Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 44. szám - A kelet büntető-joga. [1. r.] - Közigazgatási bíráskodás. [20. r.]

— 363 törvényes faizás egyéb nemeitől eltérő különös rendelkezést nem tesz, azt a megváltás alól ki nem veszi. Az anyahonban tehát ily jogfejlés és történeti előzmények után igen nyomós érveket lehet felhozni az iránt, hogy midőn a birtokossági erdők elkülönítése alkalmával az azokat terhelő úrbéri szolgalmak végkielégítése fejében a volt úrbéres község részére bizonyos erdőtér hasittatik ki, ezen erdőbeli illetmény megfelelő mennyiségének megállapításánál az épület-faizási szolgalom is, mint egyik alaptényező, számításba vétessék., Önkényt merül föl a kérdés, hogy az erdélyi 8 azzal 1861-ig kapcsolva volt részekben (tudni illik a legújabban Szilágymegyévé egyesült Kr aszna- és Középszolnok megyékben, továbbá az Arad- és Hunyadmegyékbe olvasztott Zárán dmegyében, valamint a Szathmár és Szolnok-Doboka megyék között felosztott Kővár vidékén) történhetik-e joggal ugyanaz ? vagyis a némely helyeken szokásban volt épületi faizás ezen országrészekben is képezheti-e az aránylagos erdőterület kiszakitása és átengedése általi megváltás, illetve végkielégítés tárgyát ? A kérdés megoldása jóval nagyobb fontosságú, mint egyelőre látszik, mert jelenleg a többféle rendezgetések s jelesen a megyék és törvényszékek területköreinek gyökeres szabályozása következtében, valóságos erdélyi és úgynevezett pártiumbeli területrészek királyhágón inneni törvényszékek alá, és megfordítva a kapcsolt részek számos községei erdélyi törvényszékek hatósága alá vonatván, a kérdés most már sokkal nagyobb körben, s mindkét országrész jogászaira nézve gyakorlati jelentőséggel bír. Tapasztalatunk szerint e téren némelyeknél meglehetős fogalomzavar uralkodik. Nem csak elméletben, de a törvénykezés terén is eltérők a vélemények. Nem hiányoznak már bírósági intézkedések, melyekmindkét országrészre nézve ugyanazon mértékkel kívánnak mérni, s az épület-faizási haszonvételt egyenlő elvek alapján törekszenek rendezni itt is, amott is. Volt alkalmunk az utóbbi pár év alatt felső bírósági végzéseket olvasni, melyek az e. f. kir. törvényszéket arra utasítják, hogy az erdélyi és kapcsolt részekbeli erdőszabályozásoknál az épület-faizási gyakorlat fedezésére megfelelő erdőilletményt hasítson ki. Másrészről megszáuiithatlanok azon ítéletek és már keresztül is \ itt elkülönítések, melyeknél a volt úrbéres község részére a fenállott úrbéri szolgalmak fejében kihasított erdőterület mérve megállapításánál a volt úrbéresek által kétségtelenül élvezett épüíeti-faizás semmi tekintetbe sem vétetett. A kérdés tisztázása tehát fontos és sürgős is, mert a jelzett bírósági intézkedések nem csak a jogegyenlőségi elvet érzékenyen sértik az igazságszolgáltatás iránti bizalom csökkentésével, de igen könnyen helyrehozhatlan zavarokat, minden esetre pedig a későbbi netaláni helyreigazítás mellett is ok nélküli nagy munkát és kárbaveszett tetemes költekezést idézhetnek és idéznek elő. Ily szempontból fogtuk fel a dolgot, midőn a czimiratbeli kérdést e téren fölvetettük. Óhajtandó lenne, hogy az ellenvélemény is hason nyilvánossággal kifejtessék és indokoltassék, hogy ekkép az érvek és ellenérvek összehasonlítása után az igazság földerítése, a vitás kérdés kitisztázása annál biztosabban történhessék. És most lássuk a fölvetett kérdés meritumát, melyre mi határozottan »n e m«-mel felelünk. Alább kifejtett az iránti jogi meggyőződésünket, hogy az allodialis erdőket terhelő épületi faizás a jelzett országrészekben természetben való megváltás tárgyát s végkielégitésképen külön erdőilletmény kihasitásának alapját nem képezheti: az épületi faizásnak történelmi kifejlődése, az azt szabályozó törvények és felsőbb rendeletek egybefüggő intézkedése és helyes értelmezése, az eddigi törvénykezési gyakorlat, végül ok- és czélszerüségi tekintetek támogatják. Ugyanis Erdélyben, s az ezzel 1861-ig kapcsolva volt magyarországi részekben az úrbéri viszony, annak tényleges fenállása idejében törvényesen azaz országgyűlésen alkotmányszerüleg hozott és szentesitett törvények által — miként a szűkebb értelmű Magyarországon rendezve soha sem volt; mert az 1690-ik év után, vagyis azon idő óta, hogy a felséges Ausztriai ház az Erdély fölötti uralkodást átvette, a két országrész törvényes egyesülésének kimondásáig keletkezett erdélyi törvényczikkek (a pragmatica sanctiót tárgyazó 1722-ben kelt egyetlen czikket kivéve) nem valóságos törvények, s olyanok gyanánt nem is használhatók, mivel azok az írott törvény alkotmányszerü minden kellékével ellátva nincsenek, sőt azok össze sem gyüjtvék, s megbízható hitelességű példányokban meg sem szerezhetők. Ezekről mondja igen jellemzőleg az erdélyi nagy jogtudós, Dózsa Élek, hogy azok a vajúdás kinjai között sinlődött erdélyi törvényhozásnak csak halva született magzatai. A földesúr és úrbéresei közötti viszonyt részletesben szabályozni törekvő 1847. évi kolozsvári úrbéri törvényczikkek is elavultak, mielőtt életbe léphettek volna, így aztán az urbériség tekintetében az ujabb (hiányos) törvények által megszüntetett, régibb törvények szerinti viszony maradott tettleg életben, s az 1742. erdélyi 2. t.-czikkben eleven kincstárnak (vivum aerarium) nevezett úrbéres néposztály jogi állása és szolgálati viszonya nem az alkotmányos törvényhozás, hanem fejedelmi és kormányrendeletek s a szokás által nyert a változott viszonyok igényelte némi szabályozást. Különösen az épületi faizást illetőleg már az 1769-ben »bizonyos punctumok« czime alatt a kormány által kibocsátott úrbéri szabályok' 3-ik szakaszában — mely szabályok az erdélyi 1791: 27. t.-czikk által is az urbérnek törvényhozás utján való szabályozása idejéig megerősítést nyertek — találunk némely intézkedést; tudniillik ezeknél fogva: tartozott a földesúr az úrbéres állapotához képest alkalmas és elégséges lakóhelyet, valamint szántóföldeket és kaszálókat is adni, de mindezek mennyiségének meghatározása a földesúrra volt bizva, továbbá köteles volt a földesúr a köz- vagy szabad erdőkből úrbéreseinek, csupán saját szükségökre tűzi s épülethez való fát ingyen adatni, de egyidejűleg a »bizonyos punctumokc azt is kimondották, hogy a hol közerdők nincsenek, a földesúr majorsági erdeiből a kidőlt és szárazfa (tehát csakis tűzifa) h a s ználhatására csak illő kevés jutalomért tartozott, sőt erdőszükes helységekben még jutalomért sem volt köteles engedelmet adni, de ezen úrbéri szabályok szerint a birtokossági erdőkből a földesúr nemcsak nem köteleztetett épületfát, akár ingyen akár pénzért kiszolgáltatni, de sőt az úrbéresek a nyersfavágástól, a mi pedig az épületfaizásnak főkelléke, egyenesen el is tiltattak. És igy az épületi faizás tekintetében kötelező törvények hiányában, részint az 1769. évi bizonyos punctumok, részint az erdélyi 1791. évi 26., 27. és 30. t.-czikkek, főleg pedig a Hármas Könyv III: 30. czime értelmében különböző vidékeken különböző gyakorlat avagy szokás állott fen; mely épület faizás hogy nem valamely jogalapon, hanem csupán ^létezhető szókásít-nál fogva keletkezett és hogy az egyszerű szokásnál nagyobb jelentőséggel soha nem is bírt: az 1846/7. kolozsvári V. t.-cz. szövegéből világosan kitetszik. Ezen ingatag és helyen-közönkint változó szokásokban megegyező jelelemvonást csakis az képezett, hogy a volt földesúr épületre való fát a hol majorsági erdőiből adott, azt nem úrbéri szolgalom czimén, hanem azért adta, mert az adott fa a beépítés után is sajátja maradván, a volt földesúr úrbérese által önmagának építtetett, avagy saját épületének kijavításához járult. Ezen felfogás helyességét kétségtelenné teszi az erdélyi 1791: XXVI. t.-cz. 7. §-ának intézkedése, mely szerint a jobbágynak a telekböli kimozditása alkalmával a földesúr jobbágyának nem az épület becsértékét, hanem csakis ez utóbbi által az épülethez készpénzen szerzett anyagoknak a kiköltözéskori becsárát volt köteles megtéríteni, más szavakkal a földesúr által adott fa, még az épületbe való behelyezés után is a földesúr sajátjának tekintetvén, a jobbágy kiköltözése esetében a minden érték-megtérítés nélkül földesurának visszamardott. Nem volt tehát belső ok arra nézve, hogy a földesúr mindenesetre épületfa adására köteleztessék, hanem tetszésétől és körülményeitől függött, hogy úrbéreseinek épületfát ad-e, vagy az azok által beszerzett épületfák becsértékét kívánja megtéríteni majd az úrbéresek eshetöleges kimozditása esetében. Épen azért az épületi faizás Erdélyben s a kapcsolt részekben úrbéri szolgalomnak, valóságos úrbéri haszonvételnek nem is tartathatott soha, mit igazol még az is, hogy épületfaizásért viszontszolgáltatások (szolgálati dijak, servitium colonicale, praestatio colonicalis, mint az erdélyi jogforrások nevezik) úrbéri összeírás és más adatok tanúsítása szerint a volt jobbágyok és zsellérek részéről soha nem teljesittettek, holott ezek az úrbéri faizásokért rendesen mindenütt meghatározva voltak, s elannyira köteles tartozást képeztek, hogy oly helyeken, hol az úrbéri rendezés be nem fejeztetett, ezen szolgálati dijak még máig is folyvást teljesíttetnek. Ugyancsak annak, hogy az épületre való fák kiadása a birtokossági erdőkből nem tekintetett úrbéri faizásnak. valóságos úrbéri haszonvételnek, további tanúságául szolgálhat a legfelsőbb parancs következtében véghezvitt 1819/20-iki úrbéri össszeirás, az u. n. Czirakyana Conscriptio beható megfigyelése, mely pedig az erdélyi, s az azzal kapcsolva volt országrészekben az urbériség alap j a (1846/7. kolozsvári 3. t.-cz.). Ezen összeírásban a mint mi tapasztaltuk az épületi faizás némely községeknél egyáltalában elé sem fordul, a többieknél pedig, a melyek összeírásában föltalálható, csak általánosan, s minden közelebbi körülírás, részletezés nélkül, egyszererüen »épület faizás* kifejezéssel mintegy odavetve, minden mérték, minőség és időszak meghatározása nélkül, melyben az kiszolgáltatandó vagy követelhető volna, emiitettetik föl, s ezek iránt másutt is semminemű adat nem létezik, holott mindezen közelebbi meghatározások és kellékek az úrbéri szolgalmakra, jelesen a tűzi faizásra, az utóbbiakért teljesítendő viszontszolgáltatásokkal együtt, rendesen magában az úrbéri összeírásban, tisztán és kimeritőleg feltalálhatók, sőt esetleges hiányosságuk is a körülmények szerint más adatokkal kipótolhatok. Világos az elmondottakból, hogy a birtokossági erdőket terhelőleg Erdélyben és a pártiumban az úrbéresek javára szokásban volt épületi faizás nem volt úrbéri faizás, nem volt úrbéri szolgalom, vagyis szolgálati dijak fejében kötelezőleg rendszeresített haszonvételi jog, hanem inkább csak kedvezmény, a földesurak tetszés szerinti belátásától függő, egyedül jóindulatukban gyökerező szokásos jótétemény, mint azon korszak sajátszerű viszonyainak kifolyása, midőn a földesúrnak jobbágyai iránt atyáskodnia kellett. Ebből kifolyólag a volt úrbéresek által a birtokossági erdőkben gyakorolt épületi faizás nem is képezheti megváltás tárgyát, s nem szolgálhat alapul arra, hogy megszűnése miatt azt fedező erdőtér kihasitása és átengedése által kárpótlás avagy végkiegyenlités nyujtassék: annyival kevésbbé nem, mert mint fenébb emiitettük már, azon tetszés szerinti kedvezmény kiszolgáltatásának mérve, minősége és időpontja, ugy a viszonzandó szolgálati dijak sehol meghatározva nem levén, ezen kárpótlandó szokásos kezdemény avagy jótét kötelező voltának kimutatására, megbecslésére, s az ennek megfelelő erdőtér megállapítására biztos alap illetve kinyomozható segédadat és aránykulcs nem létezik. (Befejezés köv.) Az ügyvédi kamarákból. A szegedi Ügyvédi kamara részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Sz'úts István szegedi ügyvéd a kamara lajstromába folytatólag felvétetett; ellenben Ónodi Szabó Sándor szentesi ügyvéd, elhalálozása folytán, a fenti lajstromból kitörültetett, s irodája részére gondnokul Ónodi Szabó Géza neveztetett ki. A beszterczebányai ügyvédi kamara fegyelmi bírósága ezennel közhirré teszi, hogy Zackar András breznóbányai lakos ügyvéd, elmebetegség folytán gondnokság alá helyeztetvén, az ügyvédség gyakorlatától felfüggesztetett. A kolozsvári ügyvédi kamara részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Lukács József széki ügyvéd elhalálozása folytán, a kamara lajstromából kitörültetett, s irodája részére gondnokul Buba János szamosujvári ügyvéd neveztetett ki. A pozsonyi ügyvédi kamara részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Paskay Gyula beczkói ügyvéd, saját kérésére, az ügyvédi lajstromból kitörültetett. A debreczeni ügyvédi kamara részéről ezennel közhirré tétetik, miszerint Busay Károly kuu-szt.-mártoni ügyvéd, elhalálozás folytán, a lajstromból kitörültetett, &.