Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 28. szám - Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. 3. [r.]

— 220 — sége soh'sem a felek akaratától függ. Ami a nyelvtan, szabályai vagy törvény szerint absolute nem egyértelmű, nem válik egyértelművé azáltal, hogy a felek egyértelműnek vették. Valamely szónak más értelem, mint a felek azzal kifejezni akartak, nem tulajdonitható; de a szónak gramaticailag lehetetlen értelem még akkor sem tulajdonitható, ha a felek azzal lehetetlen értelműt akartak kifejezni. A »fiu« és a »leány« kifejezés soh' se fog egyértelműnek tartathatni, mégha valakinek eszébe is jutna a »fiu« szóval azt kifejezni akarni, amit a »leány« szó jelez. A >Nachkommen« mindig kirekesztőleg leszármazókat, az »Érben und Nachkommen* feltéve hogy fenforgó esetben nem kirekesztőleg leszármazókat jelentvén : egyértelmüleg nem fedhetnék egymást, még az egyértelműség akarása következtében sem. »Nachkomoieu« szó oldalágiakat nem jelezhetne, még ha ez értelem feküdt is volna a fél akaratában. Mert bár volna akarat, de nem volna kifejezett akarat. A jogi következmények forrása pedig a kifejezett akarat. Nézetünk szerint azonban b. Bruckenthal Károly az »Erben und Nachkommen« alatt szintén kirekesztőleg leszármazókat értett. A Il-od fokú Lirói itélet főleg az okból nem fogadja el ezen értelmezést, mert ha b. Bruckenthal Károly kirekesztőleg leszármazókra gondolt volna, feleslegesnek tűnnék az »Erben« szó használata. De hasonló érvvel lehetne élni az »Erben und Nachkommen« olyan értelmezése ellen, mely szerint az általában a törvényes örökösöket jelezné, mert ily értelmezés mellett feleslegesnek tűnnék a »Nachkommen* szóhasználata. Azzal, hogy a magyarázat az » Érben und Nachkommen« kifejezéseket általában a törvényes örökösökre kiterjesztené, uj magyarázati nehézségeket ébresztene. A hitbizomány öröklésére jogosítottak legyenek a leszármazók és azokon kivül mindazok, kikazáltptk. 731. §-a szerint az öröklésre hivatvák. Igen, de hol és miben találjuk azt kifejezve, hogy milyen sorrendben? Elébb a leszármazók, aztán az oldalágiak? vagy elébb az oldalágiak és aztán a leszármazók? Az utóbbi feltevés absurd volna, de ép oly jogosult, mint az elébbi, ha csupán a külső szószerkezetre tekintünk. »Er ben und Nachkommen*. Mért nem sNachkommen und Erben« ? ? Ha b. Bruckenthal Károly első sorban a leezármazókra gondolt, különösnek tűnik, hogy szószerkezetileg ezen gondolatának világosabb kifejezést nem adott, hogy nem elsősorban beszél a »Nachkommen« s csak ezek után a többi »Erben«-ről. Már ezen szószerkezet maga gyanút ébreszt az állitólagos gondolat ellen. A hitbizomány rendeltetése a vagyont a család számára lekötni, (áltptk 618. §.) A család fogalma (ptk. 40. §.) szélesebb, minta 731. §. szerinti örökösök köre. Nem tehető fel, hogy b. Bruckenthal Károly, ha valóban nem csupán öcscsének Józsefnek családja illetve leszármazó utódai részére akarta a hitbizományi felállíttatni, hanem azokon kivül egyáltalán a b. Bruckenthal családra, hogy a családot a törvényes öröklésre hivatott 6 lineára akarta volna szorítani. Furcsa és az osztrák polg. trvkv által nem ismert hitbizományi constructió volna különben a törvényes örökösökre applicálni a primogeniturát! Eiébb a leszármazók primogeniturája — aztán a leszármazók kihaltával a hat linea primogeniturája! Hogy b. Bruckenthal Károly, ámbár kirekesztőleg leszármazókra gondolt, az »Erben« szót is használta az azt eléggé kifejező » Nachkommen* szó mellett, kétségtelen pleonasmus, mi azonban laicus embernek könnyen betudható. A birói magyarázat az okirat szerzőjének laicus minőségét soh' sem ignorálhatja teljesen. Hogy a szóban forgó fiókvégrendelet szerzője a tollat nem kezelte a kellő juristikai szabatossággal, kétséget sem szenvedhet. Az okirat gazdag a laicus szószaporitásban. »Es ist mein Wille, ja ich mache es meinen Universalerben zur Pflicht*. A jogász a kötelező akarat kifejezésére elégnek tartotta volna a mondat bevezetését is. Az örökhagyó a hitbizomány állagául összes vagyonát jelelvén ki, magyarázandónak tartja, hogy ez alatt >mein bewegliches und wo immer befindliches Vermögen« érti. Szóval, a codicillus nem igen tanúskodik az alak gondosságáról és a szavak juristicai mérlegeléséről. A b. Bruckenthal Károly által használt »Erben und Nachkommen< teljesen megegyez adományleveleink és a fassionális oklevelek ismeretes záradékával »haeredes etposteritates*, mely mint a Tripartitum I rész 17. czimének 1. és 7. §§-ból, a 22. czim és a 47. czim bevezetéséből kitűnik, kétségtelenül leszármazó örökösökre értelmeztetett, sőt donationalis okleveleinkben a »haeredes et posteritates< kifejezés alatt, ha a »sexus« világosan ki nem emeltetett, leszármazó fiutódok értettek. Mi valószínűbb, minthogy az évszázadok gyakorlata által megállapított jelentőségű záradék lebegett a codicillus szerzőjének szeme előtt, midőn a kérdéses német kitétellel élt. A mondottak alapján a legfőbb ítélőszék ítéletét, melylyel a családi hitbizományt az alapítólevél értelmében megszűntnek nyilvánította, igazságosnak kell elismernünk. Adalékok a magyar büntető-törvénykönyv magyarázatához. III. A méhmagzatelhajtás büntette (abortus procuratio). 1. A méhmagzat elhajtás bűntettének alanyai. Törvénykönyvünk 284., 285., 286. §-aiban következő négy esetet különböztet meg: a) a magzatelhajtás elkövetője maga a teherben lévő nő, b) az elhajtás elkövetője valamely harmadik személy a teherben lévő nő beleegyezésével nyereményvágy nélkül, c) az elhajtás elkövetője valamely harmadik személy a teherben lévő nő beleegyezésével nyereményvágyból, d) az elhajtás elkövetője valamely harmadik személy a teherben lévő nő beleegyezése nélkül. A teherben lévő nő. ki a harmadik személy általi elkövetésbe beleegyezik, a 285. §. alá esik, mint olyan, a ki »azt más által eszközölteti*. A más általi eszközöltetés kétségtelenül magába zárja a világos vagy hallgatag beleegyezést. Törvényünk különbséget tevén a szerint, a mint a nő a méhmagzatot vagy maga szándékosan elhajtja, megöli vagy azt más által eszközölteti; azzal, hogy a más általi eszközöltetésről külön intézkedik, egyrészt jelezni akarta azt, bogy nemcsak az a nő követi el az elhajtást, ki maga dolose cselekszik, hanem az is, ki anélkül, hogy önmaga szándékosan cselekednék, vagy anélkül, hogy látszólag közreműködnék, teljesen passiv magatartást tanúsít és a harmadik személy általi elkövetést nyugodtan tűri; de másrészt jeleztetik azzal, hogy még az esetben is, midőn a nő a harmadik személy általi elkövetésben közreműködik, a bünrészesség általános formái nem találhatnak közreműködésére alkalmazást. Azzal tehát, hogy a más általi eszközöltetés esete külön kiemeltetett, az alanyi tényálladék a nő tekintetében megszorítást szenved. Mig az esetben, ha a nő egészen maga cselekszik, az alanyi tényálladékhoz megkívántatik a szándékosság, tehát az, hogy tudva és akarva hajtotta el vagy ölte meg legyen méhmagzatát: az esetben, midőn harmadik személy követi el az elhajtást, a nőnek bűnösségéhez nem kívántatik a szándékosság, tehát nem az, hogy tudja és akarja, hanem csak az, hogy tudja a más általi elkövetést. A más általi elkövetésről való tudomás, hallgatag beleegyezésnek, következve, más általi eszközöltetésnek vétetik, anélkül, hogy a tudomáson felül a positiv akarat megkívántatnék. A cselekmény első sorban a méhmagzat és nem kizárólag a nő ellen irányoztatván, a nő nem védekezhetik azzal, hogy ő tűrve szenvedett, hogy a tűrve szenvedésre pedig joga volt. Merőn tűrve szenvedés nem foroghat fen, alatta rejlik a hallgatag beleegyezés, következve közreműködés. Concludens beleegyezés lesz tehát, ha a nő a szerek alkalmazását tudva türi. A nő azonban beleegyezőnek természetesen nem tekinthető csak azért, mert erőszak ellen erőszakot nem alkalmazott. A beleegyezést kizárja az egyszerű és nemcsak az ellenállhatlan erőszak. Elég, hogyha a nő komolyan szabadkozott és tiltakozó magatartást követett. Nem köteles a nő tettleges védekezésre, a physikai erőlködésre, mely terhes állapotánál fogva csak ártalmára lehetne, sőt az elhajtás merényletének kedvező sikerét biztosithatná. Beleegyezése nélkül történtnek volna az elhajtás tekintendő, ha ravasz fondorlatokkal, életveszélyes szülés kilátásba helyezésével a beleegyezésre rávétetnék, vagy ha férjének, szeretőjének physicai és psychicai bántalmazásai vagy elhagyással való fenyegetése folytán csikartatnék ki beleegyezése. Kizárja továbbá a beleegyezést, ha a nő a szerek minősége iránt tévedésbe ejtetett, vagy tévedésében megerősíttetett. A fondorkodó, fenyegető, tévedésbe ejtő harmadik személy nem felbujtó, hanem tettes lesz, mert a nő csak eszköz, a felbujtás pedig a felbujtott részéről tettességet tételezvén fel. — Azzal, hogy a más általi eszközöltetés esete törvényünkben külön kiemeltetett, jeleztetett továbbá az is, hogy a bünrészesség általános formái a beleegyező vagy közreműködő nőre nem találnak alkalmazást. A beleegyező nő és a harmadik személy között többtettesség a nő részéről nem foroghat fen. Saját rovására bűnös, önálló tettes. A. nő, ki az orvost rábírja az elhajtás közvetlen véghezvitelére, nem felbujtókép; a nő, ki segédkezet nyújt a méhmagzat megöléséhez, nem segédkép fog bűnhődni. Az ő szerepe mindig, a hol cselekménye egyáltalán beszámítható, a 285. §. súlya alá eső tettesség. A bünrészesség általános formái a nő beleegyezésével cselekvő harmadik személyre azonban részben mégis alkalmazhatók. Kérdés