Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 25. szám - Örökösödési jogunk reformjához. [4. r.]

— 198 életbiztosítás stb. intézményét eltiltani. Ily államrendőri aggályoskodás a magánjogi törvényt — annak egész physiognomiáját elferditve — rendőri intézménynyé tenné s a nagykorú társadalom önmagát szabályozni jogosult életműködését, a vagyon szabad forgalmát, indokolatlan félelem alapján nem érdemlett terhes békókba szorítaná. Nincs okom különben hallgatással mellőzni azon támadásokat sem, miket az öröklési szerződés a jogtudomány terén is ujabban nem kevésbbé mint a régebben mult időkben szenvedett. Tény, hogy az öröklési szerződésnek sok és számbaveendő ellensége1) van, kik az öröklés ez alapját a jogtudomány elvei szempontjából is elvetendőnek tartják. A tudomány ezen részben különben igen tekintélyes emberei azonban nézetem szerint álláspontjuk mellett kevés s épen nem meggyőző érvet voltak képesek felhozni. Először is nem tudom az öröklési szerződést jogi »non sens«-nek tekinteni azért, mert az által az örökhagyó egyik legszebb jogától, a végrendelkezhetéstől, fosztatik meg. Azon egyén, ki ennek daczára öröklési szerződésben rendelkezett arról, hogy hagyatéka kire szálljon, igaz, lemondott azon jogáról, hogy végrendelkezést tehessen. De vajon mi hozható fel ily lemondás megengedhetősége ellen? Az örökhagyó érdeke nem, mert tőle függ öröklési szerződésre lépni vagy nem, s különben is az öröklési szerződés correctivumát kezében birja továbbra is az által, hogy vagyonával élők közt tetszése szerint rendelkezhetik. Más személyek érdeke sem, mert az örökhagyó csak saját jogával él. Nincs tehát senki, kit az öröklési szerződés visszavonhatlanságában némelyek által látott nagy hátrányoktól óvni kellene. Elvégre is a végrendelkezési szabadság mint minden jog nem önczél. A czél, melyért a jog létezik s melyet biztositani hivatva van, a jó, s ha valaki saját magánérdekére vagy másokéra nézve, kiknek javát előmozditani kívánja, valamely jogról való lemondás által látja elérve a kívánt jót, akaratának érvényesítésében helyesen nem akadályozható. Aztán oly örökhagyó, ki hátrahagyandó vagyona sorsát szerződés által szabályozhatja, a végrendelkezési jogot a szokottól ugyan eltérő alakban, de nem csekélyebb, hanem bizonyos tekintetben nagyobb mérvben használja. Továbbá csak az öröklési szerződés fogalma s jelleme iránti elfogult s téves felfogás szolgálhatott alapjául Röder azon érvelésének,2) hogy az öröklési szerződés igazában szerződésnek sem tekinthető, hogy az mit sem ér, mihelyt a vagyonról való rendelkezhetést az élők közt megengedi, mért szerinte ily szerződés által az örökhagyó mit sem igér, magát mire sem kötelezi. Ha az öröklési szerződés az élők közti rendelkezést is megtiltaná, akkor lenne ') Különösen említendő : Hugó : Lehrbuch des NaturrecUts. Berlin 1819. 313. §. 429—430. lap. — Marezoll : Lehrb. d. Nat. K. 269. §. — Ahrens : i. m. 98. §. 252. lap. — Rtíder : i. m. 419. és 552 — 555. lapokon. Beseler kimerítő munkájában >Lebre von den Erbvertragén* Göttingen 1835. 204. lap, bár Böder az öröklési szerződés ellenzői közt említi, csak korlátozni kívánja az ürökl. szerződést. •) L. i. m. 554. 1. csak oly elvetendő, minőnek ellenzői állítják. Végre az sem áll, hogy az öröklésnek szerződés által való szabályozása teljesen felesleges, mert kielégítő eszközül szolgál e czélra a végrendelet. Egyes esetekben az öröklési szerződés köthetése is fontos szükséget elégíthet ki, s habár pl. hazánkra nézve alig lehet gondolnunk, hogy az öröklési szerződés használata bármikor is nagyobb kiterjedést veend, a vagyonnal való szabad rendelkezés e forrását bedugni indokolatlan lépés volna. Azon feltevésben már, hogy létesitendő magánjogi törvénykönyvünk a porosz, zü- . riChi és szász törvénykönyvek példájára a kijelölt öröklési alapok mindbármát el fogja | ismerni, az iránt is előre kell határoznunk: mily állást nyerjenek örökösödési jogunk rendszerében az öröklési alapok egymás irányában ? Annyi minden körülmény közt áll, hogy bizonyos öröklési eset alkalmával ugyanazon jog két öröklési alapon meg nem nyerhető, mert jogi képtelenség volna az, hogy egy bizonyos dologban valaki törvény s egy más valaki végrendelet vagy öröklési szerződés alapján örökös lehessen. Ugyanazon vagyonra nézve két öröklési alap egymást feltétlenül kizárja. E részben azonban a jogrend csak ugy valósitható, ha azon sorrend is tisztán áll, melyben az öröklési alapok egyike a másikát kizárja. Erejökre nézve is bizonyos határozott viszonynak kell fenállani az egyes öröklési alapok közt; mondhatjuk, rangsorozatnak kell őket szabályozni annyiban, hogy az egyik csak akkor szerepelhet, midőn a másik nem szerepel, egyik a másiknál ok- és szükségszerűen gyengébb azon értelemben, hogy az elől meghátrálni kénytelen. Az egyes öröklési alapok természete önkényt kimutatja az egymás után következés ezen rendét. Ott, hol szerződés jött létre az öröklés iránt, a szerződés kétoldalú természete feltétlenül megvonja az örökhagyótól azon jogot, a miről épen visszavonhatlanul lemondott, hogy t. i. szerződésileg örökbehagyott vagyonáról halála esetére vagyis végrendelet által intézkedhessék, s egyszersmind feleslegessé teszi a törvényes öröklési rend alkalmazását, melyet a törvényhozás maga is csak azon esetre állit fel, midőn az örökhagyó a hagyatékában való öröklés iránt sem szerződés, sem végrendelet által nem intézkedett. Legerősebbnek kell tehát tekintenünk az öröklési szerződést, mely ha létrejött, a tárgyát képező vagyonban más czimen öröklést nem enged s ehhez képest a már netalán előbb létrejött végrendeletet is hatályon kivül helyezi. Ezt követi a végrendelet, mely az öröklési szerződéstől keletkezésének alapjában nem, hanem csak főjellemvonása — az egyoldalúság és ebből eredő visszavonhatóság által különbözik. | És csak a hol sem szerződés, sem végrendelet nincs, ott áll be a törvényes vagy talán helyesebben a törvényben megállapított rend szerinti öröklés. Ez alapon kiindulva igen helyesen mondja ki 808. §-ában az osztrák polg. törvénykönyv, hogy az esetben is, midőn a végrendeleti örökös törvény alapján is örökös lenne, mégis határozottan a végrendelet alapján kell elfogadnia az örökséget. Az öröklési alapok mindenikét egymásétól sokszerüen eltérő vonások jellemzik, melyeknek összevegyülni, zavarodni még akkor sem szabad, midőn a két alap egyenlően ugyanazon személyt emel az örökségbe. A szerződésnél a viszonos kötelezettség, a végrendeletnél az örökhagyó által tehető sokféle természetű külöuös intézkedés, meghagyás, melyek a törvényi öröklésnél teljesen ismeretlenek, az alapok felcserélését semmi körülmény közt sem engedik meg. E természetes viszonynak kell kifejezésre jutnia egy törvénykönyv rendszerében is, és pedig szabályainak nemcsak tartalma, hanem egymásutánjában is. S ebből kiindulva rendszeresség tekintetéből nem helyeselhető sem a franczia, sem a zürichi, sem a szász törvénykönyv örökösödési szabályainak elrendezése, mert e törvénykönyvek megfordított rendben a törvényi öröklést teszik első helyre. Ezzel talán azt akarják mondani, hogy a törvényi öröklés a rendes, a legóhajtandóbb öröklés, vagy csak azon tekintetnek hódolnak, hogy az e czimen való öröklés legáltalánosabb, de egyik indok sem lenne elég fontos a logikai rend felforgatására. Ha az életben minden öröklési esetnél első kérdésül az merül fel: van-e öröklési szerződés vagy végrendelet, az a legkövetkezetesebb s kívánatosabb beosztás, hogy az öröklési alapok szabályozását a törvényben is megfelelő rendben találhassuk fel s még látszata is elkerültessék annak, mintha a törvényi öröklés a szerződésinél vagy végrendeletinél előbbállónak tekintetnék. Az öröklési alapok ezen elsőbbségi sorrendének megtartása még kötelezőbb szabályt képez arra nézve, ki ez alapok törvényhozási szabályozása iránt akar biztos állást foglalni. Azért e rendet követve első sorban én is a szerződési, utána a végrendeleti öröklés rendezéséhez szólok s csak végül fordulok a törvényi örökléshez, a szorosabb értelemben vett tulajdonképi örökösödési rendhez. A szerződési öröklésről azok után, miket jogosultsága mellett felhozni fentebb szükségesnek láttam, kevés mondani valóm van. Ha egyszer a törvény akár nyiltan - a mi kivánatosabb — akár hallgatag megengedi, hogy vagyonának halála esetére kire s miként szállásáról rendszerint minden egyén, ki terhes szerződést köthet, szerződés által intézkedhetik, ezen szerződés általában a kötelmi jog elvei szerint lesz megitélendő. Csak egy-két pontra nézve van szükség oly törvénybeli intézkedésekre, melyek a szerződési jogelveknek ez esetben felmerülhető hiányát pótolják és minden zavarnak elejét vegyék. Szükség van annak világos kifejezésére, hogy miként már fentebb kiemeltem, az öröklési szerződés hatálya épen abban összpontosul, hogy a szerződés tárgyát képező vagyonról más szintén halálesetre szóló intézkedés nem történhetik, de másrészről arra nézve, hogy azon egyén, ki akár egész hagyatékára vagy annak egy számszerű részére, akár csak egy bizonyos meghatározott vagyonára szerződésben örö-