Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 26. szám - Egy árvakövetelés története

van mondva az alapos gyanú, illetve bűnösség, ezek szerint pedig csak akkor tekinthető valósággal kimondottnak, ha a fenforgó ügy ítélt dologgá válik. Hogy csak jogérvényes határozat alapján függesztessék fel az ügyvéd a gyakorlattól, azt annál is inkább kérhetjük, mivel például a közigazgatási tisztviselők felfüggesztésére nézve a nagyméltóságú belügyminiszter ur a nagyméltóságú igazságügyminiszter úrral kimondotta, hogy azok csak jogérvényes határozat alapján függeszthetők íel állásaiktól, mely jogoltalom annál inkább illeti az ügyvédet, mivel az ő teendőiben más ügyvéd ideiglenesen is csak a legritkább esetben helyettesitheti ugy, hogy a felekre joghátrány ne hárorooljék, mig egy községi jegyzőt, szolgabírót, teendőiben akármelyik hasonállásu egyén a közigazgatás hátránya nélkül helyettesíthet. Bátran merjük állítani, hogy az ügyvédi rendtartás 105. §-ának általunk ajánlott módosításából világosan kitűnik, miszerint mi egy érdemetlen kartárst, kit az igazság keze méltán sujt, oltalmunkba venni nem akarunk, sőt a törvény egész szigorával sújtani óhajtunk, de másrészt, az osztó igazság és helyrehozhatlan következményű bajok elhárítása czéljából, az ártatlannak megkiméltetését előmozdítani, biztosítani kötelességünknek ismerjük. IV. A jelenleg érvényben levő váltóeljárás azon intézkedése, mely szerint a perlekedő felek a váltótörvényszék székhelyén lakó ügyvédeket nevezhetnek csak helyettesükül, gondoskodik arról, hogy az ügyvédek azon túlnyomó részének, kik törvényszékek székhelyén nem laknak, minél kevesebb keresete legyen; a f. é. martius hó 1-én életbe lépett bagatell-törvény intézkedései is odaterjednek, hogy az ügyvédség egyrésze, melynek nincs módjában nagyobb városokban lakhatni, kenyérkeresete egy legjelentékenyebb tényezőjétől elessék; méltányos volna tehát, hogy legalább oly peres és perenkivüli jogügyletek és teendők, melyekre nézve a felek szabadakarata a meghatalmazott ügyvéd személyének megválasztásában önkáruk nélkül megkötve nincs, kizárólag az ügyvédi kar számára fentartatnának, s e tekintetben a mélyen tisztelt képviselőház kivá'ó becses figyelmét a hazánkban gyomként tenyésző zugirászatra vagyunk bátrak felhivni. Kamaránk területén, ugy Arad- mint Békésmegyében előfordult számtalan speciális esettel igazolhatnánk, hogy különösen épen a legkevesebb fáradsággal járó, legbiztosabb jövedelmet nyújtó telekkönyvi beadványok legalább 80°/0-át nem ügyvédek nyújtják be, s habár eleinte speciális példákkal akartunk szolgálni, bővebb megfontolás után annak belátására jöttünk, hogy nekünk nem lehet feladatunk már megtörtént eseteket denunciálni, hanem arról gondoskodni, hogy jövőben ily esetek elő ne fordulhassanak. — Nem arra fektetjük "tehát a fősúlyt, hogy ily esetek már megtörténtek, de mivel tény, hogy jelen viszonyaink és ebbeli törvényeink hiányossága mellett megtörténhetnek: intézkedést kérünk, hogy jövőben egyáltalán meg se történhessenek. — Mi az egyes esetek felemlitését illeti, azért is mellőzendőnek véltük e tekintetben ezeknek szám- vagy egyének szerinti felemlitését, mert tán nem mondunk szerénytelenséget, ha azt vagyunk bátrak állítani, miszerint megvárhatjuk, hogy akkor, midőn mint hivatalos testület ilynemű előterjesztést teszünk, senkisem tarthatja magát feljogosítva előadásunkat a valódival meg nem egyezőnek bélyegezni, és hitelt kérünk állításainknak ép ugy, mint más hivatalos közeg, például egy bíróság vagy közigazgatási hatóság ily előterjesztése mindaddig hitelre számíthat, inig előadásának ellenkezője be nem bizonyittatik. Az aradi vagy b.-gyulai kir. törvényszék telekkönyvi osztálya vagy magának ez ügyvédi kamaránk irattárának átvizsgálása által kitűnik, hogy községi jegyzők, közgyámok, írnokok, telekkönyvvezetők és minden egyéb foglalkozás nélküli, par excellence zugirászok üzletszerűen, tömegesen, meghatalmaztatásuk igazolása nélkül adnak be telekkönyvi, bekeblezési és törlesztési kérvényeket, fegyelmi feljelentéseket stb. Nem elég tehát az ügyvédi rendtartás 39. §-a, mely a zugirászat egyes megtörtént, bejelentett eseteirebirságot, esetleg szabadságbüntetést szab, hanem a praeventiv szabályok szükségesek, melyek ily esetek előfordultát a priori, kiszámithatólag lehetetlenné teszik. Mély tisztelettel bátrak vagyunk tehát az ügyvédi rendtartás 39. §-a helyébe a következőt egész alázattal javaslatba hozni: »A bíróságok és hatóságok csak oly írásbeli beadványokat fogadhatnak el, melyeket a felek vagy személyesen két tanú jelenlétében irnak és aláírnak, vagy melyek ügyvéd által ellenjegyezvék; másnemű beadványok hivatalból visszautasitandók, aki pedig anélkül, hogy ügyvéd lenne, a felek részére bíróságok és hatóságok elé kerülő beadványokat jutalomdijért szerkeszt, vagy a felek képviseletét, ott, hol a törvény nem ügyvéd általi képviseltetést világosan meg nem enged, fizetésért elvállal, az feljelentés folytán a kir. ügyész stb.« — (mint eddig). Hogy az ügyvédi rendtartás 39. §-ának semmi gyakorlati hasznát nem érzik az ügyvédek — és hogy a zugirászat eddig sohasem észlelt pompában virít, annak oka a 39. §-ban előforduló egy s/.ó, az, mely mondja, hogy csak az zugirász, ki »üzletszerűen* folytatja a feleknek a bíróság előtti képviseletét a nélkül, hogy ügyvéd lenne, mert azt a legritkább esetben lehet constatálni, amennyiben az üzletszerűség látszatát, például az által, hogy nevét nem irja az illető alá, hanem min-dig a felek neveit irja oda, és több más módon teljesen ellehet kerülni. Tehát a zugirászat ismérvéül czélszerübb az elfogadott fizetést, jutalmat állítani fel, melynek megtörténtét a felek által mindig constatálni lehet. Az ügyvédi rendtartás 39. §-ának ily módon való bővítésé néni sérti a törvényhatóságok azon jogát, hogy bizonyos törvényhatósági tisztviselőket, mint például a községi jegyzőket helyhatósági szabályok által azon joggal felruházzák, melynek alapján előttük személyesen megjelenő, őket megkereső feleknek jogügyletek alapját képező eredeti okiratokat szerkeszszenek, hanem csak azt czélozza, hogy sokszor tulajdonképeni hivataluk hátrányára, az illető eredeti okiratokból kifolyó jogot is bíróságok vagy hatóságok előtt a felek nevében, akár irásilag, akár személyesen ne érvényesíthessék, szóval, hogy saját hivatalos kelyiségükön kívül igényelt munkás eljárást ne végezzenek, vagy bíróságokhoz kerülő beadványokat ne tegyenek, mit a törvényhatóságok sem javasolhatnak, hacsak el nem akarják vonni tisztviselőjüket ily, sokszor tömegesen előforduló teendők által, tulajdonképeni hivatásától. Nem sérti az ügyvédi rendtartás 39. §-ának ekképeni bővítése egyéb a felek képviseltetésére vonatkozó törvényes szabványokat sem, mert kiemeli, hogy csak ott alkalmazható, hol más törvény világosan »mást« meg nem enged és így a felek abbeli joga, hogy sommás vagy bagatell-ügyekben személyes megjelenéseknél nem ügyvéd által is képviseltessék magokat a bíróság előtt, csorbát nem szenved. De ezen törvényes szabványok csak a személyes képviseletre vonatkozván, a bíróságok és hatóságok elé kerülő írásbeli beadványokra nézve, kell, hogy kivétel nélkül a legnagyobb szigor alkalmaztassák, mert azt egy törvény sem rendeli, hogy akárki is, ha nem ügyvéd, jogosítva volna a felek nevében ily Írásbeli beadványok szerkesztésére is. De a bagatell-törvény életbeléptetése által a bíróságok és hatóságok elé kerülő írásbeli beadványok ki által szerkeszthetőségek praecis meghatározása annál fontosabb, mivel egy községi jegyző, ki valamely fél részére oly panaszt szerkeszt, melyben esetleg később ő, mint az eljáró bíróság egyik tagja, működik, emberi gyarlóságánál fogva inkább azon fél felé fog önkénytelenül hajlani, ki hébekorba egy kis mellékkeresettel is ellátja. V. Az ügyvédi rendtartás 94. §-a világosan rendeli, hogy az alaptalanul bevádolt, meghurczolt ügyvédnek azon elégtétel adassék, miszerint az alaptalan panaszló, ki hamis állitásokrá fekteti vádját, SOOfrtig birságoltassék meg a törvényszék által. Ámde, mert a törvény ugy szól, hogy 300 írtig terjedhető birságban elmarasztalhatja a törvényszék a hamisan vádaskodó felet: több törvényszék nem marasztalja el, még akkor sem, ha az ügyvédi kamara fegyelmi bírósága teljesen alaptalannak találván a vádat, hivatalból általteszi az iratokat, pedig, nézetünk szerint, ilyenkor marasztalásnak mindig helye volna, mert a törvény azon kifejezésének »marasztalhatja« nem lehet intentiója, hogy a törvényszék, ha akarja, elmarasztalja, ha nem akarja, I nem: hanem a lehetőség fogalma itt tisztán a pénzbírság nagyságára, azaz arra vonatkozik, hogy 300 fríig is marasztalhatja, de kevesebb birságban minden esetre el kell, hogy marasztalja. Esedezünk tehát a mélyen tisztelt képviselőházhoz, méltóztassék az igazságügyminiszter urat felhivni, hogy utasítsa a bíróságokat a törvény ezen intézkedésének pontos megtartására azon magyarázattal, hogy az elmarasztalásnak a teljesen alaptalan vádaskodás esetén mindenkor bekövetkezni kell, mert ez nyújt egyedül satisfactiót az ügyvédnek, az alaptalan rágalom, egy ártatlanul kiállott vizsgálat után, szabadságában állván az illető törvényszéknek azután akár 10, akár 100, akár 300 írt birságban elmarasztalhatni a felet, mert a tetszés csak az összegre, de nem magára a büntetésnek alkalmazására vonatkozik. Ezek volnának az ügyvédi rendtartás legkiválóbb sérelmes intézkedései, melyek megváltoztatást, legszembeötlőbb hiányai, melyek sürgős pótlást igényelnek, nehogy az ügyvéd e haza mostoha gyermekévé váljék, nehogy anyagi és erkölcsi jövője teljesen tönkre tétessék. VI. A törvénykezés lassúságával, az ügyek elodázásának vádjával az ügyvéd sujtatik igaztalanul a perlekedő közönség által, mely a törvényt nem ismerve, az ügyvéd hanyagságában, kötelességmulasztásában keresi okát annak, minek legtöbb esetben egyedüli oka a bírói különösen a segédszemélyzet kellő számának hiánya, a meglevő létszámnak pedig a lényeg jelölése mellett, merően bureaukratikus teendőkkel, mint hivatalos kimutatások, naplók, előadói, ellenőrzési, kiés bejegyzési, sor-, irattári, posta.-, letéti-, betéti-, kézbesítési-, törzs- é* egyéb könyvek vezetésével való tnlterheltetése. Egyúttal nem vélünk hatáskörünkön túllépni, ha ügyünk igazságának tudatában önérzetes szavunkat felemeljük az iránt: méltóztassék annak elejét venni, hogy legalább arról ne vádoltathassák az ügyvéd, miszerint ő a tömérdek perbeli költségeknek okozója, és legalább egyelőre a perlekedő közönséget leginkább sújtó igényhirdetési dijak leszállítása iránt sürgősen olyformán intézkedni, hogy az illető meghirdetendő igények a hivatalos lapban csak akkor jelenjenek meg, ha az ingatlanok értéke az 10000 frtot túlhaladja, és akkor is, lehető legrövidebb kivonatban, csupán a számok, az érdekelt felek és a tárgy megnevezése mellett, máskor pedig ép ily alakban egy helyi lapban tétessenek közzé, hogy tehát az uj perrendtartás idevonatkozó szabványai ez értelemben alkottassanak. Ez által eléretik az, hogy egy magában véve csekély 50—60 frtos ügyben, melyben a világ méltó csodájára eddig ingatlanok árverése esetén 80—100 frtra rúgott a perköltség, a lehető minimumra leszállitatnék, de a tulajdonképi czél, hogy a hirdetések az érdekelt felek által ész? levétessenek és jogaik megóvására felhasználtassanak, is sokkal inkább mozditatnék elő, mivel a földmives is iparosnak, mely osztálynak ingatlanai kerülnek tiz eset közül legalább hatban árverés alá, soha életében szeme elé sem kerül a »Budapesti Közlöny*, mig a helyi érdekű lapot inkább tartja, olvassa, vagy legalább olvasni tudó jóakarója által a reá tartozó tartalomra figyelmeztetik.