban nem ismeretlen. Igényperekben rendszerint utasítják a tanút a lefoglalt tárgyak megtekintésére. A 177., 178. és 179. §-okra nincs észrevételünk. A 180. §-nál a törvény terjesztése szempontjából kívánatosnak tartanok, hogy az életbeléptetendő büntetőtörvénynek a hamis tanuzásra vonatkozó szakaszai olvastassanak fel. A 181. §-nál a tanúvallomás szabadsága és foganatos volta érdekében kívánatosnak tartanok annak kimondását, hogy minden tanú k ü 1 ö n-k ülön és a később kihallgatandók távollétében hallgatandó ki. A 182. §-hoz nincs észrevételünk. A 183. §-ban külön kiemeltetni kivánnók azt, hogy mind a bírómind pedig az ellenfél a tanúhoz megbízhatóságának kinyomozása végett is intézhessen kérdéseket. Értékes adatokat szolgál, tathat ez a vallomás hűségének megítéléséhez. Kívánatos ezenfelül még azért is, mert a tanuk kizárását a legfontosabb esetekben elejtendőnek javasoltuk. A midőn ezt a bizonyító fél javára javasoltuk, az igazság követelményén kivül azért is tettük, mert az ezennel az ellenfél javára javaslatba hozott kérdő jogban megfelelő ellensúlyt láttunk. Azigazság kiderítése sok esetben akérdés közvetlenségében fekszik. Ebből a szempontból e részt is a szabad államok felfogását követve, a fél ügyvédjének a közvetlen kérdő jogot ép ugy megadandónak véljük, mint magának a bírónak meg van adva, azért is, mert az ügyvédi állás önállósága és függetlensége követeli. A 183. §. utánra egy uj szakaszt hozunk javaslatba, a mely szerint a biróság esetleg hivatalból is elrendelheti atanu vagy tanuk ismételt újbóli kihallgattatását és ellentétes vallomás esetében szembesittetésöket. A rendelkezés meg van a franczia és német jogban. Nálunk még nagyobb szükség van rá. Mert rendes eljárásunk közvetettségénél fogva gyakran megesik, hogy a kiküldött biró vagy pedig annak tollnoka kérdő jogával nem él ugy, a mint vele az itélő tanács véleménye szerint kellett volna élni; kívánatos, mert az ügy felvilágosítására szolgál, hogy a kihallgattatás az ügy ily állásában ismételhető legyen. A szembesítés értékére nézve a büntető eljárásra utalunk. Igaz, hogy értéke magában véve incommensurabilis, de az élet mégis a mellett tesz tanúságot, hogy figyelembe jövő módon elősegíti, ha nem is a hamis vallomás nyilt visszavonását, de sok esetben többé-kevésbbé fontos rectificatióját. Az pedig kétségtelen, hogy a pervesztes félnek, valamint az igazat valló tinunak nagy megnyugvására szolgál, ha az igazság kiderítésének ezen utolsó remediuma is igénybe lett véve. A 184. és 185. §-okhoz nincs észrevé elünk. A 185. §. utánra egy uj szakaszt hozunk javaslatba, a mely a német birodalmi perrend 339. §-ának mintájára rendelné, hogy sommás eljárásban az ügy letárgyalása után a biróság az ellenfél kérelmére mellőzheti az olyan uj tanuk kihallgatását, a kiknek kihallgattatása a per elintézését késleltetné, ha egyúttal a biróság azon nézetben van, hogy a bizonyító fél csak durva hanyagságból vagy huza-vona czéljából nevezte meg későn e tanúit. Az uj tanukkal nálunk is űzött visszaélések igen sürgősen követelik ez intézkedést, a mely nélkül az ellenfélnek csak némi meg! átalkodottsága esetében a pert be se lehet fejezni.