Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 25. szám - Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához

- 195 gelt technicai cselekvényre nézve ez a »készitvagykészittet«? Nevezetesen mikép értendő a »k és zi tt e t« ? Az indokok e részben sem adnak felvilágosítást. A német btk. 267. §-a csak annyit mond ». . . I rkunde . . . verfiilscht oder fiilschlich anfertigt« A »verf;üschen lassU (meghamisittat) vagy »fálschlich anfertigen lásst« (hamisan készíttet) külön nem említtetik. Nézetünk szerint a következő controversia positiv megoldása czéloztatott a különös kiemeléssel codexünkben. Megkívántatván ugyanis a magán-okirat hamisításának tényálladékához a hamis készítés vagy meghamisítás technicai cselekvénye: a német és egyéb büntető törvénykönyvek alapjáról vita tárgyát képezi, hogy közvetlen physicai ténykedés szükséges e, avagy elégséges-e az is, hogy más személy végzi ugyan a közvetlen physicai ténykedést, azaz készíti közvetlenül a hamis okiratot vagy hamisítja meg közvetlenül a valódi okiratot, de a hamis vagy hamisított okiratot később a feltételezett módon használó személynek e részbeni határozott utasítása, megbízása folytán? Ha a közvetlenül ténykedő dolus nélkül, vagyis pusztán mint vak eszköz ténykedik: kétségtelen, hogy ténykedése annak és pedig közvetlen ténykedéseként fog tekintetni és beszámíttatni, a ki őt eszközként felhasználja. »Auch hier gilt der Grundsatz, dass Jeder dasjenige, VV\HS er durch einen oh ne Dolus handelndenDritten vornehmen liisst, als seine eigene Handlung zu vertreten hat*. (Oppenhoff Comm. ad § 276. sub 17.) Egészen ugy, mintha a hamisító a hamis vagy hamisított okirat használatát eszközöltetné más jóhiszemű harmadik személy által. »Der Fiilscher ist so anzusehen, als habe e r s e 1 b s t die Gebrauchshandlung (d u r c h d i e Benutzung des Andem als seines Werkzeuges) vorgenommen« (Oppenhoff i. h. sub 30.). Az is kétségtelen, hogy a j hamis készítés vagy meghamisítás technicai cselekvénye körül részességnek is van helye, ha p. o. többen együtt vagy közösen azaz mint tettesek (cum animo auctoris) követik el, viszik véghez a hamis készítést vagy meghamisitást. A vita tehát tulajdonképen csak azon esetre vonatkozik, midőn más harmadik személy tudva és akarva, önmaga, nem mint tettestárs, megbízásból (»auf Bestellung, auf Verlangen, im Auftrage«) viszi véghez a közvetlen technikai cselekvényt. A btk. 401. §-a e vitát megszünteti. »Készittetvagy meghamisittat«. Jeleztetik ezzel, hogy a későbbi használatot feltéve, a közvetlen physikai ténykedés helyettesithető másnak közvetlen physikai ténykedése, vagyis a hamis okiratnak mással való készíttetése, a valódi okiratnak mással való meghamisittatása által. Ámde mikor mondhatjuk, hogy a hamis okiratot más által készítette, vagy a valódi okiratot más által meghamisitatta? Mindig, ha a harmadik személy reábirás folytán ténykedik? A reábirás, a közönséges felbujtás bármely formája alkalmaztatott is légyen ? Ha fenyegetés, igéret, kérelem, tanács, megbízás stb. következtében vétetett is rá a készitésre vagy a meghamisításra ? Ha ingyen vagy dij mellett vállalkozott arra ? Igénytelen nézetünk szerint a »k észittet vagy meghamisittat« csak azon esetre vonatkozik, midőn a harmadik személy megbízás folytán és pedig ellenszolgáltatás kikötése mellett (»auf Bestellung gegen Lohn«) vállalkozott a hamis készitésre vagy a meghamisitásra. Csak ha p. o. pénzért vitette véghez a hamisító mással a technikai cselekvényt, mondhatjuk a szó szoros, különösen nyelvtani értelmében, és a rendelkezés szellemében, hogy készítette vagy meghamisitatta az okiratot. Nem pedig, ha a harmadik személy p. o. puszta szívességből cselekszik, vagy fenyegetés következtében. Alkalmazva a mondottakat adott esetünkre, az uzsorás ellen, ki a kiskorúnak nem mond egyebet, mint »hozzon apjától aláírást*, vagy ki esetleg tanácsolja bár a hamisítást, azon alapon, hogy a hamis okiratot készítette, nem fog a btk. 401. §-a alkalmaztathatni. Ha közreműködött is tán befolyásával a közvetlen készítés körül, nem működött közre a feltételezett módon. ' Feltéve azonban a kérdéses kitételek ellenkező értelmezésének helyességét, vagyis azt, hogy a »készittet« fogalma alá esik a közvetlen készítés körül gyakorolt bárminemű befolyásolás, a tanácsadó uzsorás ellen kétségtelenül a btk. 401. §-ának sanctiója lenne alkalmazható. Ez esetben pedig a fiu, ki a hamis okiratot közvetlenül készítette, mint a ki ezzel a 401. §-ban meghatározott okirat-hamisitásnak az uzsorás által való elkövetését szándékosan előmozdította, segédképen fog tekintetbe vétethetni. Tettestársként ez esetben sem, mert egyrészt nem »cum animo auctoris« cselekszik, másrészt cselekvénye : a készítés és az átadás magában tulajdonkép nem e 1követési, tehát nem tettesi cselekvény. Ez esetben azouban segédképeni büntethetősége már a hamis okirat készítésével venné kezdetét. A hamis okiratnak készítése, legalább a communis opinio szerint, már magában véve kísérletnek tekinthető. A hamis okirat készítését helyettesiteué adott esetben a hamis okiratnak készíttetése. Tehát a hamis okiratnak készíttetése már magában véve az uzsorás részéről kísérletet képezne. A tettes kísérletével pedig kezdődvén a segéd büntethetősége, aconclusio világos. De ragaszkodva az általunk fentebb adott értelmezéshez, nem tartjuk az uzsorás cselekményét a a 401. §. alapján minősithetőnek. Ellene nézetünk szerint csak a btk. 405. §-a jöhet szóba. A más által készített hamis magánokiratot (vagyis oly okiratot, melyet sem maga nem készített, sem nem készíttetett), ezen minőségét tudva, használja, és pedig — mint ezen gondatlanul és e részben a 401.§-tól ok nélkül eltérően, úgyszólván elyptice szövegezett 405. §. kiegészítendő — arra használja, hogy ez által valamely kötelezettség létezése stb. b i z on y i 11 a s s é k. Ez utóbbi esetben pedig a hamis okiratot közvetlenül készítő és azt az uzsorásnak tetszés szerinti használatra átengedő fiu, min t segéd — és pedig a 405. §-ban meghatározott cselekményre vonatkozólag — fog büntetés alá vonathatni, illetve, a mennyiben esetleg az uzsorást a hamis okirat melletti hitelezésre és ezzel a más által készített hamis okirat tudva használására ő birta volna reá, mint felbujtó. Mint tettestárs a fentebbi okokból nem. Azonban még kézzelfoghatóbb tévedés lenne, ha a kiskorú minden büntethetőség alól felmentetnék. Az uzsorás a kiskorú irányában, még ha a hamisításra, illetve a közvetlen készitésre ő birta volna is reá, felbujtónak azért nem tekinthető, mert feltett esetben a kiskorú maga, önállóan nem követ el bűncselekményt, nem tettes. Tettesnek mindig, akár a fentebb emiitett egyik értelmezést, akár a másikai fogadjuk is el helyesnek, csak az uzsorás lévén tekinthető, mint tettes természetesen nem lehet egy személyben felbujtó is, még ha ő birna is reá másokat saját tettének előmozdítására vagyis a segélyre, — a segélyre való felbujtás a btk. 69. §-a 2. pontjánál fogva különben sem Lépethetvén felbujtást, hanem csak intellectualis bünsegélyt. A 405. §. alkalmazhatósága esetében pedig a kiskorúnak mint bűnsegédnek vagy felbujtónak büntethetősége nem kezdődnék mára hamis okirat készítésével, hanem csak akkor, a midőn az uzsorás részéről a 405. §-ban meghatározott cselekménynek legalább kísérlete forogna fen, ez pedig csak a más által készített hamis okirat tudva használására irányzott véghezvitel megkezdésével forogna fen. Adott esetünket a fentebb kifejtett értelemben oldják meg O pp e n h o f f (Commentar ad §. 267 sub 30.) »Hatte der Empfánger der Urkunde Kenntniss von der Fálschung, so geschah die Ubergabe an ihn nicht zu dem Zwecke der Táuschung; gebraucht er (der Empfánger) demnüchst die Urkunde, um einen Dritten zu tauschen, s o m a c h t er sich aus §. 270 (melynek megfelel a btk. 405. §-a) str afb a r und der Fiilscher kann nur als sein Gehülfe bezw. als Anstifter angesehen werden«. Ugyanígy Schwarze (Comm. 683. lpján) és M e r k e 1 (Holtzendorf Handb. III. kt. 798. lpjn 5. §. sub 3.) Tegyük szemügyre a dolog kényesebb fordulatát is. Az uzsorás, mielőtt perutra menne, a kiskorú ellen teendő fenyítő feljelentéssel fenyegeti az apát. Ráveszi ezzel a beváltásra. Megállapitaná-e e kényszerítés a zsarolás tényálladékát ? A zsarolás egyik ismérve : a jogtalan vagyoni haszon szerzésének czélzata kétségtelenül fenforog. Az apa által kifizetett összeget az uzsorás ugyan valóban kölcsönadta, de nem az apának, hanem a kiskorúnak. Követelése fenáll a fiu irányában, de az apa irányában teljesen alaptalan. Jogtalan vagyoni hasznot szerez tehát, midőn az apa irányában fen nem álló követelésének kielégítésére az apát és nem a fiút kényszeríti. (O p p e n h o f f Comm. ad §. 253 sub. 5). De képez-e a fenyítő feljelentéssel való fenyegetés a zsarolást megállapító fenyegetést ? Az uzsorásnak mint bárki másnak jogában állván a feljelentés, — hogy egyúttal önmagát is feljelentené, nem változtat a dolgon, •— fenyegetése az u. n. m i n a e j u r i s-ek közé tartozik. Már pedig az indokok szerint az, a ki azzal fenyeget, hogy jogát a törvényes biróság előtt érvényesitendi, a mennyiben e kimondással vagy birüladással vagyoni hasznot czéloz is elérni, zsarolást uem követ el. A perrel való fenyegetés nem számítható a zsarolás tényezői közé. Az indokok ezen felfogását nem osztjuk. Hatásában odavezetne, hogy nevezetesen az inditványi bűntettekkel karöltve meghonosulhatnának nálunk az indítványra jogosítottak leggaládabb zsarolásai. A fenyegetésnek ilyetén korlátolására a törvény szövege sem nyújt támpontot. Szükséges lett volna e végett a fenyegetés elé a »jogtalan« vagy más határozónak felvétele, miként p. o. a zürichi btk. 161. §-a expressis verbis kiteszi, hogy a tettes »mit r e c h t s \v i d r i g e r Zufügung von Nachtheilen in gefiihrlicher Weise« fenyegessen. A btk. 350. §-a jelenlegi szövegében a fenyegetés kényszerítő hatásánál, a fenyegetés és a valaminek cselekvése, eltűrése vagy elhagyása közötti causalis nexusnál egyebet nem tételez fel. »Es reicht jeder Zwang hin, sei ec