Magyar Themis, 1878 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1878 / 14. szám - A gyámsági törvény 254. §-ának értelmezéséhez - Észrevételek "az 1875. XXXVI. t.-cz. hatályon kivül tételéről, valamint az 1871: VIII. és IX. t.-czikkek némely intézkedéseinek módosításáról szóló igazságügyminiszteri törvényjavaslat felett

— 109 nem}vétele által a megintés indokolt volta mintegy hallgatag elismertetik a megintett által. A mivel rend szerint a megintésből néha folyó ingerültség is végét éri. Másrészről az ily záros határidő a netalán méltatlanul megintettet is kiszabadítja a bizonytalanság azon kellemetlen helyzetéből, melyben tagadhatlanul van akkor, ha csakugyan indokolatlannak tartja a megintést, s mégis a jó viszony kedvéért kölcsönös felvilágosítások által kénytelen néha hónapokat veszteni, holott ezután ha lő nap alatt sem tudná elnökét arról meggyőzni, hogy a megintés nem volt indokolva, a záros határidőre való utalás őt a colleglálatlanság szemrehányása alól fel fogja menteni. A határidőnek rövidebbre szabása azért nem kívánatos, mert mentül közelebb helyről jön az ilyen megintés, annál inkább ingerli az embert, s azért kívánatos, hogy az idő elegendő legyen arra hogy az ingerültség első heve lecsillapodhassék s az illető megintett nyugodtabban gondolhassa meg annak indokolt vagy nem indokolt voltát. A törvényjavaslat 5-ik §-ában foglalt azon intézkedés ellen, hogy »a birói segéd- és kezelő személyzet, valamint a kir. végrehajtók feletti fegyelmi hatóságot ezentúl a kir. tszékek, illetőleg saját kezelő és segédszemélyzetökre nézve a felsőbb bíróságok a kebelükben alakítandó közigazgatási fegyelmi tanácsok által gyakorolják, melyek határozatai közigazgatási uton közvetlenül az igazságügyminiszterhez felebbezhetők«, általánosságban nem lenne ugyan alapos kifogás emelhető, a mennyiben feltehető egyrészről, hogy az ezen »közigazgatási fegyelmi tanácsok alakítását és eljárását megállapítandó igazságügyminiszteri rendelet« gondoskodni fog nemcsak arról, hogy az eljárás egyszerűbb és gyorsabb legyen a bírósági fegyelmi eljárásnál, de arról is, hogy ne csak a bepanaszolt segéd- vagy kezelő hivatalnoknak módja maradjon e mellett is mentségét és védelmét olyképen érvényesíthetni, hogy az ügy igazságosan Ítéltethessék meg, hanem gondoskodni fog arról is, hogy a sértett fél is kellő módon előadhassa sérelmét és őrködhessék afelett, hogy egyik-másik körülmény, ami panaszának alapos voltát igazolná, kutatlan ne maradjon. A tapasztalat bizonyítja, hogy az eddigi magánpanaszok legnagyobb része olyan, mely nem a birák vagy ügyészek, hanem a segéd- és kezelő személyzet ellen lett emelve. Azoknak kevésbbé kifejlett kötelességérzete, kisebb műveltsége, valamint a felekkel való közvetlenebb érintkezése folytán ez természetes is. Ha tehát a magánpanaszosnak jogai szorgalmazására és érvényesítésére meglesz adva ugyanannyi jog és mód, mint a mennyivel eddig birt, s ha a közigazgatási úttól gyorsabb eljárást remél, a javaslat ezen intézkedését általánosságban s a közszolgálatot tekintve nem tai'juk kifogásolhatónak; mivel azonban az 1871. VIII. t.-czikknek a vagyoni felelősségre vonatkozó 66. ésköv. §§-ai a jelen javaslat által érintetlenül hagyatnak s ebben ki van mondva, hogy a magánfél kártérítési keresetét az illetékes polgári biró előtt csak ugy indíthatja meg, ha a kereshetőség a fegyelmi bíróság által előzetesen megállapittatott, aggodalmunk van, hogy az ily közigazgatási fegyelmi eljárás, ha gyorsabb lesz is talán, aligha ép olyannyira illusoriussá nem fogja tenni a magánfelek kártéritéshezi jogát, a mint hogy ezen kétségtelen joga a sértett félnek az államigazgatás minden más ágában csakugyan és tényleg érvényesithetlennek mutatkozik. Sem az elsőfolyamodásu törvényszék mint közigazgatási tanács, sem az igazságügyminiszterium mint fegyelmi ügyekben felebbviteli fórum nem nyújthatják azon megnyugtatást, hogy ily kérdésekben, midőn az állam esetleges kártérítési kötelezettségéről is lehet szó, minden elfogultságtóltávol fogják tarthatni magokat. Hozzájárul még ehhez, hogy az igazságügyminiszterium általi felülvizsgálat hihetőleg csak azacták alapján, a felek közvetlen észrevételeinek meghallgatása, illetve tárgyalás és collegiális tanácskozmány nélkül fog történni. Ezen iggodalmak eloszlatása s a kártérítési jog sértetlen megóvása czéljából kívánatos lenne tehát, ha a bírósági segéd- és kezelőszemélyzet tekintetében megszüntettetnék az eddigi bírósági fegyelmi eljárás, akkor az 1871. VIII. t.-cz. 68-ik §-a mindenesetre odamódosittassék: »hogy birósági segéd- és kezelő személyzet elleni kártérítési keresetek megindít hatásához az, hogy a kereshetőség fegyelmi uton előzetesen megállapittassék, nem szükséges*. A midőn tehát nézetünk szerint e nélkül okvetlenül megingatva lenne az állam által a törvénykezés körüli vagyoni felelősségben nyújtott garantia, n^m zárkózhatunk el azon aggodalmak nyilvánításától sem, hogy az eljárás ezen közigazgatási utja még az esetben is zavarokra fog okul szolgálhatni az által, hogy a polgári bírónak vagy hiányozni fog minden biztos alap, a melyre a kötelességszegés- vagy mulasztásból folyó kártérítési kötelezettséget támaszthassa, s e miatt ezen kérdést a polgári per során újból vizsgálni és tárgyalni lesz kénytelen, a melynél a közigazgatási fegyelmi tanács s az igazságügyminiszterium határozatával esetleg ellentétbe is jöhet, vagy pedig kénytelen lesz mindenkor ezen hatóság határozatát minden további vizsgálat nélkül (az 1871. VIII. t.-cz. 70-ik §-ához képest) feltétlenül alapul venni. S így ismét csak odajutna a dolog, hogy a károsított magánféljogainakérvényesithetéseazállam anyagi érdekei tekintetében egészen elfogulatlannak nem tekinthető igazságügyi kormány elhatározásától lenne függő vé téve. Ezen indokok megfontolása után, s tekintettel különösen arra is, hogy egy nem rég alkotott törvény megváltoztatása különös okok nélkül egyáltalában nem kívánatos s a jogbiztonság megszilárdulását akadályozza ; a mi pedig az eljárás gyorsítását illeti, az ily gyökeres változtatások nélkül is elérhető, ezen ügyvédi kamara azon nézetének ad kifejezést: hogy: ezentör vény javaslat 5-ik §-a e 1 hagy an d ó a az 1871. VlII-ik t.-cz. idevonatkozó intézkedései továbbra is érvényben tartan dók lennének. A javaslat 6. §-ának azon rendelkezése ellen, hogy a fegyelmi tanácsoknak sorsolás (illetve a véletlen) által való kijelölése megszüntettessék s helyébe az elnöki kijelölés lépjen, nem lehet érdemleges kifogást felhozni, mert tagadhatlan, hogy némely bírónak, minden tudományossága s minden lelkiismeretessége mellett is, nincsen megadva azon önérzetes hajlithatlanság, a melylyel fegyelmi vétségek megítélésénél épen a birói kar erkölcsi tekintélyének emelése czéljából bírnia kell. Nehogy tehát a véletlen, amint egyszer-másszor történt is már, csupa ilyen gyöngéd kedélyű bírákat hozzon össze fegyelmi tanácscsá, helyesebbnek kell tartani, ha a fegyelmi tanácsok az illető felsőbb biróság elnökei által minden év elején az egész évre állíttatnak össze. Részünkről ugyan még czélszerübbnek tartanok, ha minden év elején, maga azon felsőbb bíróság tagjai választanák meg a fegyelmi tanács tagjait, mert nézetünk szerint ez is oda fog egyrészről vezetni, hogy a fegyelmi tanácsba ne hozzon a véletlen se csak tulszigoru se csak tulenyhe felfogású bírákat, de más részről azt is lehetlenitené, hogy az elnök bizonyos küszöbön álló ügyre való tekintettel, tehesse meg mégis a tanács összeállítását. Amennyiben azonban ezen nézetünk nem találna pártolásra, s a javaslat ezen szakasza megtartatnék, annyiban mégis eltávolítandó lenne az ily kényes személyi ügyekben soha el nem hárítható érdekösszeütközés, az által, hogy ugy a köz vádlónak (esetleg a helyébe lépő magánpanaszlónak) v alamint a panaszlottnakis megadandó lenne azon jog, hogy mindegyikük a tanács két-két tagját minden okadás nélkül a tárgyalás előtti napig visszavethesse. Miután ezen visszavetés az elnökségnél való előzetes bejelentés által történhetnék, ez sem sértő nem lenne, sem idővesztességgel nem járna. A javaslat 7. §-ában foglalt azon intézkedéseket, melyek a köz, vádló általi előnyomozásokra vonatkoznak, valamint azon iatézkedésthogy a fegyelmi bíróság a szemlátomást alaptalan magánpanaszt, melyet a közvádló magáévá nem tett, a vádlott meghallgatása nélkül is visszautasíthatja, részünkről is czélszerüeknek tartjuk, amennyiben egyrészről módja lesz ezentúl a közvádlónak a panasz alaposságáról vagy alaptalanságáról előzetesen meggyőződést szerezni magának, s a fegyelmi bíróság is meg lesz sokszor attól kiméivé, hogy merőben alaptalan panaszokkal foglalkozzék, s másrészről azon lehető kellemetlenségek, melyeknek a biró a »belső ügykezelés körében« fegyelmi birósági határozat nélkül megtartandó vizsgálat által lesz néha kitéve, ellensúlyozva lesznek az által, hogy a fegyelmi bíróság ily előnyomozatok után a panaszlott meghallgatása nélkül is vissza fogja utasíthatni a szemlátomást alaptalannak feltűnő panaszt. Visszalépést látunk azonban a javaslat 9. szakaszában, midőn az szakítva az 1871. VIII. t.-cz. 46. §-a által elfogadott közvetlen szóbeliséggel, a felebbviteli fegyelmi bíróságot, »a mennyiben a felterjesztett periratokban az ügyet teljesen tisztázottnak és kimeritettnek látja, feljogosítja a szóbeli tárgyalást s a felek és tanuk idézését mellőzve, pusztán a felterjesztett iratok alapján határozni*. Nem akarjuk hosszasan fejtegetni azt, mennyire eltérők néha egymástól a közvetlen szóbeliség adatai s az azokat visszaadó Írásbeli feljegyzések, — mennyire sok függ attól, hogy első íorumban mi kérdeztetett valamely tanutói s mi nem, — sőt tekintettel vagyunk az 1871. VIII. t.-cz. 46. §-a ellenére kifejlődött azon gyakorlatra is, hogy költségkímélés tekintetéből tényleg eddig is mellőztetett már sok esetben a felebbviteli fegyelmi bíróságnál a tanuk újbóli beidézése és meghallgatása, — mindamellett még e sok esetben helytelenül alkalmazott gyakorlattal szemben is hátralépést tüntet fel a jelen javaslat 9. szakasza, mert míg az 1871. VIII. t.-cz. 46. és 56. §§-ainál fogva mindenesetre megtartandó volt és meg is tartatott legalább a szóbeli tárgyalás, még ha a tanuk nem is idéztettek be újra, s a megidézett felek maguk őrködhettek a felett, vajon az iratok puszta elolvasása által az ügy teljesen tisztázottnak és kimeritettnek tekinthető-e, s legalább joga volt az érdekelt feleknek kivánni, ha ezt szükségesnek és czélravezetönek találták, a tanuk beidéztetését, sőt a 47. §-nál fogva a kitűzött tárgyalási határidő első leiében ujabb tanuk berendelését is kérelmezhették, addig a javaslat e szakasza nem csak e jogától fosztja meg az érdekeik felett őrködő feleket, hanem annak is kiteszi, hogy a reájuk nézve talán életkérdést képező ügy, mert az előadó nézete alapján azt »teljesen tisztázottnak és kimeritettnek látja«, a fegyelmi bíróság által »a felek és tanuk mellőzésével sőt szóbeli tárgyalás nélkül* is az alatt, míg a fél várja a tárgyalást kitüzö határozatot, »pusztán a felterjesztett íratok alapján* véglegesen eldöntessék. , Megjósolható, hogy ha e szakasz törvénynyé fog válni, akkor a legnagyobb ritkaságok közé fog tartozni az, hogy a fegyelmi ügyek másodfolyamodásban is szóbelileg tárgyaltassanak, hanem felülbírálni fogja a roszul informált fegyelmi biróság a jól informált fegyelmi bíróság ítéletét. .... Eltekintve azon tapasztalatoktól, melyeket e tekintetben a külföld tett ho»y a felebbviteli fórum, aholtetszésérevoltbizva a szóbeli tárgyalást ismételni vagy csak az acták alapján határozni, kényelmesebb voltánál fogva mindenütt ez utóbbi-