Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 47. szám - Az angol birák legújabb határozata a kiadatás körül

_ 387 — rületén elkövetett lopás egy nemével (larceny) vádoltatott. A kormány e megkeresésnek helyt adva, a kiadatási eljárás folyamatba tételét az illető rendőri biróra bizta (police magistrate), aki Wilson ellen elfogatási parancsot kibocsátván, őt letartóztatta. A tárgyalás alkalmával a biró ugy mint Tourville esetében azonnal elvetette azon kifogást, hogy angol alattvaló külföldi hatóságnak ki nem adható. A Schweiz és Nagybrittania közt fenálló szerződésben 1874-ről ugy mint az osztrákmagyar monarchia és a nagybrittanai királyság közt fenálló kiadatási szerződésben világosan bent van azon határozmány, hogy egyik szerződő fél sincs kötelezve saját alattvalóinak kiadására. Ezt a rendőri biró ugy magyarázta, hogy a szerződés alapján nem lehet ugyan jogosan követelni ilyen kiadatást, de nincs ez által az angol kormánynak megtiltva, ha akarja, hogy angol alattvalót ki ne adjon. Wilson ügyvédje azonban jónak látta védencze ügyét felsőbb bírósághoz vinni. (Queens Bench Division). Védelme az ottani sajátszerű formaságok mellett leginkább arra irányult, hogy AVilson letartóztatását törvénytelennek állította, mivel a schweizi köztársaság kormánya jogosan angol alattvaló kiadatását nem is kérheti. Ezen ügy f. é. november 2-án Anglia főbírája elnöklete alatt (Lord Chief Justice) Mellor és Field birákból álló hármas tanács előtt tárgyaltatott. A Schweizban lefolyt elővizsgálat iratai beterjesztettek. Clarké ügyvéd, a ki a kiadatási jogban nagy gyakorlattal bír és e tárgyról közelismerésben részesülő munkát is irt, az állampolgárság alapján a kiadatás ellen érvelt. Borven (a schweizi kormány meghatalmazottja) főérve az volt, hogy a szerződés ezen szövege nem imperativ, hanem permissiv, a mennyiben a szerződő felek nem kötelezik magukat saját alattvalóik kiadására. Nem a rendőri biróság, hanem a külügyi hivatal (foreign office) van hivatva a szerződés magyarázatára. A főbiró erre azt mondotta, hogy a szerződésben a kivétel a saját alattvalókra bent van és a rendőri biró köteles ezt figyelembe venni; ha ő azonban a kiadatási jogban téved, ezen törvényszék kötelessége tévedését helyreigazítani. Czéloztatik egy embert külföldnek kiadni, és az e czélból van letartóztatva, és igy azon személyes szabadságában van korlátolva, melyhez törvényünk értelmében joga van, ennélfogva kötelesek vagyunk közbelépni, hogy megvédjük. A szerződés szövege világos. Rövid tanácskozás után a törvényszék az állampolgári kifogásnak helyt adva, a kiadatást megtagadta és Wilson szabad lábra helyezését elrendelte. A határozat kihirdetése után a főbiró az ügyvédekhez és a hallgatósághoz következő igen érdekes beszédet intézte: »Igen örülök, hogy ezen ügy tüzetes megvitatás végett élénkbe került, mert elnöke vagyok azon bizottságnak, mely az Extraditio felett tanácskozik. Gondom lesz, hogy törvényünk ezen hézaga pótoltassék. Mert csakugyan botrányos hiány, hogy azon angol alattvaló, a ki külföldön büntettet elkövetett, csupán azért maradjon itthon büntetlenül, mert angol alattvaló. De a jelen esetben kétség nem foroghat fen. A törvény alapján a királynő van felhatalmazva a titkos tanácsban kelt rendelet (ly order in Council) által az általános kiadatási törvényt 1870-ből egyes szerződések megkötésénél alkalmazni, de minden különös feltétel, kivétel vagy meghatározás egyes esetekben . tekintetbe veendő. A királyi rendeletnek egybehangzónak kell lennie a szerződéssel. A kiadatási törvény csak annyiban alkalmazható, a mennyiben a szerződést kiegészíti. A schweizi szerződésben világosan bent van, hogy angol alattvaló ki nem adandó. Wilson állampolgársága kétségbe nem vonatik és azért a schweizi kormány megkeresésének hely nem adható. Ez a szerződés hatályát ugyan gyengíti, de miután ez iránt nincs kétségem, csak azt kívánhatom, hogy angol alattvalók külföldön elkövetett cselekvények megbüntetése tekintetében a törvény mielőbb valami elvet mondjon ki.« Az angol napi lapok hosszú vezérczikkeket hoztak ezen eset alkalmából. • Botrány — mondja a »Time3«, — hogy Wilson büntetlenül marad. Szégyenfolt az angol törvényeken, hogy azon angol, a ki külföldön büntettet követett el, háborítatlanul marad, ha haza jön. Az alattvalók szabadságának féltékeny megőrzése túlmegy a józan korlátokon, ha őket más ország büntető-törvényei előtt megvédjük, melyeket megszegett. Jó, hogy ezen elv nem alkalmaztatott Tourville esetében. Igaz, hogy neje és bűntettének áldozata angol alattvaló volt, és azt hiszszük, hogy bevett gyakorlat (settled law), hogy angol alattvaló saját bírái által megbüntethető, azon cselekményért, melyet bárhol a világon más alattvaló ellen elkövetett; mert az angol alattvalók minden helyen és minden időben egymás irányában az angol törvények által köteleztetnek. De sikertelen lett volna ellene a per Angliában. Wilson esete megmutatja, mily ébren őrzik az angol bírák egyéni szabadságunkat. Ok azon kétségbe nem vonható alkotmányos elvből indultak ki, hogy világos, határozott törvény hiányában mindenki a szabadon bocsátást kérheti, habár a külország békéjét megzavarta. Elfogadjuk ezen elvet, mivel különben a végrehajtó hatalom igen veszélyes hatáskörrel bírhatna. Mi először kiadjuk minden államnak saját alattvalóit, ki hozzánk menekültek, azután más államok honosait és végre ha más államok nem is tennék, kiadhatnók saját alattvalóinkat is, mivel azt hiszszük, hogy csak nyerhetünk, ha túladunk ily szökevényeken, mert a justitia csak nyer, ha ezek bűntetteikért bárhol a világon megbüntetnek.« Jogirodalom. A magyar magánjog rövid áttekintése. Irta Dr. Wenzel Tivadar kir. táblai biró. Pfeiffer kiadása. 1877. A magyar magánjogi irodalom sokat panaszolt terméketlensége nem annyira a rendszeres tankönyvek, mintsem a monographiák hiányában áll Ismeretlen nálunk a tudományos »röpirat«, s a par excellence jogász nemzetnek különösen ujabb jogi irodalma nagyon szegény azon kisebb dolgozatokban, melyek egy vitás eszme, egy uj irány védelmére vagy czáfolásárára rendelvék, a felfogásokat tisztítják és épen az ellentétes vélemények nyilvános harcza által ezeket egymáshoz közelebb hozzák. S különösen magánjogunk terén hiányzanak azon munkák, melyekről Puchta a nagy német jogász nagyon találóan mondja: »in den Controversen liegtder Keimder WissenschafU. Ellenben a rendelkezésünkre álló tankönyvek elég bő számmal jelentkeznek, s bár nem is elégítenek ki minden kivánalmat, mégis az általuk tárgyalt, s a mi a legfőbb s legnehezebb, még rendszeresítendő anyag sajátszerű minőségénél fogva annak egy a mindennapi használatra elégséges vázlatát nyújtják; hiszen elavult jognak commentálása akkor, midőn a közvélemény annak gyökeres ujjáteremtését és rendszeres alakba való hozását napról-napra növekvő türelmetlenséggel sürgeti, nem a legcsábítóbb, de nem is a legháladatosabb feladatok egyike. Tankönyveink nagyon rövidek, s ezen munkáknak repetitoriumát akarja képezni Dr. Wenzel Tivadar »a magyar magánjog áttekintése* czimü legújabb műve. Nem is ismeretlen előttünk, mert csak az első kiadásnak átuézett és az azóta lefolyt időköz törvényhozói eredményeivel bővített duplicatuma. A munka »forrása« Dr. Wenzel Gusztáv nagyobb szabású, de kiválóan jogtörténeti irányú magánjogi munkája, melynek rendszerét s irályát is követi. Mint repetitorium és kézi könyv elég hasznavehető, mert az anyagnak rövid, világos áttekintését adja,ami aczim után ítélve,valószínűleg a szerző szándéka is volt, és igy különösen a tanuló ifjúságának ajánlható. De csak is annak, mert az, ki a jogszabályok és törvények magyarázatát, a joganyag tudományos feldolgozását keresi, egy kis könyv által kielégítve magát egyáltalában nem érezheti. D. J. Az ügyvédi kamarákból. A budapesti ügyvédi kamara fegyelmi bírósága ujabban a következő ítéletet hozta: Dr. Kiss Ferencz budapesti ügyvéd az 1874. 34. t.-cz. 69. §. c) pontjában minősített fegyelmi vétségben vétkesnek nyilvánittatik, s e miatt ellene a 70. §-hoz képest büntetésül az írásbeli feddés alkalmaztatik. Indokok. A tárgyalás során csak egy, a vádlottnál segédképen alkalmazott s igy kifogás alá eső tanú vallomásával kísérletté meg vádlott azt igazolni, hogy az »Azienda« ellen panaszlótól elvállalt 1000 ft kár megtérítését tárgyazó ügyben egyenesen panaszló utasítása folytán nem adta be a keresetet; ámde még ezen tanú is csak azt állítja, hogy panaszló a kereset beadását csak »egyelőre« függesztette fel, míg panaszló ily értelmű utasítás adását is határozottan tagadja; másrészből vádlott önmaga ^eismeri, hogy a vitatott állítólagos utasítást az 1874. 34. t.-cz. 49. §-ának világos határozata ellenére irásba nem foglalta, s bevallja azt is, hogy az ügyfele jogainak megóvására szolgáló keresetet tényleg be nem a dta. Miután pedig e szerint vádlott azt, hogy ö az ügyfelétől a megbízás átvételekor nyert utas itás, sőt az ügyiratokhoz 754/76. sz. alatt csatolt nyilatkozatában foglalt határozott ígérete s hivatásaszerinti kötelességéhez mérten képviselte volna ügyfelét, nem igazolta, és e szerint azon vádat, hogy a reábízott ügyben hanyagul és késedelmesen járt el, meg nem erőtlenitette, sőt azt» saját beismerésével alaposnak tüntette fel, ennélfogva őt az ügy lényegére teljesen közonbÖs pótbizonyitás elrendelésének mell őzésévelf, az .1874. 34. t.-cz. 69. §. c) pontjában minősített fegyelmi vétségben vétkesnek kimondani, s ellene, tekintettel arra, hogy vádlott mulasztása rosz szándékból eredetinek nem bizonyult, a fegyelmi büntetések első fokát, vagyis az írásbeli feddést alkalmazni kellett. Különfélék. — A jogászkörben f. h. 22-én Dr. Held Kálmán tart előadást a hitelezők közös képviseletéről, különös tekintettel a záloghitelezők és az elsőbbségi kötvények birtokosainak jogaira. — »Az 1876. évi váltótörvény 117. §ához« czim alatt a »Jogtudományi Közlöny« ez évi 46. számában D. E. kir. törvényszéki bírótól egy kis elmefuttatás jelent meg, melynek tartalma röviden következő : A 117. §. szövege, mely igy szól: »Azon váltók, melyeknek elévülése jelen törvény életbeléptetése előtt már kezdetét vette, a kereseti valamint a visszkereseti jog elévülése tekintetében az eddigi törvények szerint bírálandó meg,« iró előtt nem annyira világos, »hogy hozzá kétfelé értelmezés ne férjen, mert kérdéses, mikép magyarázzuk a váltók elévülésének kezdetét. . . Némelyek — igy folytatja — az elévülés kezdete alatt az elévülési idő kezdetét értik, mely szerint a váltó lejáratával esnék össze,.. mások a váltó elévülésének kezdetét azon időpontra teszik, amidőn a váltó lejáratától azelévülési idő eltelt, tehát midőn az 1840. é. t. értelmében az uj váltótörvény életbeléptetéseiga váltó lejáratától a két év