Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1877 / 41. szám - Közigazgatási bíráskodás. [18. r.]
ooo szolgálatokhoz való kinevezések ellen, a mennyiben nem egy igényelt javaslattételi vagy betöltési jogsértésről van szó; g) fegyelmi ügyek; h) panaszok administrativ döntések ellen, melyeket utolsó fokban a legfelsőbb törvényszék hoz;1) valamint oly döntések ellen, melyek egy igazgatási hivatalnokok és birákból összetett instanciát ó 1 hozattak;2) i) panaszok az adókivető bizottságok döntései és intézkedései ellen.5) A közigazgatási törvényszék hivatalból ügyel illetékességére. Az illet éktelenség miatt emelt kifogás felett a közigazgatási törvényszék szabályszerűen maga dönt.1) A közigazgatási törvényszék csak a felek kívánatára jár el.5) Panasz a közigazgatási törvényszéknél csak akkor emelhető, ha az ügy igazgatási uton már befejeztetett. Gneist odanyilatkozott, hogy ugy mint más országokban, ugy Ausztriában is nagyon is sokat tettek ajóból azáltal, hogy mind az igazgatási instanciának döntéseit, még a legfelsőbbét is, egy közigazgatási törvényszék felülvizsgálatának engedték át. Az 5. §. 2. alineájánakirtentiója, hogy illetlenül alkalmazott panaszok hatályosan megakadályoztassanak. Ha az administrativ folyammenet elmulasztatott, akkora közigazgatási törvényszéknél panasznak helye nem lehet. A közigazgatási törvényszék szabály szerint az >utolsó igazgatási fokban elfogadott tényálladék alapján dönU.6) Ha pedig a közigazgatási törvényszék szabályellenes tényálladék felvételét, ennek lényeges kiegészítésének szükségességét vagy azt találja, bogy az administrativ eljárás lényeges formái figyelmen kivül hagyattak, akkor a megtámadott intézkedést vagy döntést hiányos eljárás miatt érvényteleníti és az ügyet az igazgatási hatósághoz visszaküldi, mely azután a hiányokat pótolni és uj döntést vagy intézkedést foganatositani tartozik. — Tehát ép ugy formális, mint materiális okoknál fogva is megsemmisíthető az administrativ döntés. Ha a közigazgatási törvényszék a panaszt alaposnak találja, akkor a megtámadott döntést vagy intézkedést az okok megnevezésével mint törvényellenest érvényteleníti. Az igazgatási hatóságok kötelezvékaz ügyben a további intézkedést foganatositani, ') Pl. viszályok az ügyvédi vizsgálathoz és eskületételhez való bocsátásért vagy az ügyvédek lajstromába való bevezetésért. Ezek közigazgatási ügyek, melyeket a legfelsőbb törvényszék utolsó instancziában döntött el, és melyek tekintettel a legfelsőbb törvényszék állására és méltóságára egy a közigazgatási törvényszék által foganatosítandó felülvizsgálat alul kell, hogy kivéve legyenek. 2) Pl. földtehermentesitő ügyek stb., mert itt elég garantia van a döntés igazságosságára és elfogulatlanságára nézve. 3) Most ily bizottságok határozatai egy békebiróság Ítéleteinek jellegét viselik magukon, mely az érdekeltek t. i. (adófizetők) közreműködése által alkottatik. *) §• 5) 5. §. Allgemeine Grundsátze über die Geriehtsiarkeit des Verwaltungsgerichtshofes. «) 6. §. amidőn azon j o gn é z e t h e z kötvék, melyből a közigazgatási törvényszék Ítéleténél kiindult.') A mi a közigazgatási törvényszék azon jogát illeti mely, törvények és rendeletek érvényessége vizsgálatára vonatkozik, e tekintetben oly állást foglal el, mint a rendes törvényszék.2) Külön törvény rendelkezik azon illetékességi összeütközések eldöntését illetőleg, melyek a közigazgatási törvényszék és a rendes törvényszékek, valamint a közigazgatási törvényszék és a birodalmi törvényszék között támadnak.3) A közigazgatási törvényszék egy elnökből és a szükséges számú tanácselnökből és tanácsosokból áll. A közigazgatási törvényszéknél való szolgálat fizetéses állami hivatal, mely más nyilvános hivatal viselésével összeférhetetlen. A közigazgatási törvényszék elnöke, a tanácselnökök és tanácsosok rang és fizetésre nézve ugyanazon állást foglalják el mint a legfelsőbb törvényszék elnöke, ennek tanácselnökei és tanácsosai. A közigazgatási törvényszék tagjait a minisztertanács előterjesztésére a császár nevezi ki. Legalább a tagok felének a birói hivatalra való képesítettséggel kell birnia.4) A közigazgatási törvényszék tagjaira a birósági hivatalnokok számára fenálló szabályzatok nyernek alkalmazást. Nevezetesen a birói hatalomról szóló alaptörvény rendelkezései reájuk is kiterjesztettek. Az utóbbi törvényben a fegyelmi törvényszékhez utasított funcliókat5) a közigazgatási törvényszék maga gyakorolja tagjai felett. A közigazgatási törvényszék szabályszerűit négy tanácsos és egy elnökből álló tanácsokban tárgyal és dönt. Adó- és illetékügyekre nézve a közigazgatási törvényszék állandó tanácsokkal bir. Rendeletek érvényessége feletti döntések csak 6 tanácsos és egy elnökből álló tanácsokban hozhatók. Előkészítő intézkedések és közbenszóló végzések 2 tanácsosból és egy elnökből álló tanácsokban is határozhatók el. Minden egyes tanácsnál a tanácsosok legalább felének azon tagokból kell vétetniök, melyek a birói hivatalra való képesítettséggel birnak. Az ügyrend határozza el. mennyiben jogosult vagy kötelezett a közigazgatási törvényszék elnöke bizonyos esetekben a közigazgatási törvényszék teljes ülésének döntését elrendelni.6) Panasz a közigazgatási törvényszéknél az utolsó fokban hozott döntés vagy intézkedés kézbesítésétől számitandó hatvan nap alatt emelendő.7) ') 7. §. s) 8. §. — L. Br. Simonyi Lajos 1871. martius 24-én tartott képvh. besz. 3) 9. §. Competenzconflicte. 4) 10. §. Zusammensetzung des Verwaltungsgerichtshofes und Vorschriften über den Dienst bei demselben. 5) 11- §• ') 13. §• ') 14. §. Verfahren vor dem Verwaltungsgerichtshofe ; Frist zur Einbringuug der Beschwerde. A határidőbe a pósta menet napjai nem számitandók; a határidő meghosszabbítása szabályszerint nem engedhető meg.') Az előbbi állapotba való visszahelyezés a 60 napos határidő elmulasztása után nem engedtetik meg. Ily visszahelyezés iránti folyamodványok hivatalbúi utasitandók vissza.2) A közigazgatási törvényszéknél a panaszemelés törvény szerint felfüggesztő hatással nem bir. A panaszló fél szabadságában áll azonban ily felfüggesztést a közigazgatási hatóságnál kérelmezni, mely ezt engedni fogja, ha közérdek nem kivánja az azonnali végrehajtást, és ha a félnek e végrehajtás által pótolhatlan kára támad. A per alapelveivel ellenkezik, hogy a kifogásolt intézkedés foganatosításának felfüggesztésére az engedélyt azon hatóság adhassa meg, melynek határozata ellen a felebbezés irányult.5) A közigazgatási törvényszéknél emelt panasz kell, hogy tartalmazza azon döntést vagy intézkedést, mely ellen irányult, továbbá, hogy az egyes panaszpontokat világosan jelölje meg. Ehhez csatolandók mindazon bizonyítékok, melyekre a fél panaszát alapítja, eredetiben avagy másolatban. A panasznak ügyvéd ellenjegyzésével kell ellátva lennie. A 18. §. utolsó alineájának intentiója az, hogy a számra nézve legtöbb nem szakértő fél arra birassék, hogy szakértővel (ügyvéddel) tanácskozzék, ki esetleg azt a tanácsot adhatja, hogy egy már elejétől fogva egészen alaptalan panasz ne nyujtassék be, nehogy >a limine* való visszautasítás kellemetlenségének és pénzbírság vagy a perköltség megfizetés kötelezettségének legyen a fél kitéve.4) A panaszló fél szabadságában áll az igazgatási hatóság mellett egyúttal mindjárt azon személyeket is bepanaszolni, kiknek hátrányára szolgáland a panaszló fél által szándékolt megszüntetése az administrativ döntésnek vagy intézkedésnek.5) A panaszáraihoz minden esetre ennek, valamint valamennyi mellékletnek másolata csatolandó. Ha több alperes van, akkor a panaszemelő azonkívül beadványa és mellékleteinek annyi példányát tartozik benyújtani, hogy ezen felek mindegyikének lehessen egy példányt kézbesíteni.6) Oly panaszok, melyek a közigazgatási törvényszék világos incompetentiája, a törvényes határidő elmulasztása vagy a formális törvényes kellékek hiánya miatt tárgyalásra alkalmatlanok, szabályszerint minden további eljárás nélkül vissza utasítandó k, ugyenez áll azon panaszokról, melyeknek a jogérvényesen eldöntött Ítéletből merített kifogás, vagy a kereshetőségi í°g hiánya áll ellenében, mennyiben e hiányok is világosak. Formális törvényes kellékek hiánya esetében azonban a közö 15. §. !) 16. §. 3) 17. §. Kechtswirkung der eingebrachten Beschwerde. «) 18. §. Inhalt und Instruirung der Beschwerde. 5) 19. §. Mitbelangte Partéién. c) 20. §. Abschriften der Beschwerde sammt Beilagen