Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 32. szám - A bélyeg- és illetéktörvényekről - A budapesti ügyvédi kamara felterjesztése a polg. prts javaslata tárgyában

— 250 — A szóbeliség azon csekély elemeit, melyeket mostani sommás eljárásunk tartalmaz, mi máris igen becses vívmánynak tekintjük. A jogkereső közönség naponta jeleit adja ezen per iránti előszeretetének, midőn oly ügyletekben, melyek, ha vitásokká válnak, a rendes útra tartoznának, a sommás eljárásra compromittál. Minden oda utal tehát, hogy a sommás eljárást fejleszteni, azt a perek több nemeire alkalmazni kellene. Nem tagadhatni, hogy a javaslat ezen irányban tesz is némi kezdeményező lépéseket, midőn a sommás bíróság hatáskörét, a mennyiben azt a peres összeg határozza meg, 500 írtra emeli, a mostani törvény kevésbbé szabatos intézkedéseit világosabbakká teszi és a mezőgazdasági forgalomból támadó perek egy részét ide utasítja. Köszönettel veszszük e javításokat. De kénytelenek vagyunk kimondani, hogy a javaslat némely uj rendelkezése nagyon is alkalmas arra, hogy a jó szándékot részben meghiúsítsa s hogy a hatáskörbővítésnek nem ritkán a másik oldalon megszorítás felel meg. A 75. §. 2. a) pontja a mostani perrendtartáshoz képest tetemesen megszorítja a felek szerződési jogait. Mig ugyanis az 1868. LIV. t.-cz. feltétlenül megengedi, hogy a felek a sommás perutat kiköthessék, s e tekintetben csak azon korlátozás létezik, mely némely ügyek természetéből foly, addig a javaslat a compromissio érvényét két teltételhez köti. Egyik az, hogy csak » készpénzbeli kölcsönrök szóló ügyleteknél akarja azt megengedni; a másik abban áll, hogy a sommás perutnak ^ugyanazon okiratban* kell kikötve lennie. Nézetünk szerint egyik korlátozás sem felel meg a forgalom és az igazságszolgáltatás érdekeinek. A kölcsönügyletek sem nem egyszerüebbek, sem nem gyakoriabbak, mint a gazdi sági élet egyéb transactiói, s ha anyagi jogunkat tekintjük, a kölcsönkövetelés ellen emelhető kifogások mivel sem egyszerüebbek, mint pl. az adás-vevésböl származó keresetek ellen felhozatók. De ha ezt mellőzzük is s a sommás eljárás kiköthetését a kölcsön-szerződésekre akarjuk szorítani, még akkor sem találjuk indokolhatónak annak tisztán a p é n z-k ö 1 c s ö nügyletekre való korlátozását. Nem tartjuk elfogadhatónak, hogy pl. a haszon-kölcsönből eredő perek egyenesen kizárassanak. A javaslat szerint nem lesz a sommás perut kiköthető, ha pl. értékpapírok adatnak kölcsön s a teljesítés ugyanazonnemü dolgokban történik, nem akkor sem, ha a kölcsönadott elhasználliatatlan, de az adós hibájából megsemmisült dolog értéke követeltetik. A nevezett intézkedést tehát egyenesen a jogszolgáltatás érdekeibe ütközőnek kell kijelentenünk. Hasonló szempontok alá esik a másik megszorítás: az ugyanazon okmányban való kikötés szükségessége. Gyakoriak azon esetek, mikor az ügylet nem egy, hanem több okmányban foglaltatik, különösen ha távollevők között levélileg. talán hosszabb alkudozások után, jött létre. Nem képzelhetünk okot, melynél fogva az ily ügyletektől a rövidebb perutat megtagadni lehetne; valamint mi sem szól a mellett sem, hogy a sommás eljárásnak való önkénytes alávetés, ha később külön okmányban történt, hatálytalan legyen. Kérjük tehát e korlátozások elejtését. Ugyanazon szakasz d) pontja a két évnél nem régibb kamatok, életjáradék, tartási és élelmezési kötelezettségek iránti keresetek számára csak azon esetben erjgedi a sommás perutat, ha a főkötelezettség teljes hitelű okiraton alapszik. De a teljes hitelű okmány az illető főkötelezettségnek csak egyik bizonyító eszköze, s létezhetik számtalan más bizonyíték, mely azt ép oly kétségtelenné teszi, pl. a törvény, a beismerés stb. Az okiratnak ily túlsúlyt adni nem felel meg a jogkereső felek érdekének, s szerencsésebbnek tartjuk a mostani törv. rendtartás 93. §. e) pontjának szövegzését, mely azt rendeli, hogy a főkötelezettségre nézve »kétség fen ne forogjon«. A szakasz e) pontját nem csupán alak bérleti, hanem a bérleti viszonyokra általában óhajtanok alkalmazni. A szakasz g) pontja után uj pont felvételét javasoljuk, mely a haszonbérlet felmondásának érvényessége és érvénytelensége iránti keresetek számára is biztosítja a sommás perutat. E §. h) pontjából kihagyandónak véljük az »irásbeli« szót. Ha a haszonbérletből való elmozdítás iránti kereseteknél (g) pont) nem szükséges Írásbeli szerződés, a jogegyenlőség megkívánja, hogy ez a haszonbérlet átadása iránti kereseteknél se legyen előfeltétel. A szakasz o) pontjánál elhagyatni kérjük azon megszorítást, hogy a fogadósok és utasok közötti perek csak addig vihetők sommás útra, >niig az utas az ellátási helyen tartózkodik*. Mert azon körülmény, vajon az utas helyben tartózkodik-e vagy nem, legfölebb az illetékességre, de nem a hatáskörre birhat befolyással, s az adós holléte az ügy természetét egyáltalában nem érinti. Végül sajnálatunkat kell a fölött kijelentenünk, hogy a jelenleg sommás útra tartozó perek nagy része, pl. a szállásadás, fuvarozás, munkabérek és munkadijak irántiak indokolás nélkül mellőzvék. Kérjük e tekintetben a szakasz kiegészítését legalább azon terjedelemben, a mint ez a mostani törvény 93. §-ában foglaltatik. A 78. §. azt rendeli, hogy az illetékességi kifogás az első tárgyalás kezdetén teendő meg; ha a tárgyalás a felek által elhalasztatik, a kifogás fentartható. De nem intézkedik a javaslat a tárgyalás hivatalból történő elnapolásának esetéről, mikor a felek gyakran nem is nyilatkozhatnak. Ezen gyakori eshetőségre nézve is kérünk rendelkezést. A 79. §. szerint a rendes eljárásban érvényesítendő illetékességi kifogáshoz »a kereseti példány eredetben vagy egyszerű másolatban melléklendő*. Ezen intézkedés czélját nem érthetjük. A javaslat 113. §-a szerint ugyanis a kereset elsödpéldánya a percsomóhoz csatoltatik; a 79. §. második bekezdése szerint pedig az illetőségi kifogások is a percsomóhoz tétetnek. A keresetlevél újbóli bemutatása tehát nem szükséges. A szakasz második bekezdése szerint az illetékességi kifogásra külön határidő nem tűzetik, annak beadásáról tehát felperes csak a perí'elvétel napján fog értesülni. Azért gyakran lehetetlen lesz a kifogásokra el nem készült félnek az illetékességi kérdést azonnal és még ugyanazon nap a kellő alapossággal letárgyalni. Ajánlatosabbnak tartjuk tehát ezen eljárás olyképeni szabályozását, hogy az illetékességi kérdés tárgyalására a pertárnok 8 napi határidőt tüz, mely tárgyalás 3 nap alatt befejezendő. A 84. §. a befejezett perek előadása számára fentartja azon »nyilványosság«-ot, melyet jelenleg birunk. A jogkereső közönség általános meggyőződését véljük tolmácsolni, ha tisztelettel kijelentjük, miszerint e nyilványosság mi biztosítékot sem nyújt az előadás hiáoyai és tévedései ellen. Nem szólunk ezúttal arról, miként kezelik némely törvényszékek a törvényt, mily akadályok gördittetnek a gyakorlatban a felek jelenléte ellen. Csak azt kívánjuk felemlíteni, hogy az érdekeltek ezen néma jelenléte sok esetben rosszabb a teljes kizáratásnál. Már a jelenlegi rendszer keretében is lehetségesnek tartjuk annak behozatalát, hogy — legalább a felső bíróságoknál — a feleknek egy-egy rövid felszólalás engedtessék. Ily törvényhozási intézkedés nagy megelégedést szülne. A 94. §. második bekezdésében körül volna írandó az egyedül megjelent alperes védekezési módja. Különösen a rendes eljárású ügyekre nézve netaláni kételyek elhárítása végett ki volna mondandó, hogy a kifogások akár perirat alakjában, akár külön jegyzőkönyvben terjeszthetők elő. A 95. §. intézkedése helyett a megfelelő változtatással a váltóeljárás 26. §-ának átvételét javasoljuk. A 105. §. a felektől megtagadja az egyenes kérdezési jogot, a valóság kiderítésének és tanú megbizhatósága kitudásának e fontos eszközét. Ajánljuk a német perrendtartás 362. §-ának, mely a netaláni visszaélések ellen is intézkedik, átvételét. Végre a 122. §. utolsó bekezdésének azon intézkedését, hogy 30 napi halasztásnál hosszabb határidő nem adható, és a 123. §. hasonló rendelkezését, melyek a felek, illetve ügyvédeik rendelkezési jogát ok és indokolás nélkül korlátozzák, egyszerűen kihagyandóknak indítványozzuk. Negyedik czim. A törvényjavaslat a bizonyítás kérdésében megmaradt perrendünk álláspontján. Fentartja a törvényes bizonyítás rendszerét és rajta csak imitt-amott tesz változtatást. E változtatások körül a legtöbb a német birodalmi perrendből lett átvéve. Sajnálni csak azt kell, hogy a javaslat beérte a legcsekélyebbszerü fogyatkozások orvoslásával, eleve is lemondván arról, hogy a bizonyítás tekintetében megadja a gyakorlati életnek azt a szabadabb mozgást, a melyről mai nap már általán el van ismerve, hogy az igazság kideritésére múlhatatlanul szükséges. Távol vagyunk attól, hogy a per legfontosabb stádiumában, a bizonyításban, souverain módon szabad mérlegelő jogot kívánnánk a bíróságnak adni. A jogbiztonság követeli, hogy a beismerés, az okiratok és az eskü dolgában a mérlegelés szabadsága több nevezetes irányban meg legyen kötve. Azt hiszszük azoLban, hogy ily tételes bizonyító szabályok mellett tekintettel kellett volna lenni azon számos esetre, a melyekben a felek ily tételes bizonyítékkal elő nem állhatnak. Ez esetek midennapiak ; elöállanak a forgalom gyorsaságából és szabadságából, a felek vagy tanuk elhalálozásából, okiratok elveszéséből. Postulatuma a gyakorlat, bogy ily esetekben is lehessen a bírót, ha tételes uton nem lehet, a bizonyítékok szabad mérlegelése segélyével valaminek igaz vagy nem igaz voltáról meggyőzni. Egy oly törvény alkotásánál, a mely minden jel után ítélve, legalább egy évtizedre akarja a peres eljárásunkat szabályozni, nézetünk szerint nem lett volna szabad ridegen a tételes bizonyítási elmélethez ragaszkodni, annál kevésbbé, mert végleges perrendünk utóvégre mégis csak a szóbeliség és szabad mérlegelés elvein fog sarkallni. A javaslatot tehát a helyes törvényhozói politika már ma is arra inthette volna, hogy az átmenetet készítse elő és újításaiban a végleges perrend elvei felé haladjon. Sajnáljuk, hogy a törvényjavaslat az ez irányban való haladásról lemondott. Elvben a bizonyítás szabadságát csak ugy mellőzi, a mint ezt perrendünk mellőzte volt. Pedig alig szenved kétséget, hogy a bizonyítás szabadságára mai nap jobban elő van készítve a talaj, mint a hogy tíz év előtt volt perrendünk behozatalakor. Akkoriban justitiánk első fokban a sok esetben jogképzettség nélküli szolgabirák, városi és megyei bíróságok kezében nyugodott. Szervezetlen bírói kar és szintén szervezetlen, tehát aránylag kevesebb garantiát nyújtó ügyvédi kar mellett a bizonyítás tételességének volt értelme, nehogy a jogok épenséggel a levegőben lógjanak, avagy a feneketlen bizonyítási kísérletek labyrinthusában eltévelyegjenek. Ámde azóta a viszonyok mégis csak megjavultak. A bírósági fokok értelmi és felelősségi niveauja általában, de különösen első fokban lényegesen emelkedett. Eljöttnek hittük volna az időt arra nézve, hogy az elsőfolyamodásu bíróságok szervezésének haszna vétessék. Azt az ellenvetést, hogy írásbeliség mellett aszabad bizonyítás nem foghat helyet, csak megszorítással ismerhetjük el. Igaz, hogy a szabad bizonyítás a maga tökéletességéhez sok olyas-