Magyar Themis, 1875 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1875 / 35. szám
275 gatási befolyás közvetítője a bíróságok ellenében akar lenni, hanem a jogszolgáltatás tevékeny szervre, mely nem csak a »pro forma« perorál és fe- lebbez. Innét ered az ügyész félszeg sokoldalúsága, rendőri, fogliázfelügyelői, nyomozás-ellenőri alkalmazása; határozatlanság, mint minden primitiv vagy elhaladó szervé, mint minden érzéket homályosan pótló polypböré. Említettük Glaser tűnődéseit s mondtuk, hogy szerintünk az utolsó osztrák törvény vádelvi következetessége nem egyéb félreértésnél, az elmélet tévedése szentesítésénél. E téves elmélet conceptiója jelen kérdés feltevése is, melynek hibáját a bevezetésben jeleztük. E tévedés eredete az ellenmondásos vegyes peralakból való kiindulás, mely Erancziaországból az egész continensre átszállt, melyet mint a »nyomozás és vádiás« combinatióját a német elmélet >eszmény«-nek hirdetett; e tévedés eredete a vád, elv, nyomozás és közvád s egymáshozi viszonyaik történetének s fogalmi lehetőségének helytelen felfogása. A tiszta vádelv csak magánvád mellett létezett, létezik, létezhetik, mert a közvád nyomozás nélkül — bárki legyen a nyomozó — nem képzelhető vagy felesleges. így szólnak a tények. A tiszta vádelv követelménye ennélfogva nem a közvádló jognövelése, hanem megszorítása. Az ügyészség a rendőri, praeventiv, censori állam szülöttje s azon kívül éltető légkörét, létjogát elveszti. Bizonyos tehát, hogy a vádelv követőinek a jelen kérdésben csak tagadólag válaszolhatni. Azonban a magyar jogászgyülés^ vonatkozó eddigi határozatai (1. összeállítva : Évkönyv 1874. I. 106., 107. lk.) a tiszta vádelvet a közvádlás fogalmába elegyítvén, támaszt következetes és helyes határozatra jelen kérdésben nem nyújtanak. Különben is nem a liberitás, hanem a tárgyi czélszerüség dönt valamely intézmény helyessége feletti vitában. A politikai synthesis, a gyakorlati constractió csak azon lábalhat, tehát a nyomozás vagy tiszta vádelv nagyobb előnye kérdését nyíltan hagyja. A czél, melyhez járulni a jelen kérdésben ajánlott újítás is kíván, kétségtelenül a fenyitő igazságszolgáltatás tökéletesbitése hazánkban. Ha e czélhoz nem járul, legalább a jogászgyülés által elvetendő, mely a jogszolgáltatási szervezetre s eljárásra befolyó politikai elemeket azon egyetemes jogi szempont fölé nem emelheti. Az újítást csak pártolói igazolhatják szemben az évezredes létében igazolt eddigi állapottal. Az egyetlen indok, az ügyészség különbeni tehetetlensége, épen nem igazolja a bíróság megbénítását : ha annak jogai csak ezéinék rovására terjeszthetők, úgy azt más ok hiányában meg kellene tagadni, nem csak mert beati sunt pos- sidentes, hanem mert egytől elvenni s másnak adni, az összeségre semmi változás, tehát előny nem lehet. Hogy a vádelvre való hivatkozás téves, igazoltuk; miért adandó tehát az ügyésznek a biró felett jog ? Mi erre nem találunk okot, de sőt találunk nyomósat s döntőt az ellen. Az ügyészt a vád urává tenni — ha e phrasist a tények nyelvére fordítjuk, annyit tesz, mint őt a per urává tenni. Mert ha a biróság kötve van az ügyész indítványaihoz, akkor ezek döntenek, akkor az ügyész ítél, s mi benne felélesztjük a biró s vádló egységét, melynek megszüntetése végett az ügyészséget szerveztük. A közvádló eredete s czélja tiltják a biró fölé rendelését, melytől minden törvény -— kivéve az osztrákot — tartózkodott. A vád, nyomozás és bírálás tevékenységének megfelelő munkamegosztás czélja eléretett már külön nyomozó (vizsgáló) biró Szervezésével, ki az Ítélet hozásban nem részes; ha ez alanyi osztáson kívül tárgyit is kívántunk, vagyis, ha azt hittük, hogy a biróság hivatása nem tűr rendőri s vádlói szerepet, s ha ezért vádlónak ügyészt rendeltünk : akkor most a vádlót ismét mint vád urát, helyesebben per urát, tettleg bíróvá tenni, nem következtés, hanem ellenmondásös eljárás. Ha elővizsgálatban ügyész vagy külön, az ítélethozatalban nem részes biró nyomoz-e, s ennek alapján a biróság előtt ügyész indítványoz vagy vizsgáló biró előad, az egyre megy, csak .mindkettő egyitése — mint jelen gyakorlatunkban — jár felesleges költséggel s perlassitással. De a vádló nézetéhez kötni, amaz ítéletének alái vetni a bíróságot, nem egyéb, mint visszamenetel a »nyomozó egyes biró« vészes emlékű korára, sőt azon felül azon legalább független volt biró helyettesítése függő kormányközeg által. Ez által tehát az igazságszolgáltatás ismét önmagában roszabbá téve s azonfelül az igazgatás befolyása alá helyezve lenne. E káros következések szólnak nézetünk szerint a mivel sem alaposan indokolható ujitás ellen. A történelem mutatja, hogy a vádelv tisztaságában magánvád alakját ölti, mig a közvád már nyomozást tételez fel; a történelem mutatja, hogy a vádló — úgy magán- mint közvádló — indítványaihoz a biró soha sehol nem köttetett, kivéve az osztrák törvényt; a történelem mutatja, hogy a közvádlót az igazságszolgáltatás egyébként is kielégíthető szükségletein kívül számos »— főleg politikai — jogilag nem helyeselhető melléktekintetek létesiték, hogy Róma és Anglia jeles jogszervezetében azok nélkülözhetők voltak. Ezekből folyik, hogy egyátalán az igazságszolgáltatás érdeke s különösen a tiszta vádelvszerti szervezet kívánalma nem lehet a közvádló jogkörének növelése, legkevésbbé a birói hatáskör szükitése árán olykép, hogy a vádló a biró felett indítványaiban már ítéletet diktáljon. A történelem a keletkezés okaiban felvilágosit a vádelvet megszorító ügyészség jogi s politikai természete felett. S ha — mint szerintünk kell — bölcselkedésünk kiinduláspontja a tiszta tárgyi czélszerüség, melynek mérve jelen kérdésben csakis az igazságszolgáltatás javítása lehet, akkor a gyakorlati tapasztalatok és utolsó sorban döntő népmeggyőződés szerint a vádló indítványainak kényszerfolyama te* heti ugyan talán gyorsabbá, de nem teheti biztosabbá a jogforgalmat, tehát nem alkalmas eszköze a czélzott javításnak, mert az első és fő ez él — alaposság, biztosság, a jogbiztonság biztosítéka, — a jogszolgáltatási szervezet eddigi alakja mellett inkább látszik biztosan elérhetőnek. Az újítások következései tehát túlnyomóan k á r o- sak vagy veszélyesek lennének. Ha a munka megosztásával indítványozó s bíráló szervet megkülönbeztetni akartunk, e szándékot pedig fenntartjuk keletkezése okaiból máig, akkor az indítványozót közvetve bíróvá, a bírót pedig üres visszhanggá tenni logikus kö- vetkeztelenség nélkül nem lehet. Kern elvi összhang, hanem elvi ellenmondás volna annak következménye. Az ügyészi tekintély nevelése nem lehet ok a birói tekintély lejtésére, mely utóbbit első sorban szentesit a nép jogi öntudata s meggyőződése. A nép az államgyámság sokoldalú akár jóakaró tevékenysége s e tevékenységnek mély gyökereket — az ujj szervek lekötött érdekeiben — vető szervezése ellen józan eszü gyanúval viseltetik, a szakértelem pedig, ha belátását érvek súlya nem bírja ellenkező irány követésére, nincsen feljogosítva a néphang elől elzárkózni. A miveit — bár szakértőleg alig tájékozott — közvélemény nem bízott nálunk eddig egyes bíróban, midőn a polgárok legfőbb érdekei forognak birói tévedés vagy rósz akarat veszélye alatt; közvetve fényitö egyes bitót alkotni a kormánytól függő ügyészben népünk szívós politikái tapintata ellenére- lenne, sa jogá sVgyü 1 és ajánlásait compromittálnáoly kíméletlenség, mely tárgyifoniösb indc- k okkal mag át nem igazolhatja. A történet mutatja, hogy a szó szoros értelmében — ha nem roszabb czél álarcza volt — elvlovaglás, még pedig ferde elvé; szülte az ügyészség oly hatáskörű alkotását, minőre Ausztriában akadunk, minő legkevesebbet mondva nem szükséges. Távol van telünk e helyütt pálezát törni hazánk költséges ügyészségi intézménye felett azért, mert a dolog természete szerint rendőri nyomozás tevékenysége felé hajolván, aspiratiói hivatása s hivatala terjesztésére is czéloznak, a nélkül, hogy a népbizalmat erre megeyerni ideje s alkalma lett volna. Ha féltékenyek azonban nem is vagyunk, ha nem tartjuk a politikai befolyás igazságtalan irányvételét lehetőnek, vagy egy ügyész téve- vedését s tévesztését három független b i- ,rói tagénál könnyebbnek; mégis ellenez- nők az ügyészi hatalom ez irányú növelését, mert az nem homogen hivatásával, ezé Íjával s létokával, mert az sérti a birói eszme követelményét, melynek némi bitorlása lenne. Egy intézmény hatáskörét túlterjeszteni czélja határain, ellenkezik a jogszolgáltatási logikával, igy az általános politika főelvével, a tárgyi tízélszerüs éggel. Az alaki szervezet a jogszolgáltatásban legszorosabban függ össze a bizonyítás módjaival; a vádló a bizonyítás egy közege, egy nézet érvényesítője, indítványaiindokolója ; de ha e nézet feltétlen sulylyal ruháztatik fel a törvény által, akkor e nézet Ítélet, akkor ez indokok helyességét ki sem méri ellenokokon, akkor a mérlegtartó biró felesleges báb, mert az ügyészi indítványt tartalmazó csészének győznie kell. A bírálás akkor tettleg egyedül s egyoldalúan az ügyész személyében eszközöltetik, mi azon lélektani tapasztalás ellen szól, hogy nem mindig helyesen bírálja saját elv; it az ember. Helyesb bizonyítás, higgadtabb bírálás czéljából lett a biró felmentve vádiás és nyomozás alul és tisztán a kész bizonyítási anyag becslőjévé téve. Ennélfogva az anyagi igazság felderítésének biztonsága, a bizonyítás teljességen nyugvó tökélye s ül yes e d ésé v el, szintén sülyedne, ha ez állapot a jelzett irányban változnék. Ezen elvi döntés után, mely a történelemi tények valóságán s a kívánt czélon, illetve annak az ajánlott eszközhöz viszonyításán sarkall, hivatkozással a magyar nép évezredes jogmeggyő- zödésére, mely a birói souverainitást szentesité, e felett csak a törvényt tevén urává, támogatva con- cret viszonyaink igényei s az általános igazságszolgáltatási politika kívánalmai által, melyek igazgatást és jogszolgáltatást, bírót és vádlót szétválasztanak, s egyes vizsgáló biró mellett társas ítélő bíróságot szerveztek — indítványozzuk: »Mondja ki a magyar jogászgyülés^ hogy a biróság függetlensége, szemben a közvádló indítványaival, ezentúl is fenntartandó, annak csorbítása különben sem képezvén a tiszta vádelv követelményét.« A közjegyzői kamarák alakuló közgyűlései. A budapesti közjegyzői kamara alakuló közgyűlését aug. 22-én délelőtt 9 órakor nyitotta meg Sárkány József törvényszéki elnök. Beszédéből közöljük a következő érdekesebb részleteket: Tekintetes kir. közjegyzői kamara! Az 1874. évi XXXV. tvezikkben a pesti kir. törvényszék elnökére ruházott kötelességem és tisztemnél fogva van szerencsém, uraim, önök díszes körében megjelenni, hogy az immár hatályba lépett közjegyzői törvény teljes végrehajtása végett, a budapesti kir. közjegyzői kamarának általam mai napra egybehívott alakuló gyűlését megnyissam. Hazai jogéletünkben törvényhozásunk ez uj alkotása következményeiben kétségkívül nevezetes és nagy horderejű mozzanatot képez, nemcsak azért, mert ez alkotás bizonyára egy színvonalon áll a külföldi jogállamok hasonló intézményeivel, melyek ott üdvöseknek és megbecsülhetlen jogintézményeknek bizonyultak, hanem nevezíétes főleg azért, mert jogéletünk reformterén ama hézagot, mely a korábban alkotott birói szervezési, a birói hatalom gyakorlatáról, a birói felelősségről, a kir. végrehajtókról szóló törvényezikkek, továbbá az ügyvédi rendezési törvény mellett még létezett, méltóképen kitöltötte s ama törvények magasztos intentiót kiegészítette. *
