Magyar Themis, 1879 (9. évfolyam, 1-55. szám)

1879 / 20. szám - Óvás a vagyonbukottnál. 2. [r.]

— 153 rendeletet megtanulni birná s emlékében megtartani kénytelen volna, az örültek házába kerülne. Az ügyvéd pedig cliens nélkül éhen halna, ki idejét e feneketlen tenger kimerítésének szentelné. »De mégis naponta szüksége van rá ügyvédnek*, mond a vélemény. Mire nincs szüksége naponta! E czimen ügyvédjelölttől a birodalom helylexikonját is kérdezhetnék: mondja el, minden bíróság területéhez mily községek tartoznak ; vagy kérdezhetnék a kamat és járadékszámítást, a könyvvitelt stb. stb., mert erre naponta több szüksége lehet, mint a népoktatás, véderő és vasutak szabályozásának ismeretére. Minálunk, hol közigazgatási jog és törvénykezés nem létezik, hol nem biróság hanem közigazgatási hatóság látja el ez ügyeket, nem ügyvéd, hanem az illető hivatalnok-zugirász viszi az esetleges képviseletet, hol sem ügyvédnél, sem bíróságnál gyakorlati közigazgatási ismeretre szert nem tesz a jelölt, őt gyakorlati jogászi vizsgán e megoldhatlan X mint sphynxxel szembesíteni, erkölcstelen dolog, melynek megszüntetését sürgetni emberi kötelesség és ügyvédi s igazságszolgáltatási érdek. Mert a mig a szegény jelölt ipartörvényt és cselédtörvényt, közigazgatási bizottsági hatáskört és hasonló, tudvalevően főispánnak is néha nehéz dolgokat magol és szolgabírói vizsgára (hova ily tárgyak tartoznának, ha olyan existálna!) készülni látszik, ezalatt nem marad ideje arra, mit úgyis tudni vél: a jogtanulmányra. Azután odaül a vizsgára és mindössze annyit tud Subaydából, hogy mi a tulajdon és mi a zálogjog, és Paulerból azt, hogy mi a lopás és mi a rablás, — pedig tulajdonkép ezeket sem tudja Subaydából és Paulerből, hanem laikus praxisból és józan észből; egyebekről pedig, ha bátor, hasból beszél, ha félénk, hallgat. Censorai pedig azt mondják, hogy hisz ennyi tárgyat kivül tudni nem lehet; a beszédest tehát át lehet bocsátani mint szemes embert, ki majd megvédi felét (ellenfele — sőt birája — sem lesz erősebb iurista!), a némát pedig azért kell átereszteni, mert gyönge eszünek látszik, ki többet soha sem fog tudni. Ez érvelés mellett — tényekről szólunk — nő az oklevél mint a gomba, a prókátornemzet marad mi volt, az ügyvéd falja egymást (és felét, ha van), a per luttri, a hazai jogélet fejlesztésére pedig készül évenkint uj 10 kötet törvény és rendelet: plurimae leges Ugyancsak a vizsga »foganatja«, gyakorlati jogászi jellege és komoly, igazságos szigora érdekében elejtendő a vizsgatárgyak sorából a magyar közjog, az úrbéri és bányajog. Az elsőre nézve hazafiúi kötelességének és a miveltség követelményének eleget tett a jogász, midőn e tárgyból elméleti vizsgát tett; gyakorlata a királyi jogok vagy Lodomeria visszakapcsolása körül ügyvédi irodában nincs és nem lesz akkor sem, ha költségjegyzékeken saját neve lesz kinyomatva; a delegacziók illetékességi vitái megoldásánál sem szerepelhet mint koronatanácsos, ha akármilyen nagy jogász is, vagy talán épen azért nem ; még holmi apró választómegvesztegetési s analóg ügyben sem érvényesítheti a törvényt, annak tudásához pedig, hogy kormánypárt és ellenzék kétféle dolog, nem kell közjogot tanulni. Hazafiasság és miveltség igazolására magyar történet 8 földrajz, magyar jogtörténet stb. stb. is igényeltethetnék, és mindezeknél még fontosabb lenne jelölteinket megvizsgálni a magyar — helyesírásból. A speciális úrbéri és bányajog ellen mindaz szól, mi a tárgyak concentrálása mellett. Csak gyakorlati tárgy, kevés, a legszükségesebb, de ez behatóan ismertessék és vizsgáltassék. Úrbéri és bányapert pedig ugyan kevés ügyvéd lát életében! Ki ilyenre vállalkozik, készül is hozzá, de mindeniket haszontalan tanulmányra szorítani nem kell. Ép ugy minden gazdasági és iparjog különös ága, kérdeztethetnék: vizi jog, vasuti-jog, pósta-jog, stb. stb. Elég, hogy nálunk a magánjogban kérdik a vadászati stb. szabályokat és a büntetőjogban a mezei rendőrséget, ellenben részletes jogászi dolgot csaknem sehol. Nem minden hasznos jogismeret igazolandó ; máskép római, osztrák, bosnyák stb. jóg első helyre kerülne. A magyar (anyagi és alaki) magán-, büntető-, kereskedelmi- és váltó-jog azon tárgyak, melyeket ügyvéd gyakoroljon ; ezek alapos gyakorlati ismeretét igazolja. Minden plus kártékony, mert az eredményben minussa lesz. Az ügyvédi vizsga gyakorlati jogászi jellege ekkép restituáltatván és lelkiismeretes, szigorú kezelése az önmagát kormányzó ügyvédségre bizatván, talán megmenthető e társadalmi osztály a véghanyatlástól és igazságszolgáltatásunk egy fenyegető, erőszakos krizistől. Bölcs kormányzóink hagyományos szokása persze az, a korlátolt látkörü szakkörök magasabb megvetésével intézkedni — árviz után. Dr. DeU'Adami Rtesö. Óvás a yagyonbukottnál. ii.*) (Dr. L. A.) Kell-e óvással élni a bukott elfogadó illetve a csődtömeg elleni váltójogi igények érvényesítése végett ? A vtk. 43. és 44. §§-ai egybevetéséből kitűnik, hogy a törvény az elfogadó elleni váltókereset fentartására csak a határozottan telepitett váltóknál rendeli a bemutatást és óvástételt. Határozottan telepitett váltó az lévén, mely 1-ször az intézvényezettétől különböző lakhely (helység) és 2-szor telepes van kijelölve. Ennyit mondanak az ált. ném. vrsz. azonos számú §§-ai is, hazai törvényünk azonfelül magáévá tette azon czélszerüségi nézpontokat is, melyeket a bécsi legfőbb ítélőszék — 25 évi gyakorlat által okulva — érvényre emelt, midőn az óvás felvételének szükségét az elfogadó ellen még szűkebb körre szorította, mint azt az u. n. vrsz. 43. §-nak 2. bekezdésében találjuk. Ebben ugyanis oly telepitett váltóról van szó, melyen telepes van kijelölve tehát általán véve határozottan telepitett váltóról. Lehet azonban speciáliter a váltón telepes megnevezve anélkül, hogy határozottan telepitett váltóról kellene szólni; ezen eset előáll, midőn a telepes az intézvényezettől nem különböző helységben lakik. Erre nézve kimondotta ama legfőbb Ítélőszék (4954/1862. sz. a.), hogy az ily váltó nem is tekinthető tulajdonképeni telepitett váltónak; miből megint foly, hogy az ily váltót az elfogadó elleni kereset végett óvatolni sem kell. Továbbá kimondotta ama tszék: (4549/1851, 7187/1853 és 7201/1872. sz. a.), hogy az elfogadó elleni váltóigények fentartása végett a váltó óvatolása mindazon esetekben nem szükséges, midőn a váltó az elfogadónál más helységben, vagy pedig (lejáratkor) a váltó birtokában lévő intézvényesnél, illetve váltó-hitelezőnél van telepítve. Ezen határozatok által világosság hozatott a vtrsz. fenti két §-ban uralgott homályba; éles megkülönböztetés tétetvén a telepitett váltóknak a váltójogtanban felállított két kategóriája közt. Váltótörvényünk alkotásánál a fentjelölt külbirósági gyakorlat által méltatott czélszerüségi nézpontok, melyek a vrsz. mondott két §-a értékét a tulajdonképeni és határozottan telepitett váltókra restringálták, egyenesen törvénynyé emeltettek. Kitűnik ez a vtk. 43. és 44. §§-aiból. Tehát az esetben, ha az intézvényezettől különböző helyen (helységben) tőle különböző személy, ki a váltóbeli jogok érvényesítése idején nem egyszersmind a váltó birtokosa, van telepesként a váltón nevezve: csak ezen esetre szolgáljon az elfogadó elleni óvás. Annak megbirálására, hogy az elfogadó csődbejutásakor óvás felveendő-e a csődtömeg ellen, legelőbb az óvás jogi természetére és czéljára kell visszatekintenünk. Ezek az előzőkre való tekintettel korábbi czikkünkben kifejtettek; a váltóbeli jogok érvényesítésénél az előzők és a hitelező érdeke egyaránt megóvassék, az a czél; ennek legbiztosabb elérésére az óváslevél mint eszköz szolgál, mint törvényes kellék a visszkereset érvényesítésére. Ebben állna az óvás jogi természete. Ámde határozottan telepitett váltóknál az elfogadó ellen felveendő óvás egészen más alapon nyugszik, mint az előzők miatti óvástétel. Az elfogadó egyenes adós lévén, ellene visszkereseti jogok nem léteznek, s igy az elfogadó miatti óvás nem kelléke a visszkereset érvényesítésének, hanem ezen óvás egy az u. n. vrsz. által elŐ3zabott és utána váltótörvényünk által befogadott kellék, melynek keletkezési történetét röviden megismertetjük. A lipcsei váltóértekezleten aggályok merültek fel az iránt, hogy az elfogadó, ki meghagyásszerüen a telepesnek a váltóösszeget beküldi, juthat-e könnyen azon helyzetbe, hogy a váltóösszeg rajta kétszer megvétetik? Mert ö eltekintve a telepeshez küldött fedezettől, otthon önmagánál is tartozik a váltóösszeget készen tartani, ha a hitelező nem szorittatik a váltóösszeget a telepesnél keresni, és sikertelen eljárását óvással constatálni. Ekként az elfogadó érdekei megóvatoak, mert azon esetet tertva szem előtt, hogy a telepes mint az elfogadó megbízottja a kapott fedezetet a váltó lejárata után bekövetkezett fizetésképtelenség vagy csődbejutás folytán kiszolgáltatni képes nem lenne, — az elfogadó, ki ellen a bemutatás és óvás a telepesnél elmulasztatott minden további fizetéstől menekül. A hitelező érdekei szintén megóvat nak, mert a telepesnél a váltót bemutathatja és óvással élhet; azon esetre pedig, ha a váltósolennitásokat elmulasztotta és az elfogadó a telepeshez fedezetet nem küldött, magát az elfogadó ellen indítandó gazdagodási keresettel kártalaníthatja. Körülbelül ezen tekintetekből fogadtatott el a lipcsei váltóconferenczián 1847. november 9-iki ülésben 13 szavazattal 5 ellenében a váltóhitelezőnek azon kötelessége* *) kz »l»6 •cikket 1. a 18. számban. Seerk.