Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1875 / 39. szám - Holttá nyilványitás - két tanu vallomása alapján

- 311 — uem is szükségesek. Az ellentétes érdekű örökös meg fogja tenni nyilatkozatát, ha igényét a birtokban lévő örökös ellen érvényesíteni akarja; ha pedig senki sincs birtokban, azok, a kik az örökség megnyíltáról értesíttetnek, a kitűzött batáridőben bizonyára jelentkezni is fognak; de kötelesek is jelentkezni, mert az örökösödési eljárásnak gyorsnak kell lenni s ezen okból annak boszszura nyújtását s az örökösnek ismételt felszólitáát megengedni nem lehet. A 19. §. első bekezdésében foglalt ezen átalános szabály alól csak azon " személyek tekintetében tesz a törvényjavaslat 105. §. kivételt; kik gyámság vagy gondnokság alatt állanak, mert az igazsággal ellenkeznék, hogy ezen személyek más hibája miatt joghátrányt szenvedjenek. A mit az ellentétes érdekű örökös méltányosan kívánhat, az, hogy azon esetben, ha kételyei vannak az iránt, váljon az örökség elfogadása reá nézve előnyös-e, meggondolási időt nyerjen, s erre a törvényjavaslat 104. §., mely az örökösi nyilatkozat beadására kiszabott határidő meghosszabbítását megengedi, módot nyújt neki. Szem előtt tartva azonban, hogy az Örökösödési eljárás gyors befejezése kívánatos, az eredetileg három hónapra kiszabott határidőnek bárom hónapnál tovább lehető meghosszabbítását megendni nem lehet; azért rendeli a törvényjavaslat 104. §. azt, hogy az eredetileg kiszabott és meghosszabbított határidő együtt véve bat hónapi időközt túl nem baladhat. A törvényjavaslat 19. §. tehát mellőz oly átalános rendszabályt, melynél fogva a jogilag érdekelt személyek arra lennének jogosítva, hogy azon örököst, ki a kiszabott határidő alatt nyilatkozatát a bírósághoz be nem adja, nyilatkozata beadására felszólittathatják. Ezen felszólítás azon czélja, hogy az örökösödés kérdése mielőbb szabályoztassék, rendszerint elérhető a törvényjavaslat 110. §-ban foglalt rendelkezés által is, mely szerint minden jogilag érdekelt fél kérelmére kimondhatja a bíróság az örökösi nyilatkozat elmulasztásának jogi következményét. De mellőzte a törvényjavaslat ezen rendszabályt azért is, mivel ezen rendszabály mellett súlyosabb jogkövetkezmény van az örökösi nyilatkozat elmulasztásával egybekapcsolva, mint a minőt a 19. §. megállapít, az t. i. hogy azon örökös, ki a jogilag érdekelt valamely személy kérelmére kitűzött ujabb határidő alatt nyilatkozatát be nem adja, az örökösödési jogát elveszti. És itt vagyunk a harmadik kérdésnél, melyet a törvényjavaslat akkép oldott meg, hogy a nyilatkozat elmulasztásával rendszerint ugyanazon jogi következményt köti egybe. Az örökösödési eljárás czélja általában nem lehet az örökösödési kérdés végleges szabályozása, hanem az, hogy a valódi örökös jogai a bitorlók ellen megóvassanak, nem lehet tehát az örökösödési eljárásban közbejött mulasztással általában jogvesztést, hanem csak oly következményt egybekapcsolni, hogyr a mulasztó az örökösödési eljárásból legyen kizárva. A jogvesztés rendszerint nincs arányban a mulasztással és gyakran épen azt sújtaná, kinek erősebb joga van, annak ellenében, a kinek joga gyengébb. Vannak azonban kivételes esetek, melyeknek minősége elegendően indokolja, ba a törvény kivételesen súlyosabb jogi következményt, a jogvesztést köti egybe az öröklési nyilatkozat elmulasztásával. Gyakran érdekében áll azoknak, a kiknek örökösödési joga attól függ, váljon más valaki kivánja-e saját erősb jogát érvényesíteni vagy nem, lépéseket tenni az iránt, hogy az örökösödés kérdése végleg szabályoztassék, nehogy azon veszélynek legyenek kitéve, hogy az örökséget a közelebb jogosítottnak tétlensége miatt birtokukba véve s talán örökségi bizonyítványt is eszközölve, midőn az örökösödéssel járó terheken már tul vannak, sok alkalmatlansággal a hagyatékot tisztázták, adósságokat és hagyományokat kielégítettek, előálljon a közelebbi örökösödési joggal bíró és a hagyaték tiszta maradványát követelve, ebhez minden fáradság nélkül hozzá jusson. Ily viszonyban van a helyettesitett örökös az egyenes örökös ellenében, a törvényes örökös a végrendeleti vagy szerződési örökös ellenében, a távolabbi törvényes örökös a közelebbi törvényes örökös ellenében. Ezeken kivül az utóörökösnek is érdekében állhat, bizonyosságot szerezni az iránt, hogy kik az örökösök s kik tartozandnak a hagyatékot annak idején neki kiszolgáltatni. Az örökösödési kérdés végleges szabályozására vonatkozólag tehát a 19. §. ezen személyeknek módot ád, miként a 100. §. szerint hivatalból kitűzött határidő alatt nem nyilatkozó örökös egy ujabban kitűzendő s az örökös kérelmére meghosszabbítható határidő alatt jogvesztés terhe alatti nyilatkozatra felhivassék, ugy hogy, ha akkor sem nyilatkoznék, örökösödési jogát véglegesen elveszti. A jogvesztés következménye sokkal természetesebb, mint némely törvényhozás azon intézkedése, mely szerint a nem nyilatkozó örökös ugy tekintendő, mintha az örökséget elfogadná. A most mondott következmény fölállítása épen az utóbb hívott örökösöknek, tehát azoknak érdeke ellen szól, a kik fölebbiek szerint leginkább vannak utalva arra, hogy az örökösödési jogviszony végleges szabályozásának szempontjából lépéseket tegyenek. De ha a törvényhozás azon természetellenes vélelmet állítja föl, hogy a ki nem nyilatkozik ugy tekintendő, mintha az örökséget elfogadni akarná, akkor az utóbb hívott örökösök bizonyára nem fognak föllépni, mert hisz az örökös hallgatásának következménye reájok sokkal súlyosabb, mintha épen semmi lépést sem tettek volna. Egyébiránt mig az ipso jure örökösödési rendszerből következetesen az örökség elfogadásának vélelmezése következtetnék, addig az örökösi nyilatkozat rendszerének szükségszerű folyománya az, hogy a ki nem nyilatkozik ugy tekintessék, mintha az örökséget elfogadni vonakodnék; és ezen természetesebb következmény a fölebb kifejtettekhez egy ujabb indokot szolgál arra, hogy az ipso jure örökösödés elve el ne fogadtassék. Minthogy azonban a törvényjavaslat 5. §. a hallgatag örökösödési nyilatkozatot megengedi, a 10. §. szerint pedig az örökösi nyilatkozat visszavonhatlan, ezekből következik, hogy a 19. §. második és harmadik bekezdésében foglalt jogszabály is csak azon esetben alkalmazható, ha az örökös nyilatkozat erejével bíró tényeket sem vitt véghez. Ez lévén a 19. §-nak valódi jelentősége, nem szükséges oly jogszabály fölvétele, mely azon esetre rendelkeznék, ha az örökös az örökséget birtokába veszi, mindamellett ugy nyilatkozik, hogy az örökséget el nem fogadja. Ily eset, ha képzelhető, a gyakorlatban vajI mi ritkán fog előfordulni s akkor is a törvényjaI vaslat 10. §. szerint meg nem engedhető. Azon eset, ha valaki egészen tőle függő fölfüggesztő föltétel (protestatio, Bedingung) alatt neveztetett örökösnek, egészen azonos intézkedést tesz szükségessé, mert ezen esetben az örökös az által mutatja, hogy az örökséget csakugyan el akarja fogadni, ha a tőle függő föltételt teljesiti is. A 19. §. intézkedése tehát ezen esetre is kiterjed, csakhogy a bíróság belátására bizatik a föltétel figyelembe vételével a teljesítésre hosszabb határidőt is tűzni. A 19. §. az elévülési idő tartamát a szerint hagyja, a mint ez eddigi törvényeinkben meghatároztatik. Ennek oka abban fekszik, mivel az örökösödési jogelévülésére nézve nem tanácsos különböző határidőket megállapítani; pedig ha a törvényjavaslat az örökösödési jog elévülését az eddiginél rövidebbre szabná, miután a törvénynek visszaható erőt nem lehet tulajdonítani, azon esetekben, a melyekben az örökség a törvény hatályba lépte előtt nyílt meg, hosszabb elévülési idő lenne. Sokkal tanácsosabb az elévülés kérdését önállóan tárgyalni A törvényjavaslat 20. §-a azon eseteket tárgyalja, ha a fölszólított örökös az örökséget el nem fogadja, vagy pedig épen nem jelentkezik örökös. Első esetben, ha a fölszólított örökös az örökséget el nem fogadja, azaz sem a 4-dik, sem az 5-dik §. szerint nem nyilatkozik örökösnek, a 19. és 110. §§. szerint a jogilag érdekelt személyek kérelmére a nyilatkozat elmulasztásának jogi következménye kimondható. Ily esetben az örökösödési eljárást azzal kell folytatni, ki a végrendelet vagy törvény határozatai szerint legközelebb van az örökösödésre hivatva. A 20. §. második bekezdése összefüggésben van az eljárási szabályok közé tartozó 112. és 106. §§-kal. E szakaszok minden indokolás nélkül érthetők s oly elővigyázati rendszabályokat foglalnak magokban, melyek azen esetben, ha az örökösök vagy azok tartózkodási helye ismeretlen, szükségesek. Ha e rendszabályok daczára sem jelentkezik örökös, az örökség az államkincstárra száll, mely csak az örökös jogaival birhatván, ugy van kötelezve is, mint az örökös, mi által a 20. §. harmadik bekezdése indokolva van. A 21. §-hoz. Ezen szakasz rendelkezése önkényt folyik azon rendszerből, mely az örökség birtokbavételének szabályozásánál kiindulási pontul elfogadtatott. — Az örökös azon joga ellen, hogy az örökjog vitássá nem tétele esetére a hagyatéki vagyonokat az örökség megnyílta után önhatalmúlag birtokába vehesse, merülhetnek fel aggodalmak azok részéről, a kik a hagyatéki hitelezőknek és az örökséghez még netalán igényt tartóknak érdekeit egyoldalúan tartják szem előtt. — Ámde ha közelebbről vizsgáljuk a kérdést, meggyőződhetünk, hogy az aggály nem alapos. — Mindenekelőtt figyelembe veendő, hogy a tapasztalás nálunk is kétségtelenül beigazolta és a lajtántuli joggyakorlat is kétségtelenné teszi, miként azon rendszer mellett is, mely a hagyatéki vagyonok birtokát csak hatósági átadás által rendeli megnyerhetőnek, a törvénynek ezen intézkedése csak irott malaszt, mely az életbe nem ment, nem mehetett át és az örökös vagy több örökös közül azok, a kik az elhalálozás helyén jelen lévén, az örökség megnyíltáról azonnal tudomást vesznek, legalább addig, mig a különös sürgetés esetén kivül rendesen ónlábakon járó bírósági intézkedés foganatosittatik, a hagyatéki vagyonoknak őrizet alá vételétől s tényleges birlalásától el nem zárhatók, már pedig, ha még oly rövid ideig tart is ezen tényleges állapot, bizonyára elegendő lesz arra, hogy azon örökös, a ki órököstársait vagy a hagyatéki hitelezőket kijátszani akarja, ezen akaratának érvényt is szerezzen. A tapasztalás meggyőzhetett mindenkit arról, hogy a hivatalos beavatkozás rendszere mellett is a haláleset fölvétele, mely a hagyatéki vagyonoknak csak nagyjából való megemlítését tartalmazza, hetekig, hónapokig húzódik; a leltározás pedig, melyet, hacsak jelenlévő nagykorú örökösök vannak, csupán föltételes örökösi nyilatkozat adása után lehet eszközölni, még tovább késik. Ne ringassuk tehát a hitelezőket és az örököstársakat azon hiu reményben, hogy a hivatalos beavatkozás rendszere mellett az ő érdekeik megvédéséről az állam elegendően gondoskodik, hanem alkossunk oly törvényt, mely mig egyrészt azon nem ritka esetekben, a midőn sem hitelező, sem ellenérdekű örökösi igénylő nincsen, a bíróságnak kutató beavatkozását és czélnélküli gyámkodását kizárja, addig másrészt az érdekletteknek módot nyújt, saját jogaik megvédéséről gyorsabban és biztosabban gondoskodni, mint a hivatalos beavatkozás által történnék. A törvényjavaslat azon intézkedése, mely az örökösödési igénynyel biroknak és hitelezőknek jogot ád a hagyaték leltározását, ideiglenes zár alá vételét, lepecsételését, esetleg pedig rendes hagyatéki zárlatot is szorgalmazni, továbbá a leltár jogkedvezménye igénybevételének bizonyos határidőre való korlátozása, végre azon intézkedések, hogy azon örökös, a ki a hagyatéki érték egy részét a leltározás alul eltitkolás vagy elrejtés által elvonja, ugy szintén azon örökös, ki a zár alá vett vagy vita tárgyát képező örökséget önhatalmúlag elfoglalja, a leltár jogkedvezményét elveszti (jelen törvényjavaslat 39. 40. §§.) mindezen intézkedések bizonyára jobban biztosítják a hitelezőket, hagyományosokat és az örökösödési igénynyel bírókat, mint a hivatalbóli beavatkozás rendszere, mely mellett, mig az érdeklettek a bírósági beavatkozás eredményében bizva, tétlenül maradnak, a tetleges birtokba lépő örökös a hivatalos beavatkozás megtörténtéig, sőt ennek megtörténtekor is a tényállást nem ismerő hivatalos közeg félrevezetésével könnyűszerrel követheti el azon jogtalanságokat, melyeket épen hivatalos beavatkozással s az ezenuton előállitott egy könnyen meg nem támadható hivatalo s adatokkal fedez. A törvényjavaslat a birtokba lépő örökös szabad rendelkezési jogát nem korlátolja. Nem állit föl oly rendszabályt, melynél fogva a bír-