Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 14. szám - Észrevételek 7. [r.]

107 elegendő. Az ilynemű büntetéseknél tehát a szabadság elvonásán kivül elkerülhetetlenül megkívántatik — megkívántatik pedig a büntetés lényegéből és czéljából kifolyólag, a mely a tényben jelentkező akarat megtorlásán alapszik ésjavitani kiván, — hogy az akarat szabadsága minden működésében korlátoztassék, hogy arra oly kényszer gyakoroltassák, a melynek következtében az lemondjon államellenes irányzatáról, a helyeset, a jót felismerje és annak követésében megerősödjék. Ezen czél elérése végett a kényszernevelés alkalmaztatik, a mely a bűnösök minden cselekedetét meghatározza, minden működését szabályozza és azt szigorúan végrehajtja. A fegyházbüntetés ennélfogva a szabadság korlátozásának legnagyobb mértékét foglalja magában. Szemben a bűnös romlottságával, megrögzött lelkületével, felöleli és tartalmazza mindazon feltételeket, a melyek a lelkületének és gonosz irányú akaratának msgváltoztatására szükségesek: és mivel ama gonoszság a fegyházzal sújtatni rendelt bűncselekményeknél a legnagyobbnak vétetik fel: eme büntetés az intensivitás, a lelki kényszer tekintetében a legnagyobb s egyszersmind a legterjedelmesebb, mivel a kényszernevelés huzamosabb időt igényel és a legnagyobb bűntettekre alkalmaztatik. A fegyházbüntetésre nézve ezen átalánosan ismert és alkalmaztatni szokott elvek szerint vette fel azt a javaslat is magába és rendezte azt be oly módon, hogy csakis önmagukban véve már nagyobb bűntettekre vagy pedig olyanokra rendeli alkalmaztatni, a melyeknél a tény nem üti meg ugyan a legnagyobb mértéket, de az abban jelentkező gonoszság és erkölcsi romlottság teljesnek és legfőbb fokúnak mutatkozik. A szabadság korlátozásának, a kényszernevelésnek azonban nem csupán ezen egy, t. i. legnagyobb foka van és lehetséges, hanem az a bűncselekményekben jelentkező gonoszság neme szerint több fokozatokban is alkalmazható és létesíthető. A bűncselekmények egyik csekélyebb gonoszságot magokban foglaló osztályát azok képezik, a melyek börtönbüntetéssel rendeltetnek fenyittetni, ezeknél tehát ama kényszernek, a szabadság oly szigorú korlátozásának, mint a minő a fegyháznál alkalmaztatik, helye nem lehet; de igenis kell, hogy ezeknél is az akaratirányzat megváltoztatása eszközöltessék, a nekik megfelelő módon vagyis annyi kényszer alkalmazása mellett, a mennyi a tettben jelentkező gonoszságnak megfelel. Ezért a börtönnél felállított szabályok enyhébbek, az egyén szabad mozoghatásának, önakaratának több tért engednek. Ezen szabadságkorlátozások, vagyis a kényszernevelés meghatározhatlan fokozatú és mennyiségű különbségek szerint alkalmazható, s ki lehetne terjeszteni egészen annyira, hogy az individualitás lenne a mérvadó, minő kényszer, minő szabadság elvonása alkalmaztassék. Az ily törekvés azonban ép annyira elhibázott, a kivitel tekintetében pedig még inkább lehetetlen lenne, mint az, hogy csak egy büntetési nem állittasék fel valamennyi bűncselekményre nézve. Az egyik ugy mint a másik túlzáson, ábrándos képzelődésen alapulna. Ott az egyesítés megszüntetne minden szabályzatot, itt az általánosítás eltörülne minden létező különbséget. A szabadság szigorúbb korlátozásának tehát határt szab a bűncselekmények beiminőségének fokozata, a gonoszság »nagy« és »kisebb« fogalmának ellentéte, a mely korlátozáson belül az egyéni tekintetek, az individuális tulajdonságok érvényesíthetők lesznek ugyan a végrehajtás, a kivitel alkalmával, de törvénykönyvben figyelembe nem vétethetnek. A bűncselekmények belminősége azonkívül még határt szab arra nézve is, hogy alkalmaztassék-e egyáltalában a szabadságnak szigorúbb korlátozása? miután az államellenes akaratok szilárdsága, különböző s nem ritkán nem is gonoszság-, nem is szándékosságból veszik eredetüket. A hol tehát nincs gonosz irányú akarat, vagy csak oly csekély az, miszerint a szabadság egyszerű elvonásával eléggé van már megbüntetve s a rendszeres nevelés a büntetés tartama mellett nem lehetséges : ott a szabadság intensiv korlátolása nem alkalmazható, foganatba nem vehető. A javaslat a fegyházbüntetéssel a szabadság legszigorúbb korlátozását kapcsolta egybe, a börtönnél valamivel enyhítette azt, míg a fogság és az elzárás, vagyis a fogház tekintetében megelégedett a szabadság egyszerű elvonásával: minélfogva azok között a kellő fokozat, a helyesen megválasztott megkülönböztetés és minőségi eltérés megvan, s berendezésük az élet és tapasztalatok követelményeinek teljesen megfelel. Dr. CsukássyJCároly, kir. alügyész. (Folytatása következik.) Szemle. A kereskedelmi törvénykönyv s a büntetötörvénykönyv javaslata a képviselőházban. Budapest, april 6. (F.) A kereskedelmi törvénykönyv javaslatát a kereskedelmi miniszter már beterjesztette a képviselőházhoz. Egyelőre ezen codex tárgyalása végett külön bizottság választatott, mely a következő tagokból áll : Wahrmann Mór, Gorove István, Falk Miksa, gr. Zichy József, Móritz Pál, Máday Sándor, Simonyi Ernő, gr. Lónyay Menyhért, Szlávy József, Helfy Ignácz, Feszt Imre, Horánszky Nándor, Hodossy Imre, Harkányi Frigyes, Sramm Lipót. A bizottság azonnal hozzá fog a munkához és biztos kilátás van arra, hogy a munkálat még ezen ülésszak alatt törvénynyé válik. A büntetőtörvényvkönv javaslatának tárgyalását is melegen ajánlotta a napokban a »R—m« később; azonban azon értesülését registrálta, hogy erről ezen ülésszak alatt »szó sem lehet«. Mi ellenkezőleg ugy halljuk, hogy nem lehetetlen, miszerint ezen codex is tárgyalás alá vétetik még ezen ülésszak alatt, a mennyiben az utóbbi napok alatt igen illetékes kormányférfiak és parlamenti capacitások nyilatkoztak a mellett, hogy a mostani kiválóan kedvező parlamenti viszonyokat fel kell használni arra, hogy ezen törvénymü is keresztülvitessék a törvényhozásnak máskor oly nehézkes retortáin. Mi szakbeli szempotból nem látunk nehézséget abban, hogy a büntetőtörvénykönyv javaslata a törvényhozás által letárgyaltassék. A törvényjavaslat ugy az általa követett főelvek, valamint a részletek s a szövegezés tekintetében teljesen megfelel azon igényeknek, melyeket ma a doctrina és a praxis szempontjából ily mü irányában formálni lehet. Azon néhány hiba és elvétés iránt pedig, mely a műben található, a szakkörök már körülbelül megállapodtak. A képviselőház jogügyi bizottsága ezen correctiókat rövid uton megtehetné, és legfölebb egy hónap múlva a ház elé terjeszthetné a törvényjavaslatot oly alakban, hogy az bátran törvényerőre emeltethetnék. Elismerjük, hogy normális viszonyok közt ily fontos törvényjavaslatot nem volna szabad ily rövid időközükben keresztülvinni a tárgyalási stádiumokon; de váljon ki fogja állithatni, hogy a mi állapotunk, különösen a bűnügyi törvénykezés terén, normális ? JOGESETÉÉ. »Elfogadott eskü le nem tevése esetén az esküt le nem tevő élhet-e pemjitással?« (Dr. Y.) A »Themis« mult számában dr. X. egy perujitási esetet közöl, melyben három fórum egyhangúlag helyt adott a perújításnak, melylyel az élt, ki az esküt elfogadta ugyan, de le nem tette. Dr. X. az esetet nagyobb világosság kedvéért nagy terjedelemben adta elő, és azt igyekezett deducálni belőle, hogy az elsőbiróság, a kir. [itélő tábla és a legfőbb ítélőszék a ppts ide vágó intézkedéseit helytelenül magyarázták, midőn helyt adtak a perújításnak. A ppts 317. §. a) pontja dr. X. szerint oda magyarázandó, hogy az ügy esküvel el van már döntve, midőn a biró azon Ítéletet formulázta és kihirdette, melyben az eskü letételétől tétetik függővé a kérdés kimenetele, akár lett legyen az eskü tényleg letéve, akár nem. Ergo: a közölt esetben a perújításnak dr. X. szerint helyt adni nem lehetett, mert az eskü elfogadása iránt az ítélet folytán nyilatkozat történt, az pedig, hogy az eskü le nem tétetett, irreleváns, el lévén döntve az ügy annak hátrányára, kinek az eskü oda ítéltetett, de a ki azt le nem tette. Én dr. X-nek ezen érvelését nem osztom. Nem osztom egyszerűen azért, mert én az ügyet esküvel eldöntve mindaddig nem találom, mig ezen eskü egyik vagy másik fél áltál ténylegletéve nincsen, vagy a bíróság által letettnek nyilatkoztatik. Mert az esküt tartalmazó birói ítélet által az ügy függővé van csak téve, és az által, hogy ezen eskü nem tétetett le, nem dőlt el az ügy esküvel, hanem ellenkezőleg eskü nélkül. Más szóval: eldőlt az ügy a fél bizonyos mulasztása folytán; ugy tekintetik az ügy, mintha a fél esküre is jelentkezett volna, és itt a ppts. 239. §-a alkalmazandó : »ugy tekintetik, mint ha nem bizonyított volna.« Az eskü magában véve a legszemélyesebb tény lévén, mindaddig mig a fél személyesen a bíróság előtt meg nem jelen és az esküt tényleg le nem tette, nemdőltei az ügy esküvel. Az esküt tartalmazó birói Ítélet, ezen eskü letételére való jelentkezés, a határnap kitűzése — mind csak az eskü letételét előkészítő tények, hatály nélküliek mindaddig, mig az eskü tényleges letétele által az ügy a végsanctiót nem nyeri. így tehát nagyon is képzelhető, hogy bizonyos birói ítéletben bizonyos eskü bizonyos módon formuláztatik, a fél képviselője akár hibából, akár felületes informatióból, akár a felével való érdemleges tanácskozás elmulasztásából, ezen esküt elfogadja, sőt annak letételére készségét be is jelenti, a nélkül, hogy a fél maga ezen esküt az oda itélt és képviselője által elfogadott alakban nyugodt lelkiismerettel letehetné. Megegyeztethető-e mármost az anyagi igazsággal, hogy ezen fél egyedül képviselőjének, kiben bizott, hibája vagy mulasztása következtében — egy tán magában véve igazságos és jogos ügyben — örökre pervesztesnek nyilatkoztassák ki ? Ez valóban a száraz »alaknak« divinisálása. Miért engedtessék meg az »alak« korlátlan zsarnoksága az anyagi igazság rovására ? Miért n e engedtessék meg a jogaiban sértett félnek az ujitott perben bebizonyítani azt, hogy a jog az ő oldalán van, hogy e jogát csupán ügyvédje hibája folytán vesztette el, és miért ne engedtessék meg neki igazolni, hogy neki van igaza, daczára annak, hogy az alapperben ellenfele a nyertes ? Nem, a törvényhozó a ppts. 317. §. a) pontját nem ugy kívánta magyaráztatni, mint azt dr. X. teszi, a midőn az »esküvel eldöntött perre* nézve azt vitatja, hogy akár tétetett le az