Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 45. szám - A felebbezés korlátozása két alsóbirósági ítélet egybeliangzása következtében

— 355 — rósag vizsgálatainak eredményeként jelenkezik, mig a legfőbb határozatot csak egy bíróság hozta. Méltánytalannak mondják tehát a korlátozás barátai ez ítéletet a végérvényesség sanctiöjával ellátni egy oly határozat ellenében, mely mellett két bíróság egybehangzó nézete és mely ellen csak egy biróság véleménye harc7ol. Ezen nehézség az által, hogy a harmadik biróság magasabb fokkal és ranggal bir,°szerintök el nem hárittatik és megnyugvásul nem szolgálhat, Ha tehát ezen méltánytalanságot ki akarnók küszöbölni, a két egybehangzó ítélet elleni felebbezés megengedése esetére szükség szerint még egy negyedfoku bíróságot kellene rendszeresíteni. Ha pedig ugyanez a harmadik biró ítéletével összhangzásban lenne, ugy hogy ennek folytán mindegyik határozat mellett két-két biróság nézete küzdene, voltaképen még egy ötödfokú bíróságot is kellene létesíteni, hogy egyik határozat mellett a többség, tehát a helyesség nagyobb valószínűségének vélelme helvt foghasson. Ha mind e nehézségeket el akarjuk kerülni, ez csakis az által történhetik, ha a két egybehangzó ítélet elleni felebbezést kizárjuk. A közvetlen szóbeli eljárásra való különös tekintettel még felhozatik, hogy miután ez eljárás minden formaiságot nélkülöz, a második biró, ha határozatában ugyanazon eredményhez jut, melyhez az első biró jutott, határozata, miután Írásbeli feljegyzések úgyszólván a minimumra redukálvák, esetleg egészen más tényezők alapján hozatott, mint az első biró határozata. Ha ezen körülmény első pillanatra a mellett látszik is szólani, hogy a másodbiróság conform határozata ellen még további felebbezés adandó, ugy a korlátozás barátainak érvelése szerint alaposabb vizsgálat ahhoz vezet, hogy két egybehangzó határozat ellen a további felebbezés ezen okra való tekintettel is kizárassék. Ha ugyanis két biróság különböző tényezők alapján egy és ugyanazon eredményhez jutott, ez csak az eredmény helyes volta mellett küzd, és az alsó határozatoknak a számtani próbákhoz hasonlóan, próbakövét képezi. A további felebbezést tehát már ezen körülmény is legalább is feleslegessé teszi. Ha két egybehangzó itélet ellen a további felebbezés engedtetik, ez természetszerűen azon föltevés mellett történik, hogy mindkét alsó biró helytelenül vagy igazságtalanul határozott, mert máskülönben aharmadbirósághoz való felebbezési jogosultságnak értelme nem lenne. Ámde csökkenteni fogja a biróság iránti bizalmat a harmadik biróság minden oly határozata, mely a két alsóbb biró egybehangzó határozatait megváltoztatja és e bizalomcsökkenése egyenes arányban áll a perek azon eseteivel, melyekben két biróság egybehangzó ítélete meg fog változtattatni. Hogy a bizalom ezen csökkenése a jogbiztonság és jogérzület rovására fog történni, kétségbe hiában vonatik és a két egybehangzó itélet elleni további felebbezés már ez okból sem engedhető meg. Támogatásául ez érveknek hivatkoznak még a gyorsaság kellékére és a költségek kérdésére. Két egybehangzó itélet elleni felesleges felebbezés lassítja és drágítja az igazságszolgáltatást oly arányban, melyért e felebbezés jótéteménye kárpótlást nem nyújt. Végre — igy érvelnek e tan követői — két egybehangzó itélet ellen a további felebbezés államháztartási szempontból sem engedhető meg, nehogy a legfőbb ítélőszék munkával tulterheltessék, mi egyrészt költséges személy-szaporításhoz és másrészt könnyen oda is vezethet, hogy a legfőbb ítélőszék e munkahalmazat folytán nem lesz képes feladatának megfelelni. E körülményre az időközben e korlátozás kihagyásával törvénynyé vált német birodalmi javaslat különös súlyt fektet, és statisticai adatok nyomán igyekszik kimutatni, hogy a porosz legfőbb itélőszékhez 1868/9. évben beérkezett felebbezések 50 °/0-a két egybehangzó itélet ellen volt irányozva. Nem áll a korlátozás barátainak nézete szerint az sem, mintha a harmadbirósághoz való felebbezés 2 egybehangzó itélet ellen a jogegység érdekében kívánatos lenne, de szerintök ezen tagadhatlanul szem elől nem téveszthető jogegység ép ugy elérhető a másodbiróságok által egyrészt és azon judicatura által másrészt, mely a difform határozatok elleni felebbezések alapján természetszerűen fejlődik. Ha az itt előadott, a két egybehangzó itélet elleni felebbezés kizárását védő érveket bírálat tárgyává teszszük, azon eredményhez jutunk, hogy az érvek nagyobbára oly elöföltételekre épitvék, minők helyt nem foghatnak. Ha az előföltételek nem állanak, az érvek súlya is apad.Minden bírósági szervezetben, mely a felebbezési jogosultságot egyáltalán elismeri —és azt többé-kevésbbé minden perrend teszi — gondoskodva kell lenni egy oly eszközről, mely a jogegységet fentartani képes. Két alsóbiróság ellenében egy harmadik és legfőbb biróság felállításának szüksége és ezen legfőbb ítélőszék működésének terjedelme nem kizárólag abban keresendő, hogy minden egyes concrét esetben a való igazság győzelme elősegittessék, habár egy legfőbb ítélőszék e tekintetben is csak áldásos hatással lehet. A törvényhozó nem egyes esetek, hanem csak az összeség érdekéből indulhat ki, és hol az összérdekek követelménye lép parancsólólag előtérbe, ott az'egyes esetek érdeke csak alárendelt szerepet játszhatik. Már pedi" a jogegység létesítésének szüksége oly állami összérdek, melynek ellenében egyes concrét esetek tekintete figyelembe nem jöhet. A jogegység a jogbiztonság lényeges föltétele, és ezen jogegység hiánya inkább csökkenti a jogszolgáltatás iránti bizalmat, mintha egyes esetekben két alsóbb biró egybehangzó ítélete a legfőbb ítélőszék által me^változtattatik. Nem áll az, mintha ezen, az ellennézetüek által is szükségesnek elismert jogegység a középfokú bíróságok judicaturája által is elérhető lenne, mert különösen a közvetlenségen és szóbeliségen alapuló perrendeket tartva szem előtt, szóbeli közvetlen eljárás mellett a másodfokú biróság decentralisatiója elmaradhatlan követelmény. Már pedig, ha több középfokú biróság állíttatik fel, ez csakhamar oda fog vezetni, hogy különböző törvénykezési kerületekben különböző judicatura fog kifejlődni, hogy ugyanazon törvény a középfokú bíróságok különböző területeiben különbözően fog értalmeztetni és alkalmaztatni, mi ugyanazon törvények mellett különböző jogállapotot fog eredményezni. A jogegységgel járó előnyök jóval felülmúlják azon hátrányokat,melyek esetleg az által származhatnak, hogy két egybehangzó itélet ellen a további felebbezés megengedtetik. Azon lehetőségre is kell gondolni, hogy az ellenkező elmélet elfogadása által a középfokú bíróságok nagyon könnyen elcsábíthatnák magukat, az elsőbiró határozátát minél gyakrabban helybenhagyni, és leginkább oly esetben, midőn a legfőbb ítélőszék valamely döntvényében kimondott elvet kevésbbé helyesnek találnának, mint az alsó biró jognézetét, mi által a középfokú biró határozata mintegy a felebbezhetlenség attribútumával lenne felruházva. Nem lehet továbbá szem elől téveszteni azt sem, hogy ismét más középfokú biróságok concrét esetben talán csupán azért határoznának reformalólag, hogy a feleknek a legfőbb ítélőszék határozatát lehetővé tegyék. A két egybehangzó itélet elleni felebbezés kizárása tehát a középfokú biróságok igyekezetét könnyen különböző, és minden esetre veszedelmes irányba terelheti. Ha az ellenkező tant védők abból indulnak ki, hogy egy legfőbb Ítélőszék semmi által sem nyújt nagyobb biztosítékot arra nézve, hogy határozata az anyagi igazságot jobban megközelíti, mint a két alsó biró határozata, akkor önként azon kérdés nyomul előtérbe, hogy miért állíttatik egy legfőbb ítélőszék egyáltalán fel, és hogy — mert ugyanez a II-odfoku bíróra is alkalmazható — miért szerveztetik egyáltalán a felebbezési fokozat, mely a jellemzet felfogás folyományaként czélját semmi által sem lenne képes biztosítani. A III-adfoku bíróságban legalább is alkalmas eszközt kell találnunk arra, hogy határozatával az anyagi igazságot jobban megközelíti, és annyival is inkább, mert tényleges viszonyok előtt szemeinket be nem hunyhatjuk. Már pedig minden államban ugy találjuk, hogy a legfőbb itélőszékhez rendszerint tapasztalatban és képzettségben gazdag egyének, legalább is a bírói kar legérdemesebb tagjai hosszasabb szolgálat után szoktak kineveztetni. Ennek folytán az ellenkező nézetüek tiltakozása daczára állithatni, hogy a legfőbb ítélőszékben az értelmiség magasabb foka rejlik. Következetlenség és, semmi bennső ok által sem támogattatik azon érvelés, hogy oly esetben, midőn a két alsóbb fok bíráinak száma a határozat mellett nagyobb, mint a legfőbb ítélőszék bíráinak száma a határozat ellen, a helyesség nagyobb valószínűségének vélelme azon határozat mellett szólana, mely mellett több szavazat nyilvánult. Ha az itélet helyes volta általán és szükségkép a mellette nyilvánuló szavazatok számarányától függne, ha nem is mindig, de legtöbb esetben csakugyan könnyű lenne a két egybehangzó itélet elleni felebbezés kizárását mathematicailag indokolni. De az ellentábor harczosai sem mondják a különböző fokú felebbezést feleslegesnek, és mihelyt az egymásnak alárendelt biróságok fokozatának szüksége elismertetik, el kell ismerni azt is, hogy a szavazatok száma egy maga nem nyújt elegendő biztosítékot a határozat belső tartalmára nézve. Ellenkező esetben sokkal egyszerűbb lenne, jóval kevesebb időbe és költségbe kerülne, három avagy akár két fokú biróság felállítása helyett csupán egy fokú bíróságot alkotni, és az ügyet ezen egy fokban annyi számú biró által vétetni tanácskozás és elbírálás alá, a hány biró az egymás fölé rendelt három avagy két fokra jut. Az ellenkező nézetet vallóknak is el kell tehát ismerni, hogy a szavazati számarány, ha arra suly fektettetik, egyáltalán nem a különböző bíróságoknál szavazó bírák száma szerint határoztathatik meg, mert, ismét különös tekintettel a szóbeli közvetlen eljárásra, a birák a különböző fokban tárgyalt ügyben esetleg a felek másmás előadásai alapján ítélnek, különösen pedig akkor, ha a felebbezési fokban az u. n. beneficium novorum is megengedtetik. De még az Írásbeli kötött eljárási mód mellett is a felebbezési fokban hozott határozat legalább is más tanácskozás, esetleg egészen más nézpontok alapján hozatik. Következetesen el kell tehát ismerni, hogy, habár a felek két fokú előterjesztései és a biróságok ugyanily számú tanácskozásai egy és ugyanazon eredményhez vezettek, ebből még nem következtethető az, hogy a harmadik fokban nem lehetnek oly ujabb, alsóbiróságilag még nem méltatott nézetek irányadók, melyek alapján a legfőbb ítélőszék egészen különböző határozathoz jut. A számtani próbákhoz való hasonlat tudományos elismerésre igényt nem tarthat. Ha a második biró egészen más előterjesztések és esetleg egészen uj bizonyítékok alapján jutott ugyanazon eredményhez, mint az első biró, ez épen azt képes hathatósan támogatni, hogy a két egybehangzó itélet ellen is engedtessék felebbezés, ha ugyan — mi kétségbe nem vonatik — a felebbezési jog szüksége egyáltalán elismer tetik. Az uj előterjesztések és bizonyítékok alapján hozott másodbírósági hátározat ugyanis nem mondható az első biró határozata helybenhagyásának, mert nem mindig ugyanazon peranyag alapján hozatott. Ennyiben a II-odbiróság határozata voltaképen első határozatnak tekintendő, és miután elismertetik, hogy a felek ügyöknek legalább is egyszeri felülvizsgálását igényelni, minden körülmény között jogositvák, már ennek meggondolása is ahhoz vezet, hogy a formailag két egybebehangzó Ítéletnek nevezett határozat elleni felebbezés nem korlátozható. Hogy általában és különös figyelemmel a szóbeli közvetlen eljárásra, a feleknek másod- és harmadfokban minő terjedelemben adassék felebbezési jog, kellő helyen fog bonczkés alá vétetni. De már itt sem hagyható említés nélkül, hogy a több fokú felebbezéshez többek között azon helyesnek elismert tapasztalat is vezetett, hogy csak az ismételt bírói határozat képes a felek előtt teljes világosságban feltüni tetni, hogy voltaképen mi képezi birói felfogás szerint ügyök sark-