Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 12. szám - A budapesti ügyvédegylet III. szakosztálya által a büntető-törvénykönyv javaslata tárgyában kiküldött bizottság jelentése

12 szenvedőnél több felhajtható nem volna, a végre- ! ráe folytán fel nem lelhető alperesi vagyon napvilágra hozassék. Az alperes által vagyontalanságára leteendő felfedező eskü, ha nem is csalhatatlanul mindig, de legtöbb esetben erős biztosítékot képezne arra nézve, bogy a felperesi követelésnek végrehajtás u'ján való fedezetlensége valóban az adós vagy ontalanságának következése. Az adósra nézve különben elég nyomasztó felfedező eskü hatályos ellensúlyozóját képezi a fent megbeszélt végrehajtási korlátozásnak, s illetve beszüntetésének ezen az adósra ismét üdvös rendszabálynak. Igen hatályos óvszert találnék mindkét intézkedésben arra nézve is, hogy sok per a nyilvánvaló eredménytelenség kilátása mellett megindittatlan maradna, mi által a bíróságok teendőinek csökkenése, de az is éretnék el, hogy felperes megkíméltetnék a hiába való költségtől, hajtás abbanhagyassék. 2. Hogy azon esetben, ha a felhajtandó követelés a végrehajtást szenvedettnél elegendő fedezetet nem talált, tartozzék a végrehajtást szén védett felfedező hitet tenni arra, hogy a nála talált és illetve lefoglalt vagyonnál egyéb vagyona nincsen. Egyelőre csak ezekről. Mindkét szabvány a német perrendtartás javaslatából van átvéve, és daczára azon nyomós ellenvetéseknek, melyek ellenök felhozhatók, végrehajtási eljárásunkba történendő felvételüktől igen üdvös eredményeket várok. A mi különösen az elsőt illeti, kétséget nem szenved, miszerint bizonyos mértékig a büntető hatóságba csap át a végrehajtási eljárás akkor, midőn a végrehajtás által sem a keresetbe vett tőke, sem a végrehajtás foganatosításáig felmerült költségek hanem legjobb esetben csakis azon költségek találnának fedezetet, melyek a végrehajtás és árverés eszközlése alkalmából felmerülnek; elismerem, hogy a végrehajtató óriás pressiót képes gyakorolni az alperesre az által, ha a nélkül, hogy reá (felperesre) ebből bármi előny vagy haszon hárulna, lehetőségében áll adósát azon csekély értékű holmijától is megfosztani, mi neki bármi szegény, de mégis otthonját alkotta. A törvényhozások legnagyobb része az adósság miatti elzárást mint igazságtalant és legtöbb esetben hatálytalant eltörülni szükségesnek találta; és én azt hiszem, nem sokkal csekélyebb mértékben igazságtalan, de legalább is oly embertelen a fizetni nem képes adóst azon ingóságaitól megfosztani, melyek, gyakorlatilag nézve a dolgot és a végrehajtás és árverés költségeit együtt 15 írtban vévén fel, az árverésen vevőre nézve ennél nem többet, de az adósra nézve oly értéket képviselnek, melyet újra meg- és beszereznie vajmi nehezen és ritkán sikerül. Megengedem, hogy miuián a becsértéknek minimális megállapításáról van szó, a törvénynek általa indítványozott intézkedései, már a becslés tekintetében is visszaélésre szolgáltathatnak alkalmat ; de hol van az a törvény, melyet kijátszani és hol különösen azon végrehajtási intézmény, melyet a jóhiszemű hitelezők kárára roszhiszemüleg kizsákmányolni ne lehetne? Az eljárásnak ily esetbeni folytatása által csakis a perköltségek szaporodnak, és nehezedik az adósra nézve annak lehetősége, hogy a felhajtatni kivánt követelést kifizethesse; pedig tudtommal a peres eljárásnak czéljanem az, hogy perköltségek okoztassanak az adósnak és erkölcsileg ez nem is czéloztathatik ; hanem igenis, hogy felperes kövételéséhez ju3son. Ha tehát az eljárás folytatása által felperes azon czélhoz, melynek elérése végett folyamodott, a bíróhoz közelebb nem jut, de sőt attól jól messze eltávolittatik, nem tartom indokoltnak, hogy csakis az alperesre gyakorolható pressió végett az eljárás folytattassék. Mellesleg ejtettem el a szót, hogy ily eljárás az erkölcsiség szempontjából aem áll meg, nem mintha az erkölcsöt a jog fölé kívántam volna helyezni, hanem mert azt tartom, hogy a salus relpublicae suprema lex, azaz, bogy a jog nem helyesen alkalmaztatik ott, hol a jog legbiztosabb garantiája, a társadalom, ez által sérelmet szenved. A polgári peres eljárás tanulmánya kü'önben is nem abstract elvek tudománya, hanem többékevésbbé a különböző culturalis, társadalmi és nemzeti exigentiák tudománya. Legközelebb fekszik az ellenvetés, hogy tekintettel az eskü kérdésében átalánosan uraipénzéhez pedig sok esetben békés uton jutna. Megérdemli mindenesetre mindkét javaslat a megbeszélést s azt, hogy komoly eszmecsere tárgyává tétessenek. Dr. S p i t z e r Adolf. A budapesti ügyvédegylet III. szakoszVtálya által a büntető-törvénykönyv jaf vaslata tárgyában kiküldött bizottság jelentése. V (Vége.) A 90. §-t, mely a rendkívüli enyhítésről szól, a bizottság elfogadta; de szükségesnek tartaná ezen elv kiterjesztését, az életfogytig tartó fegyházra is. A rendkívüli enyhítés joga megvan adva a birónak minden időleges szabadságbüutetésnél. így a határozott idejű fogságnál a biró ítélete — ha a rendkívüli enyhítés esete beáll — 15 évi fegyház és 1 évi börtön közt mozoghat ; a börtönnél 10 évi börtön és 3 havi fogház ; a fogháznál 5 évi fogház, 1 napi elzárás közt. Még a halálbüntetésnél is van engedve, habár csak csekély tér a rendkívüli enyhítésre, amennyiben a biró a 89. §. esetében, tehát már akkor, midőn az enyhítő körülmények túlnyomók, a halálbüntetést átváltoztathatja életfogytiglani fegyházra, a 90. §. esetében pedig 15 évi fegyházra. Egyedül az életfogytig tartó fegyháznál nincs adva tér a birónak a rendkívüli enyhítésre. Ezen büntetési nem ugyanis a 89. §. esetében megváltoztatható 15 évi fegyházra, a 90. §. esetében pedig a biró szintén nem mehet ennél alább. Ez nemcsak igazságtalan, de anomália is, és ennélfogva a bizottság szükségesnek tartja, hogy az életfogytig tartó fegyháznál is adassék a birónak jog a rendkívüli enyhítés alkalmazhatására. A 93. §. azt állapítja meg, hogy a vizs gálati fogságnak a vádlott hibáján kivülihoszszu tartama a szabadság- vagy pénzbüntetésbe beszámítandó. A bizottság helytelennek tartja azon megszorítást, miszerint a vizsgálati fogságnak „csak a vádlott hibáján kívüli" hosszú tartama számittassék be, mert igen sok nehézséget okoz annak megállapítása, hogy mikor volt a vizsgálati fogság vádlott hibája miatt hosszú és mikor nem. Eszerint tehát ezen szavak: „a vádlott hibáján kívüli hosszú" ki volnának hagyandók, és a §. igy hangzanék: „A vizsgálati fogság tartama a szabadság- vagy pénzbüntetésbe beszámítandó stb." A VIII. fejezetre, mely a bűnhalmazatról szól, a bizottságnak szintén több észrevétele van. Mindenekelőtt meg kell jegyeznünk, hogy a kihágások, amint az egész törvényjavaslatban mellőztetnek, ugy itt is kihagyandók volnának, mivel azok különös természete nem kodó, és itt közelebb meg nem jelölendő viszo- \ engedi meg, hogy bűnhalmazatnál a vétségek nyokra nem tanácsos az érvéuyben lévő eskük j kel egy categóriába tétessenek. kategóriáit egygyel szaporítani; nézetem szs rint azonban ezen ellenvetés elveszti súlyát, ba megfontoljuk, miszerint indítványom nem czélozza az eskük egyik uj nemének behozatalát, s csakis arra szorítkozik, hogy egy nálunk különben is törvényes érvényben lévő esküfajt oly esetre átszármaztasson, hol hasznos eredményeket szülhet. Tudjuk, mily nagy mértékben vétetik igénybe törvényszékeink munkássága csődkérvények és az ezek folytán megejtett tárgyalások közt, pedig ezeknek czélja rendszerint oda irányul, hogy a végrehajtási eljáA 94. §. igy hangzik : „Ha valamely cselekmény a büntetőtörvény több intézkedését sérti, ezek közül az lesz alkalmazandó, mely a legsúlyosabb büntetést állapítja meg." Ezen §. tehát az eszményi bűnhalmazatot irja körül; de nem elég határozottan. Ugyuis ezen szavak: „valamely cselekmény" ugy is magyaráztathatnak, hogy bizonyos fajt jelentenek, és ez által az anyagi bűnhalmazat alá tartozó esetek is az eszményi bűnhalmazatba vonathatnának. A különös rész 237., 368. 369., 394. és több más §§ ai speciális rendelkezések által eloszlatni iparkodnak ugyan ez iránt felmerülhető kételyeket, de nem n. ritik ki az életben előfordulható mind >n esek ket, és igy a kérdésnek ezen megkerülés teljesen kielégítőnek nem mondható. A bízott ság tehát ezen szavakat: „valamely cselek mény" felcserélendőknek véli azon kitétellel mely a német büntető-törvénykönyvben*) és legújabb osztr. javaslatban van: „egy és ugyan azon cselekmény." A 95. §. következő szavai: „Ha pedig ugyanazon személy több büntetendő csele ményt, vagy ugyanazon büntetendő cselekmény több izben követte el, az egyes cselekménye büntetései, amennyiben bűnhődés, megkegyel, mezés vagy elévülés által el nem enyésztek egy összbüntetésbe egybefoglalandók", anyagi bűnhalmazatot irják körül. Itt isroé mutatkoznak némi hiányok. Ugyanis ninci eléggé világosan kifejezve, hogy a mondai első részében különbőz ő, illetőleg kttlöi féle büntetendő cselekményekről van szó. pedig ez szükséges volna ; mert ha ezen mon dat első részének szövege megmarad ug amint van, akkor ezen szavak : „vagy ugyan azon büntetendő cselekményt több izben k<t vette el", pleonasmust képeznek az előb szavakkal. Tagadhatlan ugyanis, hogy afe „ugyanazon büntetendő cselekményt több íz ben követte el", szintén „több büutetend cselekményt" követett el. Szükséges volna te hát ezen §-ban világosan kifejezni, hogy „töb büntetendő cselekmény" alatt különbőz büntetendő cselekmények értetnek. A 96., 97. és 98. §§-ra a bizottsági következő észrevételei vannak. A bizottság szükségesnek tartja, hogy sulyositás elve, mely ezen három § ban van állapítva, rendszeresebbé és egyöntetűbb tétessék. A fegyház es az állam fogház 15 maximuma ezen §§. szerint épen nem eme hető fel; a börtön pedig, melynek maximun 10 év, 5 évvel, tehát teljes felével emelheti Majd ismét a fogházbüntetésnek 5 évben me állapított maximuma 1 évvel emelhető, hát egész tartamának 1/5-éveI; az elzárás pedig, melynek maximuma 1 év, 6 hónappá', tehát teljes felével. A szükséges egyöntetűséget csakis a quotitás rendszere képes megadni, mely szerint a büntetés maximuma bizonyos hányaddal emelhető. Ezen hányad pedig a dolog természete szerint annál kisebb, minél súlyosabb a bűnös cselekmény, melyre alkalmazandó lesz. A bizottság tehát a 96. §-ban kimondandónak véli, bogy több vétség halmazánál a fogházbüntetés vagy elzárás =t legsúlyosabb vétség büntetésén felül annak felével legyen felemelhető. Hasonlókép a 98. §-ban, hogy több bűntett halmazánál az azok legsulyosbikára megállapított időleges szabadságbüntetés leghosszabb tartama ^-dal legyen felébb emelhető.**) A 97. §. változatlanul megmaradván, a 98. §. ezen szavai: „vagy ezeken felül má9 büntetendő cselekmények" kihagyandók vol*) A német b. törvénykönyv 73. §-a igy hangzik : Wenn eine und dieselbe Handlung mehrere Strafgesetze verletzt, so kommt nur dasjenige Gesetz, welches die schwerste Strafe, und bei ungleichen Strafarten dasjenige Gesetz, welches die schwerste Srafart androht zur Anwendung. — Az 1874-iki osztrák javaslat 75. §-a pedig igy hangzik: Wenn dure h eine und dieselbe Handlung versehiedene Bestimmungen des Strafgesetzes verletzt sind, so kömmt nur diejenige Bestimmu g stb. — A bel ga b. törvén ykönyv 65. czikke igy szól : Lorsque lemé me lait constitue plusieurs infractioDS, la peine la plus forte sera seule prononcée. — Az olasz javaslat 86 czikke igy szól: II colpevole diu n azi; o n e, la quale constituisca piú titoli di reato, sogg'iace alla pena stabilita del reato di titolo piu grave. **) Az 1874. évi osztrák javaslat is elfogadja a quotitás rendszerét; a 76. §. ugyanis igy szól: Hat jemand durch mehrere selbststándige fondlungen mehrere Verbrechen, Vergehen und Übertretungen begangen, so ist die auf die schwerste der zasammentreffenden Handlungen bestimmte Strafe anzuwenden, und wenn diese in zeitiger Freiheitsstrafe oder in Geldstrafe besteht, mit Eücksicht auf die übrigen strafbaren Handlungen angernessen zu erhöheii. wobei das Höchstmass der bestimmten Freiheitsstrafe um ein Viertheil (jedoch nie über 20 Jahre hinaus) und jenes der Geldstrafe auf das Zweifach e erhöht werden kann.