Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 32. szám - Észrevételek a Králik-féle csödtörvényjavaslatra. (Folytatás)

Nyolczadik évfolyam. 32. szarn. Budapest, 1878. augusztus 8. KiilSn mellékletek: a „Döntvények gyűjteménye", az „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel". 4 kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendók. Szerkesztőség : Nagy korona-utcza 14. sz. Kiadó-hivatal: IV. barátok-tere 3. sz. MAGYAR Előfizetési árak THEMIS (helybe blékre bér a „Magyar Themis", a „Döntvények gyűjteménye" a/. „Igazságügyi rendeletek tára" és az „Igazságügyi törvények anyaggyüjteménynyel" o/.imü mellékletekkel együttesen: egész évre 10 forint, félévre 5 forint, negyedévre 2 forint 50 kr. z előfizetési pér legczélszeriibbe lek béi i tal n. vidékről ly utján A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA. MEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS TARTAMA ALATT NAPONKINT. Felelős szerkesztő: Dr. Fayer László. Kiadó: az „Athenaeum" részvénytársaság. TARTALOM: Észrevételek a Králik-féle csődtörvényjavaslatra. — Még egyszer a »gazdagodási kereset*. Takács István volt jogtauártól. — Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. Dr. Barna Ignácztól. — Törvényjavaslat a végrehajtási eljárásról. — Különfélék. — Legközelebbi csődbejelentési határidők. — Kivonat a ^Budapesti Közlönyéből. — (Csődök. - Csődmegszüntetések. — Pályázatok. — Igény-kereseti felhívások). — Külön melléklet: A ^Döntvények gyűjteményéinek egy ive. Észrevételek ' a Králik-féle csödtörvényjavaslatra. (Folytatás.) A csőd alatti szerzemény gyakorlatilag legfontosabb esete a közadós személyes munkásságának eredménye. A tervezet ebből is csak annyit enged a közadósnak, mint a mennyi családja fentartásálioz múlhatatlanul szükséges. Ugyancsak szegényes »privilégium favorabile«. Alig biztosit az éhenhalás elöl. Valamivel nagyobb jogjótétemény, mint az 1840: XXII. t.-czikk 12. §-ának minden napra kijáró 6 legfeljebb 20 pengő krajczára. A íbeneficium competentiae« nem igen fogna serkenteni a becsület útjára. A tervezet vonatkozó rendelkezése (1. §. 3. bek.) szük is tág is. A munkájával szerzettből csak annyi a közadósé, a mennyi »családjának fentartásához« mulhatlanul szükséges. Nem fejezi ki ez azt, a mit az osztrák csődr. 5. §-a: » soweít es zum Unterhalte für ibn und für Personen, denen ihm gegenüber ein gesetzlicher Anspruch auf Unterhalt zusteht, eríorderlicli ist«. A családjának fentartásához mulhatlanul szükségesben nem foglaltatik a maga fentartásához múlhatatlanul szükséges. Az osztrák törvény helyesnek látta a »für ihn« külön kiemelését. A tervezet intentiója, tudjuk, hogy ide megy, de a szöveg eltakarja. Nem lett volna felesleges: »a mennyiben ez a maga és .. . fentartásához múlhatatlanul szükséges*. Másrészt a »családja fentartásához« tultág. » Család« egyéb személyeket is zár magába, mint melyek a közadóstól törvény értelmében tartást követelhetnek. Ellentétben állana a tervezet különösen szegényes gondoskodásával, ha a rendelkezés valóban a családról jogi értelemben akarna gondoskodni. A közadósról »expressis verbis< semmit, a családról sokat is. A birónak a »család« alatt azt kellene érteni, mit a törvény azzal összeköt. Szabatosabb volna a következő szöveg: >. . . . a mennyiben ez a maga és az általa tartani kötelezett családtagok stb.« Ritkább a szerencsejátékok utjáni szerzemény. Az érdekek körüle kevésbbé is harczolnak. A főnyeremény vajmi ritka megoldása a csődeljárásnak. Hajlandóbbak lennénk még concedálni, hogy a csődnyitás után a közadós javára megnyílt örökségek és hagyományok a csődtömeget gyarapítsák. Azt azonban az igazság megkövetelné, hogy a csődnyitás utáni hitelezők a szerzemény ezen nemére nézve se húzzák feltétlenül a rövidebbet. Ámbár hitelnyújtási indokaik között aligha szerepelt a gazdag örökség reménye, de hisz a régi hitelezőkre is csak véletlen kielégítési alap volna a csődeljárás alatt megnyílt örökség. Quod uni justum, alteri aequum. Azonban a csődalatti szerzemény közössége ellen egyáltalán felhozott érvek az örökségek és hagyományok közös osztály alá bocsátása ellen is szólnak. Alig képzelhető kulcs és modus procedendi, mely a régi és az uj hitelezők ellentétes érdekeit valahogy is kiegyenlíteni birná. A bonyadalmak és összeütközések végtelen sora kikerülhetlen volna. Valamennyi uj hitelező részesedjék, vagy melyek? Kit illessen a kezelő és rendelkező jog? A közadóst, a csődtömeget, vagy az uj hitelezők összességét? Ha a közadóst, jogában állhatna-e az örökség visszautasítása is ? jogában-e az uj szerzemény feltétlen megterhelése ? Ki legyen az osztályos biró? Milyen eljárás medrén vezettessék keresztül a divisio ? A csődperben vagy azonkívül ? A nehézségeket és kikerülhetlen következetlenségeket legjobban észlelhetjük a porosz 2>Allg. Ger. Ordn.« (I. 50. 41. §.) complicált rendszerében. E szerint a csőd alatti örökségek és hagyományok külön tömeget képeznek, illetve, uj csőd nyittatik a tiszta hagyatékra nézve. Nem kevéssé növelné a complicatiót, hogy az örökhagyónak is lehetnek számos hitelezői. A közadós régi hitelezői, a közadós uj hitelezői, az örökhagyó hitelezői, a hagyaték hitelezői és esetleg hagyományosok között folyna a seperatio, liquidátió és distribió nagy és bonyodalmas harcza. Mindezen és egyéb tekintetek oda vezetnek, hogy vagy kizárandók a csődnyitás után megnyílt örökségből a csődhitelezők, vagy pedig a csődnyitás utáni hitelezők. Vagy az egyik vagy a másik csoportnak tágítani kell. A német csődrendtartás alapelvével összhangzásban a csődtömeget zárja ki. Nézetünk szerint az uj hitelezőnek kizárólagos joga mellett a méltányosságon kivül mindaz szól, a mit a mellett felhoztunk, hogy egyáltalán a csőd alatti szerzemény feltétlenül és kizárólag a csődnyitás utáni hitelezőket illesse. Elfogadva alapul, hogy a csődtömeghez ne tartozzék a csődeljárás alatt szerzett vagyon, felmerül a következő nagy jelentőségű kérdés. A csődnyitás előtt megnyílt, de a közadós részéről meg nem szerzett örökség vagy hagyomány a közadós csődnyitáskori vagyonához s z ám i t h a t ó-e? Praejudicialis a kérdésre nézve a tételes örökjog. A német csődrendtartás tekintettel az egységes örökjog hiányára, a megoldást egyszerűen kikerülte. »So lange die verschiedenen erbrechtlichen Systeme bestehen, wird man einer Bestimmung sich enthalten müssen«. (Indokok ad 1. §.) Függ ugyanis a kérdés attól, hogy az örökjoga »delatio« és »aditio hereditatis* közti elvi különbséget ismeri-e. Ha valamely örökség megszerzéséhez a delatio nem elégséges, hanem külön szerzési actus, elfogadási vagy öröklési nyilatkozat kívántatik meg, akkor mielőtt az aditio (vagy legalább is a »pro herede gestio«, a hallgatólagos elfogadás) megtörtént volna, a deferált örökség a közadós vagyonához tartozónak nem tekinthető. Következéskép a csődtömeg kiegészítő részét sem képezné. Ellenben ha az örökjog a delatio és aditio közti elvi különbséget feladja, vagyis mint p. o. a porosz Landrecht az u. n. »ipso jure« öröklés rendszeréhez tér át: a csődnyitás előtt megnyílt és ezzel, külön elfogadási nyilatkozat nélkül is, eo ipso megszerzett örökség a csődnyitáskor bírt vagyonhoz, következve a csődtömeghez tartoznék. A római jog álláspontja, mely alapul szolgált a legtöbb modern codexnek, ismeretes. Az örökség megnyílta magában csak az örökség megszerezhetésének jogát adja. A megszerzés lehetősége a megszerzés jogi valóságává csak az aditio tényével válik. A deferált örökség mint ilyen még nem al-