Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 27. szám - Örökösödési jogunk reformjához. [5. r.]

Hetedik évfolyam. 27. szarr\. Budapest, 1877. július 5. Megjelen minden csütörtökön; a „magyar jogászgyűlés-' tartama alatt naponkint. MAGYAR A kéziratok a szerkesztőséghez, a megrendelések és reclamátiók a kiadóhivatalhoz intézendók. THEMIS Szerkesztőség: V. Nagy korona-utcza 14. sz. ELŐFIZETÉSI ÁRAK (helyben házhoz bordással, vagy vidékre bérmente szétküldéssel) a „Magyar Themis'-re. az „Igazságügyi rendeletek tára' és a „Döntvények gyűjteménye^ czimű mellékletekké együttesen: egész évre 10 forint, félévre 3 forint negyedévre 2 torint 50 kr. Az elSfizetési pénzek bérmentesen, vidékről legczélszerűbben postautalvány útján küldendők, Kiadó-hivatal: IV. barátok tere 7. sz. EGYETEMES JOGI KÖZLÖNY. A MAGYAR JOGÁSZGYÜLÉS NAPILAPJA, AZ UNGVÁRI ÜGYVÉD-EGYLET, VALAMINT A BUDAPESTI ÜGYVÉDJELÖLTEK ÉS JOGGYAKORNOKOK EGYLETÉNEK KÖZLÖNYE. 'Külör* mellékletek: a „%) öntvények gyűjteménye," és az „Jgazsyügyi rendeletek tara." Felelős szerkesztő: JDr. ^a^er László. Kiadó: az „^.tlieiisievLixl" részvénytársaság. T ÁRTALOM: Örökösödési jogunk reformjához. Enyiczkey Gábor budapesti ügyvédtől. — Közigazgatási bíráskodás. Gruber Lajostól. — Az angol jogreform. Dr' Nagy Józseftől. — Jogirodalom : Angriffe auf das Erbrecht, von Dr. I. Báron. Dr. R. E. — Egy uj irodalmi vállalat. (Igazságügyi törvények anyaggyüjtemény" nyel.) Dr. Sz. I. országgyűlési képviselőtől. — Az ügyvédi kamarákból. (A pozsonyi ügyvédi kamara évi jelentéséből.) (Vége.) — Legközelebbi csődbejetentési ha' táridők. — Kivonat a »Budapesti Közlönyc-ből. — (Csődök. — Csödmegszüntetések. — Pályázatok. — Igénykereseti felhívások). — Külön melléklet: A vál tótörvény anyaggyüjteménynyel. Örökösödési jogunk reformjához. A szerződésnél fontosabb szerepet játszik az öröklés terén a végrendelet. A szerződés különösen az élők közti vagyonforgalom közvetítésére alkalmas. A végrendelet kizárólag, de egyszersmind kiválólag is a halál esetén történő vagyonátszállás szolgálatára való. A két vagyonátszállási alap közti ezen különbség annyira szembetűnő, bogy, mint már előbb is emiitettem, eszembe sem jut az öröklési szerződést a végrendelettel egyenlőn jelentékeny szerepre hivatott öröklési alapul tekinteni. Azért azon törvényhozási működésnek is, mely feladatául az öröklési jog szabályozását tűzi ki, megfelelő méltó tér a végrendeleti öröklés törvényeinek felállításában nyilik. A végrendelet az emberi akarat azon nyilatkozata, a jogalany vagyoni cselekvőségének azon utolsó ténye lévén, mely által a végrendelkező vagyonának az ő elhunyta utáni sorsáról intézkedik s igy intézkedésének hatályát szükségképen saját létének elenyészéséhez köti, ezen tulajdonsága által több tekintetben oly sajátos jellemet nyer, hogy a törvényben is az élők közti vagyonátruházásra czélzó akaratnyilvánítások rendezésétől sokszerüen eltérő szabályozást tesz szükségessé. Első helyen felhivja magára a törvényhozás gondoskodását a végrendelet azon sarkalatos jellemvonásának biztosítása, hogy a végrendelet valóban végrendelet, azaz az örökhagyó azon akaratnyilvánítása legyen, a mely vagyonának holta utáni sorsa iránt táplált utolsó szándékát juttassa kifejezésre. Az örökhagyónak — a mint jónak látja — teljes szabadságában áll vagyonának halála esetén kire szállásáról mit sem rendelni vagy a törvény által szabott határokon belől intézkedni, s midőn egy végrendeletben ez utóbbit teszi, abban a végrendelkezés tételének időpontja szerint csakugyan azon eltökélést nyilvánítja, hogy végrendeletében kifejezett szándéka az ő végakarata. Nem kevésbbé igaz azonban az is, hogy ha később az örökhagyó szándéka változik, előbb kifejezett, de már j megváltozott akarata végakaratául nem te! kinthető, hanem annak tekintendő az általa l ' utóbb tett nyilatkozat, illetőleg az esetben, ha ujabb rendelkezés nélkül a korábbit egyszerűen megtagadja, azt kell mondanunk, hogy nem is végrendelkezett. Egy szóval a végrendelet visszavonhatósága tö[ kéletes, feltétlen érvényre emelendő és pej dig nézetem szerint nemcsak az örökhagyó| tói különböző személyek az örökösökkel, hanem magával az örökhagyóval szemben is annak kimondása által, hogy még a végrendeletben foglalt oly tartalmú kijelentés is, miszerint az örökhagyó végrendeletét visszavonhatlanul teszi, soha és legkevésbé sem akadályozhatja a végrendelkezőt végrendeletének visszavonásában vagy megváltoztatásában. Követelménye ez nem azon gyakran hangoztatott elvnek, hogy a végi rendelkezési jogról mint a személyiségben j j foglalt egyik alapjogról lemondani nem j I lehet — mert ezt szerződésileg megtörtén- j i hetőnek tartom —, hanem maga a végren- ! I delkezés jogi fogalmának, mely a végrendelet épen azon sajátságában összpontosul, | miszerint abban az örökhagyó egyoldalú akarata nyilvánul, a nélkül hogy ezen akaratnyilvánításból az örökhagyó életében bárki maga részére jogot formálhatna. Az örökhagyó, midőn vagyonáról végrendeletet tett, senki irányában kötelezettséget nem vállalt, nem vállalhatott, mert ha még akaratát visszavonhatlannak jelentette volna is ki, nincs ellenfél, ki őt ezen kijelentésének betartására törvény utján a jog eszközeivel kényszerithetné. Vele szemben csak a végrendeletében örököseiül nevezett személyek állhatnának; ezek azonban legtávolabbról sem járulván a végrendelet létesítéséhez, akaratuk, a mint a végrendelet alkotásába be nem folyt, ugy annak viszszavonásához vagy megmásitásához sem kívántatik meg. E szempontból kifogást lehet s kell tenni az osztrák polg. törvénykönyv azon minden elv nélküli rendelkezése ellen is, mely szerint a végrendelet oly záradékának, mely a végrendelkezést visszavonhatlannak jelenti ki, azon hatályt tulajdonítja, hogy az esetben, ha a későbbi végrendelet a záradékot világosan meg nem szünteti, nem a későbbi, hanem a visszavonhatlansági záradékkal ellátott korábbi végrendelet lesz érvényes.') Az osztr. törvénykönyv alkotói, még attól eltekintve is, hogy a most emiitett szabály felállításával a végrendelkezési jog valódi fogalmával homlokegyenest ellenkező felfogásra tévedtek, adósak maradtak annak megmagyarázásával: mi szükség van egy oly nyilatkozat világos visszavonására, mely az által, hogy az örökhagyó uj végrendeletet tett, legalább e későbbi végrendelettel ellenkező intézkedéseire nézve napnál világosabban visszavonatott, s minden helyes ok nélkül utat nyitottak oly jogi vissásságok előfordulására, hogy egy igazi tökéletes végrendelet megdől azért, mert a végrendelkező előbbi már talán számban sem tartott végrendeletének visszavonhatlansági záradékát szintén feledésből vagy tudatlanságból világosan megszüntetni elmulasztotta. Zeiller2) az osztr. polg. trvkönyv rendelkezését bizonyos óvrendszabálynak kívánta tekintetni idegen személyek oly cselszövényei ellen, mely szerint az örökhagyó nevében álvégrendeletet készíthetnének, vagy őt jogtalan zaklatás, nem egészen nyilvános erőszakolás által előbbi valódi akaratát megtagadó rendelkezésre bírhatnák. De az első indok, bár az élet egyes eseteiben igazolást nyerhet, általánosabb szempontból nem állja meg helyét, mert ha valaki álvégrendeletet szerencsésen készíteni képes, lesz gondja s módja arra is, hogy az igy készített álvégrendeletbe az örökhagyó netaláni korábbi végrendeletének visszavonhatlansági záradékát megszüntető nyilatkozatot iktasson épen ugy, mint a második indokra nézve is, az életben előforduló mesterkedések ügyességét ismerve elmondhatjuk, hogy a végrendelkező, ha egyszer kedve elleni végrendelkezésre unszoltatva a zaklatásnak enged, nem fog ellentállhatni a rajtaesők azon sürgetésének sem, hogy korábbi végrendeletét másithatlannak mondó nyilatkozatát megszüntesse. Sőt megfordítva még veszedelmessé is válhatik a visszavonhatlansági nyilatkozat >) Osztr. polg. trvkönyv 716. §. Helyes utat követ 2211. §-ában a szász polg. trvkönyv. s) Commentar 695. lap, 716. §. 2. jegyzet.