Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 47. szám - Az elsőbbségi kötvények. 2. [r.]

— 370 — részről a közjegyzői intézmény felvirágzása is a jövőre nézv8 | teljesen biztosittatnék. Végre a törvényhozás egyik legsürgősebb feladatához tartozónak vélem: V. A perenkivüli, különösen hagyatéki eljárást oly szerves törvénynyel rendezni, mely tekintet nélkül az örökösök életkorára, a hagyatéki eljárásnak hivatalból való megindítását kötelezőnek mondja ki. E kérdést a gyakorlati jogászok különös figyelmébe ajánlom, mivel bátran merem állítani, hogy az államkormányzat terén talán ez az egyedüli tárgy, mely mindenha a legmostohább elbánásban részesült, pedig e vagyoni viszonyokat tárgyazó kérdés a társadalomnak minden rétegét egyaránt érinti. A hagyatéki vagyon osztályozását s az örökösöknek a telekkönyv B. lapján való kitüntetését a nagykorú örökösök akaratától továbbra is függővé tenni nem lehet, ha csak azt nem akarjuk, hogy telekkönyveink teljesen használhatlanokká váljanak; köztudomású dolog ugyanis, hogy a nagykorú örökösök részint tudatlanságból, részint az örökösödési illetéktől való menekülés reményében öröklött vagyoni viszonyaikat nem rendezik mindaddig, mig ujabb meg ujabb halálozások folytán valamelyik hátramaradt kiskorú érdekében erre hivatalból nem kényszeríttetnek. Akik a hagyatéki ügyek állapotával a vidéken ismeretesek, tudni fogják, hogy a telekkönyvben máig is tulajdonosul kitüntetett nagyapa halála óta a család tagjai közül 10-en is elhaltak már a nélkül, hogy csak egy után is letárgyaltatott volna a hagyaték; tudni fogják azt is, hogy ha már egyszer a kiskorú érdekében az örökösödési eljárás hivatalból megindittatik, ekkor is a család nagykorú tagjai rendszerint ki nem egyeznek a kiskorúval, mivel érdekűkben áll az osztatlan állapotban levő örökséget s jövedelmét minél tovább egyedül élvezni, s e czélból az örökösödési pört, főleg mostani perrendtartásunk mellett, addig huzzák-halasztják, mig a végrehajtás végleges befejeztéig tiz év is elmúlik. Hogy aztán az ily hagyatéki tárgyalások mily bonyolódottak, s a pörök mily sok költséget igényelnek: azt fölösleges bővebben fejtegetni. Annyi azonban tagadhatlan tény. hogy a jelenleg fenálló rendszer mellett, midőn t. i. a hagyatéki vagyonnak birói beavatkozás melletti felosztása a nagykorúak szabad akaratától függ, — legtöbb veszteséget szenvednek a kiskorúak, daczára annak, hogy ezek anyagi érdekeinek megvédését az állam vette kezébe. Másrészről a telekkönyvi intézmény a kötelező hagyatéki tárgyalás mellett czéljának jobban megfelelne, mint ma, midőn köztudomás szerint a nagykorúakat érdeklő temérdek letárgyalatlan hagyatékok miatt, főleg községekben, a telekkönyv A. és B. lapja a tettleges állapottal csaknem kivétel nélkül homlokegyenest ellenkezik, mi által a birtok adásvevése s megterhelése roppantul meg van nehezitve. Végre sokat nyerne ez által az államkincstár is, mert a kötelező hagyatéki tárgyalás mellett az örökösödési illetékek hamarabb s biztosabban befolynának, holott ma? . . . jobb erről hallgatni. Elég legyen megemlíteni csak annyit, hogy a birtok igen sokszor az 5.—10-ik telekkönyvön kívüli tulajdonos kezében van, anélkül, hogy közülők csak egy is megfizette volna az államnak az örökösödési illetve a jogyügyleti illetéket. Mindezek után szerény nézetem az, hogy ugy a közjegyzői intézmény fenállása, mint a közjegyzői kar szerény anyagi érdekeinek biztosítása czéljából az általam felsorolt s még ezeken kívül létező számtalan akadályokat rendeleti u t o n haladéktalanul orvosolni szükséges, ha csak a vidéki közjegyzők tömeges lemondását nem akarjuk bevárni; az intézménynek jövőre való fejlesztése érdekében pedig a törvényhozás elébe egy birákból, ügyvédekből és közjegyzőkből álló e n q u e t e-b izottság előleges munkálata után törvényjavaslat volna beterjesztendő. Parancsoló szükségnek mutatkozik ez annál inkább, mivel a bíróságoktól átvett hátralékos hagyatéki ügyek feldolgozása után, melyek a vidéki közjegyzőknek eddig is ugyszólva egyedüli jövedelmi forrását képezték, az előbbi jövedelmezőbb állásuktól megvált közjegyzők általában véve, a vidéken már is a legszomorúbb anyagi helyzetbe jutottak.*) Bésán Mihály. Az elsőbbségi kötvények.**) II. A prioritások jogi rendezéséről lévén szó, lehetetlen figyelembe nem venni az osztrák 1874. évi április 24-én hozott törvényt: >betreffend die gemeinsame Vertretung der Rechte der Besitzer von auf Inhaber lautenden oder durch Indossament übertragbaren Theilschuldverschreibungen«, valamint az erre vonatkozó 1876. évi novellát. Mig Francziaországban folytonosan, különösen látva a vasúti prioritásokkal történő számtalan visszaélést, jajveszékelnek a prioritások védtelensége miatt, látjuk, hogy Ausztriában ez iránt a törvényhozás már sietett gondoskodni még az 1873. évi pénzválság benyomása alatt. Igénytelen felfogásom szerint azonban az osztrák törvény hazánk viszonyaira semmikép sem alkalmazható. Azt hiszem, az iránt nem lehet nézeteltérés, hogy a prioritások rendezése elvileg függ a részvénytársasági jog szabályozásától. Ha eltekintünk egynémely történetesen az állam birtokába átment prioritástól (p. o. a budapesti lánczhid prioritásai), mely voltakép többé nem is prioritás, mivel nincs részvény, melylyel szemben az elsőbbség esetleg érvényesülne, — ugy azt találjuk, hogy prioritásokat leginkább csak részvénytársaságok szoktak kibocsátani. Minden tehát attól függ, hogy miként vannak szabályozva a részvénytársaságok, mert csak ezekhez képest ítélhetjük meg, szükséges-e, és mennyire szükséges a prioritások megvédése. Azt merném állítani, hogy nálunk a prioritások rendezésénél a részvénytársasági jogból kell kiindulni. Szükséges midazáltal és felette érdekes, foglalkozni a külföldi erre vonatkozó törvényhozással. Az idézett osztrák törvény, igénytelen felfogásom szerint, nem éri el, nem érheti el czélját. Már kiindulási alapját is teljesen elhibázottnak kell tartanom a fenébb kifejtettek szerint. Az osztrák törvény nem a részvénytársasági jogon, hanem az átalános osztrák polgári törvénykönyvön alapszik. Természetes, hogy intézkedései ennélfogva nagyon szükkörüek. A főhiba pedig az, hogy a prioritási birtokosoknak a részvénytársasághoz való viszonyáról szó sincs a törvényben, pedig felfogásom szerint ez volna a fődolog. Az osztrák polgári törvénykönyv azt mondja: »Die Bestellung eines Curators für Abwesende oder für die dem Gerichte zur Zeit noch unbekannten Theilnehmer an einem Geschafte findet dann statt, wenn sie keinen ordentlichen Sachwalter zurückgelassen habén, ohne solchen aber ihre Rechte durch Verzug gefahrdet oder die Rechte eines Andern in ihrem Gangé gehemmt wurden. Ist der Aufenthaltsort eines Abwesenden bekannt, so muss ihn sein Curator von derLage seiner Angelegenheiten unterrichten und diese Angelegenheiten, wenn keine andere Verfügung getroffen wird, wie jene eines Minderjahrigen besorgen*. Az 1874. évi osztrák törvény nem egyéb, mint paraphrasisa ezen egy §-nak. A prioritások rendezése a cura debilium personarum elvén sarkal. Az álláspont stricte civiljogi. Nem csoda tehát, hogy e törvénynyel még Ausztriában sincsenek megelégedve. Hogy a prioritások birtokosainak jogai megvédendők, ezt átalánosan elismerik és sürgetik mindenütt és mindenkor, mikor annak hiányát a válságos idők vagy a nagy visszaélések kitüntetik. Szükséges a törvény azonban praeventiv hatásánál fogva is. Hiszen ez az épen, a mit legjobban fájlalok. A hiteltörvények rendszerint akkor készülnek, mikor már késő. Krach után mindenki észreveszi, hogy baj van, hogy rosz és hiányos a törvény, hogy segíteni kell és lehet is némikép. Pedig a törvényhozási politikának ilyen válságos időket meg kellene előznie. Ha tudjuk, hogy bizonyos téren nagy baj be*) Nem polemizálunk ezen czikk ellen, mely a vendégjog alapján jelen meg lapunkban. A kik a >Magyar Themis«-t figyelemmel kísérik, tudják, hogy a közjegyzői kényszer kiterjesztését és a hagyatéki eljárásnak minden esethen hivatalból való megindítását ellenezzük. Sierk. **) Az I. czikket 1. a mult számban. Szerk.