Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 4. szám - A kártéritési jogról (Folytatás.)

— 28 geringe Fahrlássigkeiú fogalmait, az elsőt mint »ordentlicher, aufnierksamer Hausvater« gondosságának elmulasztását, az utóbbit mint >minder ordentlicber und aufmerksamer Mensch« gondosságáét határozván meg (121. 122. §§.). Amely ügyletből természeténél fogva csak egyik félnek van haszna, abban a másik csak súlyos vigyázatlanságért felelős (728. §.), tehát a haszonkölcsönadó, letéteményes stb. (1. Sintenis: Anleitung zum Stúdium d. b. G. B. für das Königreich Sachsen. Leipzig 1864. a vonatkozó §§-hoz). Kivétetik a negotiorum gestor és »wer fremde Gescháfte besorgU (729. §.), mi a gyámra s megbízottra is vonatkoztatható, és a ki csakculpa in concreto-ért felelős (730. §.), hova épen a gyám tartozik (1949. §.), inig a megbízott csak kivételesen felelős culpa levis-ért (1347. 1342. §§. 1. Sintenis i. m. ezen §§-hoz). Az 1866. jan. l-jén életbe lépett olasz p. tk. 1224 art. ellenben már kimondja, hogy a kötelmi viszonyban is, tekintet nélkül arra, hogy csupán egyik vagy mindkét fél hasznát tárgyazza, mindég a jó családapa gondossága igényeltetik vagyis culpa levis is praestalandó, kivéve a letéti ügyietet. Mindazonáltal a tk.-ben foglalt speciális szabályok szerint ez általános szabály kisebb-nagyobb szigorral alkalmazandó, mi a bírónak tért enged mintegy büntetőjogi szempontból eljárni a beszámításnál, (art. 1224: »La diligenza che sí deve impiegaie nell' adempimento deli' obligazione, abbia questa per oggeto l'utilitá di una delle parti o d'ambedue, é sempre quella di un buon padre di famiglia, salvo il caso di deposito accenuato nell' articolo 1843. Questa regola per altro si deve applicare con maggiore o minor rigore, secondo le norme contenute per certe casi in questo Codice.«) Evvel a Code Napóleon 1237. art. kiterjesztetett. A helyes érvelés az volt, hogy a morális felelősség általános szabályai fel nem állíttathatván, az ügylet s eset szerint a birói megállapítás dolga, van-e helye beszámításnak. (1. Borsari i. m. 3. k. 2. r. 557. 558. lk.) A culpa felölelheti annak minden fokát concret esetekben, melyeket in abstracto definiálni lehetetlen, s nem is sikerült soha, bár a legélesebb elmék évezredeken át fáradtak azcn. A scholastikusoknak tulajdonkép igazuk volt a culpa fokainak szaporításában: a gond és figyelem annyiféle tettleg, a hányféle az ember. Ezen szempontból érdekes a culpa levissima története, mint azt Hasse, Wening-Ingenheim (Die Lehre vom Schadenersatze. Heidelberg 1841) Wharton stb. műveiből ismerjük. A római jog nem közvetlenül és tisztán jutott az újkori törvénykezésbe, hanem egyházi és barbár jogi salakkal való vegyülésétől eltekintve a tanszékeken és tudósok értekézéseiben, honnét a bírákhoz került, az akkor uralkodó scholastikus mezben eltorzittatott.*) Reávonták az aristotelesi logika szabályait, hogy rendszerré képezzék; belevitték azabstract szőrszálhasogatás minden furcsaságát, az aristotelesi és egyházatyai metaphysika minden észfölötti mélységét. Ismét fényesen beteljesedett Cicero mondata, hogy nincs azon absurdum, mit a bölcsészek valamelyike ne állítson. Már Accursius (1180—1260) glossáiban (kiadva Lyonban 1589: Apparátus Authenticorum), melyek tekintélyét minden hatóság elismerte, benfoglaltatott a culpa hármas felosztásaj a corpus juris-ban sokszor említett culpa levissima omissio diligentiae diligentissimi. Salicetus glossator tisztán logikus processus által felfedezte a culpa levior-t a levis és levissima között »nam inter positivum et superlativum est médium necessarium scilicet comparativum.« A culpa lata hasonló fokozása folytán Sebast. Medices már a culpa hat fokát hirdette. Faber (1280—1340) nagy tekintélyével fentartotta a hármas rendszert, melyet a glossatorok többségét követő Pothier (1699—1722 híres Traité des contrats) Erancziaországban, Lord Holt(Coggs v. Bemard hozott döntvény u. n. leading case-ben) és Pothier nyomán a nagytekintélyű Will. Jones (1764—1794 Treatise on bailments), ez után Story (On Agency) Angolországban és Eszakamerikában a gyakorlatban és elméletben meghonosítottak. A helyes tant a XVI. században egyedül a franczia Hugó Donellus (1527—1591), a XVIII-ban Pothier ellenében Le Brun parlamenti ügyvéd (Essai sur la prestation de fautes u. kiad. Paris 1813) képviselték, Németországban a mult század végén s a jelen elején Thibaut Lőhr és főleg Hasse (i. m.) győzelemre vitték. Schönemann alapján a c. levissima. a porosz A. L. R.-be (I, 6, § 6) is került, de a franczia, hollandi, osztrák stb. p. tk. által már mellőztetett. Francziaországban Toullier, Proudhon, Duranton ellen TroploDg (Traité de la vente No 361) harczolt a helyes tanéit; Amerikában és Angliában a máig csaknem uralkodó helytelen tant megtámadták Green (American Law Review 1874. juli és Stori i. m. 1874-iki * Igy nem köz-'etlenül a corpus iurisból, hanem a glossából merített Bracton (1. Güterbock : Henr. d. Bracton u. sein Verhaltniss zum rom. Rechte. 1862. Werbőczy Güterbockja még nem akadt.) kiadásában jegyzeteiben) és Wharton (i. in.) ki szerint különben az angol gyakorlatban alkalmazása ritka lenne (64. §. 1. azonban Campbell i. m. 11. §• v. ö. Shearman and Redfield Treatise on negligence 3-th edit. New-York 1874 és Saunders Treatise on negligence London 1871) A c levissima ujabb védői is akadtak azonban; igy Troplong ellenében a belga Duvergier (1836), Olaszhonban Borsari (i. h. 558.1.) Némethonban Brinz, stb. A culpa levissima ellen jogi szempontból már Zeiller helyesen érvelt, mondván, hogy az államban, hol szünetlen társadalmi kölcsönhatás,' ipart élénkítő forgalom létezik, mindenki folytonos félelemben lenne, ha a legcsekélyebb figyelmetlenségért is felelőssé tétetnék. (Comment. 3. k. 706. 1.) Macaulay, a Chatam fölött irt első essayben, Byng tengernagy elitélését roszalván, a c. levissima beszámításának politikai czélszerütlenségét is kiemeli. »E büntetést (t. i. a tengernagy kivégeztetését) úgymond — igazságtalannak és egyszersmind esztelennek tartom .. . Meghalt oly tettért, melyet a leghívebb alattvaló, a legbátrabb harczos, a legtapasztaltabb tengerész tett volna. Meghalt egy téves ítélete miatt, oly tévedés miatt, minőt a legnagyobb vezénylők,— Frigyes, Napóleon, Wellington - gyakran elkövettek és gyakran elismertek. Ily tévedések a büntetésre nem alkalmasak azért, mert büntetésük nem megelőzésükre, hanem előidézésükre vezet .... Gyakran mondatott, hogy királynők a gyermekágyban nagyobb veszélyben forognak, mint más asszonyok, csak mert az orvosok félénkebbek. Maria Luiza szülésze csaknem elájult izgatottságtól. »Térjen magához, mondá Bonaparte, képzelje hogy a faubourg St. Antoine egyik szegény leányának assistál. . . Bonaparte jól ismerte az embereket. Mint e szülészszel, ugy tett tisztjeivel. Nem volt tévedések iránt elnézőbb uralkodó, mint ő; és nem volt uralkodó, kinek szolgálatában annyi, a legmagasabb vezénylésre alkalmas katona volt«. Nézetem szerint azonban a culpa lata és levis megkülönböztetése is, bár Mommsen, Wharton stb. azt a jog lényegében gyökerezőnek tartják, elejtendő volna, ha más okból nem. már azért, mert azokat meghatározni s elválasztani lehetetlen s igy a concret esetjogot irányzó, gyakorlati értékű vezérszabályok e megkülönböztetés alapján ugy sem nyerhetők. Az egyesült államok legfőbb itélöszékének (Supreme Court of United States) egyik birája, Bradley egy 1873. deczember havában hozott döntvényben e »gross« és »ordinary negligence« (súlyos és könynyü vigyázatlanság) jogi fogalmainak elejtéséről következőket mondá: »Miuden esetben a gondatlanság, bármily jelzőt adjunk annak, azon figyelem és ügyesség alkalmazásának elmulasztása, melyet a helyzet igényel; s igy talán szabatosabb azt egyszerűen gondatlanságnak nevezni. S ez látszik a modern tekintélyek (t. i. az általa idézett an<*ol és amerikai birók) tendentiájának lenni. Ha ennél többet értenek ez alatt s a különféle kötelmek és szerződések teljesítésében igényelt gond, figyelem és ügyesség fokainak megkülönböztetését eltörölni akarják, akkor nézetem szerint az igazon tul mennek; mert a gondosság különböző fokainak követelése különböző helyzetekben sokkal erösebben gyökeredzik a törvényben, hogysem ignorálni vagy megváltoztatni lehetne «. Szerintem azonban a kevés kivétel, melyben a culpa levis nem praestáltatik, erkölcsi méltányosság szempontjából sem igényli a privilégiumot, eltekintve attól, hogy concret esetben úgyis csak a concret beszámításról lehet szó. és hogy a culpa levis abstract definitiója lehetetlenség levén, annak beszámítása vagy kizárása úgyis a biróra bizva marad. Nem indokolt szerintem a kivétel a szívességből vállalt ügyletnél (ingyenes depositum, mandátum, commodatum etc), mert eltekintve attól, hogy ez is rendszerint más ellenszolgálatnak viszonzása vagy utalvány jövőben kérendöre, és hogy helytelen, két fél viszonyát egyes ügylet szempontjából megítélni, be nem láthatom azt, hogy azért, mert szivességből szolgálatot teszek, jogom legyen gondatlan kártételre! Morális szempontból, baráttal stb. szemben, szerintem inkább a nagyobb gond volna helyén. Ezen érzelmi becslés azonban a jogra nem tartozik, s miután a kártétel nem az ügyletből, hanem csak annak alkalmából ered s annak oka a károsító gondatlanság, logikusabbnak tartom a szigorú felfogást, mely mindinkább tért hódit. Az idegen vagyonkezelésre kötelezett apa, gyám, férj stb. tekintetében még kevésbbé tartom indokoltnak hogy ő azért, mert köteles eljárni, vagy mert hozzá közelálló személy érdekében jár el, privilegiáltassék. A törvényes kötelem a kellő gondosságra is kiterjed. A jogra nézve döntő, hogy i deTn 71 v?1'01 SZÓ S közömbös * személyek morális nexusa. A családbehek nem fognak egymás ellen fellépni legtöbb esetben • de hogy a hol ez történik, meneküljön a culpa lata bizonyításának nehéz-