Magyar Themis, 1877 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1877 / 17. szám - A magyar büntető-törvénykönyv tervezetének indokolása a testi sértésekről. [1. r.]

— 138 — isef felvilágosodott uralma megérlelte e közmeggyőződést, s alatta megszűnt a fenti törvény élete. II. József alatt az »észjog« tanai uralkodtak; az észjog pedig rendszerében nem engedett helyet az uzsora fogalmának. Már 1782-ben tétetett meg az indítvány annak eltörlésére, de csak 1787-ben — tiz évvel Smith Ádám korszakot alkotó művének megjelenése után s midőn Turgot meg Bentham idevágó munkáiban foglalt eszmék még nem is hatottak be Ausztriába, törölte el azokat végkép a felvilágosodott szellemű uralkodó. Alig mondatott ki azonban e törvény abrogátiója: már is korunkhoz hasonló panaszok ostromolták a trónt, ugy hogy még II. József kénytelenittetett kiadni a parancsot: előkésziteni uj uzsora-törvény szerkesztését. A hosszas előkészítési munkálatok után 1803. deczember hó 2-án közzétett törvény nem egyéb Mária Therézia fenti uzsora-patensének halvány s eltévesztett utánzatánál. Az eljárást rendkívülien nehezítette azon körülmény, hogyminden tartományban csak egy törvényszék ruháztatott fel az uzsora-törvények feletti competentiával; s részben e valamint az uzsora-törvény különleges s igy odiosus állásának kell pl. betudni azon meglepő statisztikai adatot, mely szeiint az örökös tartományokban 14 év alatt (1803—1816) csupán 640 uzsora-eset jelentetett fel, melyek közöl 220 eset végződött panaszlott elitélésével, 1816—1866. évekről közölt, rendid vülileg megbizhatlan adatok, melyeket szerző a munka V. fejezetében közöl, e törvény hibás voltáról való meggyőződésünket miben sem alterálhatja. A harcz ezen törvény ellen folytonosan működött s néha dramatikus fordulatokra is szolgáltatott alkalmat. így midőn a bécsi minisztérium két pártra szakadt, a kereskedelmi s pénzügyminiszterrel a szabad kamatvétel, a másik az igazságügyér által vezetett rész utilitárius okokból az uzsora-törvény mellett küzdve. A miniszteri kabinetben vivott harcz végre 1859-ben az igazságügyértkényszeritette, hogy e törvény felől a biróságok véleményét kérje ki. A beérkezett memorandumok, melyek között sajnosán nélkülözzük a magyar bíróságoktól felterjesztetteket, egyhangúlag constatálták, hogy e törvény czélhoz nem vezet s majdnem hasonló egyhangúsággal nyilatkoznak minden uzsora-tilalom ellen. Érdekes adat, hogy leginkább Magyarhonból jövő s az 1803-iki uzsora-törvény elleni panaszok adták meg ennek a haláldöfést. 1856-ban ült össze enquéte ennek revisiójára, az 1859-ben kiütött franczia-olasz-osztrák háború, az ezt követő zavar s belviszály csak 1866-ban érlelte meg az uj uzsora-törvényt, melynek szabványai még mindnyájunknak élénk emlékezetében, mely ismét már 1868-ban megszűnt törvény lenni. Szerző elismeri tehát, hogy a törvényhozás nem volt szerencsés eddigien az uzsora körül. A jövőben ennélfogva más utat kell választania. A szerző által ajánlt útról jövő számunkban szólunk. Dr. R. E. A magyar Mntetó-törvénykönyv tervezetének indokolása a testi sértésekről. A következőkben a »Magyar Igazságügy« jövő havi füzetének leaderjét közöljük. Illik elmondanunk, hogyan jutottunk birtokába. A dolog igen egyszerű. A »kitünően szerkesztett« magyar jogtudományi review már több mint féléve — ezen sensationális felírással: »Csemegi Károly államtitkártók — folytonosan a büntető-törvénykönyv javaslatának kinyomatott és a jogügyi bizottságban hónapok óta szétosztott hivatalos indokolását hozza első helyen. Az áprilisi számban végre-valahára az indokolás utolsó előtti füzetét befejezte, a jövő hónapban tehát kétségkívül el kezdi közölni a legutóbb kiosztott füzetet, mely néhány előbbi fejezetet tárgyaz ugyan, de — nem épen nehezen kitalálható oknál fogva — később készült el. Ezen füzet tartalmából mutatjuk be itt a testi sértésekről szóló részletet. Nem azért teszszük ezt, mintha korlátozni akarnók a >M. I.«-t vezérczikkei ezen gazdag bányájának kiaknázásában. Ellenkezőleg; nekünk, kik több ízben jeleztük azon lapnak a tájékozatlanok félrevezetésére irányzott tendentiáját, csak elégtételül szolgál, ha minél tovább folytatja az eddigi praxist, melylyel már ma is legfölebb csak a kir. ügyészség némely naiv kedélyű tagjának képes port hinteni a szemébe. A megrövidítés szándéka tehát távol van tőlünk. Mi a testi sértésekről szóló indokolást egyszerűen azért közöljük, mivel azon álláspont ellen, melyet ugyanezen fejezet iránt néhány hónappal ezelőtt védelmeztünk, polémiát találunk benne, s ennélfogva szükséges lesz még némelyeket elmondanunk nézeteink indokolására. Minthogy pedig mi nemcsak hirdetjük, de tényleg követjük is azon elvet: audiatur et altéra pars, legnagyobb sajnálatunkra bár, de akarva nem akarva kénytelenek vagyunk t. laptársunkat megfosztani a májusi premier-től. Az indokolás igy hangzik: A német birodalmi büntető-törvénykönyv valamennyi fejezetei közt köztudomás szerint —a testi sértésről szóló XVII. fejezet van kitéve a legtöbb támadásnak, s a revisiót követelőknek hangja, épen e fejezetre vonatkozólag a legerősebb — de nem egyszersmind a legharmonikusabb is. Résztvesznek a fenálló törvény elleni ostromban az orvosok és a jogászok egyaránt és az utóbbiak közt — a tanárok ép ugy mint a birák és az államügyészek; tehát a theoria, valamint a praxis férfiai egyesülnek a létezőnek megváltoztatására irányzott élénk törekvésben. A vita — tudvalevőleg nem alárendelt kérdésekre vonatkozik: hanem a leglényegesebb intézkedések körül forog; de a mint ily nagy kiterjedésű támadásoknál gyakran észlelhető: a támadók közötti nézetegység, a létezőnek megváltoztatásánál nem terjedt tovább. Azon kérdésben: mi helyeztessék a fenálló törvény helyébe — nagyobb és élesebb az ellentét a revisiót követelőknek alapfelfogása és javaslatai közt, mint ez utóbbiak, és a fenálló törvény közt. A legélesebb és a legnagyobb arányokat öltött, s egyszersmind a legmesszebbre ható vita tárgyát képezi a testi sértéseknek felosztása. A legmesszebbre ható ezen vita azért, mert a XVII. fejezet egész rendszerét támadja meg, ugy, hogy a javaslatba hozott uj rendszer bármelyikének elfogadása esetében: a testi sértés iránti törvényes dispositiók — kevés kivétellel halomra döntetnének. De a törekvések és a kitűzött czélok leginkább itt állanak egymással poláris ellentétben. Mig ugyanis az orvosok egyik része — minden felosztást, tehát a felosztást könnyű és súlyos testi sértésekre is, orvosi lehetetlenségnek tart, addig a jogászok s különösen a birák és az államügyészek — de nem csupán ezek — a mostani felosztást azért tartják helytelennek, mert ebben —a porosz büntető-törvénykönyvnek megfelelő — hármas felosztás mellőztetett, s csak két fokú felosztás fogadtatott el. Mig az előbbiek tehát minden legális felosztás mellőzését, addig az utóbbiak a hármas felosztás helyreállítását állítják a revisió legsürgősebb feladatának. A revisió utáni törekvések egy másik szintén cardinális kérdése körül ép oly eltérő irányok küzdenek egymással. Az egyik rész a szándékos testi sértés következményeit illetőleg a szándékosan elkövetett sértés tényén kívül — az ebből bekövetkezett eredményt tartja elhatározónak, s a legmerevebb objectiv álláspontra helyezkedik: a másik épen ellenkezőleg a subjectiv szempontot acceptálja: az eredmény bekövetkezésére irányzott akaratot, esetleg az eredmény bekövetkezésének vagy bekövetkezhetésének a tettes általi előrelátását, illetőleg előreláthatását állapítja meg constitutiv tényező f gyanánt. És minthogy e kérdésbe vegyülnek — sőt ennek alapföltételét képezik, a culpa dolo determinata, a dolus alternativus és a dolus eventualis körüli nézeteltérések, könnyen elképzelhető, mily arányokat ölt, s mily bonyadalmas subtilitásokat hoz a felszinre — csak maga ezen kérdés. Mintha csak a franczia Code XLIV. fejezete alaptételeinek birálatáról volna szó: ugyanazon kérdések merülnek fel a több mint hatvan évvel később létrejött német büntető-törvénykönyvre vonatkozólag is; és mintha Hélie nézetét olvasnók, a franczia code illető intézkedéseiről: il (le code) tömbe dans un péril nonmoins grave, en prénant dans chaque cas, le resultat matériel de la blessure comme base unique de la peine! Kimerithetlenek ezenfelül a német orvosok a 221. §. hibáinak kimutatásában. Az ezen szakaszban előforduló mindegyik jelentékenyebb szó, valamenyi megjelölés hibás vagy határozatlan volta, végtelen anatomizálások és vegybontások, majd physiologiai és pathologiai, majd nevezetesen az elmezavar, illetőleg elme- és lélekkórtani fejtegetések, körülirások, meghatározások, és ezek folytán a legtarkább helyreigazitási javaslatok tárgyát képezi. Megemlítettük egy részét e controversiáknak — melyekre egyébiránt még később visszatérendünk; mert az egész fejezet mai álláspontjának illustrálására szolgálnak, s mert igazolják azt: hogy a test épsége elleni büntetendő cselekményekre vonatkozólag bármely rendszert kövessen valamely büntető-törvénykönyv: a megtámadtatást, sőt a legellenkezőbb irányokból kiinduló megtámadtatást nem kerülheti ki. Az emberi szellem buvárlatai oly terjedelmet öltöttek, s a közvetlen elismertetésért küzdő eszmék, elméletek, és az egyéni felfogás szerint értelmezett úgynevezett észleleti eredmények száma oly nagy: hogy bármelyik irány fogadtassék el, mindig lesz sok — mely mások által helyesebbnek tartatik, s mindig maradnak fen vitás kérdések, melyeknek egy — mellőzött nézet — árnyalat szerinti eldöntését, — ezen árnyalat képviselői a törvényhozás legsürgősebb teendőjének tekintendik. Törvényjavaslatunk XX. Fejezetének czime a testi sértésről szól, s tartalma átfcglalja a violatio corporis, és a crimen laesae sanitatis — által vont egész kört; kizárja azonban az iniuria realis-t, valamint az emberölésnek — az előbbi fejezetben tárgyalt eseteit, t. i. ha a tettes szándéka az ember megölésére irányult, valamint azon eseteket is, melyekben az emberhalál a gondatlanul véghezvitt vagy a gondatlanságból elmulasztott cselekmény következménye volt. Nem szükség említenünk: hogy testi sértés kapacsolatban más büntetendő cselekményekkel is elkövettethetik; például: a személyes szabadság megsértésével, a rablással, stb; ez esetekben a concursus áll elő, s a mennyiben az illető törvény külön dispositiót nem tartalmaz, a concursus iránt megállapított szabályok lesznek alkalmazandók. Eszményi vagy anyagi concursus forog-e fen: ez egyike azon vitás kérdéseknek, melyekről a törvényjavaslat általános része VIII. fejezetének indokaiban bővebben szólottunk. A felosztást illetőleg, a testi sértések ép ugy, mint az emberölések — mindenekelőtt: szándékosakra és gondatlanságból származottakra oszlanak. A további felosztás: a testi sértéseknek súlyosságuk szerinti osztályozását állapítja meg, mely tekintetben törvényjavaslatunk, három OSZT tályt különböztet meg. A controversia tehát: vajon a testi sértésnél súlyossága szempontjából a hármas vagy kettős felosztás fogadandó-e el, vagy pedig, a mint ezt az orvosok — s a legnagyobb hangsulylyal Limann — követelik, minden felosztás mellőzendő : már az által is az előtérbe lép, mert törvényjavaslatunk első szövegének megállapításakor — a keti tős felosztás fogadtatott el; mig az utóbb előterjesztett — módosított szövegben, a hármas felosztás jutott érvényre. A kérdés tehát önkényt felmerül: hogy melyek voltak az elhatározó okok az előbbi rendszer elfogadásánál s mely indokok tfri láltattak elég nyomatékosaknak a rendszer-változás igazolására ? De ezzel még nincsenek befejezve a felosztás controversiái. Mind a kettős, mind pedig a hár-r mas felosztás keretén belül is felmerül még azon további kérdés: vajon megengedve a kettős, vagy pedig a hármas felosztási rendszert: az elválasztó vonal