Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 50. szám - A végrehajtási hirdetmények dijai

— 397 — sabban Matkozó közvélemény elől kitérve, az üzlet beszüntetésére T elérkezettnek látta, miután csak néhány hóval előbb 1876 eptember 28 án a vezérigazgatóknak szerződései 3 évre ismét meVosl szabbittattak daczára annak, hogy azok a társaságnak a válás £ny meghagyása ellenere a pénztárból felvett tetemes összeggel, igy K M 9900 frt es 3061 frt 15 krral, K. G. 13,900 frt 1541 frtVkial taJ: toztak mely összegeket az igazgatóság 20-40 frtos havi részletekben engedett meg nekik kamat nélkül törleszteni. x + JJel/^énfk/^^erése daczára azonban a társaság vezetői, kik fentarthatásának lehetetlenségéről, alaptökéjének teljes elvesztéserői, a biztosítási alapnak a törvényes mértéken 100,000 frton alóli csökkenéséről és a díjtartalék fenmaradt reális részéből álló vagyonnak a társaság tartozásainak fedezésére való elégtelenségéről már 1877 évi martius 1-én meggyőződtek, nem a törvényes feloszlási módot a csődöt választották, hanem az ezek után az üzlet körül már egyedül érdekelve maradt biztosított felek beleegyezése nélkül, az alapszabályok 77. §-anak figyelmen kivül hagyásával, annak átruházását határozták el. Az üzlet fen nem tarthatása miatt azonban annak átvételére egyetlen külföldi vagy jó belföldi intézet sem vállalkozván, végre 1877. évi april 11-én, — mely időpontig a kötvények kiadását mindamellett folytatták, — sikerült erre egy vidéki biztositó társaságot a Debreczenben székelő »Tiszá«-t, mely már 1875. május 28-án maga is az életbiztosítási üzlettel felhagyott, s azt épen a »Hazá«-ra ruházta át, rábírni, minek folytán az a felügyelő bizottság tiltakozása daczára egy úgynevezett viszbiztositási szerződés alakjában oly formán létesíttetett is, hogy a »Házas a közgyűlésnek bemutatott mérlege alapján, — melynek hamisságát különösen az ingatlanoknak háromszoros értékben történt felbecslését, a követelések legnagyobb részének behajthatatlanságát maga a felügyelő bizottság constatálta, — a csőd helyett a társaság felszámolását határozván el, annak keresztülviteléTél a »Tiszá«-t bízta meg, melyre egyszersmind összes meglevő vagyonát az 1'/2 millió frt értékben megállapított díjtartalék fejében, tartozásaival és üzletével együtt, átruházta, igy kényszeríteni akarván a feleket vagy ezen társasághoz átmenni, vagy a biztosításokat névleg a vagyonán teljesen túladott »Hazá«-val folytatni és a dijakat tovább is ennek illetve a >Tiszá«-nak mint a »Haza« meghatalmazottjának, de tényleg a »Tisza« számára megfizetni, vagy végre azokat beszüntetni és addig befizetett dijaikról, azaz a »Tiszá«-nak átadott díjtartalékhoz való igényeikről, annak javára, lemondani. Ezen merénylet, mely 11 ezer biztosított félnek keserűen megtakarított fillérei ellen a két társaság által egyetértve intéztetett, meghiusittatott, és a »Haza« biztosított felei részére, a hefizetett dijak viszafizetésébeu inarasztaltatott, mi által végre folyó 1878. évi május 20-án csődöt mondani kénytelenittetett. Közvetlenül csődnyitása előtt 1878. május 5-én a felszámoló bizottság a »Haza< javára és nevére telekkönyvileg bekebelezett 65,000 írt követeléseket engedményezte és bekebeleztette a »Haza« önálló túlélési csoportjai felszámolásban czég javára, ugyanakkor, midőn a kezelésére bízott vagyonáról, melyre előzőleg már több rendbeli végrehajtás vezettetett volt, számolván, azt a csoportok felszámoló bizottságának átadta, melynek tagjai F. D. a felszámoló bizottság egyik tagja, és H. J. a »Tisza« igazgatója voltak, s kik 54,000 frt tiszteletdijt nyertek. Alapos gyanuokok forognak fen arra nézve, miszerint az átruházás és bekebelezés a büntető törvény által tiltott cselekvéuyen alapul, a mennyiben a »Haza« a csoportok vagyonában annak hűtlen kezelése folytán előállott hiányt, melyért a kezelők mint reájok bízott vagyonért felelősek, a csoportok tudtával a »Haza« többi hitelezőinek kárára, a társaság saját vagyonával akarta követeléseinek engedményezése által fedezni, a mint ezt részben az által is tette, hogy a » Tisza* biztositó társaság által a túlélési csoportok vagyonából felvett 37,453 frt 79 kr. kölcsön alkalmával a »Hazá«-t terhelő ugyanily összegű tartozást is, összesen tehát 70,000 frt erejéig, magára vállaltatta, és ugyanakkor kezelési költség fejében 130,991 frt 20 krt számított be az átvevő bizottságnak, jóllehet a kezelési költség czimén a >Hazá«-t illetett 5% időnként a befolyt összegek elszámolása és átadásakor az alapszabályok 71. §. értelmében már azelőtt mindég előre levonatott, és a másodszor felszámított, a társaságnak át nem adott 130,991 frt 20 kr. kezelési költség levonásakor a vagyon már a csoportok őrködő bizottságának birtokában volt, és immár utóbbinak közbenjöttével adatott át a csoportok felszámoló bizottságának. De kitűnik az az engedmény tartalmából is, mert a szerint azon követelések állítólag eredetileg is a túlélési csoportokat illették, és azok pénzéből eredtek volna, bekebelezésök pedig csak tévedésből történt volna a »Haza* javára, mely állítás azonban megczáfoltatik a társaság vagyonkimutatásai által, melyekben ezen követelések kezdettől fogva mindég mint a »Haza« vagyona fordultak elő, ellenben soha a csoportok vagyonában foglalva nem voltak. A vagyonnak átruházása óta abban előállott változást és annak azelőtti részletes megvizsgálását teljesen lehetetlenné tette a két társaság az összes könyvek visszatartása által. Ezek a főmozzanatok, melyeket a feljelentés tartalmaz. Conclusiója a következő: »A társaság vezetői az alaptőke aláírására es befizetésére nézve tudva valótlan előterjesztést tettek; a mérlegek felállításánál törvényellenesen jártak el; a közgyűléseken tett előterjesztésekben a társaság helyzetét tudva valótlanul adták elő, illetve eltitkolták; a társaságnak saját részvényeit az alapszabályok és a keresk. törv. 110. §-a el enere megszerezték és azokra kölcsönt adtak; a részvényeseknek az alaptőkéből az alapszabályok és a keresk. t. 165. §-a ellenere osztalékot es az igazgatóknak jutalékokat fizettek; az alaptőkét, 300,000 frtot, 3 millióra felemelve, majd ismét l1^ millióra, azután 500,000 illetve 300,000 uua' Végre 200'000 frtra leszállítva, azt egymásután a legkönnyelmüebb módon elköltötték ; több biztosítottaknak kedvezve tartozatlan fizetéseket teljesitettek; ugyancsak ezen indokból számos követelést elengedtek; a keresk. törv. 187. §-a ellenére a biztosítási díjtartalékot a minisztériumnak és kereskedelmi törvényszéknek bejelentett, az alapszabályok és a törvény által megszabott módtól eltérőleg kezelték; a kezelésőkre bizott túlélési csoport betéteket hűtlenül kezelték; az azok kezeléséből előállott hiányt a társaság vagyonából pótolták; a kezelésért járó dijakat a felszámoló bizottság másodszor is levonta, azokat a társaságnak át nem adta; a társaság vezetői akkor midőn már régen tudhatták és tudták, miszerint az alaptőke teljesen elveszett és a törvényes 100,000 frtnyi biztosítási alap hiányzik, sőt a díjtartalék is tetemesen meg van csonkítva és a csupán annak meglevő reális részéből álló vagyon a társaság tartozásait nem fedezi, a csödnyitást kérni elmulasztották ; ugyanakkor a biztosított felek tulajdonát képező díjtartalék fenmaradt részét is a felügyelő bizottság tiltakozása daczára és az alapszabályok 77. §-ának figyelmen kivül hagyása illetve megsértése mellett a hitelezők és biztosított felek kijátszásának bélyegét magán hordó szerződés mellett a »Tisza« biztosítótársaságra átruházták; a könyveket rendetlenül vezették, azokban számos vakarás és törlés fordul elő ; a tömegből a csődnyitás óta befolyt dijakat a felszámoló bizottság eltitkolta; a túlélési csoportok vagyonának az arra vezetett végrehajtások tekintetbe vétele nélküli átadása által bírói zártörést követtek el«. A végrehajtási hirdetmények dijai. Mint a tények mutatják, a helybeli kereskedelmi- és váltótörvényszék előtt folyó végrehajtási ügyek ellátásában nagy fenakadás és zavar állott be annak következtében, hogy az igazságügyminiszterium egy rendeletével a végrehajtás folyamában szükséges igény- és árverési hirdetmények kibocsátási dijának a végrehajtást szenvedett ellen való megállapítása ellen a bíróságokhoz figyelmeztető óvást intézett. Eddig a végrehajtók az emiitett hirdetmények kibocsátásáért tisztességes dijat szedtek a végrehajtatóktól s a keresk. és váltó törvényszék e dijakat a végrehajtást szenvedett ellenében megállapította. Most — miután az ily hirdetményeknek (sokszor 40—50 példányban való) kiállítása nem csekély munkával jár, s mivel a végrehajtatok a végrehajtást szenvedett ellen meg nem állapitható dijat fizetni vonakodnak — a végrehajtók a hirdetmény kibocsátását a végrehajtatóval szemben megfelelő díj fizetése nélkül vagy egyszerűen kereken megtagadják, vagy napról-napra, hétről-hétre húzzák, halasztják. Igy aztán, mivel igény- és árverési hirdetmény kibocsátása nélkül a végrehajtási eljárás tovább nem vihető, azon szomorúan érdekes állapot áll elő, hogy a végrehajtató fél vagy fizet a végrehajtó részére oly dijakat, melyeket a végrehajtást szenvedő megtéríteni nem tartozik, vagy tűri csendes lemondással, hogy a részére megkezdett végrehajtási eljárás édes álomba szunnyadt s abból akár az Ítéletnapig sem ébred fel. Ily állapotot idézett elő az igazságügyiminiszterium szóbanforgó intézkedése csupa ügy- és jogszeretetből. Mert ezen intézkedés a hirdetmény kibocsátási költségnek a végrehajtást szenvedett ellen való megállapítását bizonyosan azon az alapon ellenzi, hogy a végrehajtói intézményt szabályozó 1871: LI. t.-czikk a végrehajtó részére a hirdetmények kibocsátásáért külön dijat nem rendel. Egy ily leirat tehát a mily törvényes, ép oly üdvös irányú, mert az által, hogy a végrehajtást szenvedetteket többféle hirdetmény gyakran jelentékeny összegre rugó dijától fölmenti, a végrehajtás olcsóbbá tételőre igyekszik. Mindazonáltal tartozunk a igazságnak azon kijelentéssel, hogy a szóbanforgó igazságügy miniszteri intézkedés — ugy a mint történt — inkább kárt, mint hasznot fog eredményezni. Miről van szó ? Arról, hogy eddig az 1871: LI. t.-cz. daczára, mely igény s árverési hirdetmény kibocsátási dijat nem ismer, tapasztalásunk szerint nem csak a keresk. és váltótörvényszéknél hanem más bíróságoknál is gyökeret vert s általánossá lett azon eljárás, hogy a hirdetmény kibocsátási dijak a végrehajtást szenvedett ellen is megállapittattak. És ha meggondoljuk, hogy az igény- és árverési hirdetmények kibocsátásával járó fáradság az árverések elég mérsékelten megállapított 1 —2—3 frtnyi dijával egyáltalában nincs megjutalmazva s hogy azon gyakori esetben, midőn az árverés meg nem tartatik, a végrehajtó hirdetmény-kibocsátási diját még az árverés dijába való beszámítás (?) utján sem kaphatja meg, nem lehet elzárkóznunk annak belátásától, hogy a végrehajtó a hirdetmények sokszor igen fáradságos kibocsátásáért valamit mindenesetre érdemel, viszont azonban az sem szenvedhet kétséget, hogy e valami, e díj mint a végrehajtási eljárás egy elengedhetlen mozzanatának természetes következménye, jakként mint az összes végrehajtási költség, a végrehajtást szenvedett által a végrehajtató részére föltétlenül megtérítendő. Nézetünk szerint tehát az igazságügyminiszteri intézkedés