Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 21. szám - A váltóeljárást szabályozó miniszteri rendelet 17. §-ához.

— 163 — A váltóeljárást szabályozó miniszteri rendelet 1?. §-ához. A váltóeljárást szabályozó miniszteri rendelet 42. §-ának 2. pontja értelmében a tárgyalást rendelő végzés ellen az esetben is, ha a sommás eljárás iránti kérelem elmellőztetett vagy megtagadtatott, rendes felébb vitelnek helye nem lévén, már saját magam előtti igazoltatásom czéljából kénytelen vagyok, az igen tisztelt szerkesztő ur kegyes engedelmével, a következő váltójogi esetet a jogász közönséggel közölni: Folyó hó 6-án 360. szám alatt sommás fizetési keresetet indítottam az elfogadó, kibocsátó és forgató ellen az x—i kir. törvényszék előtt, melyhez két váltót és két óvást eredetben mellékelék. A k é t postai feladó vevény azonban nem mellékeltetett, mivel: . 1. a közlést a közjegyző — amint az óvások s dijjegyzésekből kitűnik — maga eszközölte, s ennek folytán azt hitelesen igazoltnak találám ; 2. mivel a 4 drb 15 kros mellékleti bélyeget épen az ellenfél javára megtakarítani akartam, és 3. különösen azért is, mivel felfogásom szerint a váltólejárást szabályozó miniszteri rendelet 17. §-a értelmében a sommás eljárásnak helyét akkor is látom, ha az óvás közlését tanúsító vevény a keresethez nem csatoltatik, annál is inkább, mivel a váltótörvény 41. §-ának világos rendelkezései értelmében a fizetési visszkereset fentartásához csakis a fizetés végetti bemutatást és a fizetés nem teljesítését igazoló óvás szükséges. Az előző, ki az értesítés esetleges elmulasztásából igényt formálni akarna, azt csakis a sommás fizetési meghagyás ellen benyújtandó kifogásokban teheti. Az x—i törvényszék mint váltóbiróság azonban fent jelzett keresetemre tárgyalást tűzött, mert azt mondja: »a kért sommás végzés kibocsájtásának helyet adni nem lehetett, mivel felperes a késeset rendjén nem igazolta, hogy az óvást az előzővel közölte«. Apáthy »Anyagi és alaki váltójog* czimü munkájának (II. k.) 42. lapján ez irányban oda nyilatkozik: »miszerint a vevény hiánya nem akadályozza a sommás marasztalást, de — úgymond — a váltótörvény 50. §-ában felsorolt tételekre ki nem terjedhet«. Én részemről a tanár ur ebbeli nézetét egész terjedelmében a fent kifejtettek alapján elfogadhatónak nem tartom, mivel oly esetben, a midőn a közlés a közjegyző által kiállított óvásban olvasható díjjegyzékben foglaltatik, — a vevények melléklését egészen feleslegesnek és a felekre nézre károsnak tartom. De nem állhat e nézet meg azért sem, mivel a viszkeresett előző még a nem közlés esetében is a váltótörvény 45. §-a értelmében az óvási költséget megtéríteni tartozik, mert a magyar váltótörvény 45. §-a a német váltórendszabály ugyanannyi számú szakaszától eltért, és egészen téves Apáthy idézett munkájának I. kötetében a 194-ik lap végpontjában tett állítása, mely szerint az értesítést elmulasztó igényét a kamatokhoz és költséghez elveszti, ugy »hogy csak a váltóösszeget követelheti«. Ezen utóbbi kitétel a német váltórendszabályban foglaltatik ugyan, de az az 1876. évi XXVII. t.-cz. hivatalos kiadásába fel nem vétetett*), minek folytán a magyar váltótörvény értelmében még a közlést elmulasztó fél is az óvási költségre és 1/30/0 váltódijra — igényt emelhet. A biróság tehát minden esetben, melyben a keresethez a vevény nem mellékeltetik, a sommás fizetési végzést kiadni köteles, és legfeljebb a mennyiben a közlés megtörténte az óvásból ki nem tűnik, az «vvel járó költségnek megállapítását tagadhatja meg. Dr. Hexner Gyula, liptó-szt.-miklósi ügyvéd. Különfélék. — A megyéknek is meggyült a baja a bagatell-törvénynyel, még pedig elég komolyan. A gyámtörvény 179. §-a értelmében a tiszti ügyész köteles az árvaszék megbízása folytán a kiskorú vagy gondnokolt nevében a biróságnál lépéseket tenni, ami gyakorlatilag annyit tesz, hogy a kiskorú követeléseit is behajtsa és beperelje. Légiókra megy azon árvák száma, a kiknek szülei után apróbb követelések is maradtak, a melyek a bagatell eljárás alá esnek, vagy a kiknek egyes vagyonrészletei utáni jövedelem vagy kamat a 20 illetőleg 50 forintot *) Kartársaimat ez alkalommal figyelmeztetem, miszerint a vtv. 45. §-a ugy Apáthy nevezett munkájában, mint az Eggenberger által kiadott váltótörvényben a szentesitett törvénytől eltér. Dr. H. Gy. meg neai haladja. Minthogy kényszer nélkül nálunk senki sem fizet, az utóbbi időben az adósok vagy bérlők ilyen tartozások fizetésével egyáltalán felhagytak és az árvák roppantul megkárosodtak. Ügyvéd ilyen pert nem vállalhatván el, kiparancsolták a tiszti ügyészt, hogy járjon faluról falura és békebírótól békebiróhoz az árvaügyi követelések behajtására. A tiszti ügyészek ki is mentek és 2—3 hétig útban voltak, a nélkül, hogy valami jelentékeny eredményt elértek volna, mert a bagatell-birónak is meg van a maga eszejárása. A tiszti ügyészek visszaérkezvén az árvaszék székhelyére, jó hosszú uti számlát adtak be napidíj fejében. Erre persze nincs alap, ha csak az árvák vagyonát meg nem terhelik. Némely megyében, ha igy akarnának eljárni, 8—10,000 forint utazási átalány kellene évenkint. Honnét venni, ha nincs? A tiszti ügyészek maguk pénzén nem utazhatnak, ügyvéd költségének megtérítése nélkül ilyen ügyet el nem vállalhat, azért az árvák követelései a hitelezők kénye-kedvétől függnek. — Yeszter Imre képviselő beszédje, melyet fenébb kiemeltünk, igy hangzik: »Az 1869. 4. t.-cz. 1. §-a azt rendeli, hogy az igazságszolgáltatás a közigazgatástól véglegesen elválasztatik. A törvényben kimondott ezen sarkalatos elv alapkövét képezi egész igazságszolgáltatásunk jelenének, jövőjének, s én meg vagyok győződve arról, hogy Magyarország ujabb korának egyik legnagyobb vívmányát veszélyeztetnék, ha jogszolgáltatásunknak ezen vezérirányát eltévesztenők, vagy ezen csorbát ejtenénk. Az erdőtörvényjavaslat 117. §-i mindazonáltal közigazgatási közegeinkre kívánja ruházni az erdei kihágásokban való b iráskodást. Ez határozottan ellenkezik az általam hivatkozott positiv törvénynyel. Hogy pedig egy érvényben álló organicus törvény, mely az egész igazságszolgáltatásnak, tehát az államélet egyik külön factorának úgyszólván basisát, életfeltételét képez', egy — az államélet egészen más viszonyait érdeklő más törvénynek — az erdőtörvénynek szerkesztésével — tehát mintegy kerülő utakon elejtessék, avagy legalább lényegében megcsonkittassék, az ép oly incorrect, mint hibás eljárás volna. Tudom ugyan, hogy az igazságszolgáltatás különválasztásának nagy princípiumán már a bagatell-törvény behozatala is nevezetes rést ütött; ezen — szerintem —sajnos prácedens, azonban itt még csak analógiát sem kfpez, mert eltekintve attól, hogy a bagatelleljárásnál a közigazgatási közegek bíráskodása nem rendszeres s nem általános, hanem csak qualificáltabb válogatott egyes tisztviselők által csupán csak az ezért felelelős miniszter speciális meghatalmazványa alapján gyakorolható, nem is kell elfelejtenünk, hogy a bagatell-ügyek és az erdei kihágások elbírálása s elbirálhatása között igen nagy a különbség. Megengedem, hogy lehetnek kisebb, világos adósági esetek, a melyeknek érdemleges elbírálására elvégre a falusi biró is elegendő képességgel bir, mert azon kör, melyen belül a bagatell-ügyek többnyire mozognak, gyakran nem épen sok szakképzettséget igényel, azonban ott, a hol a honpolgároknak nemcsak egynehány forintjáról, hanem személyes szabadságáról és polgári becsületéről vagyon szó, a hol a vizsgálati fogság és házkutatás alkalmazását megengedjük, a hol nehézkes jogi definitiók szerint kell bíráskodni, a hol minduntalan a polgári és criminalis codexre a közönséges rendőri, a bagatell-törvényre s az ezen törvényekben alkalmazott 1 jogelvekre hivatkozunk, a hol tehát mi magunk is sok oldalú előis| mereteket és szaképzettséget praetendálunk: ott a bíráskodást másra, | mint a qualifikált rendes bíróságra nem bizhatjuk. Hisz tudjuk mindnyájan, hogy a büntető igazságszolgáltatás minden nemének és ágának épen legnehezebb, legkényesebb s a szakember ismereteit leginkább kihivó s kipróbáló részét képezi. Indítványozom tehát, hogy az erdőkihágásokban való elsőfokú bíráskodás a kir. járásbíróságokra ruháztassák. Hogy az igazságszolgáltatásnak ezen ágát miért vonjuk el a rendes bíróságok illetősége alól, s miért ruházzuk azt közigazgatási közegeinkre, arra én alapos okot s indokot valóban nem találok. Hallottam ugyan azon érvelést, hogy a szolgabíró jobban ráér s jobban megteheti, mert kevesebb a dolga, mint a járásbíróságoknak. Ez azonban igen nagy tévedés, mert eltekintve attól, hogy a szolgabírónak csak egy segédje van, mig ellenben a járásbíróság a szükséghez képest bővíthető nagyobb apparátussal dolgozik, én ugy tudom, hogy sok dolga van ugyan mindakettőnek, mig azonban ujabban a járásbíróságok dolga a bagatell-törvény behozatala által lényegesen csökkent, addig a szolgabirák teendője az utolsó években egyátalán, de különösen a gyámi törvény behozatala által oly annyira szaporodott, hogy — nézetem szerint — a szolgabirák agendái különben is keserves közigazgatásunknak teljes megbénítása nélkül — kivált oly irányban és mérvben, mint a hogyan azt a jelen tárgyalás alatt álló törvényjavaslat -czélozza, — egyátalában nem szaporíthatok. (Ugy van!) Egy másik érv, melyet a szolgabírói és esetleg községbirói bíráskodás mellett említeni hallottam, az: hogy a szolgabíró gyorsabban fog eljárni, mert ő a processualis formák mellőzésével inkább házilag fogja gyakorolni az igazságszolgáltatást. Azonban t. h mit az u. n. házi igazságszolgáltatás fogalma alatt érteni kell, helyén lehetett ugyan a deres korszakában, sőt, azt hiszem, e nélkül ma sem volna gyakorolható, de nincs helyén a mai Magyaroszágon, a jogállamban, melylyel oly gyakran kérkedni szeretünk. A processualis formák, a melyek szerint a rendes biró eljárni köteles, nem czifraság vagy mulatságból alkottattak, de azért vannak s arra valók, hogy ez által a biró önkénykedésének eleje vétessék, s hogy az anyagi igazság kellően kiderittessék. Ezt pedig praetendálom nemcsak a rendes bíróságtól, de egyátalában min-