Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 40. szám - Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. 11. [r.]

esetre. Nem esetről-esetre való jóváhagyási vagy meghagyási joga van a politikai hatóságnak, hanem :i törvény csak arra hatalmazza fel, hogy tekintet és vonatkozás nélkül valamely concret esetre egész általánosságban rendelje el a megtorlást. A kérdéses rendelet tehát nem sújthatja kizárólag a külföldi állam egyes, hanem sújtania kell annak valamennyi alatvalóját. (». . . gegen die Angehörigen . . . Vergeltungsrecht«.) Határozottan mondják ezt a német törvény indokai is. »Die Anordnung muss eine a 11 g emeine sein ; sie wird in der Regei alle Angehörigen des fremden Staates treffen müssen. A megtorlás alkalmazását parancsoló kormányi rendelet intézkedésének körébe tartozik továbbá annak meghatározása, hogy mennyiben s mily feltételek mellett terjesztendő' ki a retorsio a külföldi hitelező belföldi vagy más országbeli engedményesére, illetve jogutódjára is. Szakaszunk a német birodalmi csődrendtartás álláspontját adoptálta. Hiven, következetesen, hézagok és kihagyások lehető mellőzésével. Ne törvény erejénél fogva (ipso jure), ne minden esetben, ha csak az általános feltételek fenforognak, hanem egyedül a miniszteri rendelet alapján foglaljon helyet a megtorlás, llj' rendelet hiányában, a biró önhatalmúlag, ex sua initiativa ne térhessen el a külföldi hitelezőknek különben törvényileg biztosított jogegyenlőség elvétől. Feltétlenül alkalmazandó merev paragraphus, a »non possumus« ridegségétől áthatott kényszeritő jogszabály helyébe, rugékonyabb, a külföldi igazságszolgáltatás fejlődésével lépést tartható, a modern nemzetközi magánjog szsllemének jobban hódoló rendelkezést óhajtunk léptetni. Helyezkedtünk peoig ez álláspontra különösen azért, mert bár hazánk internationális viszonyainak hathatós védelme tekintetéből mellőzhetlennek tartjuk a megtorlás éles, de sikert igérő fegyverét, mégis a nemzetközi érintkezés, a népek szellemi és anyagi csereviszony^nak mai fejlődésével szemben, nem látjuk a kor színvonalán állónak, sőt még a veszély és a koczkáztatott érdekek, súlyával sem indokoltnak, hogy a retorsio a jogi organismus rendes szerve gyanánt az állam mindennapi védveként szerepeljen, hogy a viszonyosság megtagadásával szemben, a kesztyüdobás megbocsátását, a sérelmek ideig, darabig való elnézését, a barátságos figyelmeztetést és a gyengéd jegyzékváltást nem ismerő repressio terére lépjen a kihívott állam. Felfogásunk szerint a retorsio ne legyen jogintézmény, hanem első sorban politikai fegyver, valamely idegen államra gyakorolni szándékolt behatásnak nemzetközi végső eszköze. Mint ilyen pedig inkább helyén van az állami érdekharczok actualis vezényletére hivatott végrehajtó hatalom, a központi kormányzat, mint az egyenetlenség és a viszály békés uton való megoldásához szokott birói orgánum kezében. Amaz a nemzetközi viszonyok minden Irányban való ismeretének magaslatáról, inkább lesz képes, mint az örökké elszigetelt esetek közt mozgó biró, azon körülmények és tényezők gondos megfontolására, melyek fenforgásától fog függni, hogy elhatározza-e magát az állam ultima ratio veszélyes útjára. Azon érvek pedig, melyek politikai hatóságnak magánügyekbe való elegyedése ellen szólanak, nem döntik meg a mi álláspontunk igazoltságát. Vita tárgyát sem képezi ma már, hogy a végrehajtó hatalomnak a magánjogok terén befolyást engedni nem lehet. De annak ezen illetéktelen terjeszkedését csak oly rendelkezés sanctioiiálná, mely esetről-esetre adná kezébe a döntés jogát, vagyis mely az egyes külföldi hitelező ellenében alkalmazandó megtorlást a minisztérium jóváhagyásához, előzetesen kikérendő belenyugvásához kötné. Ha a központi kormányzatnak megadatnék a speciális irányú intézkedés joga, ha ugyanis tőle tétetnék függővé, hogy az egyik külföldi hitelező ellen alkalmaztassák, ugyanazon állam másik alattvalójával szemben pedig ne alkalmaztassák a retorsio, szóval ha az eset-és személyválogatás szabadságában állana: joggal felhozathatnának a politikai hatóságnak magán ügyekbe való elegyedése ellen szóló és pedig alaposan szóló érvek. Mihelyt azonban a minisztérium, mint ez az általunk javaslóit szakaszban történik, csak általános i r á n y u rendelkezésre jogosittatik fel, vagyis csupán arra, hogy valamely állam mint ilyen ellen rendelhesse el a megtorlás alkalmazását: ; a dolog egészen elveszti odiosus oldalát.*) (Folytatása köv.) Ad.alékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. XI. A correctionalisatio elve a m. büntető-törvénykönyv 106. §-ában. »Die Fristen selbst sind im Gesetze versebieden bestimmt f'ür die Verjáhrung der Strafverfolgung und die Verjáhrung der Strafvollstreckung, sie sind terrier abgestuft nach der Sehwere der Delicte (Verbrechen oder Vergehen) bezw. nach den auf das Dpliot gesetzten Strafen — hinsicktlich welcher letzteren es für die Verjáhrung der Strafverfolgung selbsverstándlich ist, dass nur das H ö c h s tmass der auf die strafbare Handlung angedrohten Strafen1) in Betracht zu kommen hat (die Strafe in abstracto); wollte man die Verjáhrungsfristen von der im concreten Falle zur Anwendung kommenden Strafe, d. h. derjenigen, auf welche voraussichtlich nach Lage des Falls zu erkennen váré, abhángig machen, so würde es zu den ungereehtfertigsten Widersprüchen führen, unsichere Vermuthungen. trügerische Fictionen müssten an Stelle einer unumstösslichen Gewissheit treten und weit die Hárten überwiegen, zu denen das erstere System allerdings im einzelnen Falle zuin Nachtheile des Angeklagten führen kann. Anders bezüglich der Verjáhrung der Strafvollstreckung. Hier muss selbstverstiindlich die erkannte Strafe von Fali zu Fali den allgemeinen Massstab für die Dauer der Verjárungsfrist abgeben, wenn man nicht nach dem Vorgang des ital. Entwurfes die erkannte Strafart ausschliesslich über die Dauer der Verjáhrungsfrist entscheiden lásst. Principiell ist es richtiger für die Frage der Verjáhrung das Wesen der Strafbarkeit selbst in den Vorder' grund zu stellen, als die "Willkührlichheit individuell arbitrirter Stra1 fen ; alléin praktischer, technisch einfacher bleibt das letztere, so lange das Gesetz sich einer grösseren Anzahl Strafarten bedient.* May er bécsi tanárnak a m. büntető-törvénykönyvről irt müvéből vettük ezen idézetet. Foglalkoznunk kell vele, mivel a tévedések egész sorozatát tartalmazza. Codexünk — a német törvénytől eltérőleg — a correctionalisatio elvét adoptálta. A német törvény szerint »büntett« azon cselekmény, a melyre a törvényben fegyház van megállapitva, bármily büntetés szabassék is reá a concret esetben. A magyar törvény a cselekménytől a »büntettc minőséget elveszi, ha reá a concret esetben nem a törvényben megállapított fegyház vagy börtön, hanem fogház szabatik ki. A »büntett«-nek tehát nálunk két értelme van: értetik alatta először a törvényben bün*) Két rendbeli csodálkozásunknak akarunk e helyütt kifejezést adui. Csodálkozunk először azon, hogy D r. K r á 1 i k Lajos, ki az Apáthy-féle tervezetnek a külföldi hitelezők igényeit szabályozó 3. §-álioz (Igazságügy 1875. évf. 141. lapján) irt bírálatában a politikai hatóságoknak magán ügyekbe való elegyedése ellen szóló érvek ismeretét állítja magáról, nem veszi észre, hogy a kérdéses érvek egész tábora zúdul fel azon szakasz ellen, melylyel ugyanott az inkább szó- mint értelem szerint elemzett és természetesen ellenzett Apátia-féle paragraphust felváltani ajánlja. Hangzik az következűkép : »Külföldi hitelezők igényeit államszerződések szabályozzák. Ha szerződés nincs, külföldinek aunyi joga van, mint belföldinek. De ha kimuttattatik, bogy a külföld a magyar hitelezőt nem védi, a miniszterelnök engedélyével megtorlásnak van helye. Mindez áll a külföldinek csőd (?) utáni belföldi engedményeséről is.« A szakasz szövegezésének nyers és sült rnag3'arsá<*ai daczára, kivilágosodik abból, hogy a retorsio esetrö l-e setre való elrendelésének jogát adja meg a politikai hatóságnak. Hogy a speciális irányú miniszteri »engedélyezés« s az ezzel karöltve járó esetválogatás távolról sem oly ártatlan, mint az osztrák csődtörvényben előforduló s>felvilágositás-kérés« ; hogy a politicai hatóságnak ezen hatalmi köre a magánjogok természetével épen nem rímük : a a szakasz tervezője sejteni se látszott. »Esetet rendelkezés dönt el«, — de nem minden rendelkezés jobb, mint semmi rendelkezés. Ez csak az esetet elvek magaslatáról eldöntő rendelkezés lesz. A polemicus pathos még nem elvek magaslata. — De még jobban csodálkozunk azon, hogy Dr. Králik Lajos, ki a retorsio kérdését az említett helyen nem 79 szóba, — mint ezt a birált Apáthvféle szakasznak szemére lobbantja, — hanem 3 oldalon szélesen és alaposan fejtegetni véli a maga részéről megkisérlett csődtörvénytervezetben, hol csödelvei tételes kifejezésre voltak juttattandók, 3 szóból álló szakaszszal sem rendelkezik a megtorlás kérdéséről. Miért, miért nem, szándékosan vagy tévedésből, — nem bírjuk okát látni. Tény, hogy a Králik-féle tervezetben, a mint azt. eddigelé ismerjük, a külföldi hitelezők igényeinek szabályozása érintve sincs. Az Apáthy-féle szakasz betenni elfeledte a megtorlás alkalmazására vonatkozó rendelkezést, 79 szava daczára nem intézkedik a kritikus esetről : a Králik-féle tervezet betenni elfeledi magát az egész szakaszt, magát az egész kritikus kérdést. Vagy tán »ex naturali ratione« is adva van a megoldás ? Megtörtén'. Difficile non est polémiám seribere«. ') Die Frage, ob sich die Verjáhrung des Versuclis eines Verbrechens oder Vergehens und bezw. der Beihilfe zu einem solchen nach dem Höchstbetrage der Strafe, von welcher d i e se Handlungen im Allgemeinen betroffen werden konnten oder aber nach den für die vollendete Haupthat geltendeu Grundsátzen zu richt.en habe, dürfte für die Falle des §. 66. Abs. 3. bezw. §. 72. im e r sterén Sinne zu entscheiden sein. (Vergl. auch Oppenhoff, st. G. B. für das deutsch. K. V. Ausgabe zu §. 67, Note 5; Bemer a. a. 0., S. 130.) Das Gesetz spricht auch §. 106. nur von derjenigen Strafe, mit welcher das begangene, d. i. wollendete Verbrechen in thesi dedroht ist. Dieser Grundsatz muss auch I auf den Milderungsgrund des jugendlichen Alters Anwendung finden (§. 8 5).