Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 48. szám - Az enquete-bizottságok - A csőd-enquete és a kényszeregyesség 2. [r.]

— 378 hosszabitás a hitelezők vagy azok többségének hozzájárulása nélkül történt, de épen ez igazolja, hogy az állam az akkor uralkodott válság elhárítása czéljából a hitelezők többségét is mellőzni, és az adósok, valamint a közérdek javára a kény szerelengedést és a moratóriumot kimondani szükségesnek tartotta. A kereskedelem, a vállalkozás és az ezekkel kapcsolatosan járó hitelezés a görögöknél nagy mérveket sohasem öltvén, a válságok sem lehettek oly gyakoriak, és ennélfogva maga a kényszeregyesség intézménye náluk ki sem fejlődhetett. Sokkal nagyobb haladást találunk ezen íntézmény fejlődésében a rómaiaknál. Az ó'skorban itt is ugyanazon jelenségekre akadunk, mint az atheneieknél. Az in jure confessus, ha 30 nap alatt nem fizetett, a XII táblás törvény szerint a hitelező rabszolgája lett2) és több hitelező létében az in partes secare is meg volt engedve. Mindamellett Licinius Stolo néptribun kieszközölte, hogy a patríciusok által gyakorlott önkény és a galliai háború folytán elszegényedett plebejusok tőketartozásaiba a már fizetett kamatok betudassanak és a hátralék fizetésére halasztás adassék. Caesar alatt pedig ilynemű intézkedések alkalmazásának ismétlése a plebejusok nagy nyomora következtében vált szükségessé. A lex Poetilia5)is enyhitette a szigort, a mennyiben a fizetni nem képes adós sem lett többé rabszolgája a hitelezőnek ; kinek azon joga azonban még mindig fennmaradt, hogy adósával követelését ledolgoztathatta. A végrehajtási intézkedések hiányossága a hitelező ezen jogának fenntartását kivánta. A követeléseknek kényszereszközök utján való behajtása a missio in possessionem bonorum reiservandae causa által, melyet a praetor engedélyezett, mégis tűrhetőbben lett szervezve. Ezen missio eleinte valószinűleg csak azon debitor ellen alkalmaztatott, qui fraudationis causa latitat, később azonban áltatalános alkalmazást nyert. 4) A missus a dolgokat az előirt szabályok szerint eladván, azok vételárából a hitelezők követeléseik aránylagos részét kapták, a hátralékkövetelés pedig az adós ellen fennmaradt.5) A missio in possessionem bonorum rei servandae causa azonban az adósra nézve nagyon hátrányos volt. Vagyona potom áron eladatott, és az ily módon való eladás kíséretében az infamia juris is járt. Minekutána a törvény ezen szigorának enyhítése több alkalommal kívántatott és a köztársaság idejének végén a romai társadalom nem patríciusok és plebejusokra, hanem gazdagokra és szegényekre oszlott, mely két néposztály fenyegetőleg állott egymással szemben, Július Caesar vagy Augusztus alatt a Lex Júlia de Cessione bonorum behozatott, és evvel együtt a venditio bonorum egy uj, az adósok állásán tetemesen könnyitő neme meghonosittatott. A cessio bonorum által a hitelező háromszoros előnyt nyert; megmenekült az infamiától és a személyes fogságtól mindaddig, mig uj vagyonra szert nem tett; a vagyonából nem fedezhető tartozások kifizetésére kötelezhető nem volt; az újonnan ') GajualV. §. 21. 24. J) Boma építésének 428. évéből. 4) Keller: Bömiacher Civilprocess §. 83t ') Fr. 30. D. 42.5. szerzett vagyon tekintetében pedig a beneficium competentiae kifogással élhetett. A cessio bonorum előnyét minden adós használhatta, és ez volt elseje azon minden előforduló esetben a lkai mázható törvényeknek, melyekkel a hitelezők az adós fizetésképtelensége esetében követeléseik egy részének elengedésére és morátör iumrakényszer ittettek6) A mai kényszeregyességtől a cessio bonorum anynyiban különbözik, hogy ez a hitelezők minden beleszólása nélkül és nem a többség szavazatával történt; továbbá hogy az adós a cessio bonorum által végleges elengedésben nem részesült, hanem csak moratóriumot nyert; hogy a végleges elengedés természetét csak akkor öltötte magára, ha az adós a cessio bonorum megtörténte után semmi uj vagyonra szert nem tehetett. Az által, hogy minden adós a cessio bonorum jogával élhetett, számos visszaélésre szolgáltatott alkalom; a vagyonnak elrejtése napirenden volt és az actio Pauliana a csalások kiderítésére elégségesnek nem mutatkozott. A követeléseknek vagyonbukott adósok elleni érvényesítése még Justinián alatt is csak az előadott két módon: a missio in bona és a cessio bonorum utján történt, melyek elsejének mai felfogás szerint a hitelezők által, a másodiknak az adós által kért és megnyitott csőd felel meg. Ezen stádiumban maradt a vagyonbukottak elleni eljárás még a glossatorok alatt is, és ezen fejlődési állapotban volt, midőn a római jog Németországba behozatott és itt alkalmazást nyert. A fizetésképtelen adósok elleni fent emiitett kétrendbeli eljáráson kivül még egy más, nem ugyan a fizetésképtelen adósok, hanem ezek jogutódjai mint örökösei ellen intézett eljárás fejlődött ki, melyhez a mai kényszeregyesség legközelebb áll. Már előbb érintém, hogy azon adós ellen, qui fraudationis causa latitat, a missio in bona rei servandae causa jött használatba; a praetor, kinek hivatása volt a római jog szigorán enyhíteni és hézagait a fennforgott szükséghez képest pótolni, a missio in bonaféle eljárást azon esetre is kiterjeszté, ha valamely fizetésképtelen adós meghalt, a kinek hagyatékáról a kinevezett örökös lemondott, vagy ha a törvényes örökös ahagyatékot el nem fogadá, »cui heres non exstabit.« Az örökség ily esetbeni el nem fogadása könnyen felfogható, mert a Justinián előtti jogban az örökös minden tekintet nélkül a hagyaték értékére a defunctus öszszes tartozásáért felelős volt és igy inkább az örökjogról lemondott, semhogy a hagyatékot meghaladó terheket magára vállalta volna. A hitelezők tehát a missio in bona-féle eljárással egybekapcsolt nehézségek és kellemetlenségek kikerülése végett, gyakran követeléseik egy részét elengedték, csakhogy az örökös a hagyatékot elfogadja. így képződött szokás utján azon szabály, melynélfogva az örökhagyó hitelezőinek kisebbsége sajátkövetelésére nézve is beleegyezőnek tekintendő, ha a többség az örökösnek az örökség elfogadása esetére a követelések egy részét elengedi. A «) Gajus III. § 78, Cod Just. 7. 71. többség a követelések mennyisége és ezek egyenlősége esetén a hitelezők száma szerint döntetett el.7) Jóllehet, hogy az ilyen, kényszeregyesség keletkezési oka a Justinián előtti örökjog azon szabályában rejlett, hogy az örökös az örökhagyó adósságait a reá szállott vagyon értékének tekintetbe vétele nélkül kifizetni köteles, és a Justinián által behozott beneficium inventarii folytán az örökös, ha avval élt, csak a hagyaték erejéig volt felelős: ezen kényszeregyességről szóló rendelkezések a Corpus jurisba is felvétettek, és igya Corpus jurisszal Németországban is alkalmazást nyertek. Ezen kényszeregyesség a maitól anynyiban különbözik, hogy amaz csak az örökhagyó adós örökösével, sohasem pedig valamely fizetésképtelen adóssal köttetett, és igy a tulajdonképeni vagyonbukott elleni eljárásban nem alkalmaztatott, és hogy ezen kényszeregyesség csak az örökhagyó hitelezőinek érdekében, nem pedig az adós és az állam érdekében köttetett. A kényszeregyesség intézményének fejlődése itt megszakadt és a nyugateuropai népeknél a művelődést és a jogfejlődést ugyanazon kezdetleges stádiumban találjuk mint a görög vagy a római államélet kezdetén. Ezen a kényszeregyességre nézve meglehetős irreleváns fejlődési állapotot csak az átmenet és összeköttetés megérthetése végett vázolom röviden. A germánoknál K. u. a 8. századig ahitelezőnek önkielégitési joga volt, és aki előbb jött, az előbb őrlött. A 8. századtól 1301-ig, mely időszakban az államhatalom Németországban mindig erősbült, a hitelezőnek a végrehajtás csak birói közbenjárás mellett volt megengedve, de 1. Albrecht alatt az államhatalom mindinkább gyengülvén, a hitelezőnek ismét az önkielégítés útját kellett keresnie, és az állam saját gyengeségének tudatában az önkielégitést meg is engedte. Az oly törvény vagy szokásjog, mely szerint a hitelezők az összes tartozását megfizetni nem képes adós vagyonából aránylagos kielégítést nyerjenek, avagy elengedésre és egyesség elfogadására szorithatók, Németországban a 15. századig nem létezett. A hol az ipar és a forgalom csak a mindennapi élelmi és ruházati szükségletek ellátására szoritkozhatik, a hol a nagyobb termelés és kereskedés még nem fejlett ki, ott a csődeljárásra csak legritkább esetben lehet szükség, mivel csak a nagy mérvű vállalkozások, hitelezések, hirtelen vagyonváltozások, melyek csak a folytonos fejlődésben levő ipar- és kereskedéssel fordulnak elő, teszik szükségessé a csődeljárást és a kényszeregyességet. Jelesül jelenleg is csőd leginkább csak kereskedő, iparos, vagy más vállalkozó, legritkább esetben pedig csak földműveléssel foglalkozók ellen szokott nyittatni. Ep oly jelenségek mutatkoznak ezen időszakban az egész nyugoti Európában és a kelet római birodalomban, hol a római jognak folytonos érvényben létele folytán, a kényszeregyesség öröködési esetekben szakadatlan alkalmazásban volt, de a csődeljárásra ki nem terjesztetett, mi épen csak a fejletlen ipar és kereskedelmi viszonyoknak tulajdonitható. ' ') L. 7. §. 17—19. Ii. 8. 9.10. D. 2.14.L. 58. §. 1. D. 17. 1.