Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 28. szám - Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. 3. [r.]

— 222 — ben szavát emeli, ezt egy momentuosus nyilatkozatban kell tennie, mely közvéleményt csinál és felrázza álmukból az intéző köröket. Sajnos lenne, ha a hivatalos diplomata-szellem győzne, s a testület valódi bajait orvoslandó társadalmi mozgalom kezdeményezése helyett a budapesti kamara megelégednék azzal, hogy újból gazdagította az igazságügyniiniszterium irattárát egy számmal. A Dell'Adami-féle vázlat lenyomatásával alkalmat kivánunk adni valamennyi kartársainknak a kérdéshez való hozzászólhatásra. Kívánatos, hogy azon két hónap alatt is, mig a bizottságok működése szünetel, lehetőleg érlelődjék az ügy. A tervezet igy hangzik : Emlékirat. A budapesti ügyvédi kamara azon szomorú tapasztalást tevén, hogy a nm. m. k. igazságügyminiszteriumhoz intézett felterjesztései, melyekben az ügyvédi kar sérelmeit indokoltan előadván, orvoslásukra concret javaslatokat tett, az óhajtott eredményhez nem vezettek, miután a magas minisztérium azokat figyelembe nem vette, sőt több esetben hivatalos elintézésre nem méltatta, jelenleg sem czélszerünek, sem önmagához méltónak nem tartja, hogy ismét ez uton kísérelje meg jogos panaszainak meghallgattatását. Áthatva azonban annak tudatától, hogy a panaszok, melyeket hazánk összes ügyvédi kamarái hangoztattak, oly országos bajnak kifakadásai, melynek gyökeres orvoslása a legfontosabb közérdekek veszélyeztetése nélkül továbbra nem halasztható; áthatva annak tudatától, hogy a jelenlegi tűrhetetlen állapotok az ügyvédség erkölcsi s anyagi létalapjait hazánkban megingatván, társadalmi válság felé vezetnek, mely az igazságszolgáltatás egyes tényezőinek szerves összefüggése és kölcsönös egymásra való hatása folytán egész jogi létszerünk vészes megrázkódtatását vonná maga után ; áthatva annak tudatától, hogy az ügyvédség sülyedése és corruptiója, mely szükségkép az egész jogigazgatást és az általános jogérzületet, a jogképződés forrásait sülyeszti és corrumpálja, oly veszélyt képez, melynek elhárítását a jog oltalmára hivatott államhatalom nem teheti függővé az ügyvédi osztály által önfentartásáért per fas et nefas vívott küzdelmének esélyeitől, és áthatva annak tudatától, hogy e veszély okai legnagyobb részben helytelen igazságügyi politikának folyományai és ennélfogva a törvényhozás által eltávolíthatók: a budapesti ügyvédi kamara kötelességének tartja, mint rendi és honpolgári testület, hogy nemzeti traditió szerint gravamináit közvetlenül a törvényhozó testület elé vigye, és oly érdekek oltalmát követelje, melyek első sorban nem osztály-érdekek, hanem közérdekek. Kétségtelen, hogy a magyar ügyvédség soha nem vívhatta ki magának azon társadalmi tekintélyt, mely azt hivatásánál fogva megilletné, s amelynek élvezetében azt magasabb műveltségű nemzeteknél találjuk. De kétségtelen az is, hogy az ügyvédség állása mindenütt a törvénykezés általános előrehaladottságának vagy hátramaradásának f gyík okozmánya és vissztükrözése, és hogy arra közvetlenül döntő befolyást gyakorol az igazságszolgáltatást szervező közegek felfogása az ügyvédek méltóságáról, mely felfogás irányadó az ügyvédi intézményre vonatkozó törvények hozatalánál. Ott, hol a törvénykezés népszerű alapokon nyugszik, hol az eljárás nyilvános és szóbeli, hol a bíró, akár esküdt, akár hivatalnok, független, és független a jogalkalmazás ellenőre, az ügyvéd, bárkit, bárki ellenében és bárki előtt képviseljen, független első sorban a bíró irányában, független és szabadszólásában oltalmazott az államhatalom irányában, olt az ügyvéd tiszteletben áll mint társadalmi hatóság, ott az ügyvéd erkölcsi önérzete magas, ott az ügyvéd nem iparos bérmunkás, kinek kétes keresete oltalomra szorul, ott az ügyvéd természetes ösztönzést nyer arra, hogy szellemi kitűnőségre törekedjék, és hogy féltékeny őre legyen annak, hogy a legkisebb szenny se háromoljék bármely rendtársának jellemére és visszhatásában az ügyvédi testület hírnevére. Ily talajon fejlődött a római köztársaság azon ügyvédsége, mely az ókori nemzetiségi szűkkeblűség közepette is azon jogtudománynak lehetett egyik létesítőjévé, melyet gyakorlati észszerüsége és magasztos erkölcsi szelleme évezredeken át világuralta mintává tett; azon ügyvédség, melynek nemes tagjai clienseik valódi patrónusai voltak, kiknek tiszteletdijigényét a törvényhozás soha nem zavarta össze az iparos bérigénynyel, s akik ekkép elsők kivívták a szellemi munkának gazdasági elismerését; azon ügyvédség, mely a népszabadság intézményeinek és a köztársaság szellemének védője volt a caesarismus ellenében, melynek győzelmével bekövetkeztek a militarismus és bureaukratia önkényuralma, az igazgatás chicanejai, az aulicus igazságszolgáltatás byzantinismusa, maga után vonván az ügyvédségnek is erkölcsi, szellemi és anyagi sülyedését. A római köztársaság ez ügyvédségének méltó utódja Angliának, e köztársasági közszelleme által virágzó, politikai miveltsége által szabad országnak szabad ügyvédsége, mely egyenlő jogot és immunitást élvez a független birósággal, mely mindenkor előkelő politikai tényező hatalmával birt, melynek soraiból a legnagyobb államférfiak kerültek ki, melynek társadalmi tekintélyét és anyagi jólétét nem csorbíthatta sem rendszeres elméleti szakképezés hiánya, sem tagjainak óriási létszáma. És Anglia ügyvédségéhez, mely állami szabályozásra és oltalomra, dijkereseti jogra nem szorult, hasonló állást foglal el az uralkodó becsületérzés és testületi szellem által hatalmas franczia ügyvédség, mely történelmi kiváltságait •és szerzett jogait meg tudta őrizni még a napóleoni tyrannismus ellenében is, mely ügyvédség mindig a birói függetlenség hatalmas támasza és azon forradalmi jogérzület egyik emeltyűje volt, mely a történelmi jogot ée hűbéri társadalom-szervezetet sarkaikból kiforgatta, és az újjászervezett államban a várnák szabadalma helyett az ember jogát tette az igazságszolgáltatás kiindulási pontjává. Mindenütt, hol a jognak és művelődésnek haladó története van, hol azok a mozgató reform és reactió hullámzó életben jelenkeznek, ott a világtörténet tanúsága szerint az ügyvédség azon társadalmi tényezők egyike volt, melyek a haladás elemét képviselik. Ott ellenben, hol a törvénykezés dynastiák és osztályok érdekeinek szolgája volt, hol a hatalmasok jogtalanságát sikerrel üldözni s a gyengék sértett jogait félelem nélkül érvényesíteni nem lehetett, és ott, hol a törvénykezési eljárás titkos és írásbeli, hol törvények, egyöntetű, következetes és állandó bírói gyakorlat és tudomány hiánya folytán a jog bizonytalan, és a jogbizonytalanság folytán a biztos jogvédelem és a jogérzület megszilárdítása lehetetlen, ott, hol a birói bureaucratia nem bír a törvény tiszteletében gyökerező népszerűséggel, hol a tudományos elmélet elvei helyett egyéni érzések irányozzák a jog igazgatását, melynek miveletlen és szegény közegei az előítéletek és egyéb alanyi befolyások nyomása alatt állanak, ott az ügyvédi intézmény felvirágzása lehetetlen, mert annak életfeltételei, az erkölcsi és anyagi függetlenség és az érdem szerinti elismertetés, hiányoznak; ott az ügyvédség a kormány hatalmaskodása s a birói önkény szigora által fegyelmezett és corrumpált államhivatallá és szükséges bajként eltűrt félig becstelen iparággá fajul el, melynek befolyás nélküli tagjai szellemileg gépszerű gyakorlatban tespednek, az erkölcsi méltóság hiányáért pedig kárpótlási utalványt nyernek gazdagodásra, mely lélektani szükségességgel idővel aljas eszközöktől sem riadhat vissza, midőn az aljasság róla feltételeztetik, tőle követeltetik, csaknem a siker biztos alapjává válik. Ily korszakokban, ily országokban az ügyvéd a jogtalanság eszközének tekintetik, ki bűnsegédül kínálkozik azoknak, kik mások kizsákmányolásából élnek ; oly embernek, ki hivatásánál fogva hazug és zsaroló, kinek mestersége megvesztegetést közvetíteni s a jogtalant a jog színébe öltöztetve érvényesíteni. Bizalmatlanság támad a népben a hibás törvénykezés iránt éB a közvélemény a hibák súlyos következéseiért első sorban a néppel közvetlenül érintkező ügyvédet teszi felelőssé, mert a bajok távolabb s általánosabb okait nem ismeri vagy azok okozóit megtámadni nem meri. Ily viszonyok között a romlott elemek idővel szükségkép túlsúlyra emelkednek, és testületi szellem helyett a karban a verseny irigysége és ármányai uralkodnak, melyek árulók és renegátok megvetésében társaik irányában természetes csúcspontjukra találnak. Be kell vallanunk, hogy a magyar ügyvédség kebelében ilynemű kórjelenségek mutatkoznak, s hogy az epidemikus baj krízishez közeledik. De kimutatható történelmünkből az is, hogy eltekintve társadalmi és politikai műveltségünk alacsony fokától, s a legújabb korig fenállott középkorias törvénykezésünk silányságától, melyek ügyvédségünk emelkedését gátolták, törvényhozásunk az ügyvédséget csaknem szűntélenül és rendszeresen puszta criminalistikus matériaként lealacsonyította, és kiindulva az ügyvédkedés aljasságából és összetévesztve a létező állapotokat az elérendő czéllal, azügyvédség tekintetében rendszerint oly intézkedéseket tett, melyek annak javulását csaknem lehetetlenné tették. Az ügyvédségre vonatkozó honi törvényeink egy hosszú bünlajstrom, mely pelengérre állítja az egész intézményt; e téren is nagy kárunkra a német-osztrák intézményeket utánozzák, melyek nyűge alatt szabad ügyvédség soha fel nem virágozhatott. S a mig Németországban legalább azt eredményezte a szigorú állami fegyelmezés, mely Nagy Frigyes forradalmi kísérletében culminált, hogy az ügyvédi pauperismus meggátoltatott, minálunk a hivatali szervezet hiánya, laza fegyelem és fejletlenebb társadalmi viszonyok következtében, ez irányban sem vettetett gát és ügyvédségünk évszázados szolgaságán ak bajait fokozta legújabban a gazdasági túltermelés kórsága, mely a szellemi proletariátust a jogigazgatás terén fejleszti, hol az államnak azt tűrnie nem szabad. Alig képzelhető valamely esztelen és meggyalázó intézkedés, melyet törvényhozásunk az ügyvédek irányában ne alkalmazott volna. Mátyás király nagy törvénykezési reform-müvében, a hatodik végzeményben, olvassuk azon híres és nevetséges tilalmat, hogy ügyvéd egy időben 14 pernél többet fel ne vállalhasson (fi9 cz.) és azon az elemi igazságosságot sértő rendelkezést, hogy igazságtalanul perlekedőkre szabott birság (emenda lingvae) távollétük esetében ügyvédjeiken vétessék meg, »qui per iudices capiantur et immediate poena ipsa ab eisdem irremissibiliter extorqueaturc, (7.cz.5.,6.§§.) És ugyanez elven, az ártatlan büntetésének vagy a bűnösség praesumtiójának egyaránt erkölcstelen elvén, alapszik még mai perjogunk és bírói gyakorlatunk azon számos rendelkezése, mely szerint a fél vétke vagy tartozása esetében mindennemű bírságokkal s költségek viselésével első sorban az ügyvéd sujtatik. A kánon jogból Mátyás alatt átvett iuramentum calumniae, melyet a fél előzetesen ügye igazságára letenni tartozott (V. végz. 17.cz.) az 1567. 27. t.-cz. értelmében az ügyvédtől volt kiveendő; s e képtelen rendelkezést csak azért szüntették meg, mert kevés hasznot láttakbenne,