Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 35. szám - Zlinszky, Teleszky

— 278 — létében a közszerzeményben a házastársak I egymásután kölcsönösen örökösödjenek. Ellenben Teleszky ur végeredményben odajut, hogy a vagyon eredetére való tekintet nélkül, illetőleg ezen tekintet pótlásául, a közelebbi s távolabbi rokonok között különbség tétessék és a távolság fokához képes részint linealis, részint parentelaris. részint gradualis öröklési rend alkalmaztassák. Jelesül, ha a nagyszüló'k törzséig bezárólag mind atyai, mind anyai oldalon vannak rokonok, akkor a törzs és iz közelségére való tekintet nélkül, a hagyaték fele az atyai oldalon levó' rokonokat, másik fele az anyai oldalon levó'két illesse, s ha egyik oldalon ily közel rokon nincsen, akkor az egész hagyatékot a másik oldaloni rokonok kapják (Lineal-Ordnung); egyik-egyik oldalhoz tartozó rokonok körében a törzsörökösödési rendszer (Parentel-Ordnung) alkalmaztassák. E szerint a szüló'k, és ha elhaltak, leszármazóik a nagyszülőket és ezek i leszármazóit megelőzzék. — A nagyszülői törzsön felül álló távolabbi rokonoknál az iz örökösödési rend (Gradual-Ordnung) nyerjen alkalmazást, mely szerint a közelebbi ízen álló rokonok a távolabbiakat megelőzzék, az egyenlő izbeliek pedig fejenkint egyenlően osztozzanak. Melyik jobb a két javaslat közül, vitassák azt mások; nékem ugy tetszik, hogy egyik pályamű a másikat inkább kiegészíti, mint ostromolja; s mintha Teleszky ur ott kezdené, ahol Zlinszky ur végezi. Zlinszky ur elmondja az ági vagyon előnyeit azon eredménynyel, hogy az örökösödésnél mindent a véletlen határoz, Teleszky ur pedig plus-minus kutatásaiban odajut, hogy az ági vagyonrendszer mellett is igen könnyen az lesz az örökös, kit épen nem akartunk, a kit pedig akartunk, az vagy épen semmit, vagy igen jelentéktelen valamit kap, ha szinte a concurrensek közt az örökhagyóhoz ő állna is legközelebbi rokonsági fokon. Megbocsát tehát a két szerző ur, ha a két művet egészben véve bátorkodom szemügyre venni, és néhány tanulságot egyikremásikra való hivatkozás nélkül általában vonok ki. Első tanulság az, hogy az ági vagyon kérdése bárhova dőljön el, magában véve nem boldogit; a mit e kérdésben megnyerhetünk, azt elveszthetjük azon két további kérdésben, hogy kiindulásul az első szerzőt vagy utolsó birtokost vegyük-e j és hogy a linealis, gradualis, parentelaris rendszerek melyikét, s külön vagy vegyítve használjuk? Nem is említve azon szintén idevágó kérdést, vajon kit terheljen az ági vagyon bizonyítása ? és fentartassék-e azon régi elv, miszerint szerzemény mindaddig nem létezik, míg az ági vagyon bár vele egyértéküben helyre nem állíttatik? Második tanulság az, hogy a birtokos és iparos osztálynak ma is ugy különbözők az érdekei, mint különbözők voltak századok előtt, s ha Teleszky ur harczol az ipar mellett, Zlinszky ur méltán védelmezheti a földbirtok érdekeit. Harmadik tanulság az, hogy az elméletben némely fogalmak egészen mássá nőttek ki, mint amiknek azokat a gyakorlati élet teremtette. így pl. az ősiség eszméjének eredetileg csupán a vérjog eszméjének kellett lennie; s ha valaha az állandóságnak kevesebb ellensége lesz mint ma van, talán az ősiség szó helyett vérrendszer firma alatt még idővel valami hasonló fog felelevenedni. Szerző egyénre nézve sohasem lesz kellemes tudat, hogy vérenkivüli egyénnek gazdálkodik. S a legmérgesebb communisták buzgóságukat alkalmasint nem a vérkötelék gyűlöletéből, hanem talán inkább annak túlbecsüléséből meritették. A hűbériségnek is sokkal egyszerűbb deductióját hallottam, nem ugyan íróktól, hanem a gyakorlat embereitől. Ami ugyanis (abban) hűbér név alatt értethetik, az nem egyéb puszta szerződésnél a hűbérúr és az adományos közt, s mint ilyen a szerződések szabályai alá esik ; ami pedig a hűbérben nem szerződési elem, az a többi örökösödési kérdésektől semmiben nem kü lönbözik. Szerződéseket pedig az öröklési jog köréből kiküszöbölni valószínűleg senki sem szándékozik. így látjuk a városi jog hátterében voltakép a kereseti alapot, a germán jog hátterében a mundiumot, a római jog hátterében a végrendelkezés eszméjét, a török jogban a gyámolitási czélnak a szoros jog fölé helyeztetését, stb. Negyedik tanulság az, hogy az eddigi praxis szerint az ági vagyon visszaháramlása biztosítva legkevésbbé sincsen, sőt végrendelet által felmenők irányában egészen kijátszathatik. Ötödik tanulság az, hogy felső bíróságaink a hires 7.—10. §§. hiányain prudens iudicis arbitriummal kénytelenittetnek segiteni. A szerző urak által emiitett expedienseken kivül pláne én még mást is hallottam, jelesül az örökhagyó jogaival k ö- ' telezettségeinek is átszármaztatását, j melynél fogva pl. ha szegény szülőre — i kinek ágáról vagyon nem ered, — köteles rész czimén misem hárulhatna, az esetben I a visszaháramlás kedvezményében része- 1 sülő ágat annak tartására kötelezettnek tekintik és több-kevesebb előnyben ezen uton részesitik. Hatodik tanulság, hogy azon régi felfogás, mely mellett az özvegy a familiában í lánynak tekintetett, s a propagativus ke- j zessel szemben csak ideiglenes jogokkal dotáltatott, az ujabb jogokban is itt-ott fentartatik. Hetedik tanulság az, hogy nemzeti sajátságok, mint ilyenek, nincsenek, hanem ahhoz képest, a mint egyik népnél a had- | viselés, másiknál az ipar és kereskedés, > harmadiknál a földművelés, stb. fejlett ki, | — amint egyiknél az üzleti, másiknál a • vallásos vagy ethicai szellem emelkedett túlsúlyra, — amint a családiasság emitt ' lázabban, amott szorosabban tartatott fen, i — vagy épen különböző alakzatokban pl. most az egy-, majd a többnejűség külön viszonyai szerint fejlődött: ahhoz képest kellett módosulnia az örökösödési rendnek is, és állandóságot ma is aligha jósolhatunk bármely rendszernek, mikor a nép jövendőbeli életmódját és szükségleteit előre meg nem határozhatjuk. Nyolc/adik tanulság az, hogyha szaléje minden embernek csak kettő van is, de megfordítva két két szülének sokkal több gyermeke lehet, s ha egy-egy párra hat gyermeket veszünk, akkor az osztrák törvény szerinti öröklés legszélső határáni 16 pár után 48 házaspárnak, ezen 48 házaspár után 144 párnak, ezután 432 párnak, ezután 1296 párnak, s ezután 3888 házaspárnak vagyis 7776 egyénnek kell successive származnia, mely esetben az osztrák öröklés határán megnjriló és 7776 frtra menő örökségből egy-egy örökösre 16 írtnál több nem jut, mely összeg természetesen azon arányban fogy, a mely arányban az öröklés határát a 6. ízen tul még tovább kiterjesztjük. Kilenczedik tanulság az, hogy ily elforgácsolódás mellett még a vagyonkülönbség nélküli öröklésnél is csak közel atyafi után lehet valamire való reményünk, távolabbi rokon után, s pláne ági vagyonban már sokkal kevésbbé, főleg akkor, midőn a vagyon eredetét még hosszas perekkel bizonyítani kénytelenittetünk. Tizedik tanulság az, hogy az ági vagyon mint ilyen, bajt nem minden esetben okoz, a mint hogy lemenő közt ma a jog\ egyenlőség világában kérdésre alkalmat nem is adott, hanem a baj tulajdonkép a visszaháramlásnál áll elő, s itt — bár különböző irányban — ágis szerzeményi vagyont egyiránt érint, — jelesül a visszaháramlás az ági vagyont illetéktelen ágra terelheti, a szerzeményt pedig elforgácsolhatja, vagy közelebbi rokon helyett távolabbinak juttathatja; — az ujabb doctrina pedig ez utóbbi orvoslásával inkább törődik, mint az ági vagyon calamitásaival, máskép az öröklést nem is sorolhatná afamiliai jog után, hanem valahova a birtok- vagy tulajdonjogi szabályok közé kellene beosztania. Tizenegyedik a tanulság az, hogy az országbírói javaslatok 7. —11. §-ai mellett a visszaháramlást illetőleg senki se lelkesedik, sőt azok a gyakorlatban már bizonyos módosítást szenvedtek is. Tizenkettedik tanulság, hogy az örökösödésről használható elvek egyikét vagy másikát tisztán és iskolai szabatossággal keresztül nem vihetni, különösen hajlam, vélt akarat, természetes rend, vagy megfordítva vagyonminőség, vagyonforgalmi érdekek elkülönítve kiindulásul nem vétethetnek ; sem az elhunytnak emléke, sem a társadalom egyoldalú elvekhez kötve nem lehet; a társadalmat képező egyesek jobblétre költöző társaik hagyatékának fel sem vevésével saját haláluk esetére praecedenst nem alkothatnak; s ha egyeseknek élők közti pazarlását kárhoztatják, vagy csak jobb expediens hiányában tűrik, akkor a hagyaték mikénti feloszlását közönyösen még kevésbbé nézhetik. De nem fűzöm tovább ; csak azt jegyzem meg, hogy nem osztom azon nézetet, mely szerint a mult évtizedekben azonos irányú végrendeletek nem keletkeztek volna és hogy ez a törvénynyel való megelégedést bizonyítaná. Tapasztalásból tudom, hogy az első izen tuli öröklési eshetőségekre reflektálni kevesen szoktak, de csak azért, mert azokat, illetve az azok alapjául szolgáló törvényeket nem ismerik vagy combinálni röstellik. Ellenben, a kik kissé messzebb látnak, azok már a távolabbi grádusokat is tekintetbe veszik, — és e