Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 42. szám - A magyar csődtörvény tervezetének tárgyalására

— 336 — következményeket tekintve nem mulaszthatjuk el végül még azt is felemlíteni, hogy a nehez­telt eljárás, mely szerint a budapesti tszék vád­határozatot nem hoz, a kamarának az ügyvédrend. törvény alkalmazásánálmár több izben fennakadást okozott. Ezeknek előterjesztése után tisztelettel kérjük Nagy méltóságodat, méltóztassék kegyesen intézkedni, hogy az előterjesztett sajnos eset okai elhárittatván, ily esetek ismétlődése meggáltoltas­sék és az ügyv. rendtsi. törvény alkalmazása fenn­akadást nem szenvedjen. Budapest, 1875 october 12. A budapesti ügyvédi kamara: Ghyczy Gyu­la m. k. elnök. Dr. S i e g m u n d m. k. titkár. * (A budapesti ügyvédi kamara) ré­széről ezennel közhírré tétetik, miszerint Gorove Antal ügyvéd és kamarai tag, kir. közjegyzővé lett kineveztetése folytán, Keresztes .Tá-nos ügyvéd és kamarai tag kecskeméti tanárrá lett megválasztatása miatt, és Púi Gyula ügyvéd és kamarai tag önkéntes lemondása folytán a ka­mara lajstromából kitörültetett. * (A szatmár németi ügyvédi ka mára) közhírré teszi, miszerint D o m a h i d y Sándor szatmári lakos ügyvéd, közjegyzővé lett kineveztetése folytán az ügyvédek névsorából kitörültetett. * (A kecskeméti ügyvédi kamara) f. é. okt. 15-én tartott rendes választmányi ülésén tárgyaltatott Csilléry Benő kamarai elnöknek le­mondása. Lemondó elnök az ülésen személyesen is megjelenvén, érzékeny szavakkal búcsúzott el kar­társaitól. A választmány mély sajnálatát fejezte ki a veszteség fölött s megemlékezve a kamara alakítása és első vezetése körüli érdemeiről s el­nöksége alatti buzgó ügyszeretetével párosult fá­radhatlan munkásságáról, e miatt részére érdemei­nek igazságos elismeréséül jegyzőkönyvileg köszö­netet szavazott; egyideüleg elhatározta, hogy elnök­választásra f. é. november hó 18-ra rendküvüli köz­gyűlés hivassék össze. Különfélék. é. juluis 10-én 18430. sz. a. kelt rendeletével e részben a kellő utasítást már megkapták. * (Vorpod község) törvénykezési tekin­tetben a nagy-szebeni kir. törvényszék területén levő ujegyházi kir. járásbíróságtól a nagy-szebeni kir. járásbírósághoz osztatott be. Az erre vonat­kozó rendelet f. év nov. l-jével lép életbe. * (A bécsi egyetem") a mult tanévben ismét nagy mértékben gyarapodott és most már a 112 európai egyetem közt a legelső helyek egyikét foglalja el. Tanított 131 rendes tanár és 83 magán­tanár. A téli félévben volt 4122, a nyári félévben 3876 hallgatója, mig a legnagyobb német egyetem­nek, a lipcseinek 2947, Berlinnek 1824 és Mün­chennek 1145 hallgatója volt. A nyári félévben a bécsi egyetem jogi facultását 1680, az orvosit 1173, a bölcsészetit 717 és a hittanit 172 hallgató látogatta. A hirdetett collegiumok száma az egyes karokban a tanítási és tanulási szabadság nagyobb vagy kisebb fokától volt feltételezve. A philo­sophiai facultáson, hol ezen szabadság korlátlan, a collegiumok száma 300 volt, az orvosiban, hol a tanítási és tanulási szabadság a kötelezett órák bizonyos száma által van korlátolva, 250 ; a jog-és államtudományi karban, hol ezen korlátozás még nagyobb, 83, a hittaniban, hol a tanítási és tanu­lási szabadság még egyáltalában nincs keresztül­vive, a collegiumok száma 38 volt. * .(A KassayAdolf által szer kész­teti »Ugyvédek naptára« 1876-ik, azaz 12-ik évfolyamára) szélküldettek a megren­delési ivek; a naptár tartalma következő lesz: 1. Naptári rész 12 hóra. 2. Semmitőszéki határoza­tok betűrendben. 3. Az igazságszolgáltatásra vo­natkozó 1875. törvények és m. rendeletek. 4. A m. kir. kúria, sammitőszék, legfőbb ítélőszék, a kir. tábla, m. kir. sajtóbiróságok, budapesti ker. és váltótörvényszék, és az erdélyi m. kir. tábla. 5. A magy. és erdélyhoni ügyvédi kamarák terüle­tén felvett ügyvédek hiteles névjegyzéke. 6. A kir. közjegyzői kamarák, és ezen területekre kineve­zett k. közjegyzők névjegyzéke. 7. Az uj bélyeg­törvény. 8. Méter-mérték magyarázattal, és erre Weisz Czeczilia csongrádi lakosnő ellen a szegedi kir. tvszék által, bej. hat. nov. 18., 19., 20. id. tmgk Újhelyi Nándor, perü. Arany Károly. (233) Kohn Fülöp h.-m. vásárhelyi lakos ellen, a h-m vásárhelyi kir. tvszék által, hej. hat. oct. 25., 26., 27. (233) Nóvák János hatonyai lakos ellen, a makói kir tvszék által, bej, hat. nov. 11., 12., és 13 napja, perü. Bán­fl'y Gyula, id. tmgk Domanovszky Dániel. (236) Góczits Milán szt. tamási kereskedő ellen az újvidéki kir. tvszék által, bej. hat. 1876. jan 25., 26. 27 id. tmgk Gregorovics Miladen, perügyelő Presburger Gá bor. (235) Lazarevics István Lázár ellen, a te­mesvári kir. törvényszék által, bej. hat. oct. 27., 28., 29. id tmgk és perü. Bieger Nándor. (235). Kosuch Gyula ismeretlen tartózkodásu keres­kedő ellen, a pesti kir. tvszék által bej. hat. nov. 3. 4. 5. perü. és tmgk Kühnel Ignácz. (235) Bibarcz János hagyatéka ellen, a b- .gyarmati kir. tszék által, bej. hat. nov. 11., 12., 13. (234) Cloetta és Schwarz czég ellen, a b-.gyarmati kir. tvszék által, bej. hat. nov. 11., 12., 13., (234) Goldberger Eduárd temesvári kereskedő ellen, a temesvári tvényszék által, bej. hat. nov. 4., 5. g, tmgk és perü. Gyika Imre. (237) Beck Sándor kézniüarukereskedő ellen, a b. pesti kir. keresk. és váltótörvényszék által, bej. hat. de­czember 1., 2., 3. tmgk és perügyelö Banitner Imre.(237) Mázás János ellen, a pestvidéki kir. tvszék ál­tal, bej. hat. decz. 16., 17., 18. tmgk és id. perü. Gager Mi­hály. (237) Csödmegszüntetés. Beisz Márk csabai kereskedő ellen, a b-gyulai kir. tvszék által, vagyon hiányában. (236) Btojsits Athanáz ellen, a szegedi kir. tvszék által, hitelezők kifizetése folytán. (233) Pályázatok. A nagyváradi kir. tvszéknél egy I. osztályú segéd-telekkönyvvezetői állomásra, nov. 18-áig a nagyváradi kir. tvszék elnökénél (236) A b-gyulai kir. tvszéknél egy joggyakornoki állomásra, benyújt, nov. 12-éig a b-gyulai kir. tvszék­nél. (237) A zombori kir. tvszéknél egy másodosztá­lyú jegyzői állomásra; benyújt, nov. 16-áig a zombori kir. tvszék elnökénél. (235) A koloz svári kir. törvényszék telekkönyvi osztályá­nál egy Írnoki állomásra, benyújt, nov. 16-áig a kolozsvári kir. törvényszék elnökénél. (235) A Hódmezővásárhelyi törvényszéknél egy al­jegyzői állomásra, benyújt, nov. 15. a hódmező­vásárhelyi kir. tvszék elnökénél. (234) A karczagi kir. törvényszék területéhez tartozó abádszalóki járásbíróságnál egy bírósági végre­hajtói állomásra, benyújt, nov. 13-áig a karczagi kir. tvszék elnökéhez. (234) A Nyitrai kir. tvszék területéhez tartozó miavai já­rásbíróságnál egy végrehajtói állomásra, be­nyújt, nov. 13-áig a nyitrai kir. tvszék elnökénél. (234). A temesvári kir. törvényszéknél két törvény­széki birói állomásra, benyújt, nov. 15-éig a temesvári kir. tvszék elnökénél. (134) A szegszárdi kir. törvényszék területéhez tartozó­tamási kir. jbiróságnál egy járásbirósági állo­másra, benyújt, nov. r3-áig a szegszárdi kir. tvszék el­nökénél. (234) Kivonat a jm Mm"-Wl. Csődök. Vorschusscasse Czervenitzben ellen a kutj teubergi ker. tvszék által, bej. hat. nov. 21., csődb. Kram József, tmgk. Mayer József igaz. tárgy, deczemb. 13. (222)° Wasak Ferencz korcsma-bérlő ellen a bud­veeisi ker. tvszék által, bej. hat. nov. 2, csödb. Czizek, tmgk. Fostler Frigyes, igaz. tárgy. nov. 24. (223.) Fibich Ede ellen az olmützi ker. tvszék által bej; hat. nov. 23, csödb. Ehrler Mór, tmgk. dr. Vater János igaz. tárgy, deczember 10. f223) Schraffl Alajos gráczi kereskedő ellen a cilli ker. tvszék által, bej. hat. nov. 22., csődb. Forstner Ferencz,tmgk. dr. Grödl Ferencz, igaz. tárgy. decz. 20 (223) Fischer Jakab ellen a czernovitzi ker. tvszék által,bej. hat. nov. 22, csődb. Ochl, tmgk. dr. Grödl Ferencz igaz. tárgy. decz. 20. (226) Kotty József vendéglős ellen, a bécsi orsz. tvszék által, bej. hat. nov. 16., csődb. Niedermoser, tmgk dr. Grünwald Lajos, igaz. tárgy. nov. 25. (224) Schuck Zsigmond fakereskedö ellen, a bé­csi orsz. tvszék által, bej. hat. october 31., csődb. Nieder­moser, tmgk dr. Weiss Adolf, igaz. tárgy. nov. 13. (221) Schulz Bernát inspector ellen, a bécsi orsz. tvszék által, bej. hat. 13. november, csödb. Niedermoser, tmgk dr. Pisch Ferencz, igaz. tárgy. nov. 13. (221) Teubner Károly bej. kereskedő ellen, a bécsi keresk. tvszék által, bej. hat. nov. 13., csődb. Vessely Fri­gyes, tgmgk dr. Neupauer, igaz. tárgy. nov. 22. (224) Deffner Sebestyén wáhringi építész ellen, a bécsi orsz. tvszék által, bej. hat. nov. 20., csődb. Bichter, tmgk Dr. Pick Ignácz. igaz. tárgy. decz. 16. (220) * (Az igazságügyi miniszter úr) a perügyelők és tömeggondnokok által a csődtö­megből élvezett illetmények jövedelem-adó alá leen­dő vonatása czéljából a kir. pénzügyminister úrral egyetértölegek elrendelte: hogy a perügyelők és tö­meggondnokok dijainak megállapításáról az illető kir. pénzügyigazgatóság az eljáró bíróság részéről mindenkor késedelem nélkül értesitessék. (E sze­rint az ügyvédek nem csak személykereseti s az eddigi jövedelemadót fogják ezentúl fizetni, hanem reájuk nézve egy egészen uj adókivetési alap talál­tatván fel, úgy látszik mint fix-jövedelem után is fognak külön megadóztatni a »megállapitott« (s igy még nem is a tényleg húzott) tömeggondnoki vagy perügyelői dijak után, melyek eddig csak a jövedelmi adó kivetésénél vettettek a latba, s már ekkor is elég jogos reclamatiókra adtak alkalmat!) * (A z osztrákbiróságok ítéletei­nek végrehajtása) ügyében a b e 1 ü g y m i­n i s z t e r valamennyi törvényhatósághoz követ­kező rendeletet intézte: »Az igazságügyminisz­ter ur f. év. aug. 11-én 22111. sz. a. kelt átirata 6zerint egy magy. kir. hivatalnok panaszt emelt nála az iránt, miszerint egy osztrák cs. kir. bíró­ság a hivatalos illetményekre a végrehajtást egy polgári peres ügyben elrendelvén, ezen végrehaj­tás, a végrehajtási végzésnek az illető hatósággal posta utján történt közlése folytán, az illetékes m. k. bíróság mellőzésével, foganatosíttatott is. Másrészt viszont oly eset fordult elő, melyben egy magy. kir. bíróság által alperes fizetésére elren­delt s Ausztriában foganatosítandó végrehajtás, az illető megkeresvény hiányos volta miatt aka­dályokba ütközött. Beállván ekként az ily végre­hajtások körüli eljárás szabályozásának szüksége, ez iránt az igazságügyminiszter ur az osztrák cs. kir. igazságügyministeriummal tárgyalásba bocsátkozott, melynek eredményekép utasítom a tvhatóságot, hogy a nem magyar hatóságok részé­ről az illetékes m. kir. bíróság mellőzésével a törv.-hatósághoz netalán közvetlenül intézendő végrehajtási meghagyásokat semmi esetre se fo­ganatosítsa. — Az összes első folyamodásu kir. biró^Agok a magy. kir. igazság-ügyminiszter ur f. vonatkozó, s a törvénykezést érintő m. rendeletek. 9. Kamatokat mutató tábla. 10. Ezüst pénzek oszt. ért. átszámítását mutató tábla. 11. Árszabályzata a távirati sürgönyöknek. 12. Betáblazási százalé­kot mutató tábla. 13. Napló. Ezen naptár ára 1 ft. A megrendelések kéretnek Budapestre Weber és Szenkovics könyvkereskedésébe (hatvani utcza 6. sz.) alá küldetni. KlvüHat a „Mapsti MIF"-ÖÍ1. Kitüntetések. Személyem körüli magyar minisztériumom vezeté­sével megbízott magyar miniszterelnököm előterjesztése folytán Pára Antal hátszegi törvényszéki elnöknek hoszszu, hü és sikeres szolgálatai elismeréséül a királyi ta­nácsosi czimet díjmentesen adományozom. Kelt Eisenerzben, 1875. évi october hó 3-án. FEBENCZ JÓZSEF, s. k. B. Weackheim B é 1 a, s. k. Áthelyezés. A budapesti kir. főügyész Czerhák Károly pápai kir. ügyészségi Írnokot a székes-fejérvári kir. ügyészséghez helyezte át. A budapesti kir. főügyész ifj. Lőrinczy Fe­rencz ungvári kir. ügyészségi írnokot a n.-károlyi kir. ügyészséghez helyezte át. A budapesti kir. főügyész Lántzky Mihály nagy-szőllősi kir. ügyészségi írnokot a nagy-bányai kir. ügyészséghez helyezte át. A budapesti kir. főügyész B i r ó Jánost, hajdú­böszörményi írnokot, a debreczeni kir. ügyészséghez he­lyezte át. A budapesti kir. főügyész Nyegre Lászlót, huszti kir. ügyészségi írnokot a mármaros-szigeti kir. ügyészséghez helyezte át. Csődök. Kaufmann Ignácz és Emánuel ellen, a bajai kir. tvszék mint csődbíróság által, bej. hat. nov. 18., 19., 20. id. tmgk Valentin Gábor, perü. Popovits Döme (233) Keich Henrik szabómester ellen, a bpesti kir. keresk. és váltótvszék által, bej. hat. decz. hó 16,, 17., 18. id. tmgk és perü. Beich József. (233) Jehlinger Lajos kereskedő ellen, a pesti kir. tvszék álial, bej. hat. decz. hó 15., 16., 17. tmgk és perü. Luby Gyula. (233) Nyomatott az »Athenaeu m« írod. és nyomd, részv. társ. nyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents