Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 22. szám - Közigazgatási bíráskodás. [1. r.]

— 178 — A büntető-törvénykönyv javaslatáról figyelemre méltó czikk jelent meg a »P. N.«-ban Dr. Friedmann Bernáttól. Mielőtt az általa elfoglalt álláspontra észrevételeinket megtennők, a következőkben a felszólalás eszmemenetét vázoljuk: »Az egész ország s különösen a szakközönség örömmel vette tudomásul a hirt, hogy,a jogügyi bizottság befejezte a codex tárgyalását. Óhajtandó is, hogy e javaslat mielőbb törvénynyé váljék. Vannak ugyan sokan, a kik nem egészen indokolatlanul azt hiszik, hogy sürgősebb lett volna a büntető-eljárásról, mint anyagi törvénykönyvről gondoskodni. Azonban ez vitás kérdés, s miután a kormány jónak látta előbb az anyagi törvényt elkészíttetni, legyen tehát az ő akaratja szerint. Remélhető, hogy ha ezen tul esik, legalább hozzá fog fogni az eljárási törvényhez is. Ily nagy terjedelmű organikus mti azonban nem alkalmas arra, hogy szakaszonkint az országgyűlésen tárgyaltassék. Ha tehát óhajtja, miszerint e javaslat mégis törvénynyé váljék, óhajtania kell azt is, hogy az általános vita után en bloc fogadtassék el. A mely pillanatban az országgyűlés szükségesnek találná, hogy a javaslat részletesen tárgyaltassék, azon pillanatban el lesz döntve e javaslat sorsa: hogy örökre javaslat maradjon. Épen azért figyelmeztetése van még az ülésezések befejezése előtt a jogügyi bizottság tagjaihoz. A letárgyalt javaslat, minden kitűnősége mellett is, nem hibátlan. Apró hibáit orvosolhatni fogja a gyakorlati élet. Egy nagy hibája van azonban, melyet ha a bizottság még utolsó órában helyre nem hoz, félni lehet, sőt tán óhajtani kellend, hogy az országgyülésarészletekbe is menjen s ezzel a javaslatot ismét leszorítsa a jelen ülésszak napirendjéről. E hiba a tulszigor. S drákói jelleget ölt a büntetés minimumának meghatározása által. A tulszigorról nem nyilatkozik részletesen, de igenis a minimum meghatározásáról. A büntető-jogtudomány és törvényhozás csak speciális viszonyokból indulhat ki. A helyes büntető-igazságszolgáltatás szorosan összefügg valamely nép erkölcsi-, társadalmi-, művelődési-, politikai- és gazdasági viszonyaival. Amit tehát a tudósok Német- vagy Olaszországra nézve jónak gondolnak, az még nem bizonyosan jó Magyarországra nézve is. Egyébiránt nem lehet állítani azt sem, hogy a tudomány absolnte el nem fogadta volna a büntetés minimumának elhagyását, mert ha sok tudós nyilatkozott is ellene, nem épen kevés azok száma sem, akik mellette nyilatkoztak, s ugyanígy vagyunk az ujabb törvényhozási enunciatumokkal is, hol a minimum elhagyását mindenütt egy tekintélyes kisebbség követelte. A mi pedig a magyar jogtudósokat s a magyar törvényhozási munkálatokat illeti, ugy az, mint emez inkább a minimum mellőzése mint megtartása mellett szól. Ha el is tekintünk a 43-iki javaslatban kifejezést nyert nézettől, nem téveszthető szem elől a büntető-codex alkotásánál az, hogy számtalan fenyitő-ügyi országos törvényeink közül alig van egy-kettő, melyben a büntetés minimuma is meg lett volna határozva, s hogy ennek folytán sem a nép, sem birái nem voltak ahhoz szokva, hogy a legkisebb büntetés kiszabására nézve a törvény korlátokat szabjon. Ily cardinális szakítás a múlttal, az annak alapján évszázadok óta fenálló szokásokkal, koczkáztatni fogja a törvény jó hatását és számtalan félszegségekre fog vinni, melyek a közjogérzetet ingatandják meg. így p. o. kikerülhetlen, hogy az életbeléptetendő codex mellett egy ideig, s tekintettel fenyitő-igazságszolgáltatásunk lassúságára, tán még éveken át is a régi törvények ne alkalmaztassanak. A javaslat 3. §-a is azt rendeli, hogy »a jelen törvény és a cselekmény elkövetésének idején fenállott törvények, gyakorlat vagy szabályok közötti különbség esetében: az enyhébb intézkedések alkalmazandók«. Ebből pedig az fog következni, hogy a törvényszékek sokszor két ugyanazonos cselekményt, melyeknek egyike a büntető-törvénykönyv életbeléptetése előtt, másika életbeléptetése után követtetett el, egy és ugyanazon időben — mert az ítélethozatal azért Bok ily cselekménynél össze fog esni — az uj törvény szerint sokkal szigorúbban lesznek kénytelenek sújtani, mint a régi törvény vagy gyakorlat alapján. — Téves azon kiindulási pont, hogy valamely büntetendő cselekménynek mi legyen igazságos legnagyobb vagy legkisebb büntetése, törvényhozásilag előre meghatározni lehetne. Minden cselekmény oly különféle, előre még csak el sem képzelhető, külső és belső körülmények ós indító okok kíséretében követtethetik el, hogy egyáltalán mindig azon veszély forog fen, hogy akár a maximum akár a minimum a fenforgó esetre alkalmazva, sérteni foghatja valamely, sőt sok esetben a közjogérzeteí. — Figyelembe veendő továbbá, hogy az ily nagy testületnek, mint a mi törvényhozásunk, minden factora tevékeny részt vegyen minden egyes bűnténynél a büntetési minimum megvitatásában és megfontolásában, minden előadható enyhébb esetre való gondolással, képzelhetlen. Akkor a javaslat országgyűlési tárgyalása évtizedeket venne igénybe. Ha tárgyaltatik is valahol részletesen az ily törvényjavaslat a törvényhozó testületekben, az ily tárgyalás csak az elvi kérdésekre terjeszkedik, ily részletekre azonban mint a minő az egyik-másik bűntényre alkalmazandó büntetésminimum, soha sehol sem ment át. Ha tehát még lehetne is remény arra, hogy e törvényjavaslat törvényhozó testületünkben részleteiben is tárgyaltassék, a mint hogy erre remény nincs, az csak elvi kérdések körül forogna, de sehogy sem terjedne ki a büntetési minimumok büntényenkinti alapos megvitatására. A dolog tehát közelebbről vizsgálva valójában ugy áll, hogy a büntetés minimumának miképeni meghatározása körül csak a javaslat szerzője gondolkodik, a törvényhozás ehhez csak sanctióját adja vagyis csak alakilag járul hozzá. A nélkül, hogy lesnők, hogy egyik-másik külország miképen jár el, nem nagy bölcseség és megfontolás I kell annak eldöntésére: hol van nagyobb garantia az iránt, hogy a büntetés minimumát helyesen meghatározhassák, vajon az ezen kérdéssel tüzetesen nem is foglalkozó törvényhozásban — melynek ez iránybani rendelkezései, ha tévesek, helyrehozhatlan sérelmet okozhatnak — vagy a bíróságokban, kik minden concret esetben a magánpanaszló, a királyi ügyész, a vádlott, a tanuk, a szakértők s a védő tüzetes s közvetlen meghallgatása, s néha napokon át tartó alapos és lelkiismeretes tárgyalás után döntik e kérdést is el, s ha tévednének, ha tulenyhén Ítélnének, a közjólétre ebből netalán eredhető csekély hátrány felsőbb bíróságok által orvosolható ? — A minimum nem egyéb egy esetlegesen felvett határnál, melynek semmi reális bázisa sincsen; nem indokolható semmivel, hogy e határ miért ne álljon idébb vagy odább. Leginkább igazságtalanná válhatik pedig e határ épen azon szerencsétlenek iránt, a kik legtöbb kíméletet érdemelnek. Az ugyanis, a ki minden kigondolható raffinériával és lelketlenséggel követ el egy bűntényt, részesülhet a birói könyörületben, mert a maximum és minimum között van erre tér; de kit munkahiány, nyomasztó szükség vagy épen tán éhező gyermekek gyötrelme vitt egy ballépésre, azzal, ha talán a minimum is nagy kegyetlenség lenne, éreztessék a törvény szigora, azzal szemben meg legyen kötve a biró keze! Vigyázzon a törvényhozás, hogy a magas minimumok megállapítása által nagyobb kárt ne okozzon a büntető-igazságszolgástaíásban, mintha ezen törvényt épen meg sem alkotja; mert akár fognak tovább is a törvényszékek dönteni a bűnösség kérdésében, akár esküdtszékek: félni lehet, hogy rendkívül enyhe esetekben, hol a minimum igazságtalannak, tulszigorunak fog találtatni, a z sokszor a bűnösség kérdésében való f öl m en t és ekr e fog vezetni. — Nagymérvű bizalmatlanság rí ki a törvény szövegéből és különösen indokolásából a magyar birói kar iránt. Pedig ez nagy igazságtalanság. A világ bármely országának jeles birói kara sem lett volna képes a büntető-igazságszolgáltatást jobban kezelni akkor, midőn semmi positiv törvény sem volt, mi irányul szolgáljon, s a mi volt az évszázadok előtti időből való,' s épen azért nem hogy irányul lett volna vehető, de csak zavart okozott, s midőn a jó büntető-igazságszolgáltatás két alapfeltétele, t. i. jó és megbízható rendőrség és határozott büntetőeljárási szabályok teljesen hiányoztak. Állítsák bár Anglia nagyrabecsült vagy Poroszország nagyradicsért biráit ily ország igazságszolgáltatásának élére, aligha fog lehetni jobb eredményeket elérni. Könnyű a miniszteriális palotában öszszeállitott statisztikai adatokból más országokkal való összehasonlításokat tenni, s olcsó dolog ezen uton jó vagy rosz véleményt mondani; de a ki ismeri és számba veszi azt, hogy minő más nehézségekkel kell a magyar bírónak megküzdeni, mint a franczia, olasz vagy osztrák bíráknak, — ha nem csak a kormány tetszését megnyerni, de lelkiismeretét is megnyugtatni akarja az egyes esetek elbírálásánál, az nem fogja megtagadni a magyar birói kartól azon érdemet, hogy mindenesetre tett annyi szolgálatot az országnak, amennyit a hiányos törvények mellett tehetett. Hogyan viseltethessék tisztelettel a birói ítélet iránt a nép, ha e tiszteletet bizalmatlanságával maga a kormány vagy a törvényhozás ingatja meg ? Aut—aut. Vagy indokolatlan a bizalmatlanság, s akkor eltörülhető a minimum; vagy indokolt, s akkor joggal azt lehet felelni, hogy ne a minimum felállítása által tegyétek hát még sérelmesebbé a hivatás nélküli bírák működését, hanem más bírákat adjatok. — A minimum alkalmazásának 3-ik indokát a javaslat szerzője az elrettentés elméletéből meríti. Azt hiszi ugyanis, hogy az emberek kevesebbet fognak bűnözni, ha látni fogják, hogy a törvény minő legkisebb büntetéssel rendeli azon tiltott cselekményt büntetendőnek. Ezen indok még kevésbbé áll, mint az előbbi kettő. Először is azon akad meg ezen érvelés helyessége, hogy a bűnösök legnagyobb része olyan emberek, akik olvasni sem tudnak s épen csekély azok száma, akik a büntető-codex olvasásával foglalkoznak, de még ritkább madár az, aki valamely cselekmény elkövetése előtt meg fogja nézni a codexet, hogy mennyi büntetés vár reá; s ha már akad ilyen furcsa gonosztevő, arról bizonyos lehet a javaslat tisztelt szerzője s a jogügyi bizottság, hogy azt nem a minimum, hanem ha már elretten a cselekmény elkövetésétől, inkábbamaximum fogja erre bírni. De nem áll ez indok leginkább azért, mert a tettesek valamely cselekmény elkövetésekor mindenre inkább gondolnak, mint a büntető codexre, sőt rendszerint abban bizakodnak, hogy dolguk sem lesz vele, mert kézre nem kerülnek. Ez pedig rosz rendészeti viszonyaink mellett sokszor sikerül nekik. Ezen segítsenek, s ha tudni és tapasztalni fogiák a gonosztevők, hogy az állam büntető karja alól kibújni nem egy könnyen lehet, elég elrettendő lesz reájuk nézve a maximum is. A minimum elhagyása megtörténhetik néhány órai munkával. S így e mü en bloc elfogadása keresztülvihető lesz. A minimum megtartása mellett kikerülhetlenné fog válni a részletes tárgyalás — sez esetben bizonyos, hogy ismét elmarad«. T. kartársunk ugyanott találja a törvénytervezet főhibáját, a hol azt mi több izben megjelöltük. A tulszigort és a minimumok magasságát hibáztattuk mi is minden eddigi felszólalásainkban. E tekintetben tehát czikkiró úrral egyetértünk; de nem fogadhatnék el azon nagyon is radikális orvosszert, melyet ő ajánl. A minimumok teljes elhagyása igen egyszerű dolog volna ugyan,. az nem szenved kétséget; de épen az ellenkező nem kevésbbé hibás — végletbe vinné a javaslatot. A mi nézetünk az, hógy mindenesetre szükséges a jelenlegi szétfolyó és tuleuyhe praxist szigorítani és bizonyos normális korlátok közé szorítani, de nem szabad ezt elérni akarni oly exorbitans magas minimumok felállítása által, melyek sok tekintetben a régóta türhetlennek felismert franczia code minimumait is felülmúlják. Ily ugrás nem lehetséges ; s ha mégis megakarná tenni a törvényhozás, eredménye az lesz, a mit Dr. Friedmann igen helyesen megjegyez, hogy a biró fel fog menteni ott, a hol a bűnösség kimondása esetén tulszigoru büntetést volna kénytelen kiszabni. Nézetünk szerint a leghelyesebb álláspontot a minimumok tekintetében az osztrák javaslat és némileg a német törvény foglalja el. Mindkettő a büntetési nem minimumát fogadja el rendszerinti minimumnak, a fegyháznál.