Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 43. szám - Az osztrák első ügyvédgyülés - A magyar csődtörvény tervezetének tárgyalására egybehívott bizottság
sem a mellett vezetett mutatókönyv nem bélyegköteles ; az ügyvédi könyvek behozatala alkalmából az illetékszabásnak csak is következő két tétele alkalmazandó : az egyik, hogy az igazságügyi miniszteri szabályzat III. pontja szerint az ügyvédi könyv hitelesítésekor a kamara által felveendő jegyzőkönyv, minthogy az ügyvédi kamarák állása a közhatóságokkal egyenlő, az illetékszabás 52. tételének 2) bb) pontja szerint ivenként 50 krral bélyegezendő, — a másik, hogy ha ügyvédi könyvekből kivonatok készíttetnek, ezek, mint bizonyító erővel biró okiratok, a 78. tétel II. b) szerint ivenként szintén 50 kr. bélyeg alá esnek. — A budapesti ügyvédi kamarához egyébiránt eddig mindöszsze csak kilencz könyv mutattatott be hitelesítés végett. * (A miskolczi ügyvédi kamara) választmánya részéről ezennel közhírré tétetik, miszerint Losonczy Károlysajó-szentpéteri. Szabó György, Hudoba Sámuel, Harmaczy Béla rimaszombati, DálnokyNagy Barnabás miskolczi lakos ügyvédek, az ügyvédkedésről lemondván, saját kérelmük folytán az ügyvédi kamara lajstromából kitörültettek. * (Az aradi ügyvédi kamara) közhírré teszi, miszerint a nagyméltóságú m. kir. curiának 1875. évi 8497. sz. határozata folytán Kovács József békési és Pain A n t a 1 b.-gyulai ügy védek a kamarai lajstromból kitörültettek. Különfélék. *(A m. kir. igazságügyminiszter 30139. sz. a. következő rendeletet bocsátotta ki: A kir. közjegyzők számának és székhelyeinek megállapítása tárgyában, 1874. deczember 17-én 4169. elnöki szám alatt kiadóit igazságügyminiszteri rendeletet, jaz 1874.XXXV-ik t. cz. 9-ik§-ában nyert felhatalmazás erejénél fogva, a pozsonyi kir. közjegyzői kamara indokolt előterjesztése alapján, oda módosítom: hogy a pozsonyi kir. törvényszék területén, a somorjai és szerdahelyi járásbíróságok területeire Somorján rendszeresített kir. közjegyzői székhelyt, Szerdahelyre (Dunaszerdahelyre) helyezem át. Budapesten, 1875. october 16-án. * (M e g j e 1 e n t.) A büntetettek és büntetéseik. A büntetőjog különös része. Tekintettel az ujabbkori törvényhozásra és hazai törvényjavaslatunkra. Irta Dr. Schnierer Aladár, egyetemi rendes tanár. Kiadja a Franklin társulat. Ara 3 frt. Ezúttal megelégszünk a mü megjelenését jelezni, lesz alkalmunk arra bővebben visszatérni. Mi a „Biapei Pzlf-li. Kii.cv zések. A m. kir. igazságügyminiszter Dobosfy Gyula szarvasi kir. járásbirósági dijas joggyakornokot a beszterczebányai kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezte ki. A m. kir. igazságügyminiszter Hlatky Bertalan selmeczi járásbirósági dijnokot a korponai járásbírósághoz Írnokká nevezte ki. Áthelyezés. A budapesti királyi főügyész Hoffory Tivadar tornai kir. ügyészségi Írnokot a kassai kir. ügyészséghez helyezte át. A kir. igazságügyminiszter Proszt Ernő pápai járásbirósági Írnokot a kőszegi járásbírósághoz helyezte át. A kir. igazságügyminiszter Matulai István, a feloszlatott esztergomi kir. törvényszéknél alkalmazva volt írnokot a nagyszombati királyi törvényszékhez helyezte át. A kir. igazságügyminiszter Szokoly József pápai járásbirósági Írnokot a vaáli járásbírósághoz helyezte át. A magyar kir. igazságügyminiszter Kosztin Tamás volt budai királyi törvényszéki végrehajtót a pestvidéki királyi törvényszékhez helyezte át. A magyar királyi igazságügyminiszter Fekete Károly esztergomi volt királyi törvényszéki Írnokot a nagy-szombati királyi járásbírósághoz helyezte át. A magyar királyi igazságügyminiszter Geszti F e r e n c z budapesti királyi törvényszéki végrehajtót a promontori királyi járásbírósághoz helyezte át. Pályázatok. Az Abauj-szikzói kir. járásbíróságnál egy b i r ó i végrehajtói állomásra, benyújt, nov. hó 1-éig a kassai kir. törvényszék elnökéhez. (239) 344 A sztropkói járásbíróságnál egy bírósági végrehajtói állomásra, benyújt, nov. 20-áig a homonnai kir. tvszék elnökénél. (240) A szászvárosi kir. járásbíróságnál egy joggyakornoki állomásra, benyújt, nov. 20-áig a gyulafehérvári kir. tvszék elnökénél. (240) A zalaegerszegi kir, tvszéknél egy aljegyzői állomásra, benyújt, nov. 20-áig a zalaegerszegi kir. törvényszék elnökénél. (241) A nagykanizsai kir. tvszéknél egytolmácsi állomásra, benyújt, nov. hó 20-áig a nagykanizsai kir. törvényszék elnökénél. (241) A zilahi kir. törvényszék területén szervezett zilahi kir. járásbíróságnál egy aljegyzői állomásra, nov. 20-áig a zilahi kir. törvényszéknél. (238) A mszigeti törvényszék területén levő szigeti és Ro1'. u járásbíróságnál egvegy albirói állomásra, benyújt, nov. 20-áig a m.-szigeti törvényszék elnökénél. (228) A kaposvári kir. járásbíróságnál egy albirói állomásra, benyújt, nov. 25., a kaposvári kir. törvszék elnökénél. (244) A gyulai kir. törvényszéknél egy írnoki állomásra, benyújt, nov. 28., a gyulai kir. törvényszék elnökénél. (244) Csődök. Kopasz Mihály szegedi lakos ellen, a szegedi kir. törvényszék által, bej. hat. november 25., 26., 27. id. tmgk és perü. Pollák Kálmán. (239) "Wolff János timármester ellen, a segesvári kir. törvényszék által, bej. hat. decz. 20. tmgk Waedt Bezső, h. Capesins Ede. (338) PleschLajos budapesti bejegyzett ker«»kedő ellen, a budapesti'kir. keresk. és váltótörvényszék által, bej. hat. jan. 12., 13., 14. perü. Bánffy Gyula, tmgk Domanovszky Dániel. (238) Höffler Ferenczés Strohoffer István ácsmesterek ellen, a budapesti első i'olyamodásu kir, törvényszék által, bej. hat. jan. 12., 13., 14. id. tmgk és yerü. Dr. Schmiedt Titus. (238J Reitlinger M. budapesti bejegyzett kereskedő ellen, a pesti kir. keresk. és váltótörvényszék által, bej. hat. 1876. január 18., 19., 20. id. tmgk és perü. Dr. Roth Jakab. (240) Szluha Ignácz görböi földbirtokos s lakos ellen, a szegszárdi kir. törvényszék által, bej. hat. decz. 13., 14., 15. perü. Ellmann Ferencz, id. tmgk Dragits Ferencz. (241) Fekete József ellen, a nagyváradi kir. törvszék által, bej. hat. oct. 28., 29.. 30. id. tmgk Molnár Imre, perü. Darvassy Sándor. (243) Ulreich János schönberni lakos ellen, a szombathelyi kir. törvényszék által, bej, hat. nov. 22., 23., 24. perü. Rácz Miklós, id. tmgk Ehrenhofer János. (244) Koller József pék, váczi lakos ellen, a pestvidéki kir. tvszék által, bej. hat. január 19., 20., 21. perü. és id. tmgk Sekeres István (244) Schönaug A. és társa bejegyzett kereskedői czég ellen, a budapesti kir. keresk. és váltótvszék által, bej. hat. decz. 13., 14., 15. id. tmgk és perü. Dr. Sámuel Lázár. (244) Csödmegszüntetés Binder Dániel medgyesi lakos ellen, a medgyesi kir. tvszék által, hitelezők kiegyezése folytán. (239) Mayer Hermann ellen, a szegedi kir. tvszék által, vagyonliiány és a hitelezők beleegyezése folytán. (239) Mandel és Markovics nagybányai kereskedők ellen, a nagybányai kir. tvszék által, a bukott és a hitelezők között létrejött egyezség folytán. (243) Dietrichstein Th. budapesti bejegyzett kereskedő ellen, a budapesti kir. keresk. és váltótörvényszék által, hitelezőkkel történt kiegyezés folytán. (244) Névváltoztatások. Özvegy Popper Gyuláné született Lustig Anna budapesti lakos férje után viselt saját, valamint József,'Móricz, Gyula és István nevü gyermekei vezetéknevüknek »P eterdk-rekért átváltoztatása folyó évi 51,362. számú belügyminiszteri rendelettel megengedtetett. Turteltáub Bernát ujvigéki lakos vezetéknevének i>T a e ub n e r«-re kért átváltoztatása folyó évi 51435 számú belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. Rathmanner Ferencz, gróf Jellacsis sorgyalogezredbeli főhadnagy vezetéknevének »Kerékfi«-re kért átváltoztatása f. é. 50471. sz. belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett. Vichrobot József m. kir. 64-ik honvédzászlóaljbeli tizedes vezetéknevének »V á r a d i-t-ra kért átváltoztatása f. évi 50603. számú belügyminisztériumi rendelettel megengedtetett l-t Csődök. Eder Leopold vegyeskereskedő és háztulajdonos ellen, a st.-pölteni kerületi törvényszék által, csődb. Puchberger Antal, tmgk Dr. Frostl József igaz. tárgy. nov. 24. (227) Jacks Victoria hivatalnokné ellen, a jgli orsz. tvszék által, bej. hat. nov. 20., csődbiz. Schober Mi hály, tmgk Dr. Haindl Lajos, igaz. tárgy. decz. 13. (231Í MarthArthurH. hernalsi építész ellen, a bécsi orsz. tvszék által, bej. hat. nov. 30., csődb. Scheller Gusztáv, tmgk. Dr. Mayer Fülöp, igaz. tárgy. deczemW 15. (230) Löffler Mátyás építész ellen, a bécsi orsz tvszék által, bej. hat. nov. 25., csődb. Mitis Péter, tmek Makomavsky, igaz. tárgy. decz. 18. (227) Pic k Dániel fia ellen, a bécsi keresk. tvszék által, bej. hat. nov. 30., csődb. Dr. Steiner, tmgk Dr Hofer Károly, igaz. tárgy. decz. 16. (227) Wieseneder János építész ellen, a bécsi orsz törvényszék által, bej. hat. deczemb. 4., csődb. Schober Mi^ hály, Dr. E. Fremel, igaz. tárgy. decz. 20. (233) B ö h m E m i 1 i a ellen, a brüni ker. törvényszék által, bej. hat. nov. 19., csődb. Müller Miksa, tmgk Dr Egermann Károly, igaz. tárgy. nov. 25. (233) Fischer Fülöp karolinenthali kereskedő ellen a prágai orsz. törvényszék által, bej. hat. nov. 15 , csődb' Worel Wendelin, tmgk Dr. Kaizl Ödön, igaz. tárgy decz 10. (232) Heymann Károly niedereinsiedli kereskelö ellen, a böhm-leipai ker. törvényszék által, bej. hat. nov 30., csődb. Utschig Ferencz, tmgk. Müller Bernát, igaz tárgy, deczember. 9. (230) Pibronitz József ellen, aibachi orsz. törvényszék által, bej. hat. nov. 20., csődb. Lam József, tmgk Supan .1. E. igaz. tárgy. decz. 13. (237) Tittel Antal teplitzi ruhatárnok ellen, a leitmeritzi ker. törvényszék által, bej. hat. nov. 24., csődb a teplitzi járáBbiró, tmgk Dr. Schneider Gusztáv, igaz tíray deczemb. (231) ' °3' Blitz Israel bécsi kereskedő ellen, a bécii orsz. tvszék által, bej. hat. deczember 12., csődb. Haiden thaller Ferencz, tmgk Dr. E. W. Fremel. io-az tárgy, deczember. 22. (233) Bugán yi L. u. C o m p. (Bugányi Lajos, Bugányi János, Bugányi Imre, Bugányi' Frigyes) bej. mérleg és sulygyáros ellen, a bécsi keresk. és váltótörvényszék által, bej. hat. november 3o.. csődb. Dr. Hye Frigyes, tmgk Dr. Benedict Jóasef, igaz. tárgy, deczember 15. (235.) Dal hofer Antal bécsi üvegkereskedő ellen a bécsi orsz. törvényszék által, bej. decz. 9., tmgk Dr' gróf Chorinsky Károly, tmgk Dr. Pichl József, igaz. tárgv deczemb. 20. (237) Eichinger Lipót nap- és esernyő gyáros ellea a bécsi orsz. törvényszék által. bej. hat. novemb. 30., csődb. Scharrer, tmgk. Dr. Nowotny Frigyes, igaz. tár»y'. deczember 9. (235) Fried József bécsi magányzó ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. hat. novemb. 17., csddb. Lemberg Vincze, tmgk Dr. Bernátzik János. igaz. tárgy. nov. 24. (233) Fröhlih Jónás és fia (FröhlichD. István ésFröhlich Arnold) kereskedők ellen, a bécsi keresk. váltó tvszék által, bej. hat. deczemb. 13. csődb. Dr. Decret, tmgk Dr. Magg Gyula, igaz. tárgy. decz. 27. (237) Hansl Arthur béesi kereskedő ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. hat. deczember 8.. csődb. Niedermoser, tmgk Dr. Clemens Róbert, igaz. tárgy, deczemb. 15. (236) Jostal Adalbert oberdöblingi lakos ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. hat. november 29. csődb. Schober Mihály, tmgk Dr. Willfort Károly, igaz. tárgy, deczember 18. (237) , Kucsera Ferencza keletnyugati vasút vezetője, ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. hat. deczember 9., csődb. Bünsdorf Károly, tmgk Pfiffl Mór, igaz. tárgy, deczember 20. (237) Püschl Ferencz kávés ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. hat. novemb. 30., csődb. Anthofer Károly, tmgk Dr. Berg Lipót, igaz. tárgy. decz. 11. (236 ) RinösslFerdinánd ellen, a bécsi orsz. törvsz. által, bej. hat. novemb. 30., csődb. Bündsdorf Károly , tmgk Dr. Fuchs Győző, igaz. tárgy. decz. 20. (237) ' Rinössl Terézia ennek férje ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. hat. november 30., csődb. Bündsdorf Károly, tmgk Dr. Fuchs Győző, igaz. tárgy, decz. 20. (237) Ronn János rudolfsheimi ezukrász ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. hat. deczember 1., csődb. Dr. Helm Antal, tmgk Dr. Bezetzny Emil, igaz. táro-v decz. 20. (237) Thoma Antal vendéglőbérlő ellen, a bécsi orsz. törvényszék által, bej. nov. 30., csődb. Dr. Rajzky, tmgk Dr. Schneider Mór, igaz. tárgy. decz. 11. (235) Wokurek Róbert füge kávékereskedő ellen, a bécsi orsz. tvszék által, bej. hat. november 20., csődb. Schneller Gusztáv, tmgk Dr. Chladek Engelbert, igaz. tárgy deczemger 4. (222) Hergettés Volke ellen, a reichenbergi ker. tvszék által, bej. nov. 22. csődb. Dr. Ziinmer János, tmgk Dr. Elger, igaz. tárgy, deczember. 6. (237) Schwarzkopf József langendorffi kereskedő ellen, a piseki ker. tszék által, bej. hat. november 20. csődb. Kőét Wielhelm, tmgk Dr. Bunzl T. igaz. tárgy, decz. 10. (228) Pollák Józsf gajai kereskedő ellen, az unghradiechi ker. törvszék által, bej. hat. nov. 25. caődb. Dr. Kabelik Antal, tmgk. Dr. Koch Károly, igaz. tárgy. decz. 15. (231) Boti) 11. Comp bej. czégh (Roth János és Roth Jakab, ellen, az olmützi ker. törvényszék által, bej. hat. decz. 7. csődb. Raab Antal, tmgk Dr. Kutscha Richárd, igaz. tárgy. decz. 28. (235) Nyomatott az >. A t h e n a e u m« irod. és nyomd, részv. társ. nyomdájában.