Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 7. szám - A közkereseti és betéti társaságok nyereségének és veszteségének felosztásáról

— 53 épenséggel figyelemre nem számithat. S ha ily tekintélyek által elfogadott nézetet megtámadni merészlek. talán nem fog nekem szerénytelenségnek felrovatni, ha kijelentem, hogy én csak praxisomban előfordult esetből szerzett tapasztalataim fonalán akarom e kamatoztatási rendszert bonczolgatni. Igénytelen véleményem szerint silány azon a kamatoztatási rendszer mellett felhozott indok, mely szerint valamely üzletbe fektetett tőke után befolyt jövedelemnek csak azon része tekintehetö nyereségnek, mely a törvényes kamatokat meghaladja. Minden jövedelem, melyet valamely tőke hoz, nyereség; akár 4, akár 6, akár több százaléknyi kamatot hozzon, a valamely üzletbe befektetett tökének minden 100 frtja, ezen százalékok az üzlet nyereségét képezik. Nem lehet mondani, hogy az üzletbe fektetett tőke azért, mert <sak a törvényes kamatot hozta, nyereséget nem hajtott; mihelyt az üzletbe fektetett tőke a törvényes kamatot hozta vagy ha annál "kevesebbet is hozott, már van nyereség, csakhogy e nyereség csekély; de a csekély nyereség is minden esetre nyereségnek és nem veszteségnek •tekinthető. Ha valakinek egy üzletbe fektetett 200,000 frtnyi tőkéje az öszszes költségek levonása után évenkint 12.000 irtot hoz, az bizonyára nem fogja mondhatni, hogy veszteséggel dolgozik; vagy ha mondaná: ez a valósággal, és ugy hiszem, azon nemzetgazdasági felfogással is ellenkeznék, mely szerint valamely tőke utáni tiszta jövedelem nyereségnek tekintendő. Nem bir tehát jogosultsággal a törvénynek azon intézkedése, mely szerint a közkereseti társaság nyereségének és veszteségének felosztásánál a jövedelmet két fogalomra osztja szét, a kamatra és nyereségre, mert a kamat épugy nyereség, mint azon nyereség, mit a kereskedelmi törvény tulajdouképen annak mond. Még kevesebb jogosultsággal bir a kamatok e nemének megkülönböztetése, ha a kamat fogalmát figyelemre méltatjuk. A kamat nemzetgazdasági szempontból valamely töke átengedett használatának ellenértékét képezi. Azon társasági tagtól, ki betéte után kamatot kap, nem lehet mondani, hogy ő tőkéjének használatát másnak átengedte; hisz ö továbbra is tulajdonosa marad a társaságban lévő vagvonilletöségének; ezen vagyonilletőségét közvetlenül ő maga is használja, és miután csak a tőkének átengedett használatáért adott ellenérték tekinthető kamatnak, az, mi a kereskedelmi törvény 84. §-a értelmében minden tagnak vagyonbetétele után kamatnak számitandó, kamatot nem képez. Azért is a kamat fogalmának felállítása és ezen esetre alkalmazása szerény felfogásom szerint elhibázott. Nem felel meg továbbá a valóságnak azon a kamatoztatási rendszer mellett felhozott azon indok, hogy a vagyonbetételek után azért kell kamatokat számitani, mivel ezek az üzlet termelési költségeihez tartoznak; a mit a közkereseti társaság tisztán szerez, a mi az ő tiszta jövedelme, az nem képezhet termelési költséget. Vegyük a dolgot, mint tényleg van. Tegyük fel, hogy nem létezik kereskedelmi törvény, mely rendeli, hogy a vagyonbetételek után kamatok fizetendők és ezek a termelési költségek közé számítandók, én nem hiszem, hogy találkoznék valaki, ki pl. azon 12,000 frtot, melyet valamely közkereseti társaság üzletébe fektetett 200,000 frtnyi tökéje minden költség levonása után egy évre hozott, termelési költségnek tekintené. Hogy lehetne azt költségnek tehát kiadásnak tekinteni, a mi a vagyonnak közvetlen szaporodását képezi ? A 200,000 írtból egy év múlva lett212;000 frtés e felszaporodott többlet költségnek nem tekinthető Igenis, ha a törvény a priori felállít egy fictiót, és azt mondja, hogy a kamatok és munkadijak fedezése előtt nem létezik nyereség és ezen kamatok és munkadijak a társaság veszteségét képezik; ha tehát a törvénynek azon fictiójába beleéljük magunkat, hogy a nyereség veszteség: akkor bizonyára természetes, hogy a veszteségnek feltüntetett kamatok a termelési költségek közé tartozik; de a dolgot a valóság szerint megítélve a társaság tis ta nyereségét bármily csekély legyen is az, veszteségnek nem lehet tekinteni és ép azért sem lehet mondani, hogy a társaság tiszta nyereségének egy része a termelési költségek közé számítandó. Ezekből láthatni, hogy a keresk. törvény 84. §-ában említett kamatok és az ugyanott említett veszteség fictiókou alapulnak, melyeket a kérdés természete annak megoldásához nem igényel. Nem kevésbbé mesterkélt fictiót képez még azon körülmény, hogy a kereskedelmi törvény szerint minden tagnak vagyonbetétele után kamatok még akkor is számitandók és javára írandók, ha a társaság tényleges veszteséggel dolgozott. Valamint az nem igényel magyarázatot, hogy a tiszta nyereség veszteségnek nem tekinthető, ugy nem szorul magyarázatra az sem, hogy a társaság a veszteségéből a tagok javára nyereséget irni nem lehet. A veszteségnél természetesen nyereség nincs; ha a társaságnak nincs nyeresége, mire való a kamatoknak a tagok javára irása; nem önámitás-e az, hogyha a társaság mindig veszteséget szenved, tagjai I pedig e veszteségből törvényes uton gazdagodnak ? Mindezek oly erőltetett és a tények valóságának oly annyira ellenmondó fictiók, a melyek annak keresztülvitelére kellettek, hogy a tőke a munkával szemben mesterkélt módon és igazságtalanul előnyben részesittessék. Ismerem a kereskedelmi gyakorlatot. Es nem hiszem, hogy valaki oly egyéni vagy társas czégre akadt, a mely tagjainak a betétük után a társaság jövedelméből előbb kamatokat ima javára, és csak a fenmaradó részt osztja fel mint nyereséget; s nem hiszem, hogy van olyan magán- vagy társas czég, a mely a valódi nyereséget termelési költségnek felszámítaná. Nem is áll tehát azon indok, hogy a kereskedelmi gyakorlatban az üzlet jövedelméből előbb kauiatok°iratnak a tagok javára és csak a jövedelemnek fenmaradó része képezi az üzlet nyereségét, hanem ezen ál-indokot is kellett teremteni, csakhogy mesterkélt fictióval a legnagyobbrészt munkájukkal a társasághoz" járuló tagok rovására a társaság nyereségéből a nagyobb betétem tagoknak kamatok kioszthatók legyenek. De én különben e mesterkélt felosztási módot nem kifogásolnám ha az igazságtalan és méltánytalan nem volna. Igazságtalansága és méltánytalansága a keresk. törvény 85-ik íjából következik, mely azt rendeli, hogy a tagok vagyonilletősége után számitandó kamatok levonása után fenmaradó jövedelem, esetleg a veszteség, a tagok között fejenként osztandó fel. A kamatoztatási rendszer folytán a nagyobb betételü tagok nagyobb arányban részesülnek a társaság jövedelméből, mint a kisebb betételü tagok, a mennyiben jövedelemből első sorbau az összes betételek után járó törvényes kamatok számitandók; a nagyobb betételü tagra tehát nagyobb kamatmennyiség esik, mint a kisebb betételüre, és mivel csak a kamatok leszámitása után fenmaradó jövedelem, mint a keresk. törvény szerinti nyereség osztandó fel fejenként, a kisebb betételü tagnak a közkereseti társaság jövedelméből kisebb rész jut, mint a nagyobb betételünek. Ennek szükségképeni folyománya az volna, hogy a kisebb betételü tag a veszteségben is kisebb részt venne. Azonban a keresk. törvény által elfogadott kamatoztatási rendszer folytán a kisebb betételü tag kisebb nyereségben részesül, mint a nagyobb betételü. de a veszteséget aránytalanul, és pedig egyenlő részben viseli vele. Egy példa a kisebb betételü tagon elkövetett igazságtalanságot világosan fogja feltüntetni. A. és B. egy közkereseti társaságot alakítottak ; A. 8000 frtot hozott a társaságba, B. 20,000 frtot; az első esztendőban a társaságnak 2000 frtnyi jövedelme volt, a melyből A.ra 8000 frtja után 480 frtnyi, B.-re 20,000 fit betétele után 1200 frtnyi évenkiuti kamat esik. Az 1680 frtot kitevő kamatok levonása után a 2000 frtnyi jövedelemből még 320 írt marad fen, mely összeg a társaság nyereségét képezi. Ezen 320 frtnyi nyereség 2 egyenlő 160 frtos része osztatván, A.-nak évi jövedelme a kamat hozzáadásával 640 frtot, B.-nek jövedelme 1360 frtot tesz ki. Az A.-nak jutott 640 írt valamivel kevesebb mint egy harmadát, a B.-re jutott 1360 frt valamivel több mint 23-át teszi ki a társasági évi jövedelemnek. Tegyük most fel, hogy a társaság a következő esztendőben ugyanannyi, tehát 2000 frtnyi, veszteséget szenvedett, miut a mennyit az előbbi évben nyert. Könnyebb számítás végett ugy teszem fel ezen példát, hogy a tagok, a mint azt a törvény meg is engedi, az előbbi évi kamatokat és nyereséget kivették. A 2-ik év végén megvan tehát mindegyiknek a társaság alakításakor betttt vagyona, a mely után megint a törvényes kamat számitandó, ugy hogy A.-nak vagyonilletősége 8600 frtot, B.-nek vagyonilletősége 21,200 frt tesz ki. Miután mindegyiknek a vagyonilletőségéből a 2000 frtnyi veszteség egyenlően felosztott 1000 frtnyi részekben lejegyzendö, A.-nak 8600 frtnyi illetősége 7600 frtra és B.nek 21,200 frtnyi illetősége 20,200 frtra apadt le. Már fent kitüntettem, hogy a kisebb betételü tag az évi jövedelemnek valamivel kevesebb mint V^-ában részesül, a veszteségnek pedig felét viseli. Minő nagy jogtalanság ez! A nagyobb betételü tag aránylag többet nyer és aránylag kevebbet vészit, mint a kisebb betételü tag; pedig rendszerint ugy van, hogy a kisebb betételü tag az üzletben nagyobb tevékenységet szokott kifejteni, hogy ő az üzlet lelke, hogy az egész jövedelem rendszerint az ö működése eredményének tekinthető, és hogy a nagyobb betételü tag a kisebb betételüvel csak ennek ügyessége miatt szövetkezett. A fenti példával igazoltam, hogy a kisebb betételü tag a nyereségben ugyan kisebb, de a veszteségben egyenlő részt vesz a nagyobb betételü taggal. Ezen aránytalanság a tőkefogyatkozásnál is mutatkozik. Mig A.-nak betéte ugyanazon idö alatt a kamatok számítása nélkül 8000 írtból 7000 frtra apadt le, addig B.-nek 20,000 frtnyi betéte 1(J,000 frtra csökkent. A vagyonfogyatkozás A.-nál a töke '/g-át, B-nél pedig x/io-ét képezi. Ezen egyenlőtlen arányú vagyonfogyatkozás az egyenlőtlen arányú és igazságtalan vagyonfelosztásnak következménye. Az igazságtalan felosztásnak következményei azonban még más a kisebb betételü tagra hasonló hátrányban is nyilvánulnak. A keresk. törv. 86. § a értelmében a tagok jogában áll a legközelebb lefolyt évre járó kamatokat, illetőleg a munkadijt és még oly összeget a társasági pénztárból kivenni, mely a legközelebb lefolyt évbeli nyereség jutalékát meg nem haladja. Ezen rendelkezés szerint a tagok az első évben egyáltalán nincsenek jogosítva a társaság pénztárából pénzt kivenni. Miből éljen egész éven át a társaság tagja, ki egész vagyonát a társaság üzletébe fektette? Ez egy igen szigorú rendelkezés, mely a tényleges körülmények teljes mellőzésével Íratott elé. Es eltekintve ezen helvtelen intézkedéstől, tudvalevőleg az első években a kezdő közkereseti társaság nagy jövedelmet rendszerint nem mutathat fel. Az első években a jövedelem tekintélyes része a nagyobb betételü tagnak járó kamataira fordítandó; a kisebb betételü tagra csak kevés kamat és a még kisebb nyereségnek fejenkinti része esik. A nagyobb betételü tag már a 2 ik évben az első évre járó kamatokból és a kis nyereségből "megélhet, a kisebb betételü tag a csekély kamatból és kis nyereségből még nem élhet meg. Nem akarom felsorolni mindazon okokat, melyek meg ezen kamatozási rendszer ellen szólnak, és csak röviden utalok még arra, hogy a kamatoztatási rendszer a sok czélszerütlen hozzá- és lejegyzés miatt oly