Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 3. szám - A kártérítési jogról

tott, s egy lakomázás alkalmával bibornokai előtt 100 kéjhölgyet tánezoltatott Adám-öltönyben. »A legtöbb szokásos gonosztevők legtöbbnyire a proletariátusból kerülnek ki; zsenge gyermekkoruktól vagy ifjúságuktól kezdve bűntettesek körében éltek; rendszerint semmiféle tulaj donképe ni hivatással nem birtak . . . élttik a szabadságban egyrészt legnagyobb szükség, nyomor és nélkülözés, — másrészt torkosság, élvvágy s erkölcstelenség között ingadozik*.') S helyesen mondá El vers: »Emberek, kik csakis sajátságos természetük folytán »nem hagyhatunk semmit sem érintetlenül«, a mese világába tartoznak; ellenkezőleg ugy a férfi mint a női tolvaj abban hasonlít a becsületes emberhez, hogy valójában hajlama ellenére (nur ungerne) megy a lopásnak*.2) Mily nehéz és nagyfontosságú feladat várja itt az emberszeretetet, melynek megoldása nélkül a legkitűnőbb fegyházrendszer is eredménytelen marad. Miután a törvény menydörgő szavai elhangzottak, miután a megtorlást követelő igazság kibékült, a sziv nyelvén kell a kiszabadult fegyenczet fogadni, s tapasztalni fogjuk, hogy sziveket aratunk, mert sziveket vetünk. Hisz a háborút is csak a béke miatt vívják. >Ha a büntetés befejezve van, az irgalmasság munkájának kell kezdődnie*, mondá szépen egy franczia követ az 1837. évi ülésszak végén. Ne hagyjuk a szabadonbocsátott segélyhívásait pusztában elhangzani; ne feküdjünk nyugodtan az ablaknál, midőn odakünn a társadalom hajótörtjeinek küzdelmét látjuk. Minek terjeszkedik ki jószívűségünk a kutyákig és macskákig, midőn embertársainkat mellettünk elvérezni engedjük s evvel egyidejűleg saját jólétünket is veszélyeztetjük? Minek szalad emberszeretetünk Afrikába, sírni a rabszolgák szomorú sorsa felett, midőn szemet hunyunk azon nyomor előtt, mely mellettünk tátong? Ezen emberbaráti feladat megoldására azonban egyeseknek még oly lelkes magántörekvései nem elegendők; egyes magánegyletek elszigeteltségükben nem képesek e czélra elég sikerrel működni. Lánczszemnek lánczszemhez kell fűződnie s egyesült erővel kell hidat építeni a kibékült ellenség számára. Minden magszem, kedvező széltől termékeny talajba ültetve, duslombozatu erdővé nőhet. S itt az állam közvetlenül érdekelve lévén, kell hogy a bűntettnek ily módon való elfojtására kezdeményező s támogató tevékenységét hozza mozgásba. Francziaországban az 1869. évi oct. 6. decrethivá életbe a »Commission supérieure pour le patronage des libérés< s a nemzeti Assemblée által 1872. évi mart. hóban kiküldött fegyházreform-enquéte működése folytán alakittatott 1875. évi nov. 3. decret alapján a »Conseilsupérieur desprisons«, s keletkezett »Société générale des prisons« cz. a. egy országos fegyházfőfelügyelő bizottság »une centre d'étude, d'action et d'informations oű pourraient se rencontrer tous ceux qui s'intéressent au succes de la réíorme pénitentiaire«.s) Ily nagy philantropicus egyesület, mely mintegy ezen emberbaráti czélra alkotott nagy önkormányzati szervezet központjával a fővárosban, fiókegyleteivel az egész országot körülhálozva, élén a társadalom előkelő tagjaival közvetítő médiumként lépne a nagy közönség s a munkakereső szabadonbocsátottak közé: képes volna a fegyházreform s annak ezen feladata iránt kelteni azon közérdekeltséget, melynek hiánya eddig oly mélyen éreztetik; képes volna a központosított összműködés varázserejével megoldani azon problémát, mely a humanismus s a társadalom oly égető érdekét képezi s valósithatná a szabadonbocsátott iránt is: »Munka ... a szabadság első forrása*.1) A kártérítési jogról.*) Dr. De IV Ad a mi Rezső ügyvédtől. A kártéi ités kérdése elméleti kétszer kettő négynek látszik; hogy ez utóbbit is tanulnunk kellett, arra alig emlékszünk. A nagy jogi ') Dr. Delbrück: 1869. jun. 30. előterjesztése: Bt. javasl. I. függet. 42. lap. ») E 1 v e r s : »A dánországi fegyházigazgatás tapasztalatai:« »Gerichtssaal« 1876 ; XXVIII. köt. 121-122. lap. 3) M. P. B u j o n : >Fundation de la société Générale des Prisonsc : »Revue Critique de Legislation et de Jurisprudencec 1877. VI. k. 10—11. sz. ') M. A. T h i e r s : » A franczia forradalom türténetec cz. m. I, fejezet 2. lap. *) A »Jogászkör«-ben tartott előadás. Szerk. metaphysikusok csakugyan alig méltatták arra, hogy igazságának bizonyítása végett végtelen főelveket gondoljanak ki. A német spekulatív philosopbuaok ugyszólva észre sem vették. S a mit ezek nem vettek észre, az rendszerint valódi bölcseleti probléma szokott lenni. De az észjog ezen előkelő hallgatagságának megfelelt a gyakorlati törvényhozás mostoha felfogása is. Kártérítési jog szabályozása mindenesetre utolsó desideriuma lett volna p. o. édes honatyáinknak. Az ősi pásztorélet emlékei, a germán jogszabályok, a barom okozta kár megtérítéséről, illetve a delinquens marha letartóztatásáról, 800 évig csaknem teljesen kielégítettek; míg a meWl rendőrségről szóló 1840: 9. t.-cz. a mezőgazdasági kártétel következményeit valóban hajmeresztő criminalistikus szellemben szabályozta, mely a római nép jogérzetének s miveltségének azou korára emlékeztet, midőn az actio furti keletkezett. Csakhogy törvényhozónknak az árva mezők oltalmára annyi szigor sem tetszett elégnek : büntetést és többszörös kártérítést, más szóval, többszörös büntetést szabott ki. A feudális felfogás különben még •uralkodik e törvényben: a szigor éle a nemtelen s oly nemes ellen fordul, »kinek lakóházán kívül alig van valamije*. A birói bölcs belátásnak, ha tetszik az évezredes nemzeti géniusznak, ez teljesen megfelelt. A józan ész elemi szabálya: »ki kárt tett, térítse meg«, mindenkor azon magasabb szempontú distinctio szerint alkalmaztatott: »ki tette s kin követtetett el ? mint az emberek rangszerü becsüjébon, vérdijak, hatalmaskodási s becsületsértési bírságok tarifáiban előírva volt. Csakugyan jellemző, hogy első szent királyaink törvényétől kezdve, melyekről Kerékgyártó Árpád egyetemi r. tanár ur » Magyarország mivelődésének története« czimü munkájában páratlan szorgalommal kimutatta, hogy hány mondatból, szótagból és betűből képződtek, a Hármaskönyvön át az ujabb törvényekig s a Plánum tabulare-ig mindenütt csak az erőszakos testi kártétellel, a hatalmaskodás szabályozásával találkozunk; ez a magyar lex aquilia, csakhogy abban a fraus-ról egy pont sincs. (1. Mátyás VI. 15. Ulászló L 55. 56. Hk. EL 67. 1563 : 48. 1608: 4. k. u. 1609: 29. 1613: 23. 1715: 28. 1723: 30. t.-cz.) Azt mondja Dr. Wenzel Gusztáv » vissz ipillantás az előbbi m. kir. Curiának 1724—1769-iki működésére* czimü akadémiai felolvasásában (Bpest 1876): i>Hazánk 18. századi társadalmi és jogélete ugy hozta magával, hogy tisztán károsításokat és kártérítéseket tárgya/.ó kérdések akkor csak ritkán merültek fel. Elemi csapások, vagy a véletlen által okozott károk különben csak annak ártanak, ki általuk sujtatik ; ha pedig a károsítás alkalmával erőszak használtatik, eddigi jogunk szerint hatalmaskodásnak van helye. S igy tisztán kártérítésről csak akkor lehetvén szó, midőn a károsító személy olyannyira vétkes, hogy neki vétsége erőszakoskodás nélküli hibául beszámítható: mult századi m i v e 1 ő d é s i állapotaink megmagyarázzák azt, hogy akkor előfordult kárositási esetekben ezen feltétel többnyire hiányzott«. (89. 1.) E nyilatkozat, bár 19. századbeli, nézetem szerint szintén érdekes, mint par excellence honi jogász felfogásának vissztükrözése. Lesz szerencsém néhány decisiót bemutatni, melyek Dr. Wenzel Gusztáv ur figyelmét kikerülték. Az általa felemiitett 3 decisió közöl csak az az egy érdekes, mely szerint a biró köteles a kár minőségének s mennyiségének megállapítására minden lehető eszközt felhasználni (dec. 5. ad demolit. molend.), mi a jelenleg divónál szabadabb birói megállapításra mutat. Nagyon természetes, hogy ezen lex aquilia classikus biráinkat, kiknek döntvényeiben Dr. Wenzel Gusztáv s Dr. Herczeg Mihály jövő codifikátiónk egyik alapját keresik, a kárnak finomabb"gazdasági distinctióira nem vezette; a házmegrohanás, megverés, stb. lucrum cessanst is alig idézett elő. De még az 1861—1876. évi döntvényeinkből is, melyeket Dr. Sághy Gyula ur osztrák jogon alapulóknak tart, ki fogom mutatni a nemzeties felfogás egyes vonásait, melyek kérdésünk actualis gyakorlati fontosságát igazolják. Azonban akkor és ott is, hol az egyenjogúság már kivivatott, különböző egykorú müveit népek törvényhozása és tudománya nem mutat oly elv: megállapodást, mint azt ez elemi kérdésben várhatuök. Mindenütt, bár ma más alakban mint azelőtt, szerepel az a kérdései és km követte el a kárt. ? s mindenütt eltérő végre is a szabályozás és vitás az irodalomban minden tétel a kártérítési jog tárgyi s alanyi feltételeiről, terjedelméről, megállapításának módjáról. Montesquieunek az egyetemes jogról irt történelmi satyrájába, melyet Macaulay bnálata daczára lángelmünek ismerünk el, a kártérítés fejezete is illenék. S midőn a nemzeti szokások sajátszerű.ége e k rdesben a priori alig képzelhető, a jog szoros összefüggését az összes ta sadalmi iszonyokkal, az öntudatlan történelmi fejlődést a népeknek meg erkölcsi .teletében és érzületében is, misem tanúsítja inkább a tény-