Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 4. szám - Részvénytársaság közgyűlésének határozata ellen a kereskedelmi törvény 174. §-a alapján indított kereset felfüggeszti-e a közgyűlési határozat foganatosítását? Ha igen, mily esetekben?

— 26 — bad, meghagyja a részvénytársaság végre­hajtó közegének, hogy a törvény és az alapszabályok ellen intézkedjék. Alakilag törvény- és alapszabály elle­nes a közgyűlési határozat, ha hozatalánál a törvény és az alapszabályok által elősza­bott alakszerűségek mellőztettek, ha a tör­vény és az alapszabályok ellen már intéz­kedés történt. Mindkét esetben közös az, hogy a határozat a törvénynyel és az alapszabályokkal ellenkezik, csakhogy az első esetben a végrehajtó közegnek megha­gyatik, hogy a törvény és az alapszabá­lyok ellen jövőben intézkedjék ; a máso­dik esetben a törvény és az alapszabályok ellen már intézkedés történt, »az elősza­bott alakszerűségek már mellőztettek*, és a mellőzés, a történt hiba folytán létre­jött határozattal, a végrehajtó közegnek egy tán helyes és törvényes intézkedés ha­gyatik meg, mely intézkedés azonban sérel­mes, mert az azt létrehozó factor hibásan alakult. Vizsgáljuk előbb az első esetet. Ez eset­ben meghagyatik a közgyűlési határozat­tal a végrehajtó közegnek, — mert a köz­gyűlés önmaga saját határozatait végre nem hajthatja — hogy a törvény és az j alapszabályok ellen intézkedjék. A végrehajtó közeg az igazgatóság, és egyes esetekben az igazgatóság és a bíró­ság. Szabad-e az igazgatóságnak közgyű­lési határozat alapján a törvény és az alap­szabályok ellen intézkedni ? Nem. Mert a keresk. törvény 189. §-a ezt határozottan tiltja. Kimondja e törvényszakasz, hogy az igazgatóság tagjai a károsultnak minden ebből eredő kárért egyetemlegesen felelnek az esetben is, ha a törvénynyel vagy az alapszabályokkal ellenkező intézkedés köz­gyűlési határozaton alapszik. Ez esetben a felelet könnyű; az a tör- | vényben megvan, és a törvény maga meg is határozza ezen határozat foganatosításá­nak következményeit, t. i. az igazgatóság tagjainak a károsult irányában való fele­lősségét. E tekintetben tehát világos, hogy a törvénynyel és az alapszabályokkal ellen­kező közgyűlési határozat nem foganatosít- j ható, akár adatott volna be ezen határozat I ellen egyes részvényestől kereset, akár nem, | azt már a törvénynél fogva foganato­sítani nem szabad. Azon tény, hogy kereset be- I adatott, a dolgon mit sem változ­tat; a határozatot foganatosítani a nélkül sem szabad. Ennek megfejtésére azonban nézetem szerint a kérdés nem irányulhatott, mert a felelet, mint mondám, a törvényben meg­van. Kérdés tárgya ez esetben csak az le­het: vajon azon esetben, ha a keresetet tá­masztó részvényes azt hiszi, hogy a köz­gyűlési határozat a törvénynyel és az alap­szabályokkal ellenkezik, az igazgatóság pe­dig azon véleményben van, hogy a határo­íat a törvénynek és az alapszabályoknak megfelelő, és a részvényes a határozat megsemmisítésére keresetet indít, ha tehát úgyszólván a törvény és az alapszabályok magyarázatára indíttatik kereset, szabad-e az igazgatóságnak, ezt látván, a közgyűlési határozatot foganatosítani, — vagy pedig legyen-e a kereset beadásának azon hatálya, hogy az ítélet jogerőre emelkedéséig a fo­ganatosítást felfüggeszti. Azonban erre sem leszen nehéz a fe­lelet, mert itt két eset lehetséges: vagy helybenhagyja a törvényszék a határozatot és azt mondja ki, hogy a határozat a tör­vénynek és alapszabályoknak megfelelő és az igazgatóság azt már előbb is foganatosi­totta, —- akkor[ kitetszik a birói határozat folytán, hogy az igazgatóság, midőn a köz­gyűlési határozatot foganatosította, helye­sen cselekedett és senkinek panaszra oka nincsen. Vagy pedig a másik eset: a tör­vényszék kimondja, hogy a kérdéses hatá­rozat a tör vény nyel és az alapszabályokkal ellenkezik, és az igazgatóság már azt annak előtte foganatosította; akkor megint az igaz­gatóság, mint most kitetszik, egy a törvény­nyel és az alapszabályokkal ellenkező köz­gyűlési határozatot foganatosított, és annak folytán az igazgatóság tagjai a károsultnak egyetemleges felelősséggel tartoznak. Mi­dőn tehát a közgyűlési határozatot foganato ­sitotta, azt saját felelősségére s kárára tette. A kereset beadásának ténye afogana­tosithatásra befolyással nincsen, mert mint mondám, vagy hibás a közgyűlési határozat, akkor már törvénynél fogva az igazgatóságnak azt foganatosítania nem sza­bad, vagy helyes, és akkor az igazgatóságnak azt megint a törvénynél fogva foganatosí­tania kellett. A dolog természetében is fekszik, hogy a kereset beadása ezen esetben a közgyűlési határozat foganatosítását nem akadályoz­hatja, mert a k. t. 174. §-a a minoritás jo­gainak megvédését czélozza, s e törvény­szakaszszal a törvényhozás azon az ujabb időben fejlődő igyekezetnek adott kifejezést, >hogy a kisebbségnek jogai megvédessenek a többség törvény- vagy alapszabályellenes I határozatai ellen és mód nyújtassák jogos I igényeinek érvényesítésére törvénytelen [ majorizálás ellenében <. Ha pedig e véde- I lemben addig akarnánk menni, hogy a több- [ ség határozatának foganatosítását a kisebb­ség akaratától, tán roszakaratától és perleke­dési viszketegétől függővé tegyük, akkor ez nem a kisebbség jogos érdekeinek vé­delmezése törvénytelen majorizálás ellen, hanem ez a többség terrorizálása volna a j kisebbség által, a többség kiszolgáltatása a I kisebbségnek. Ha elismernők, hogy a kere­set beadása felfüggeszthetné a közgyűlési határozat foganatositását, akkor a részvény­társaságot, annak vagyonát és vállalatát egyes részvényesek önkényének, magánér­dekének szolgáltatnók ki, és az egyes a tár­sasággal concurráló részvényes hatalmában volna a közgyűlés határozatát hónapokra bűntelenül elhalasztani. A legszebb és leg­egészségesebb vállalat ily módon concur­rense által, kinek nem kellene egyéb mint ép a kereset támaszthatása czéljából egy részvényt vásárolni, részvényessé lenni, rö­vid idő alatt tönkre tétethetnék az által, hogy valamely sürgős közgyűlési határozat foganatositását keresete által megakadá- i lyozná. És míg a győztes minoritás érdekei j megóvatnak az által, hogy az igazgatóság j tagjai, a mennyiben a kisebbség a törvény- ) és alapszabályellenes közgyűlési határozat i foganatosítása folytán megkárosittatnék, fe- | lelősek; addig a majoritás, a mennyiben megengednők, hogy a 174. §. alapján keresettel megtámadott közgyűlési határo­zatot foganatosítani nem szabad, a nem­foganatosithatásból eredő kárt a keresetet támasztó részvényesen nem követelhetné és legjobb esetben a perköltségekkel tartoz­nék beérni. Áttérek most a második esethez, t. i. midőn a közgyűlési határozat a törvény vagy az alapszabályok által előszabott alak­szerűségek mellőzése miatt támadtatik meg. Ezen kereset is a törvénynyel és az alap szabályokkal ellenkező köz­gyűlési határozat ellen irányul. A határozat ellenkezik a törvénynyel vagy az alapszabályokkal, mert azon alakszerűsé­gek, melyek azok szerint a határozat létreho­zására szükségeltetnek, mellőztettek, és így a határozat maga, ámbár annak anyagi tar­talma a törvénynyel vagy az alapszabá­lyokkal megegyezik, mégis mint sérelmes alapon nyugvó és törvénytelenül alakult közeg által létrehozott szintén anyagilag is sérelmesnek és a törvénynyel vagy az alapszabályokkal ellenkezőnek vétetik. Hogy a törvény, a k. t. 174. §-a az alakszerűségek mellőzése folytán létrejött közgyűlési határozatot szintén oly határo­zatnak tekinti, mely a törvénynyel vagy alapszabályokkal ellenkezik, kitetszik a 174. §. 2. bekezdésének >ha« bevezetési szócskájából, mely az első bekezdés szabá­lyához tartozó, de kül-ön specifikált és kö­rülményesebben jelzett esetre mutat. En­nélfogva e törvényszakasz e speciális esetet a generális szabály alá esőnek tartja, és az alakszerűségek mellőzése miatt megtáma­dott közgyűlési határozat szintén mint a törvénynyel vagy az alapszabá­lyokkal ellenkezésben álló ha­tározat támadtatik meg. A különb­ség az alakszerűségek mellőzése folytán ke­letkezett és az anyagi hibás tartalmú hatá­rozat közt, mint fent emlitém, abban fekszik, hogy az elsőnél a törvény vagy az alap­szabályok már megsértettek, az utób­binál pedig azok megsértése épen a határo­zat végrehajtása által szándékoltatik; kü­lönbség van még, hogy ott tagadtatik, miszerint azon közeg, mely a határozatot hozta, határozathozatalra egyáltalán jogosult volt, tagadtatik, hogy a gyűlés, mely a határozatot hozta, köz gyűlés volt, tagadtatik a gyűlésnek az összes részvénye­sek nevében szóló határozathozatalhoz való képessége, megtámadtatik a határozat közgyűlési jellege; ellenben az utóbbi­nál elismertetik, hogy a közeg, mely a határozatot hozta, jogosult volt a részvény­társaság nevében határozni, de tagadtatik, hogy ezen megtámadott határozatot a törvénynél vagy alapszabályoknál fogva érvényesen hozhatta legyen. Első pillanatra ugy tetszik, mintha a mellőzött alakszerűségek miatt megtámadott közgyűlési határozatot foganatosítani nem volna szabad, mert hiszen az tagadtatik, hogy a megtámadott határozat egyáltalán közgyűlési határozat és hogy a ha­tározat törvényes közgyűlésnek köszönheti létét. Ha ezen törvényszakasz genesisét te­kintjük, ugy tetszik, mintha eleinte is ez czéloztatott volna törvényileg kimondatni^

Next

/
Thumbnails
Contents