Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 9. szám - A soproni ügyvédi kamara véleménye a telekkönyvi törvényjavaslat tárgyában. [2. r.]

- 74 — A 95. §-ban előforduló »1 á 11 a m o z o 11« kifejezés helyett, miután ezen szó hitelesítést nem jelent, a szót »h i t e 1 e s i t e 11« véli alkalmazandónak. A 98. §. 2-ik kikezdésében a szóbeli kérvényekre vonatkozólag foglalt intézkedést — miután az albizottság a szóbeli kérvényeket elvetendőnek véleményezte, egészen kibagyandónak tartja. A 99. §. 3-ik bekezdésében a felzetekre vonatkozólag foglalt intézkedéshez az albizottság a 92. §-ra nézve tett észrevételéhez ragaszkodván, még azt is hozzáteendőnek véleményezi: »hogy a telekkönyvi betétek számai is kiteendők«. Ezen §. végbekezdése, miután ez a szóbeli kérvényekre vonatkozik, a szóbeli kérvények pedig a bizottság által egészen elvetendőnek véleményeztettek, teljesen kihagyandó lenne. A 101. §. 3-ik pontjában az mondatik, hogy a kért telekkönyvi bevezetés csak akkor rendelhető el, ha a kérelem a bemutatott okiratok által igazoltnak látszik. Ezen szót »látszik« azonban a bizottság igen határozatlannak tartja és ennélfogva ezen pontot olykép módositandónak véli: »3) ha a kérelem bemutatott okiratok által igazoltatott«. A 104. §. azon esetben, ha az okiratból kitűnik, hogy valamely dologbani jog szerzője a szerzett jog rendelkezésében korlátoltatott vagy viszonkötelezettséggel terheltetett és az ezek folytán jogosított felek részére az együttes bekebelezés k i k ö 11 e t e 11, az ezen korlátozások és viszonkötelezettségek együttes bekebelezését elrendelendőnek mondja, habár az nem is kéretett. Ezen intézkedés által azonban csak oly szerződő felek érdekéről volna gondoskodva, kik az illető okirat szerkesztésénél a kellő óvatossággal élve, az együttes bekebelezést kikötötték; a gyakorlatban azonban számtalan oly eset fordult elő, a hol az okiratban — nem lévén az jogtudós által szerkesztve — a viszonkötelezettségek vagy korlátozások benfoglaitatnak ugyan, az együttes bekebelezés azonbaD kikötve nincsen, és a bizottság ily esetekre is a 104. §-ban foglalt intézkedést annál is inkább véli alkalmazandónak, miután már a telekkönyv természeténél fogva is az okiratban kikötött korlátozások vagy viszonkötelezettségek mellőzése folytán származó károk i.sak a legritkább esetekben hozhatók helyre. A bizottság továbbá ezen intézkedést különösen a csereszerződéseknél alkalmazandónak tartja és azonkívül oly esetekről is szükségesnek látja a gondoskodást, a hol a bekebelezés az egyik cserélő fél részére elrendelhető, a másik fél részére pedig telekkönyvi akadályoknál fogva nem ; ily esetben azon félnek jogai, kinek részére a tulajdonjognak bekebelezése el nem rendelhető, koczkáztatva lennének, noha az ezen cserélő félnek átengedett tulajdonjog szintén csak viszonkötelezettségéül szolgál annak, hogy a másik cserélő félnek egy más ingatlan tárgyra nézve a tulajdonjog megadatott. A bizottság ennélfogva a 104. §-t következőképen véli módositandónak: »Ha az okizatból kitűnik, hogy valamely dologbani jog szerrőjének a bekebelezési engedély megadatott, azonban egyúttal a szerzett jog rendelkezésében korlátoltatott vagy viszonkötelezettséggel terheltetett — ezen korlátozások vagy viszonkötelezettségek együttes bekebelezése is — habár az nem is kéretett — elrendelendő, ha a felek ezek biztosításáról határozottan le nem mondtak. Csereszerződéseknél a tulajdonjog bejegyzése mindenik cserélő fél részére együttesen eszközlendő, habár csak egyik fél kérelmezte is a bejegyzést; ha azonban az egyik cserélő fél tekintetében a tulajdonjog csak előjegyeztethetik vagy a kérelem teljesen elutasittatnék, ugy a másik cserélő fél javára a tulajdonjog bekebelezése is csak azon fentartással történik, hogy ennek joghatálya a másik fél részére cserébe adott birtok tulajdonjogának bekebelezésétől függ«. (Folyt, következik.) Az ügyvédi kamarákból. A budapesti ügyvédi kamara évi jelentése a napokban felterjesztetett az igazságügyminiszteriumnak. A közgyűlés után, mely mártius hó folyamában tartatik, közöljük ezen nagy terjedelmű munkálatot; ezúttal az általános jogfejlődésre vonatkozó részét ideigtatjuk: A törvény 19. §-a értelmében az ügyvédi kamarák hatásköréhez tartozván nemcsak az ügyvédi kar erkölcsi tekintélyének megóvása, de az ügyvédek jogainak megvédése is, e helyütt nem hagyhatjuk felemlitetlenül, hogy a budapf sti tözsdebiróság a törvény világos rendelkezése ellenére még ma is fentartja az ügyvédi képviselet kizárására vonatkozó gyakorlatát, és hogy az ügyvédi kar az adó- és illetékkivető közegek, eljárása által is nem csekély sérelmet szenved. Nem is említve azon eseteket, midőn egyes ügyvédek hibás leletek miatt zaklattatnak, vagy midőn a legméltányosabb adófelszólamlások tekinteten kívül hagyatnak, legérzékenyebben sújtatnak azon ügyvédek, kiknek jövedelmi adója az 1875. XXIX. t.-cz. 19. §-a alapján a lakbér után már kivettetvén, utóbb tőlük a megállapított perügyelői i vagy tömeggondnoki dijuk után is külön 10°/u állami és ennek megfelelő községi jövedelmi adó követeltetik, holott az ily ügyvédeknek összes ügyvédi jövedelme a fenti módon már adó tárgyává tétetvén, annak egyes részei külön meg nem adóztathatók, hacsak egy és ugyanazon keresetforrás kétszeres megadóztatását jogosnak és törvényesnek el nem ismerjük; még fokoztatik a sérelem az által, hogy az adókivető közegek arra sincsenek tekintettel, vajon a megállapított perügyelői vagy tömeggondnoki dijakat az illető ügyvéd felvette-e már, vagy talán tömeg hiányában j nem is fogja soha felvehetni. Az egyesek ez irány- I bani felszólamlásait e szerint teljes erélylyel támogatni a kamara erkölcsi kötelességének ismeri épugy, mint felszólalni a képviselőház központi bizottsága által beterjesztett békebirói törvényjavaslat s különösen annak azon része ellen, mely az ügyvédi képviselet kizárását czélozza és az ügyvédek mint megbízottak által kiérdemelt munkadijak és készkiadások megítélését egyenesen tiltja. Mi a békebirói intézmény által, ugy a mint az tervezve van, jogfejlődésünknek egyik legszebb j vívmányát: a közigazgatásnak a jogszolgáltatástól való teljes elválasztását látjuk megsemmisítve, j és meg vagyunk győződve, hogy a javaslat, ha | csakugyan törvénynyé válnék, a pereket nem ke- I vesbiteni, hanem szaporítani és bonyolítani fogná, és egyszersmind tág kaput nyitna a különben is I nagyon elharapódzott zugirászatnak, minek veszélyes következményeit e helyütt ecsetelnünk fe{ lesleges. Nézetünk szerint egyébiránt »bagatelleljárásra* van ugyan, de oly békebirói intézi ményre az országnak nincs szüksége, mely sem a békéltetés, sem a bíráskodás eszméjének meg nem felel. A mi különösen ezen javaslatnak fenébb kiemelt részét illeti, e szerint az ügyvéd még azt | sem követelhetné, hogy fáradsága kiérdemlett . diját saját fele ellenében a bíróság megítélje, mi ; által az ügyvédi képviselet tényleg kizáratnék és j az ügyvédnek dijára vonatkozó jogos igénye a szerencse-szerződések nyereményeivel helyeztetnék ; egy vonalba. — Alig néhány éve pedig annak, J hogy a törvényhozás az 1874. 34. t.-cz. 38. §-ában ; kimondotta, hogy az ügyvéd jogosítva van az orI szág valamennyi birósága és hatósága előtt fele( ket képviselni, és az 54. és 58. §§-ban megállapij totta, hogy az ügyvédet fáradságáért megfelelő | jutalomdíj illeti s hogy azt per utján is érvényesítheti ; másrészről szigorún körvonalozta az ügyvédek kötelességeit és felelősségét; minden oly intézkedés tehát, mely e kötelességeknek megfelelő és törvényben biztosított jogokat csorbítaná, az j erkölcsi tekintély fentartására szükséges bizalmat I megingatná, — nem csak önmagában igazságtalan és czélszerütlen, hanem a törvényben gyökerező jogok állandóságába vetett hitet is megrendítené. A jogszolgáltatásról általában csak ismételhetjük, a mit a mult évben elmondottunk, mert habár a kereskedelmi és a váltótörvény életbeléptetésével a codífikátió terén örvendetes haladást constatálhatunk, a csődtörvény rég óhajtott és régen előkészített reformjának keresztülvitelét még ma is fájdalmasan nélkülözzük, s így a hiteltörvények oly szépen megindult gyökeres s korszerű átalakításának végbefejezésétől még ma is oly távol állunk, mint 1875. végével. A büntető anyagi jog codifikátiója csak igen lassan halad előre, a büntető-perrendtartás pedig még az előkészítés stádiumába sem lépett. A magánjog anyagi és alaki részének codifikátiója többszöri kijelentések szerint az előkészítés stádiumában áll ugyan, de míg egy részről annak az igazságszolgáltatás érdekében annyira kívánatos előhaladásáról positiv tudomásunk nincsen, más részről, midőn még az anyagi jogra nézve is egyes kiszakított kérdéseknek, az anyagi jog belső összefüggésének rovására és uj provisoriumok koczkáztatásával, külön szabályozása eszközöltetik: oly jelenségekkel találkozunk, melyekben a codifikátió nagy munkája sikeres keresztülvitelének útjába csak uj és uj akadályokat látunk gördülni. Igazságszolgáltatási bajainkat fokozza a bírói függetlenség felfüggesztése, mely a birák munkakedvére és tevékenységére oly zsibbasztólag hat, hogy nem csoda, ha a roppant ügyforgalom mellett a felek legvitálisabb érdekei szenvednek hátramaradást; mégrosz törvény mellett is tűrhető állapotokat teremthetnek a képzett,tevékeny s ügybuzgó bírák,ha azonban a birák törvényileg biztosított állása egy tollvonással kérdésessé tétetik és ezek bizonytalan helyzete hónapról-hónapra, sőt évről-évre mintegy állandósittatik, nem képzelhető, hogy a jogkereső közönség legmérsékeltebb igényeit is kielégítve lássa akkor, midőn eljárásunk általában még ma is az írásbeliség békóiban tesped s a bíró az alakszerűségek tömkelegében mindig módot találhat valamely peres ügy érdemleges megoldását elodázni s igy a feleket jogaik per utján érvényesítésétől elriasztani. Kétségtelen, hogy politikai és pénzügyi viszonyaink bénitó befolyással vannak igazságszolgáltatási állapotainkra; tagadhatatlan, hogy az általános helyzet nem kedvező nagymérvű jogreformok keresztülvitelére ; de nem szenved kétséget az sem, hogy igazságszolgáltatási bajaink már oly türhetlenek, hogy ha az országnak még oly nagy áldozatába kerül, ezeken segíteni kell; hogy a segély minél gyorsabb s minél gyökeresebb legyen, az általános és jogosult óhaj, melynek ezúttal is kifejezést adni hazafias kötelességünknek tartjuk. A nagyváradi ügyvédi kamara 1876. évről szóló jelentése. Nagyméltóságú m. kir. igazságügyminiszter ur! Az 1874. XXXIV. t.-cz. §-aiban előirt kötelességünknek megfelelőleg, a lefolyt 1876-ki ügykezelésről szóló évi jelentésünket van szerencsénk a következőkben előterjeszteni. Mult évi jelentésünkben kifejezést adtunk azon hitünknek, hogy a kamarai intézmény fenállása és működése további folyamában, életképességét mindinkább-inkább igazolandja s azon reményeknek, melyek az ügyvédi kar tekintélyének emelése, a szellemi érdekegységen nyugvó solidaritás megóvása, s egyfelől a jogellenes cselekmények megfenyitése, de másfelől a jogos érdekek megvédése tekintetében létesítéséhez fűződtek, mielőbbi valósulását eredményezendi. A csalódás bizonyos nemét kell elismernünk. A gyakorlat e reményeknek nem látszik igazságot szolgáltatni.